Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-29 / 250. szám
NÓGRÁDIT I attV# a 2013. OKTÓBER 29., KEDD Tüzelőre pályáztak Séshartyán. A rászorulók segítésére a helyi önkormányzat benyújtotta támogatási igényét téli tüzelőre. Októberben továbbították pályázatukat, miszerint a kérelem képviselő testületi döntés alapján, százötven köbméter kemény tűzifára szól. Kedvező elbírálás esetén jelentős önkormányzati saját erő is szükséges ehhez, ez egyrészt csaknem kétszázezer forint, valamint a - köbméterenkénti háromezer forint plusz áfa - szállítási költséget is a településnek kell fizetni. HIRDETÉS ____________________________ Az Inti Raymi című film (Letenyei László és Javier Zea filmje) a Magyarországon élő An dok-beli közösségiül szók) antropológiai film október 30-án, szerdán 18 óra kor lesz a Dokuart Kocsiszínben (Budapest, IX. Erkel u. 15). A film elkészülését az Inti Raymi projekt keretében az Európai Unió Európai Integráci ós Alapja támogatta. ■MagtMiÓi '.if'-o.giíisiv.y Uj szárnnyal bővült a Margit Kórház bér 7-re elkészült - tudatta dr. Boczek Tibor, a Margit Kórház főigazgatója. Az átadási ünnepség Sisák Imre polgármester köszöntőjével kezdődött:- Rendkívül nagy öröm számomra, hogy a város önkormányzata egy újabb mintegy 260 millió forintos beruházás eredményként egy egészség- ügyi intézménnyel lett gazdagabb. Akik ismerik a pásztói egészségügynek a történetét, azok tudják, hogy néhány évtiSzigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) fá&áé, A pályázatot lezáró rendezvényt és az új épületszárny átadását tartották a napokban a Margit Kórházban. A programban megvalósult tervek az intézményi célok elérését jelentősen segítik. Egyrészről a kórház fő profilját jelentő mozgásszervi rehabilitációs osztály infrastruktúrájának és eszközparkjának fejlesztésére nyílt lehetőség, másrészről a költséghatékonyabb működés érdekében a tüdőgondozó is a központi telephelyre költözhet át.- A kivitelezés gondos előkészítési folyamatát követően idén áprilisban a munkaterület átadásával, illetve tereprendezési feladatok elvégzésével indultak meg a tényleges munkálatok, majd a támogatási szerződés aláírását követően május 13-án megkezdődött az építkezés. A beruházást sikeres megvalósulását több tényező is elősegítette. Kórházunk projektmenedzsmentjének és műszaki ellenőrének gondos odafigyelése, a generál kivitelező szakértő, minőségi munkája, az eszközbeszerzés sikeres lebonyolítása és nem utolsó sorban az építési feladatoknak kedvező időjárás mind hozzájárultak ahhoz, hogy az új rehabilitációs szárny lényeges csúszás nélkül, októzeddel ezelőtt még azzal kellett megküzdenünk, hogy ne zárják be az intézményt. Aztán eltelt néhány év és ma olyan jóleső érzés kimondani, hogy ez alatt az időszak alatt 3,558 milliárd nagyságrendű magyar és uniós forrás került beépítésre a kórház területén. Azt gondolom, elsőként mindenképpen köszönetét kell mondanunk gróf Almásy Kálmánnak, feleségének és a család ma élő leszármazottjainak. Kettős ez a mai nap, hiszen az egyik szemem sír a másik nevet. Nehezen tudom elfogadni városi polgármesterként, habár kollégáim országosan azt mondják, hogy nagyon jó döntés volt az egészségügyi ellátó rendszernek az államosítása, ami 2012. május 1-én megtörtént. Ezt mi teljesen máshogy éljük meg, miután több mint három milliárd forintos fejlesztést adtunk át az államnak és itt nem százmilliós hiány volt, hanem súlyos többletforrás ált rendelkezésre a vezetésnek. így mi nagyon szerettünk volna tovább gazdái lenni ennek a létesítménynek. Köszönettel tartozunk dr. Cserháti Péter helyettes államtitkárnak is, akinek sokat köszönhetünk az elmúlt időszakban, ugyanis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez az új szárny megvalósulhasson. Továbbá már a jövő fejlesztéseiben segédkezett, hiszen újabb 210 millió forint elköltéséről gondoskodhat a pásztói Margit Kórház. Illetve köszönettel tartozunk mindazoknak is, akik lehetővé tették, hogy ez az új épület a betegek szolgálatában állhasson a jövőben - foglalta össze a város vezetője. Az ünnepi gondolatok után dr. Boczek Tibor és dr. Cserháti Péter közösen átvágták az átadást szimbolizáló szalagot. A szalagvágást követően pedig a jelenlévők bejárták az építményt. A pályázat zárásaként a kórház konferencia termében előadást tartott dr. Cserháti Péter „A rehabilitáció jelentősége napjainkban”, Becsó Zsolt ország- gyűlési képviselő „A Margit Kórház szerepe Nógrád megye egészségügyi ellátásában” - címmel. Dr. Boczek Tibor intézményvezető pedig bemutatta a megvalósult projekt részleteit. Megyei kórház: indul a munka •Ülllliisjsi! 