Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-16 / 240. szám

Postán is intézhetik Több postán is in­tézhetik közműügyeiket 2013 októberétől a Főgáz, a Tigáz és a GDF Suez ügyfelei - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel. A posta emlékeztet ar­ra, hogy márciusban fogadta el az országgyűlés azt a törvény- módosítást, amely szerint a köz­műszolgáltatók új személyes ügyfélszolgálati pontokat hoz­nak létre minden olyan, 5000 la­kos feletti településen, ahol van fogyasztójuk. Itt a fogyasztók be­jelentéseket tehetnek, valamint hozzájuthatnak egyes forma- nyomtatványokhoz is. Huszonnégy órás felolvasás Nyíregyháza. A Gárdonyi Géza tiszteletére tartandó emlékna­pon huszonnégy órás felolva­sást tartanak az író Egri csilla­gok című művéből szerdán a nyíregyházi Kossuth téren. A megnyitó 14 órakor kezdődik a nyírségi megyeszékhely főte­rén - közölte a könyvtár ked­den az MTI-vel. Az Egri csillago­kat a szabályok szerint öt per­ces váltásokban olvassák majd az érdeklődők és a diákok, min­den óra elején pedig egy helyi neves közéleti személy kezdi meg az olvasást. Hamis mosószer 1 atabí rn Hatszáz flakonnyi, márkás mosószerre hasonlító szert találtak egy cseh rendszá­mú furgonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei az M 1-es autópálya Komárom-Esz- tergom megyei szakaszán - mondta a NAV Közép-dunántú­li Regionális Bűnügyi Igazgató­ságának sajtóreferense kedden az MTI-nek. RáskaiRita tájékoz­tatása szerint a csomagolás a gyanútlan vásárlót megtéveszt­hette volna. A pénzügyőrök a matricák és a silány kivitelezés láttán a 2010-es gyártási kódot ellenőrizték a NAV számítógé­pes adatbázisában, így derült ki, hogy nem a címkéken feltünte­tett szer van a flakonokban. Fekete János műgyűjtő, a Lap-Top-On III. című kiállítás kurátora (balra) az alkotások között a Symbol Art Galériában, Barakonyi Zsombor festőművész pedig a Boldogság érintése című művével pózol. A galériában a már nem használható laptopokból készült alkotásokból nyílt kedden tárlat. „Beszédes” nevek a választási listákon Nem kizárt, hogy Václav Klaus is tagja lesz az októberi előre hozott választás után felál­ló cseh képviselőháznak. Ez a Václav Klaus azonban nem a volt államfő - aki nem indul a választáson hanem egy névrokona, akit az Úsvit (Virradat) párt jelölt Prágában. Az ' MTI beszámolója szerint azonban a kétszáz képviselői helyért október 2 5-2 6-án ringbe szálló majdnem hatezer jelölt személyi ada­tai más érdekes dolgokat is felfednek... Prága. Míg a volt államfő névrokona, Václav Klaus a foglalkozási rovatba annyit írt: bűnügyi rendőrség, ad­dig másoknál találni érdekesebb foglalkozásokat is. A je­löltek között van huszita pap és kéményseprő, játékter­mek elleni harcos, meleg aktivista, hiphop zenész, jós, valamint kendertermelő is. Néhány régióban egy-egy párt vagy mozgalom szinte családi vállalkozás. Észak-Morvaországban a Bórák, a Dostál és a Gorniak család három-három tagja található a Cseh Köztársaság Magánvállalkozói párt listáján. Prá­gában pedig a Vrtílek család három tagja szerepel a lis­tán. Hradec Královéban Hana Orgoníková, a Cseh Szo­ciáldemokrata Párt (CSSD) vezető politikusa mellett a lá­nya, Lucie is jelölteti magát. Testvérpárokból, házaspár­okból legalább egy tucatnyi található a különféle párt­színezetű listákon. Helyenként egymás ellen indulnak: Észak-Csehországban Pavel Ploc neves síugró szociálde­mokrata színekben, míg testvére, Tomás a Polgári De­mokratikus Párt (ODS) színeiben próbál szerencsét. A leghosszabb nevet Augustin Karel Andrle Sylor, az Úsvit pardubicei jelöltje, valamint Eduardo Fernandez Gomez Junior, az ANO jelöltje tudhatja magáénak. A leg­rövidebb névvel Petr