Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-15 / 239. szám
HIRDETÉS NO GRADMmoP 2013. OKTÓBER 15., KEDD Beindult a fűtési szezon! Távhőszolgáltatás jelene és jövője Salgótarjánban több kritika az alapdíj kirovását érinti, megkérdőjelezve annak létjogosultságát. Az indokoltság megítélésénél, szükséges figyelembe venni, hogy a távfűtő rendszert a fűtés nélküli hónapokban is fent kell tartani, el kell végezni a fenntartó karbantartásokat, fejlesztéseket és bért is kell fizetni a személyi állomány részére. Az alapdíj mértéke természetesen függ az adott cég hatékonyságától, gazdasági paramétereitől, azonban annak alacsony szinten tartása, a versenyképesség megőrzése érdekében, fontos feladat. Az összehasonlító költségelemzésnél figyelembe kell venni, hogy az egyedi fűtési rendszereknél, legyen az társasház vagy magánház, szintén jelentkeznek olyan költségelemek, amelyek időszakonként ugyan, de jelentős költségkihatással járnak. Ezeknél a rendszereknél is számolni kell, az elhasználódásból eredő tényleges és erkölcsi (avulás) kopásból származó hatékonysági és biztonságtechnikai problémák kezelésének költségeivel. A biztonságos fűtési rendszer kiépítésénél, nemcsak a készülék, hanem a csaüakozó füstgáz elvezetési rendszer szabványszerű kiépítésének és időszakos felülvizsgálatának is jelentősek a költségei. Ezeket a tényezőket hogy a fűtőberendezések elhanyagoltak voltak vagy nem szakszerűen lettek telepítve. A távhőszolgáltatás igénybevétele esetén ilyen problémákkal, illetve a megelőzésüket szolgáló költségekkel nem kell számolni. Természetesen, egy fűtési rendszer kiépítéséről vagy változtatásáról szóló döntés hosszú távra kihat, ezért érdemes előtte tájékozódni és számításokat végezni. A Salgó Vagyon Kft. és jogelőde a Tarjánhő Kft. mindenkor igyekezett a távhőszolgáltatásra vonatkozó információkat megadni a rendszerben lévő fogyasztók és az érdeklődő potenciális felhasználók számára is. A cég távfűtésre vonatkozó alapelve az „inkább mérni, mint megítélni” tézis, amely az igazságosabb költségelosztási rendszer kiépítését szolgálja. Salgó Vagyon Kft. mintegy 70 m ft támogatást nyújtott a társasházak részére a költségmegosztás megvalósítása érdekében, amelyet pályázati úton lehetett igényelni. Célkitűzés volt a fogyasztással arányos fűtési költségek meghatározásának lehetősége, amelyet a korszerű költségosztó készülékek felszerelésével sikerült megvalósítani. Az akció sikeresnek mondható, több mintegy 11 e db. műszer lett telepítve a város távhős tárdosított törvény nagyobb lehetőséget, jogkört biztosított a távhőszolgáltatást igénybe vevő tulajdonosok, társasházak részére, egyúttal azonban több feladatot és felelősséget is áthárított. A társasházak feladata a jövőben a társasházba belépő hőmennyiség, lakások közötti megosztása az adott paraméterek, szabályok betartása mellett. A feladat összetett, mivel meg kell határozni a meleg víz előállítására elhasznált hőmennyiséget, a közösségi terek fűtésére fordított energiát és a lakások fogyasztását. Az igazságosabb elosztást szolgálja egyrészt a radiátorokon elhelyezett költségosztókon megjelenő egységek számbavétele, illetve a lakások elhelyezkedését figyelembe vevő korrekciós tényezők bevezetése. A feladat elvégzésére a társasházak a feladatra szakosodott költségosztással foglalkozó cégekkel kötnek szerződést, az általuk elkészített és a társasházak által elfogadott megosztási értékek