Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-15 / 239. szám

2013. OKTÓBER 15., KEDD SPORTTUKOR Minimális az esélyünk Andorra le­győzése mellett török és ro­mán pontvesztés is kell a ma­gyar válogatottnak a pótselej­tezőhöz. Ahhoz, hogy a magyar lab­darúgó-válogatott a keddi utolsó fordulóban megszerez­hesse a pótselejtezőt érő má­sodik helyet a 2014-es, brazí­liai világbajnokság európai selejtezősorozatának D cso­portjában, Andorra legyőzé­se mellett szüksége van a ro­mán és a török csapat hibázá- sára is. Amennyiben mind­két rivális kikap, akkor az Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása után ide­iglenesen Csábi József által irányított magyarok számára a győzelem már önmagában a visszaelőzést jelentené. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol, ha a románok hazai pályán dön­tetlent érnek el Észtország el­len, miközben a törökök Isz­tambulban alulmaradnak a hollandokkal szemben, ak­kor a magyar válogatottnak legalább hat góllal kellene nyernie. Ha a románok mel­lett a törökök is egy pontot szereznek kedden, akkor tíz­gólos magyar sikerre lenne szükség a második helyhez. Viszont ha akár Románia, akár Törökország győz, ak­kor Magyarország ismét, mint 1986 óta mindig, távol marad a világbajnokságtól. Az európai vb-selejtezők D csoportjának keddi program­ja: Románia-Észtország, Bu­karest 20.00, Törökország- Hollandia, Isztambul 20.00, Magyarország-Andorra, Bu­dapest 20.00. Illich és a SÁIK is ezüstérmes DUATLON Diákolimpiái döntők, Lakitelek Több mint 1300 fiatal részvételé­vel rendezték meg a napokban a duatlon diákolimpiái döntőt, Lakitelken. A nógrádiak több ér­tékes helyezést is hazahoztak. Az eseményén az amatőrök („B” kategória) mellett a versenyenge­déllyel rendelkező profi duatlonisták („A” kategó­ria) is együtt versengtek a jobb pozíciókért. Ami a nógrádiakat illeti, a sal­gótarjáni és balassagyar­mati triatlonosokra épü­lő keret mellett üde szín­voltot biztosítottak a magyarnándori fiatalok. A második korcso­portban á balassagyar­mati Schuchmann Eszter egy abszolút ha­todik, a salgótarjáni Bartkó Virág pedig egy kategória 12. hellyel tűnt ki - 115 lány induló között. Laczkó Szabina (SÁIK) - a legtöbb nóg­rádit felvonultató - negyedik korcsoport­ban jeleskedett egy abszolút ötödik pozí­ciót elérve, 97 induló között. Testvére, Ro­zina 12. lett kategóriájában. Itt a fiúknál is született jó eredmény, Petróczy Bálint (Bolyai) a 11. helyen tudta le a kerékpárt és a futást, míg Tórák Levente (SÁIK) a 14. lett. Bár Laczkó Levente (Kiss Árpád) mö­göttük ért célba, saját kategóriájában így is a hetedik legjobb volt. Ebben a korosz­tályban a SÁIK két csapatot is kiállított, a lányokat harmadik, a fiúkat pedig máso­dik helyen hozták ki. Az ötödik korcsoportban született meg a legjobb nógrádi helyezés, Illich Márk Schuchmann Eszter (Kiss Árpád) 115 lány között lett hatodik (Mikszáth, Pásztó) abszolút negyedik, és kategória második hellyel (mindössze há­rom másodperccel maradt el a bajnoktól, és eggyel az abszolút bronzérmestől) zár­ta a döntőt. A legidősebbeknél Jakubovics István (Madách) és Laczkó Franciska (Mikszáth) is hetedik lett saját kategóriájá­ban. A nógrádiak eredmé­nyei L korcsoport Fiúk (98 induló): 81. (kategóriájá­ban 64.) Fekete Bence (Kiss Árpád, Bgy.) 13:19 perc. Lányok (84): 35. (25.) Rith Napsugár (Kiss Árpád) 12:40. IL korcso­port Fiúk (119): 72. (46.) Benkó Ábel (Magyarnándor, Általá­nos Iskola) 18:40. Lányok (115): 6. (6.) Schuchmann Eszter (Kiss Árpád) 16:56... 