4* SlItltlSiiiiii ®■ "mimiui JS® 5ÍSISJ1IIJH! /“* I * 1111!!|!p f ■ y uiiiüiUis&asi ?MÍ!ii»innn UB «mii MMf r íísí;;? HBH ti ***•«*; Salgótarján. Mint arról már lapunk korábban már tudósított, 2 milliárdos fejlesztés indul a Szent Lázár Megyei Kórházban. Kérdésünkre Szőllős János főmérnök az alábbiakról tájékoztatott: - A napokban megkezdődnek „A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az Észak-magyarországi régióban” című pályázat építési munkái. Ennek során egy új épületrész megépítésével, valamint a mozgásszervi, kardiológiai, pulmonológiai és gyermek rehabilitáció eszközeinek cserés felújításával multidiszciplináris szemléletű központi rehabilitációs egység kerül kialakításra, amelyben a szolgáltatások egy egységben egymásra épülve, de egymástól függetlenül működnek. Ezzel párhuzamosan megkezdődik „A Szent Lázár Megyei Kórház infrastrukturális fejlesztése, a magasabb színvonalú betegellátás érdekében” című projekt. Ennek célja a fekvőbeteg ellátást segítő infrastruktúra fejlesztésen túl jelentős eszközbeszerzés. Az építészetileg felújított épület részben, valamint a közel 260 négyzetméteres emelet ráépítésben kerül elhelyezésre az új térségi központi sterilizáló és MR vizsgáló, valamint megújul az intenzív osztály területe. A komplex diagnosztikai ellátás kialakításán túl, több mint 1,5 milliárd forintból megújul a központi műtőblokk, az intenzív terápia, a patológia, valamint a gasztro- enterológiai labor eszköz és műszer állománya. HIRDETÉS lyakörkép” - Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató „roadshow”. A hat járási helyszínen több mint kétezer pályaválasztás előtt álló 7.-8.osztályos tanuló kapott bőséges elméleti ismeretet és szemléletes gyakorlati képet a megyében és a megye vonzáskörzetében oktatott szakmákról, a középiskolák képzési rendszeréről. A látogatók 14 megyei és 6 megyén kívüli középiskola képzési kínálatát ismerhették meg. A kiállítások programjában helyet kaptak megyei munkáltatók bemutatkozása mellett csoportos és egyéni pályaorientációs tanácsadások, gyakorlati szakmabemutatók. Az érdeklődők szakmabemutató filmek megtekintése során kerülhettek közelebb kiválasztott szakmájukhoz. A munkaügyi központ szakemberei tanácsadással, információnyújtással segítették a tanulóNÓGRÁD MEGYEI Kormányhivatal MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A Nógrád Megyei Kor- mányhivatal Munkaügyi Központja által szervezett, 2013. október 7. - október 19. közötti megrendezett „Pályaválasztási Kiállítás” rendezvénysorozata számos olyan programot kínált a megyében élő pálya-, szakma-, iskolaválasztás előtt álló általános- és középiskolai tanulóknak, a tanulók szüleinek és tanáraiknak, a pályakezdő álláskeresőknek, amelyek hozzájárultak munkaerőpiaci ismereteik bővítéséhez, szakmai elképzelésük kialakításához, pályatervük megerősítéséhez. Nógrád megy Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Nógrádi PáA kiállítás megnyitója Salgótarjánban Látogatók a balassagyarmati vármegyeházán kát képességeiknek, érdeklődésüknek és a munkaerőpiaci igényeknek is megfelelő szakma, szakirány kiválasztásában. A Kereskedelmi és Iparkamara munkatársaitól a gyakorlati képzés, tanulószerződés, ösztöndíj lehetőségekről kaptak tájékoztatást az érdeklődők. A tanulók, szülők és pedagógusok megismerkedhettek a Nemzeti Pályaorientációs Portál (www.eletpalya.mun- ka.hu) szolgáltatásaival, amelyek hozzájárulhatnak a tanulók pályaismeretének, önismeretének fejlesztéséhez, a pedagógusoknak pedig segítséget nyújtanak pályaorientációs munkához. Zsúfolásig megtelt a mérnöki hivatás, a mérnök szakmák iránt érdeklődő fiatalokkal a Megyeháza Díszterme a Nógrád Megyei Mérnöki Kamarával közösen szervezett szakmai napon. A résztvevők a megyében élő szakemberek lebilincselő előadásain keresztül ismerhették meg a mérnök szakmákat, a meghívott műszaki felsőoktatási intézmények képviselőitől pedig részletes tájékoztatást kaphattak a felvételi követelményekről és az induló szakokról. A rendezvénysorozat programjain - Pályaválasztási Kiállítás és szakmabemutató; Családi pálya- választási napok; Pályaorientációs szakmai fórumok; Rendhagyó szülői értekezletek; Karrier tervezés pályakezdőknek - közel három ezren vettek részt Bízunk abban, hogy programjaink segítséget nyújtottak a pályaválasztás előtt álló fiataloknak az érdeklődésüknek, képességeinek, és a munkaerőpiaci követelményeknek is megfelelő pálya kiválasztásához, karrier terveik kidolgozásához, a megalapozott döntéshez. Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Sikerrel zárult a rendezvénysorozat 4 i