Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-28 / 225. szám
Nagy várakozások, szép remények KOSÁRLABDA NB ]/B, Keleti csoport, férfiak - Óbudán kezdi a szezont az SKSE A Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdacsapata szombaton az Óbudai Kaszások elleni fővárosi találkozóval megkezdi szereplését az NB I/B-s férfibajnokság 2013/2014-es pontvadászatában. A rajt előtt Dániel Tamással, az utóbbi két szezonban sikert sikerre halmozó együttes szakmai vezetőjével beszélgettünk változásokról, tervekről, esélyekről.- A meglehetősen mozgalmas holtszezon után milyen érzésekkel várja az áj idénykezdetét?- Lényegesen nagyobb várakozással tekintünk az idei bajnokság elé, mint az elmúlt két évben, amikor azért viszonylag könnyen megjósolható volt, hogy nagy csalódás nem érhet minket a szezon során. így is lett, hiszen kétszer is megnyertük az NB I/B amatőr bajnokságát, igaz ezért tavaly csak ezüstérmet kaptunk. Ezúttal viszont egy teljesen megújított csapattal vágunk neki a pontvadászatnak, ráadásul ez a megújulás akár hosszabb távra is meghatározhatja a salgótarjáni kosárlabda helyét, mivel olyan fiatal játékosok mellett tettük le a voksot, akikre sokáig szeretnénk számítani. Már korábban elmondtuk, hogy nyilván némi kény- szerűség is volt a dologban, mert az elmúlt évek sikerszériáját viszonylag idősebb játékosok szállították és törvényszerű volt, hogy néhányan befejezik, esetleg továbblépnek, vagy inkább a civil karrierjükre koncentrálnak. Öt távozónk helyére hét új játékos érkezett, akik közül Tanács Attila és Krasznai Tibor az érettebb generációt képviselik, Schéda Martin, Czuprák Ádám, Rácz Tamás, Oluic Dusán és Nemanja Mitics viszont az U23-as csapatot is erősítik. Az egyik alapvető célunk ugyanis ebben a bajnokságban éppen az, hogy utóbbi gárdával is a lehető legmesz- szebb jussunk.- A fiatalok nagy részére kettős feladat vár majd, hiszen néhányuk a korosztályos gárda mellett a felnőtt csapatban is komoly szerephez juthat- Ugyan most még nem látom mindenkiben azt a tüzet, amit ez a kettős kihívás kell, hogy kihozzon belőlük, de a felkészülés során Schéda Martin és Czuprák Ádám például már igencsak megmutatta, hogy velük számolnunk kell a felnőtteknél is. Itt annyival nehezebb dolgunk lesz, hogy az idősebb játékosok lényegesen kevesebbet tudnak edzeni, mint a fiatalok, ezért a keret összedolgozását valahogy meg kell oldanunk. Ebben a munkában az is sokat fog segíteni, hogy rutinos és nagyon jó kosárlabdázókról beszélünk, hisz maradt a csapatnál Hartvich Tamás, Sebők Tamás, Gorszkij Jaroszlav, Kiss Károly és Szabó Zoltán, akikhez csatlakozott Tanács Attila és Krasznai Tibor is. Véleményem szerint még másfél-két hónapnak kell eltelnie, hogy a szokásunkhoz híven elérjük az utazó sebességünket, akkor viszont, úgy gondolom, talán egyik ellenfelünk legyőzése sem lesz megoldhatatlan feladat.- Ha már az ellenfeleknél tartunk, Ön miként látja a Keleti csoport idei erőviszonyait?- Kissé átvariálták a csoportokat, egyrészt ismét szabad utat adtak az élvonalbeli klubok U23-as együtteseinek, ami a B-csoportos csapatok szempontjából nem túl szerencsés. Másrészről néhány budapesti gárdát átsoroltak a Keleti csoportba, ami talán számunkra azért nem rossz, mert kevesebbet kell utaznunk, ráadásul ezeket a riválisokat viszonylag jól ismerjük. A csoporton belüli esélyeket pillanatnyilag én úgy látom, hogy a MAFC, a Honvéd, a Tiszaújváros, az Eger és a Hódmezővásárhely kifejezetten jó játékerőt képvisel, ezeken a helyeken, csakúgy mint Debrecenben, nehéz lesz nyerni, de úgy gondolom, hogy a ránk jellemző koncentrációval talán sikerülhet. Természetesen nem vesszük félvállról az Óbudai Kaszások, a Vasas, a Nagykőrös együtteseit, illetve a Szolnok és a Kecskemét U23-as csapatait sem, de őket azért egy fokkal gyengébbnek tartom a többieknél. Hogy sikeresek lehessünk az idén is, annak alapfeltétele, hogy itthon nem veszíthetünk. Mivel úgy gondolom, hogy kiegyensúlyozottabb a mostani mezőny, mint a tavalyi, talán több lesz a körbeverés és akár három-négy vereséggel is lehet valaki csoportgyőztes. Persze az lenne a legjobb, ha vereségek száma minimális lenne, mert az idei versenykiírás szerint is viszünk minden eredményt a rájátszásba. Azért borzasztó csalódott lennék, ha nem úgy fejeznénk be az alapszakaszt, hogy esélyesek vagyunk a végső győzelemre is.- A felkészülési mérkőzéseken a felnőtt, illetve az U23-as gárdát is a fiatalok eddigi trénere Kis Sándor dirigálta. Mindez az jelenti, hogy a nyári átszervezések a játékoskeret mellett a szakmai vezetést is érintették?