17. (12.) Bartkó Virág (Salgótarjáni ÁIK) 17:39 ... 29. (17.) Nagy Szilvia (SÁIK) 18:17... 66. (45.) Siket Anna (Kiss Árpád) 20:03 ... 74. (53.) Benkó Lili (Kiss Árpád) 20:33. Dl. korcsoport Fiúk (129): 60. (26.) Póczos Sándor (SAIK) 16:57 ... 74. (44.) Derne Roland (Balassi, Bgy.) 17:11 ... 80. (50.) Hajósi György (Kiss Ár­pád) 17:19 ... 112. (78.) Csíki Gábor Bence (Magyarnándor) 18:23... 120. (86.) Benkó Bendegúz (Magyarnándor) 19:16. Lányok (108): 96. (65.) Szvetlik Anna (Kiss Árpád) 19:51. IV. korcsoport Fiúk (130): 11. (11.) Petróczy Bálint (Bolyai, St) 26:15... 16. (14.) Tórák Levente (SÁIK) 26:32 ... 27. (7.) Laczkó Levente (Kiss Árpád) 27:34 ... 34. (23.) Bajczár Benedek (SÁIK) 28:00 ... 64 (33.) Hajósi Ferenc (Kiss Árpád) 29:48 .. 84. (36.) Póczos Mátyás (SAIK) 31:01 .. 130. (88.) Sárosi Ákos (Kiss Árpád) 39:52 Csapat, A-kategória (5): 3. SAIK 1 ;25:33. Lá­nyok (97): 5. (5.) Laczkó Szabina (SÁIK) 28:42 ... 14. (13.) Laczkó Rozina (SÁIK) 29:35... 25. (19.) Nagy Anna (SÁIK) 31:02 ... 72. (41.) Csordás Ivett (Balassi) 35:59 ... 82. (51.) Fintér Blanka (Kiss Árpád) 38:11 ... 85. (54.) Szvetlik Katalin (Kiss Árpád) 38:14. Csapat (3): 2. SÁIK 1;29:19. V. kor­csoport Fiúk (84): 4. (2.) Illich Márk (Mik­száth, Pásztó) 31:09 ... 36. (21.) Ubrankovics Dániel (Balassi) 34:11. 37. (22.) Dovicsin Péter (Szentgyörgyi, Bgy.) 34:15... 43. (25.) Gyöngyösi lózsef (Uzoni, St) 35:21. VI. korcsoport Fiúk (69): 13. (7.) Jakubovics István (Madách, St.) 31:47. Lá­nyok (34): 14. (7.) Laczkó Franciska (Mik­száth) 41:35. Iskolák versenye (74): 17. SÁIK 46 ... 25. Kiss Árpád 41. Megyék versenye (20): 15. Nógrád 116 pont. A SÁIK ezüstérmes lány csapata (balról): Laczkó Szabina, Laczkó Rozina, Nagy Anna KÉZILABDA NB II, Északi csoport, férfiak, 4. forduló Juhász 99 Füzesabony SC ­Salgótarjáni Strandépítők KC 26-22 (9-10) Füzesabony, városi sportcsar­nok, 150 néző, vezette: Tömöri Gy., Ungvári S.. Salgótarjáni Strandépítők KC: MAGYAR - MOLNÁR 7, Hajdú 2, Forgács 5, Dénes, LÓRIK 4/1, GYETVAI3, Cs.: Letovai, Horváth kapusok, Rácz 1/1, Bensouici, Bognár,. Baranyi B., Nagy, Baranyi D., Bártfai. Edző: Szabó Attila. Juhász 99 Füzesabony SC leg­jobb góldobói: Péter 8/1, Major 4, Blazsek 4. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/2. Ki­állítások: 12 perc+kizárás Pász­tor Péter 52. percben, ill. 10 perc+kizárás Bognár Péter 57. percben piros lappal. Az eredmény alakulása: 4. perc: 1-2,12. perc: 2-6,23. perc: 5-9, 27. perc: 8-10, 36. perc: 12-13, 41. perc: 17-14,49. perc: 20-18. 