Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-28 / 225. szám
MÉLYINTERJÚK Béres Ilona: „Az árulásokat képtelen vagyok megbocsátani” Hetvenegy esztendős, de fiatalokat megszégyenítő az energiája. Több színházban játszik, nemrégiben épp a József Attila Színházba ugrott be „megmenteni” egy darabot, amelyben eredetileg Galambos Erzsi játszott volna. Pont „A nagymama” című vígjáték próbáját fejezik be, amikor megérkezem. Nem kell sokat várnom, mert a művésznő hamar átöltözik. A színpadon, a díszletek között beszélgetünk. Sándor András- Tessék engem ünnepelni, mert eny- nyi idő alatt más kolléganő még le sem vetkőzik, nemhogy nagyestélyiből átvenné az utcai ruhát (nevet)- Ünneplem is! Az éveknek, illetve a rutinnak köszönhető, hogy ennyi idő alatt sikerült?- A jó szándéknak.- Köszönöm a bizalmat! Fáradt?- Kicsit. Hétfőn megcsináltam az első öltözéses főpróbát itt, a József Attila Színházban. Utána hazamentem, a férjem addigra elkészítette az ebédet, majd villámgyorsan hajat mostam, és négy órakor már jött értem a busz, indultunk Szolnokra. A Szigligeti Színházban eljátszottam a Macskajáték Scalla lányok változatát. Éjszaka visszajöttünk, és másnap délelőtt ismét itt próbáltam. Szóval menetben vagyok. Két nap múlva hasonló lesz: délelőtt ugyanígy próbálok, este pedig a Rózsavölgyi Szalonban másfél órán keresztül fogok beszélni szünet nélkül, Polcz Alaine asszony előadásában.- Ezek szerint nem csak menetben, hanem tréningben is van.- Jobban is érzem magam így, mintha otthon ülnék 71 évesen, és várnám a halált.- Szakmai pályafutásának minden korszakában volt feladata?- Szerencsére igen. Ezek között volt örömteli, és kevésbé vidám feladat is. Sulyok Mária mondta annak idején, hogy ha egy színésznő életében öt olyan szerep van, ami a szívének igazán kedves, az már roppant boldog pálya. Én pedig lassan tíznél tartok. Természetesen voltak köztük olyanok is, amelyek nem lettek a szívem csücskei. Nagyon igyekeztem, mégis hatalmasat buktam. Ott van például a Cseresznyéskert...- Pedig azt gondoltam, Csehov komédiája nagy szerelem az életében.- Az is. Többször játszottam Ranyevsz- kaját benne. Ám a legelső találkozásom a darabbal Sarlotta Ivanova szerepében történt. Életemben olyan tehetségtelen nem voltam, mint akkor, abban a karakterben. Még a férjem is azt mondta, hogy borzasztó volt. Vannak ilyenek is... Nem lehet mindig remekműveket alkotni. Pedig mindig úgy állunk neki, hogy indul a világ csodája, de aztán nagyon sok tényezőtől függ, hogy ez végül mivé alakul. A közönségen is múlik.- Mindig működik az önkontroll?- Mindig. Persze. A legboldogabban átélt szerepben is, amikor a legőszintébbek a könnyek. Kontroll nélkül dilettánsak lennénk.- Szép ez a szakma?- Nem szép, hanem gyönyörű. Ráadásul iker jegyben születtem, nekem jól is áll a szakmával járó állandó kettősség.- A könnyek a legtöbbször őszinték?- Őszinteség nélkül nincs könny. Vagy tegyem oda a vöröshagymát?- Nyilván vannak trükkök a sírásra.- Filmforgatáson vannak. Oda teszik a glicerint, és már csurog is. De színpadon nem lehet. Ha csak az illető bele nem teszi a hagymát a zsebkendőjébe, és azzal törölgeti a szemét. De az már nagy hazugság. Semmi értelme. Nem szabad a sírást erőltetni. Gábor Miklósnak van egy gyönyörű könyve, amelyet szívből ajánlok. Az a címe, hogy Tollal. Amikor ez megjelent, maga még egy gondolat sem volt.