Ceé, a Hlavu vzhuru (Fel a fejjel) jobboldali blokk jelöltje büszkélkedhet. Számos jelölt neve lengyel vagy német eredetre vall. Találni azonban olasz - GiovannaMinutello, LEV 21 párt - és arab - Rachid Khalil, Zöldek - eredetű neveket is. A magyarul királyt jelentő Král nevet több mint egytucatnyi jelölt viseli, de négy pápa, vagyis Papez, is található a listákon. Vannak nevek, amelyek ugyan hagyományosak Cseh­országban, de ritkán fordulnak elő, és olykor mosolyt fa­kasztanak. Ebbe a kategóriába sorolhatóak egyebek kö- . zött a Jebavy, Vosoust vagy a Soustalová nevek, amelyek bizonyos szexuális tevékenységre utalnak. Nagy valószínűséggel figyelmet keltene, ha bekerülne a parlamentbe RadekPrílepek, az ANO dél-csehországi je­löltje is. A Prílepek magyarul függeléket, csatolmányt je­lent. A parlamentben így nevezik azokat a törvényjavas­lat-kiegészítéseket, amelyek konkrétan nem függenek össze az adott jogszabállyal, de amelyeket a képviselők így szeretnének keresztülvinni és elfogadtatni. HIRDETÉS Mert már története van. Snétberger is Lánchíd-díjas Átadták a Külügyminisz­tériumban az idei Lánc- híd-díjakat kedden, az eseményen Martonyi Já­nos azt mondta, hogy a kitüntetéssel általános emberi értékeket ismer­nek el. A tárcavezető ki­emelte: alapvetően általános em­beri értékeket, az emberi méltó­ságot, az emberi tartást ismerik el, mindezt belehelyezve Ma­gyarország nemzetközi kapcso­latainak rendszerébe. Az általá­nos emberi értékek mellett a ki­tüntetések odaítélésekor figye­lembe vették azt is, hogy a díja­zott mit tett a magyarokért, Magyarországért. A Magyarország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért oda­ítélt elismerést idén BogyccyKata­lin, az ENSZ Nevelésügyi, Tudo­mányos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Közgyűlésének elnö­ke, Magyarország UNESCO-nagy- követe, Snétberger Ferenc, salgó­tarjáni származású gitárművész és Sir Bryan Cartledge brit diplo­mata, kutató vehette át Martonyi János hangsúlyozta: az idei díjazottak különböző te­rületeket képviselnek, de mind­egyikük esetében a szélesebb ér­telemben vett kulturális teljesít­ményt ismerik el, és ez a legfon­tosabb, mert „ez az ország eb­ben akar nagy lenni”. Mint mondta, a kultúrát közvetíteni kell, el kell vinni a világba, és ezért Bogyay Katalin - akit a mi­niszter Magyarország „legelső kulturális diplomatájának” ne­vezett - nagyon sokat tett. A tárcavezető Snétberger Fe­renc elismerésével kapcsolatban arról beszélt, hogy nehéz áttörni a magyar nyelv korlátáit, a ma­gyar költészetet ezért nehéz át­adni, de a zenével el lehet jutni mindenhova, „ezt át tudjuk adni a világnak”. A kitüntetést Sir Bryan Cartledge-nak átadva Martonyi János úgy fogalmazott: minden olyan mű, amely „józanul, tár­gyilagosan és bizonyos tisztelet­tel közelíti meg a magyar törté­nelmet”, sokat segít az ország­nak, ezért hálásak érte. Sir Bryan Cartledge korábban Bu­dapesten is szolgált diplomata­ként, és két könyvet írt angol nyelven a magyar történelemről Megmaradni és Trianon egy an­gol szemével címmel. A 2004-ben alapított Lánchíd- díjat olyan emberek kaphatják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Magyarország külpo­litikai érdekeinek érvényesítésé­ben, a magyar diplomáciai és konzuli szolgálat működésének fejlesztésében, az euroatlanti in­tegráció elmélyítésében, illetve az ország kétoldalú kapcsolatai­nak építésében. Ismét rangos elismerésben részesült a salgótarjáni származású gitárművész f 1 A gombák természetes erejének ismerete több évezredre nyúlik vissza. A gyógygombakivonata az immunrendszer szabályozásán keresztül nyíqtanak segftséget az egészségmegőrzésébei v/íw-a* Cs>íbot

Next

/
Thumbnails
Contents