54. perc: 23-19,58. perc: 26-19. Összességében, egy változa­tos, nagy iramú, helyenként magas színvonalú, kemény, de sportszerű, ellentétes félidők­ből álló mérkőzést láthatott a publikum. Az első félidőben a Strandépítők nyújtott jobb tel­jesítmény, és nem csak rajtuk múlott, hogy minimális előny­nyel zárták a játékrészt. Fordu­lás után a listavezető kihasz­nálva a hazai pálya minden előnyét fordítani tudott, illetve olyan előnyre tett szert, amit képes volt megtartani a mér­kőzés végig. Szabó Attila: - Először is a ve­reség ellenére gratulálok a fiúk­nak, mert egy igen komoly erők­ből álló ellenféllel szemben, na­gyon tisztességesen helytálltak. A négygólos vereségünk ellenére úgy gondolom, hogy az első fél­időben szinte hibátlanul játszot­tunk, elsősorban védekezésben, ezt mutatja a kilenc kapott gól. A második félidőben már előjött, hogy ellenfelünknek jóval hosz- szabb a cserepadja, és mi nem tudtunk annyit frissíteni, mint ők, így már nem volt olyan acélos a védekezésünk. Támadásban több technikai hibát is vétettünk, ami rá nyomta bélyegét a játé­kunkra, de a játékvezetés sem a mi oldalunkra állt, így ez a kettő együtt hozta a vereséget. További eredmények: Dunaha- raszti MTK - Pilisvörösvári KSK 31-25, Csömöri KSK - Gyömrő VSK 21 -15, Hevesi SE - Budaka­lászi SC 32-20, Mogyoród KSK - Hatvani KSZSE 27-26, Solymári SC - TFSE 32-28. A bajnokság állása 1.Füzesabony 4 4 0 0 133-86 8 2. Csömör 4 4 0 0 107-84 8 3. Strandépítők KC 4 3 0 1 120-109 6 4. Hevesi SE 4 2 1 1 104-93 5 5. Solymári SC 4 2 0 2120-111 4 6. Budakalászi SC 4 2 0 2109-121 4 7. Dunaharaszti 4 1 1 2103-100 3 8. TFSE 4 1 0 3118-123 2 9. Gyömrő VSK 4 1 0 3 86-99 2 10. Pilisvörösvár 4 1 0 3 97-119 2 11. Mogyoród 4 1 0 3 103-127 2 12. Hatvan 4 1 0 3 93-121 2 ! Juniorok: Dunaharaszti MTK - Pilisvörösvári KSK 18-23, Csö­mör KSK - Gyömrő VSK 32-17, Juhász 99 Füzesabony SC - Sal­gótarjáni Strandépítők 26-30, Hevesi SE - Budakalászi SC 27-27, Mogyoródi KSK - Hatva­ni KSZSE 41-19, Solymári SC - TFSE 32-27. A bajnokság állása 1. Csömör KSK 4 4 0 0 137-81 8 2. Solymári SC 4 4 0 0166-117 8 3. Pilisvörösvár 4 4 0 0 123-99 8 4. Strandépítők 4 3 0 1 129-122 6 5. Budakalászi SC 4 2 1 1 151-114 5 6. TFSE 4 2 0 2141-106 4 7. Gyömrő VSK 4 1 0 3 105-118 2 8. Hevesi SE 4 0 2 2 103-117 2 9. Mogyoród 4 1 0 3111-145 2 10. Füzesabony 4 1 0 3 108-127 1* 11. Dunaharaszti 4 0 1 3 86-109 1 12. Hatvan 4 0 0 4 79-184 0 NB n, Északi csoport, nők, 4. for­dúló: Tatai AC­TFSE 35-21, Hort-Csepel­Budakalászi SC 19-38, Budakalász MSE - Szent István Építők SC n. 27-23, Kinizsi TTK - Gödi SE 19­31, Postás SE ­Dorogi ESE 16-26. Szabadnapos: Salgótarjáni Strandépítők KC. A bajnokság állása 1. Gödi SE 4 4 0 0 141-74 8 2. Budakalászi SC 3 3 0 0 108-56 6 3. Tatai AC 3 3 0 0 105-70 6 4. Budakalász MSE 4 2 2 0 101-89 6 5. Kinizsi TTK 4 2 0 2 104-96 4 6. Hort-Csepel 4 1 1 2 87-117 3 7. TFSE 4 1 0 3 91-110 2 8. Dorogi ESE 3 1 0 2 62-83 2 * 9. Strandépítők KC 3 1 0 2 57-82 2 10. Postás SE 4 0 1 3 78-124 1 11. Szent István II. 4 0 0 4 90-123 0 Megjegyzés: A Pestszent- imrét a junior csapat három­szori ki nem állásáért kizárták a bajnokságból. Juniorok: Hort SE-Csepel - BBS-Csepel DSE 17-20, Budaka­lász MSE - Szent István II. 24-17, Tatai HAC - TFSE 22-30, Kinizsi TTK - Göd SE 25-28, Postás SE - Dorogi ESE 22-28. NB I/B, Keleti csoport, férfi­ak, 5. forduló: Pick Szeged II - SBS Eger Eszterházy SZSE 21-32, Békési FKC - Gödöllői KC-30-25, Ózdi KC - CLAAS- Törökszentmiklósi K 24-30, Balassagyarmati Kábel SE - FTC-Bástyamillenium 24-29, Primavera Mizse KC Hajdúnánás-Robzol 2000 KS 29-23, PLER Budapest II - Kőnig-Trade-Balmazújváros 24-32, Kecskeméti TE - Nyír­egyháza 36-40. A bajnokság állása 1. Eger Eszterházy 5 5 0 .0168-121 10 2. Balmazújváros 5 5 0 0161-118 10 3. Törökszentmiklós 5 4 0 1 128-97 8 4. Pick Szeged II. 5 3 1 1 144-124 7 5. PLER Bp. II 5 3 0 2 146-148 6 6. Nyíregyháza 5 2 1 2135-136 5 7. BékésiFKC 5 2 1 2133-143 5 8. Mizse KC 5 2 1 2106-123 5 9.FTC-B. 5 2 0 3159-158 4 10. Hajdúnánás 5 2 0 3129-141 4 11. Ózdi KC 5 2 0 3120-135 4 12. Bgy. Kábel SE 5 0 2 3 127-141 2 13. Gödöllői KC 5 0 0 5108-135 0 14. Kecskemét 5 0 0 5 149-193 0 Juniorok: Pick Szeged II - SBS Eger Eszterházy SZSE 25-34, Békési FKC - Gödöllői KC 30-22, Ózdi KC - CLAAS- Törökszentmiklósi K 31 -32, Ba­lassagyarmati Kábel SE - FTC- Diagnosticum 27-19, Primavera Mizse KC - Hajdúnánás-Robzol 2000 KS 36-27, PLER Budapest II. - Balmazújvárosi KK 43-38, Kecskeméti TE - Nyírsuli 37-36. A bajnokság állása 1. Békési FKC 5 5 0 0 172-134 10 2. Törökszentmiklós 5 4 1 0 149-139 9 3. PLERBp.il. 5 3 1 1 169-145 7 4. Gödöllői KC 5 3 1 1 137-128 7 5. Kecskemét 5 3 0 2 188-166 6 6. Mizse KC 5 3 0 2141-126 6 7. Ózdi KC 5 2 0 3168-155 4 8. Eger Eszterházy 5 2 0 3149-152 4 9. Bgy. Kábel SE 5 2 0 3120-128 4 10. Balmazújváros 5 2 0 3 167-176 4 11.FTC-D. 5 2 0 3135-153 4 12. Hajdúnánás 5 1 1 3132-163 3 13. Pick Szeged II. 5 1 0 4122-142 2 14. Nyírsuli 5 0 0 5138-180 0 Balmazújvárost fogadja az SSKC Magyar Kupa, 2. forduló. A Salgótarjáni Strandépítők KC férficsapata a 2. fordulóba kap­csolódik be a Magyar Kupába. Az NB I/B, Keleti csoportjának r egyik bajnokesélyesével, a König-Trade Balmazújvárosi KK- val október 16-án, szerdán, 18.30 órától méri ősssze erejét a Salgó­tarjáni Sportcsarnokban. Salgótarjáni Strandépítők KC (NBII) - König-Trade Balmaz­újvárosi KK (NB I/B) Szabó Attila, a Salgótarjáni Strandépítők KC edzője: - Szere­tettel várjuk kedves szurkolóin­kat a König-Trade Balmazújvá­rosi KK csapata elleni mérkő­zésre. A Balmazújváros az NB I/B, Keleti csoportjának az egyik legerősebb csapata, és az NB I-be törekszenek. A céljaik valóra váltásra kiváló külföldi, és magyar játékosokkal erősí­tették meg a keretüket erre a bajnoki évadra. A csapatomtól becsületes helytállást várok, mint ezt tették Füzesabonyban is. Várjuk szurkolóinkat, minél nagyobb számba jöjjenek ki szerdán este a városi sportcsar­nokba, és szurkoljonak a csa­patnak. A készülő keret: Letovai Sza­bolcs, Magyar Bence kapusok, Bártfai Ferenc, Baranyi Balázs, Baranyi Dávid, Bensouici Anis, Bognár Péter, Dénes Máté, For­gács Péter, Gyetvai Tamás, Hajdú Péter, Lilinger Balázs, Lórik Ta­más, Molnár Károly, Nagy Brú­nó, Ponyi Gergő, Rácz Viktor, Vas Dániel mezőny játékosok. Sérült: Rácz Viktor. Eltiltott: nincs. Mulicza Ferenc » f « » » 1

Next

/
Thumbnails
Contents