- Kis Sándorral már a tavalyi évben is együtt dolgoztunk, s mivel sem a munkájával, sem a szakmai tudásával kapcsolatban nem tudok rosszat mondani, már az előző bajnokság végén megállapodtunk abban, hogy a folytatásban mind a nagycsapatnál, mind pedig az U23-asoknál ő látja el a vezetőedzői feladatokat. Mondhatnám azt, Koltai Róbert nagy sikerű „Illetékes elvtársára” utalva, hogy az összes többi viszont hozzám tartozik. Ez persze így nem teljesen igaz, de a sportszakmai rész helyett most elsősorban a biztos háttér megteremtésével kívánok foglalkozni, főleg azért, mert ha ismét egy jő évet tudnánk abszolválni, akkor a későbbiekben nagyobb terveink is lehetnének.- Pillanatnyilag mennyire látja biztosítottnak az eredményes szereplés financiális feltételeit?- Mivel kaptunk már jelzést a város vezetésétől, hogy ugyanarra a nagyság- rendű támogatásra számíthatunk, mint az elmúlt évben, amit ezúton is köszönünk, illetve más források, mint például a TAO, valamint támogatóink segítsége is rendelkezésünkre áll, úgy gondolom, hogy ismét egy anyagilag nyugodt év elé nézünk. E mellett még meg kell említenem, mert nagyon nagy dolognak tartom a Jászberény EuroChallenge mérkőzéseit, amit részben mi rendezünk, a helyszín pedig minden esetben a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok lesz. Ez az eseménysorozat is újabb lökést adhat a salgótarjáni kosárlabdának. H. P. A verseny elerte célját JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Nem adhatom meg magam védekezés nélkül1" E heti szerencsés nyertesünk: Schram Tibor, Salgótarján, Ybl Miklós út 104., Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2013. október 3-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). A korábbi években megszokottaktól némileg kisebb létszámban, de hasonlóan kellemes időjárással kísérve, jó hangulatban és balesetmentesen zajlott az 5. Szécsény városi bajnokság az elmúlt szombaton. Duatlonban Tóth Máté (Salgótarjáni HKE), kerékpárban pedig Rózsa Balázs (KSI Csepel SE) nyerte a versenyt. A kevés nevezőre való tekintettel a duatlonos versenyszám a korábbi évekhez hasonlóan a történelmi belváros viacolor-borításán zajlott, mind a futó-, mind a kerékpáros versenyszámot tekintve. Az edzésként Salgótarjánból letekerő Tóth Máté (Salgótarjáni HKE-Trialon) végül a versenyt is edzés formájában teljesítette, így is elégséges volt számára a csökkentett erőbedobás a győzelemhez. A kerékpáros versenyre azért némileg több induló részvételével került sor, a Salgótarjáni HKE, a Vitalitás SE és a szintén balassagyarmati BADISZVSE is szép számmal képviseltette magát. A junioroknál a BADISZVSE versenyzője, Komjáti Kornél nyert csapattársa, Dovicsin Péter előtt, az Ipoly-parti egyesület első teljes szezonjának végén büszkék lehetnek kerékpárosaik fejlődésére és elért eredményeikre, melyekkel hamarosan részletesen is foglalkozunk majd, hiszen vasárnap zárul a magyar amatőr bajnokság 2013-as sorozata. Visszakanyarodva a versenyhez, a master korosztály szintén 7 körös (21 kilométeres) összecsapása során volt látható a legnagyobb harc, hiszen dr. György Zsolt (Bátonyterenye VSE) és Gonda Attila (Salgótarjáni HKE) lényegében végig együtt haladtak. A célvonalon aztán néhány méter előnnyel előbbi haladhatott át elsőként, majd edzésként teljesített még újabb három kört, azaz összesen tízet - ennyi volt ugyanis a felnőtt penzum. A felnőtt versenyben már lényegében az első körökben kialakultak a végső erőviszonyok, a juniorból ide felnevező Rózsa Balázs (KSI Csepel SE) egyértelmű esélyesként ragadta magához a kezdeményezést, s távolodott el az amatőr magyar bajnokságot már egy futammal a vége előtt megnyerő Tóth Gábortól (Salgótarjáni HKE), míg a harmadik helyről Reitinger Gábor (Vitalitás SE) követte az élen állókat. A hölgyeknél az időközben a maraton világranglista élére álló Dósa Eszter (Vitalitás SE) versenyzett (elsősorban) az idővel, teljesítménye a férfi dobogó harmadik fokához is elég lett volna. A verseny idén is elérte célját, hiszen remek lehetőséget biztosított a megjelentek számára a nagyobb versenyeken való jó szerepléshez szükséges tapasztalatszerzésre. Meg kell említeni az irigylésre méltó szécsényi összefogást, hiszen a rendőrségtől kezdve a polgárőrségen és a művelődési központ munkatársain át mindenki konstruktívan állt az eseményhez, nem beszélve a környékbeli lakosokról, akik szintén teljes mértékben partnerek voltak a zökkenőmentes lebonyolításban. A versenyzőket a fizikai megterhelést követően egy tál gulyás várta, majd az eredményhirdetéssel zárult a versenynap, ahol a legfiatalabb (Sándor Balázs, Salgótarjáni HKE - 2006.) és legidősebb (Jusztin Ferenc, Dornyay SE -1945.) résztvevőt is külön- díjjal jutalmazták. Kéri István I I t t Sebők Tamásék rutinja nagy segítségére lehet a fiatalabb generáció tagjainak