- Meglehet...- Gábor Miklós hihetetlenül nagy sztár volt akkoriban, mindenki szerelmes volt belé. A Hamletet játszotta, és megírta a darab próbaperiódusát. Ebben a visszaemlékezésben olvastam, hogy a Madách Színházban a teljes műszak ott állt, és izgatottan várták, hogyan fog a művész próbálni. Amikor az első monológot elkezdte, ömlöttek a könnyek a szeméből, és erre rendkívül büszke volt. Igen ám, de harmadnap belé állt a frász, hogy mi történik, ha nem tud majd sírni. Hiszen erre nincs garancia. Akkor rájött, hogy az adott szituáció igazságát kell megkeresni. Akár felháborodást, akár a gyászt. Ha közben jön a könny, az már csak plusz adomány. Ugyanebben a könyvben írta Miki, hogy a fiatal színésznők feleslegesen akarják bizonyítani az érzékenységüket. Azt hiszik, ha úgy bőgnek, mint a csecsemők, akkor már eleve jók lesznek. Fenét! A világon semmi nem történik, ha nem jön a könny.- Ha valaki, én igazán tudom, mit jelent gyerekként tudatosan készülni egy pályára. Tizenkét éves korom óta hivatásos „kérdező” szerettem volna lenni....- Akkor megelőztem, mert én már négyévesen is színésznek készültem.- Olvastam, épp ezzel folytattam volna. Nagyon mást kapott, mint amit annak idején elképzelt?- Igen is, meg nem is. Ha összegeznem kellene az eddigi szakmai életutamat, akkor tele volt döccenőkkel, boldogtalan szakaszokkal, és nagy repülésekkel. Valójában csak 18 éves koromig volt töretlen a pályám, amíg felvettek a főiskolára. Utána jöttek a szakma nehézségei. Azt nem lehet megúszni. Minden korszak más és más volt. Mindig más az igazgató, mindig más a társulat. Tudja, mi az egyetlen stabil pont a pályán? A szakma szeretete, és a vágy, hogy ezzel foglalkozzak. Épp ez tart színpadon a mai napig. Ez ad örömet. Aztán vannak keserves periódusok, amikor olyan problémát okoz maga a pálya, a különböző emberekkel való találkozás. Például, amikor meg akarnak alázni. Igaz, hogy az velem nagyon nehezen megy, de mentálisan mégis sokat árt. Egyébként gyűlölöm a szorongásokat, és a mentális gyilkolást, amit egy-két felelőtlen ember megenged magának ebben a szakmában. Úgy érzik, hatalmuk van, s ez nagy pimaszság. Akkor onnan inkább elmegy az ember. így védi saját magát.- Ilyen szempontból többször kellett tovább állnia?- Többször mentem tovább, de ilyen eset miatt csak egyszer álltam fel. Akkor felhívtam Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház igazgatóját, és elmondtam neki, hogy nagyon rossz állapotban vagyok, mert tehetségtelen kezdek lenni, és ha még kellek, akkor most mennék. Várkonyi annak idején nagyon megharagudott rám, amiért nem mentem a Vígbe. De abban az időszakban roppant kapós kislány voltam, és válogattam. Zoli mindössze annyit kérdezett, hogy miértjöttem el a Madáchból. Úriember volt, mert nem büntetett. Sok igazgató tanulhatna tőle. Beállíthatott volna hátra a sorba, hogy na kislányom, most megtanulod, mi az élet. Nem ezt tette. Inkább a Básti-Béres főszereppel megrendezte Ibsen Solness Építőmesterét. A nagy emberektől érdemes tanulni.- A mai napig tanul?- Mi az, hogy... Nem is kérdés! Szomjasan. Olyan boldogan nézek DVD-t a kedvenc színészeimmel, mintha csodát látnék. Nézze, végső soron beléptem egy céhbe, amit úgy hívnak, hogy színészmesterség, és ez a világon mindenütt ugyanaz.- Melyik filmet látta utoljára?