képezik a cégünk által elkészített számlák alapját. Látni kell, hogy az új szabályok alkalmazásával, módosult fogyasztási struktúra fog kialakulni. Lesznek olyanok, akik a régi rendszerhez képest jobban járnak és lesznek olyanok is, akiknek többet kell fizetni. MegTordai György műszaki igazgató továbbítása a költségosztást végző cégek számára, amelyet határidőre teljesítettünk. A cégek néhány nagyobb háztömb kivételével szintén elvégezték a feladatukat. A lakóközösségek döntési folyamata lassabban halad a vártnál, amely betudható annak, hogy a törvénymódosítás következtében merőben új feladatot kell megoldaniuk. A Salgó Vagyon Kft. részéről a végszámlák kibocsátásának folyamata az információk birtokában ütemesen halad. Hőközpontok alapján több mint 50 százalékos a számlakibocsátás, lakóegységeket tekintve azonban gyengébben állunk, mivel néhány korábban is említett nagy lakásszámú épület elszámolása még nem történt meg. Terveink és a rendelkezésre álló információk alapján 2013. november 15-ig mindenki kézhez fogja kapni a távfűtésre vonatkozó végszámláját, amely már az új szabályok szerint került megállapításra. Az esetleges számla reklamációt - amennyiben erre mód adódik még a számla elkészültét megelőző, felhasználói adat ellenőrzés után - elsősorban a lakótömb közös képviselőjénél kell bejelenteni. Természetesen ügyfélszolgálatunkon mi is fogadjuk az érdeklődő, panasszal élő fogyasztókat, azonban tudni kell, hogy az új szabályok szerint mi is „kész anyagból dolgozunk” a kapott adatokon önhatalmúlag változtatni a hőszolgáltatónak nem áll módjában. A téli üzemmódra történő átállás előkészítése, minden évben komoly feladatot jelent a kollektívánk számára. Elsősorban a betervezett karbantartásokat és felújításokat végezzük el, azonban figyelembe vesszük a váratlan meghibásodások tapasztalatait és szükség esetén módosítjuk az eredeti elképzelést. Munkánkat befolyásolja az anyagi, műszaki feltételrendszer rendelkezésre állása, szükség esetén az erők koncentrálása érdekében igénybe veszünk külső vállalkozókat, speciális feladatok ellátására. Az idei évben mintegy 50 m ft-ot fordítottunk a hálózat karbantartására, fejlesztésére. Sikerült 510 folyóméter elöregedett távhő vezetéket kicserélni, továbbá felújítottuk a város fűtését biztosító téli keringető szivattyúnkat, valamint megvalósítottuk a Fáy A. krt.-i kazánház rekonstrukcióját aminek eredményeképpen két modern, kiváló hatásfokú, viessmann kazán került beépítésre. Tatár Csaba ügyvezető igazgató a jövőbeni fejlesztésekről Ez év október 21.-től az ügyfélszolgálat új helyen, a Munkásotthon téri székházban fogadja az érdeklődő városlakókat. A városfejlesztési funkcióbővítő program konzorciumi partnereként több mint 30 m ft fejlesztési forrás felhasználásával, egy minden igényt kielégítő korszerű ügyfélszolgálatot hoztunk létre. Az épületben helyet kapott az ÉRV. Zrt. víz és csatornaszolgáltatással kapcsolatos ügyfélszolgálata, valamint a saját szolgáltatásaink képviselete, a vagyongazdálkodással és a távhőszolgáltatással kapcsolatos ügyek intézése. A város távhőszolgáltatásának folyamatos fejlesztése fontos feladat a Salgó Vagyon Kft. számára. Előrehaladt tárgyalások folynak egy 22 MW kapacitású biomassza erőmű telepítésére a Salgótarján Biomassza Erőmű Kft. beruházásában. A szolgáltatásra vonatkozó együttműködési szerződést az Önkormányzat közgyűlésének felhatalmazása alapján, ebben a hónapban írjuk