Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-07 / 207. szám
H ITTIFT IPT1 •i, Jt, a1-« » JL EVANGÉLIKUS ELET Evangéli kus szabadtéri A Nógrádi Megyei Evangélikus Egyházmegye hagyományosan minden év augusztusának elején rendezi meg szabadtéri evangélizációját, amelyre szűkebb hazánk egész területéről várja a híveket Isten igéjéhez. Idén az elmúlt hónap tizenegyedik napján tartották meg a rendezvényt Patvarcon, a Szügyi Egyházközség leánygyülekezetében. PatvarC. Az országos kánikula- és zivatarriasztás árnyékában készülhetett a házigazda patvarci gyülekezet, s csodálhatta aztán Istenünk kegyelmét, hogy erre a napra enyhült a forróság, elmaradt a zivatar, és a korábbi napoknál sokkal kellemesebb körülmények között adhatott helyszínt a megye közös istentiszteletének. A helyszín egy helyi család felajánlásaként egy már nem működó' vendégfogadó kerthelyisége volt, ahol ezen a napon elsősorban Isten igéjével vendégelték meg a betérő vendégeket. Mint minden évben, idén is egy mottó és egy bibliai ige köré hívta az egyházmeevangélizáció gye az érdeklődőket. A nap alapigéje Péter apostol első levelének 5. fejezetéből, az 1- 7. versekben volt. Ezt az igét az evangélikus bibliaolvasó Útmutató jelölte ki erre a napra. Az evangélizáció igehirdetője Csadó Balázs, fiatal irsai evangélikus lelkész volt, aki „hazajött” igét hirdetni, hiszen Patvarc anyagyülekezetéből, Szügy- ből került a Hittudományi Egyetemre, s végzett lelkészként néhány évvel ezelőtt. Igehirdetésében hangsúlyt helyezett a Krisztus melletti személyes döntés fontosságára, arra, hogy nem kisebb dologról, mint örök életünkről van szó. Balázs egyébként nem egymaga érkezett, hanem a nap egyik zenei szolgálójául magával hozta zenekarát, a M.Is.K.A együttest, akik általában modern, fiatalokat megérintő zenei stílusban - punk, SKA - tesznek bizonyságot Krisztusról. Ezen a napon azonban félretették az elektromos hangszereket, és a keményebb stílust és akusztikus feldolgozásban játszották él énekeiket. Az igeszolgálat előtt viszont egy másik zenei csoport, a terényi Csak Te családi kórus szolgált Draskóczi Lídia neves népzenész vezetésével, Fűke Szabolcs terényi evangélikus lelkész hangszeres segítségével. Ez a kórus terényi családokból verbuválódott, s népi ihletettségű zenében, énekben hirdetik Krisztus szere- tetét, dicsőségét. Ezen az augusztusi napon vendégként voltak jelen érsekvadkerti cigány testvérek is, akik személyes hangon tettek bizonyságot arról, hogyan ismerték meg Jézus Krisztust és Ő hogyan szabadította meg őket korábbi, bűnbe veszett életükből. Mint minden esztendőben idén is úrvacsorái közösséggel zárult az evangélizáció, amelynek végén Szabó András esperes elmondta, mennyire fontos tudnunk, hogy Krisztus irgalmára szorultak vagyunk, és így adhatunk hálát az ilyen evangélizációs alkalmakért, hiszen ezek mind arról szólnak, hogy keres minket a mi Urunk, hogy életet adhasson nekünk. Ezen az alkalmon mutatkozott be az egyházmegye népe előtt Gombor Krisztián fiatal lelkész, aki nemrég került a megyébe, Kétbodonyba, s most az úrvacsoraosztásban segédkezett. A patvarci evangélikus gyülekezet szorgos közössége a nap végén gazdag szere- tetvendégség keretében látta vendégül azt a több mint kétszáz testvért, akik eljöttek^ erre az áldott vasárnapi délutánra; amiért* Istenünké a dicsőség! Blatniczky János Dániel lelkész, Szügy Csadó Balázs Száz éve született neves költőnk Az ökológiai lábnyomhoz hasonlóan lehetne beszélni kulturális lábnyomról, amely egy ember hatását fejezi ki az utókorra, hogy lakosonként hány művét használják átlagosan egy év alatt. Weöres Sándor kétségtelenül méretes lábnyomot hagyott világunkban. Sokunk életébe már gyermekkorunktól fogva „beletaposott” az evangélikus költő. Gyermekversekké lett műveit tipegőkorunktól hallhattuk, mondhattuk. A magam életében elég nagy ez a Weöres-lábnyom... Azonban evangélikus egyházunk életében sem elhanyagolható - már csak azért sem, mert énekszövegei is megtalálhatók énekeskönyvünkben. Mekkora hát a lábnyoma? Mit találnak majd a késői korok emberei érdekesnek, és mit értenek majd belőle? Tudni fogják egyáltalán, mi az, hogy költészet? A kulturális lábnyom fontos tényezői az életrajzi adatok. Végletesen rövidíteni kényszerülök... A lábnyom első lépése az ősök nyoma: Szombathelyen született, 1913. június 22-én. Édesapja huszártiszt, földbirtokos volt; édesanyja gazdag szerb polgárcsaládból származott. Már fiatalon jelentek meg íráslábnyomai. 1928 júliusában a szombathelyi Hír közölte első novelláját, ősszel négy verse jelent meg az Erőben. Elküldte első verseit Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének is - 1941-ig, a folyóirat fennállásáig összesen 64 versét jelentette meg. 1933 őszén Pécsre utazott, és beiratkozott a jogi karra, végül filozófia-esztétika szakon diplomázott. A Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába is bekapcsolódott, megalapította az Öttorony című folyóiratot. Nem mellékes lábnyom-hatás a megszerzett fokozat sem: az egyetem elvégzését követően írta meg doktori disszertációját A vers születése címmel. 