- A férjem nagy kedvencének, Jack Nicholsonnak egy filmjét. Az a címe, hogy Lesz ez még így se. De van egy másik filmje, amit imádok, a Minden végzet nehéz címűt. Diane Keatonnal játszik, és a film végén Diane egy párizsi vendéglőben ünnepli a születésnapját. Mivel az urammal nekünk is nagy szerelmünk Párizs, már kikerestem az internetena Colbert kávézót.- Elmentek?- Nem volt még alkalmunk, de legalább már tudom, hogy melyik metróállomásnál kell leszállni. Úgyhogy ha Isten segít, és újra eljutunk Párizsba, már tudni fogjuk, merre induljunk.- Úgy tudom, Barcelona is nagyszereleme.- Igen. Szerelmünk hajnalán Zsigulival elmentünk egész Andalúziáig. Nagy élmény volt. És a 70. születésnapomra meglepett a férjem egy barcelonai úttal. Amikor negyven évvel ezelőtt először jártunk ott, Kolombusz Kristóf szobra mellett még nagy volt a dzsumbuj. Az évtizedek alatt azonban a spanyolok rendbe tették a környéket. Délről hoztak homokot, és csináltak oda egy beach-et Gyakorlatilag hétvégén, sőt hét közben is a spanyolok oda járnak fürdeni. És építettek egy picike negyedet, modern épületekkel. Ott laktunk most. Azért az nem volt akármi, hogy a 70. születésnapomon ültem a férjemmel egy kiskocsmában, a lábunk alatt homok, és hallgattuk a tenger morajlását.- A férje mindig ennyire figyelmes?- Nagyon! A kislányoknak, a fiatal színésznőknek is mindig felhívom a figyelmét, hogy 40 éves házasság után is lehet kapni vörös rózsát premierre... Mert én mindig kapok. Soha semmit nem kérek a férjemtől, talán csak egyetlen egyszer, a negyvenedik születésnapomra. Akkor úgy éreztem, ez nagy fordulat egy asszony életében. Szerettem volna, ha elvisz egy olyan szállodába, amit mi nem engedhetünk még magunknak.-És a párja összegyűjtötte rá a pénzt?- Arra a két éjszakára igen. Gondolhatja, hogy horribilis összeg volt.- Megérte?- Ne vicceljen már, hogyne érte volna meg! A Grand Canalon laktunk. Utazás előtt átnéztem minden irodalmat, még azt is tudom, hogy Hemingwaynak melyik volt a kedvenc szállodája.- Melyik?- A Gritti Palace. Gondosan utána olvastam mindennek. Éppen ezért tudtam, hogy hova nem érdemes menni. A világ leghíresebb hoteljébe, a Danielibe például nem szabad, mert annak rakpartja van, és nem ott folyik a víz. Summa- summárum, olyan helyen voltunk, hogy este ültünk kint a szobánk kis teraszán pezsgővel a kezünkben, előttünk a csodálatos panoráma, és átsiklottam a negyvenegyedik életévembe. Másnap a férjem megkérdezte, hogy menjünk-e át egy olcsóbb helyre. Mondtam, hogy szó sem lehet róla, inkább utazzunk tovább. Ne rontsuk el azt, ami tökéletes volt. Ezt az emléket így kell eltenni.- Sok ilyen pillanatot őriz?- Rengeteget. Magánéleti téren, és utazások tekintetében egyaránt. Azt szoktam mondani a férjemmel együtt, hogy a 41 közösen töltött esztendőnk alatt "volt víg napunk elég". Az utazásokra visszatérve: a Zsigulinkkal a fél világot bejártuk. Amíg fiatalok voltunk, minden évben sorban álltam a különböző követségek előtt a vízumért- Ha sérelem éri, könnyen felejt? Képes megbocsátani?