alá. Az erőmű rendszerbe történő belépése, lehetőséget biztosít a távhőhálózat fejlesztésére, új fogyasztók bekapcsolására lakossági és intézményi, valamint ipari vonatkozásban. A fejlesztés megteremti a lehetőségét a Beszterce lakótelep központi hálózatba történő bekapcsolására. Tervezzük a lakossági szolgáltatás bővítését, a strand vonatkozásában pedig a jövőbeni fejlesztési igények kiszolgálását. Nagyobb hangsúlyt szeretnénk fordítani az elavult vezetékhálózat fejlesztésére, ezáltal csökkentve a váratlan meghibásodásokat, a hatás- . fok növelésével pedig fokozni szeretnénk az eredményességünket. Közös érdekünk egy hatékony, olcsó, ezáltal verseny- képes távhőszolgáltatási rendszer működtetése és fenntartása. Olyan rendszert szeretnénk, amely megfizethető, biztonságos és környezetkímélő, ezáltal a városlakó polgárokat szolgálja - ezért dolgozunk. tást megosztó társasházak által szerződött, költségosztást végző cégekkel és a lakásszövetkezet irányítóival, a közös képviselőkkel annak érdekében, hogy időben és valós információk alapján készüljenek el a fogyasztásra vonatkozó végszámlák. Feladatunkat képezte a hőközpontokban mért hőmeny- nyiségek leolvasása és a fűtésre felhasznált hőenergia adatok Salgó Vagyon Kft. ^ A k3z33 ÉméK' \ A Salgó Vagyon Kft. tevékenységében meghatározó elem, Salgótarján város távhőszolgáltatásának biztosítása. A fűtési idény beindulása jó apropó arra, hogy a távfűtésről általánosságban és egyes esetekre vonatkozóan konkrét megfogalmazásban beszéljünk. Információkat szeretnénk átadni a felhasználók és az érdeklődők számára, annak reményében, hogy egyre inkább felismerik ennek a korszerű fűtési rendszernek az előnyeit és csökkenthetők lesznek azok a régi beidegződések, amely az elutasítás irányába hatnak. Salgótarján. A távfűtés távvezetéken történő hőenergia szolgáltatás, amely többféle energiahordozó felhasználását teszi lehetővé. Hatékonyabb, biztonságosabb és környezetbarát megoldást tesz lehetővé a hagyományos épületenkénti fűtési módokkal szemben. A távfűtést használóknál legmind figyelembe kell venni, amikor a fűtésre vonatkozóan döntést hoznak a városlakók. A biztonságos fűtési rendszer fontosságának szomorú bizonyítéka, hogy az országban, az idén már 12 személy halt meg széntnon- oxid mérgezésben. Az esetek döntő többségében bizonyítható, sasházainak lakásaiban és az önkormányzati bérlakásokban. A távhőszolgáltatást szabályozó 2005. évi XVII. törvény a 104./2011. évi kormányrendelettel módosításra került. A mógyőződésünk, hogy az új költségmegosztás jobban tükrözi a valóságot, ezért igazságosabb és megtakarításra ösztönöz. Mindent elkövetünk, annak érdekében, hogy az átállás zökkenő- mentes legyen és a fogyasztók minden kérdésre választ kapjanak. A cég honlapján található információk, a havi hírlevelek és az ügyfélszolgálaton kapható tájékoztatás reményeink szerint segít az átmeneti időszak problémáinak megértésében és így azok megoldásában is. Tordai György Műszaki Igazgató tájékoztatása a téli felkészülésről, az előző fűtési szezon végszámláinak kibocsátásáról, ütemezéséről A 2012-2013. év fűtési idényére vonatkozóan, a korábban említett kormányrendelettel módosított szabályoknak megfelelő módon készítjük el a fogyasztásokra vonatkozó végszámlákat. A feladat az átlagosnál nagyobb mértékű figyelmet és szervezési feladatot jelent, a változások miatt. Szoros kapcsolatban állunk az épületen belüli fogyaszí >