1939-ben avatták doktorrá. Szervezői, intézményalapítói tevékenysége is kétségtelenül lábnyomot hagyott maga után: Pécsett 1941-ben állították fel a Városi Könyvtárat, amelynek megszervezésével és vezetésével őt bízták meg. 1943 őszén Budapestre költözött, és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. 1946-ban házasságot kötött Károlyi Amyval. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában dolgozott. 1950 és 1956 között állása sem lehetett, verse sem jelenhetett meg - mert rendszeridegen „formalista” -, ezért rákényszerült a műfordítások tömegmunkájára. Kulturális lábnyomához tartoznak az elnyert, illetve az általa alapított díjak is: 1970-ben kapta meg a Kossuth-díjat, valamint az osztrák állam elismerő díját. Az előbbivel járó pénzösszegből Pásztor Béla emlékére díjat alapított. Szintén lábnyom-súlyt nyom latba a nemzetközi hatás: 1970-ben jelent meg első angol nyelvű versválogatása, egy évvel később a német Der von Ungarn című kötet. Nem hagyható figyelmen kívül a kulturális láb-lenyomat terén, hogy több versét megzenésítve ismerjük. Főleg a Szélkiáltó együttes dolgozta fel - szintén pécsi csoport -, de evangélikus ifjúsági énekeink között is ott van egyik, Ima című verse is, benne a következő mondattal: „Köszöntelek a folyók zúgásával...”. A nyilvánosság előtti megjelenés-, illetve díj-láb utolsó mozzanatai: 1980-ban Károlyi Amyval, Juhász Ferenccel és Nemes Nagy Ágnessel közösen felolvasást tartott a londoni River Side Stúdióban, 1982-ben pedig Forintos-díj elismerésben részesült. Az egyes művek lábainak homok-lenyomatát felsorolni olyan hosszú lenne, hogy átsétálhatnánk vele a Ve- reckei-hágótól egészen Fiúméig... Lábnyomát 1989. január 22-én veszítettük szem elől Budapesten. 75 évet élt. Szakács Tamás lelkész, Felsőpetény Becsengettek Nem maradok el tőled, nem hagylak el. (Józs 1,5b) Első osztályos lett a fiunk. Az összes közhelynek tűnő szlogen - .Milyen gyorsan megy az idő!” Miszen nemrég született!” „Mekkorát nőtt ez a gyerek!” - szívbemar- kolóan eleven lesz, amint az osztályteremben sután és félénken keresi a helyét Volt már egy hasonló kezdet, alig 3 évesen az óvodában, ez most mégis más. Ott az volt a fontos, hogy legyen egy kedves óvónéni, egy babusgató dadusnéni, aki az ölébe veszi - itt most nem csupán a tanítónéni kedves személye lesz fontos, hanem az is, hogy megtalálja-e a helyét a közösségben, hogy barátokra lel-e, hogy megfelelően tud-e majd teljesíteni, amikor teljesíteni kell. Sosem értettem, hogy a szülők egy-egy évnyitón miért köny- nyeznek - most megértettem, amikor kimenve az iskolából kénytelen voltam magam is elmorzsolni néhány könnycseppet: igen, most engedem el a kezét először úgy igazán. Ez most már az a hely, ahol egyedül is helyt kell állnia, ahol meg kell tanulnia önállónak lenni. Mindenki átesik ezen persze, mégis, amikor az ember saját bőrén tapasztalja mej^al#*. kor milyen más! Tüdőm, hogy' a legjobbtezekTJeff Tes szorult a szívem, amikor ott kellett hagyni, egyedül... Aztán ezt az érzést lassan felváltotta valami könnyű, belső nyugalom: hiszen dehogy van egyedül! És nem csak azért, mert felkészült pedagógusi gárda és jó- ix»fa osztálytársak veszik körül, hanem leginkább azért, mert tudom, hogy ha én elengedem a kezét, akkor is annak a kezében van, aki mindannyiunkat tart. Jó ez a tudás, megnyugtató. Jó, hogy lehet egy ilyen biztos tudásom, és ez azért lehet, mert egykor voltak, akik elvezettek Hozzá. Milyen jó lenne, ha azok a gye rekek is, akik most indulnak az plső osztályba, akik most indulnak az életbe, megtapasztalhatnák ezt a biztonságot: kezében tart az Isten, nem hagy el. Ez a cél akkor is, amikor talán kicsit rossz szájízzel tapasztaljuk, hogy „köte lezően választható” lett a hit- és erkölcstan az iskolákban. Milyen jó lenne, ha nem a „kötelező” ke serűsége, hanem annak a re ménysége lenne bennünk, hogy kaptunk egy hatalmas lehetőséget, hogy minél több gyerek úgy nőhessen fel, mint akik megtapasztalják, tovább adhatják, azzal a biztos tudással élhetnek, hogy soha nincsenek egyedül. Nem csak az első osztályban, botladozva keresve az osztályte remben a helyüket, nem csak szülőkként, a gyerekeink jövőjéért aggódva, hanem az élet minden pillanatában, nehézségekben és örömökben egyaránt. És milyen jó azt is tudni, hogy ő akkor is ott van, amikor egyszer majd végleg el kell engednünk a másik kezét, és amikor végleg elengedik a mienket. A most induló hittanórák, a kötelezőek és a szabadon választottak hiszem, hogy ehhez a megnyugvást adó, biztos tudáshoz visznek közelebb. Zsugyel-Klenovics Katalin lelkész, Nógrád