- Nem. Ilyen tekintetben „bűnös ember vagyok”. Barátok sosem mentek el tőlem, csak ellenségek. Irigylem azokat, akik bármilyen árulás után meg tudták tartani a jó viszonyt azzal, aki becsapta őket. Túlléptek ezen, és megbocsátottak. Én képtelen vagyok erre. Akkor és ott számomra megszűnik az az ember. Egyébként nem sok ilyen volt az életemben, mert nem engedtem olyan sok embert magamhoz közel. Barátságos vagyok, bizonyos határig kommunikálok, de utána bezárok. Volt egy öreg barátnőm, angyali teremtés. Húsz évvel volt idősebb, mint én. Soha nem volt problémám a korommal, de amikor a hatvanadikat betöltöttem, akkor kicsit megijedtem. És azt mondta erre a nyolcvanéves Teréz barátnőm: ne féljek, mert hatvanévesen még új életet lehet kezdeni. Ami igényem van melegségre és barátságra, azt megkapom otthon. Fiatalabb koromban ugyan szomjaztam rá, de ma már nem vagyok a szeretetet koldusa.- Mióta?- Édes kicsi szívem, 71 éves vagyok, (nagyon nevet) Már elég régóta...- Le a kalappal! Nagyon csinos! Hogyan csinálja?-Mit?- Hogy ennyi idősen ilyen jól tartja magát?- Ez jólesik, köszönöm szépen! Például úszom. Minden nyáron bérletet veszek. (Kicsit gondolkodik, majd mosolyogva folytatja) Maga szerint jól nézek ki? De kedves! Tordai Terivel gyakran beszélgetünk arról, hogy végső soron nem baj az, hogy megvénültünk. A lényeg, hogy van dolgunk, van mivel foglalkoznunk. Nem ülünk otthon sértetten. Olyan őszintén tudunk valami igazán jónak örülni. Ha tehetséges, jó dolgot látunk, az különös boldogság. A rossz előadásokat persze nem szeretjük, de hajót látunk, annak irigység nélkül örülünk.- Kérdezhetek nagyon személyeset?- Kérdezzen!- Nem titok, hogy nincs gyereke. Nem kavarja fel ez a szerep, amiben nagymamát játszik?- Nézze, az én szívemben nem kell nagyon kotorászni az ilyesfajta szeretetért. Örökbe tudom itt fogadni azt a kollégát, aki a gyerekemet, vagy a kollégámat játssza. A nővérem sajnos már nem él, de két gyereke született, és amikor annak idején a kicsi fiának jött a foga, én dajkál- gattam. Nem vagyok én annyira életidegen. Idős korunkra nyilván jobb lett volna, ha van körülöttünk egy nagyobb család, de semmi sem tökéletes - mondta a róka. (Mosolyog)- Mindezek ellenére roppant-de úgy is fogalmazhatnék, hogy ritka - pozitív kisugárzása van.- Épp ezen gondolkodtam, hogy amit maga lát rajtam, az talán nem is kondíció, hanem az örömre való képesség.- Nyitott a spiritualitásra?- Abszolút. De nem vagyok elfogult, vagy dogmatikus. Ugyanakkor tudom, hogy minden áramlik körülöttünk. Miért, maga nem nyitott?- Dehogynem!- Maga is azért foglalkozik ezzel, mert kíváncsi a másik világra. Hiszen mindannyian külön világok vagyunk.- Ha azt kívánom, hogy minden maradjon így a további évekre, akkor frappánsan zárom a beszélgetést?- Már miért maradna így minden? Ne maradjon így! Változzon csak nyugodtan minden. Az életben folytonos mozgás van. És maga az élet is egy körforgás.- Tudja mit, akkor inkább azt kívánom, hogy ha 5 év múlva találkozunk, akkor is ugyanezt a kisugárzást, az élet- szeretetet tapasztaljam.- Ha még élek majd akkor... Végül is, miért ne élhetnék? Engedje meg, hogy inkább két, számomra nagyon kedves idézettel zárjam a beszélgetésünket. Mint már említettem, iker jegyben születtem. És pont ez a kettősség jellemez. Az egyik egy Brecht vers: „Ami megtörtént, megtörtént. A vizet, amit a borba töltöttél, többé ki nem öntheted. Minden változik, de újra kezdeni utolsó lélegzeteddel is lehet. ” A másik pedig egy Amador Nervo nevű mexikói költő verse, amelynek Békesség a címe: „Szerettem, s szerettek. Nap csókolta arcom. Nem vagy adósom élet, váljunk el. Nem haragszom. ” w » í t á t t
