Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-27 / 224. szám
SPORTTUKOR __________ Má sodik helyen Salgótarján válogatottja ATLÉTIKA 28. Eurofest serdülő találkozó Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország száz serdülő sportolójának részvételé-' vei, immár huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg nemrég az Eurofest nemzetközi atlétikai találkozót a felvidéki Losoncon, két év után ismét a salgótarjániak szeretetét élvezhette, a versenyeket pedig Losoncon tartották. Ez a salgótarjáni rendezéskor mindig így van, mert a megyeszékhely - és egész Nógrád megye - nem rendelkezik a nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas gumiborítású, rekortán pályával. Az együttműködés azonban a testvérvárossal példaértékű, a program ezúttal is zökkenőmentesen zajlott. Tavaly a német Zschopau volt a vendéglátó, ahol Salgótarján csapata a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az idei verseny ennél szerencsésebben alakult, hiszen a lányok és a fiúk csapata is a második helyen végzett. Kilenc versenyszámban kellett biLosonc. A Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség utódjaként Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalta - idén első ízben - a szervezést és fogadta a német érchegységi régió és a csehországi Louny városának csapatát, valamint „vendégül látta” a losonciakat is. A programok főszervezője Tóth Zoltán Zénó sportreferens volt, aki kísérőprogramokkal is készült a vendégeknek. A fiatal atléták megnézték a Bányamúzeumot, a Salgói várat és kirándulást tettek a Boszorkánykőhöz is. A német és a cseh csapat a Tarjáni Gyermektábor vendégBalla Annamária mindkét ugró számban második lett, váltóban pedig első zonyítaniuk a különítményeknek: rövid-és hosszútávfutás, magas- és távolugrás, súlylökés, gerelyhajítás, illetve két váltófutás. A salgótarjáni gárda a váltókban kiemelkedően szerepelt, négy versenyből hármat a mieink nyertek meg. A németországi csapat felkészültsége hagyo- rnanyüsán most is a legfőbb volt, de idén 3 mieink is szorosan ott voltak mögöttük. A 800 méteres síkfutásban Barta Luca és Veres Mirella is megelőzte a német csapat sportolóját, Bállá Annamária pedig távolugrásban csak pár centivel maradt el a német riválisának teljesítményétől. Ami az eredményeket illeti, a mieink a futó és ugró számokban rendre bronzjelvényes szintet értek el, de Bállá Annamária (magasugrás) és LétráiÁdám (távolugrás) az ezüstjelvényes szintig is eljutott. A helyezések után 5,3,2 és 1 pontot lehetett szerezni, így alakult ki a pontverseny végeredménye. A salgótarjáni csapatot idén Kalmár ibolya, Sramkó Tibor és Szarvas József állította össze, zömében a Madách Imre Gimnáziumból és a Beszterce lakótelepi tagiskolából, valamint a székhelyintézményből, a Gagarinból. Az eredményhirdetést és az azt követő baráti vacsorát szombat este a Gyermektáborban tartották, ahol a díjakat Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és dr Gaál Zoltán jegyző adta át. A salgótarjániak eredményét 60 méter. Fiák. Előfutáréi (\2 induló): 3. Tóth Benedek 7,24 mp ... 5. Nagy Richárd 7,44.6. Létrái Ádám 7,59... 9. Ivicz Balázs 7,85 ... 11. Tarlósi Patrik 8,29. Döntő': 3. Tóth Benedek 7,3.4. Nagy Richárd 7,4. Lányok. Előfutam (8): 4. Markó Virág 8,46. 5. Ferencz Flóra 8,47.6. Burai Virág 8,56... 8. Csikány Bianka 8,87. Döntő: 3. Markó Virág 8,6. 300 méter. Fiúk (9): 2. Csonka Dominik 41,3 ... 7. Nagy Levente 44,4. Lányok (6): 2. Burai Virág 45,8.3. Lipták Nikolett 46,1.800 méter. Lányok (6): 1. Barta Luca 2:32,2.2. Veres Mirella 2:37,3 ... 6. László Leila 2:52,3. 1000 méter. Fiúk (8): 6. Stork Gábor 3:13,7 perc... 8. Tóth Zalán 3:26,4. Távolugrás. Fiúk (9): 3. Benedek Dávid 549 cm. 4. Létrái Ádám 535. 5. Csonka Dominik 523. Lányok (9): 2. Bállá Annamária 481... 4. Markó Virág 449 ... 7. Ferencz Flóra 427. Magasugrás. Fiúk (8): 3. Benedek Dávid 160... 7. Somoskői Balázs 140.8. Tarlósi Patrik 135. Lányok (7): 2. Bállá Annamária 152. Súlylökés. Fiúk (7): 3. Percze Máté 12,22 m ... órKuti Krisztián1 Fdnyok (10): 4. Dénes Réka 7'}8^^5: Kovács Flóra 7,56. Gerelyhajítás. Fiúk (9): 6. Nagy Richárd 27,63. 7. Percze Máté 26,96. 8. Percze Dávid 25,54. Lányok (6): 4. Dénes Réka 18,59. 4x60 méteres váltó. Fiúk (4): 1. Salgótarján (Mez B., Létrái Á. Nagy R., Tarlósi P.) 29,8 mp. Lányok (4): 1. Salgótarján (Ferencz F., Burai V, Bállá A., Markó V.) 32,6. 4x300 méteres váltó. Fiúk (4): 2. Salgótarján (Benedek D., Csonka D., Nagy L, Percze D.) 2:48,9 perc. Lányok (4): 1. Salgótarján (Barta L., Veres M., Kovács F., Lipták N.) 3:12,1. Pontverseny végeredménye: 1. Erzgebirge (német) 77 pont. 2. Salgótarján 58 pont. 3. Louny (cseh) 38 pont. 4. Losonc (szlovák) 26 pont. Nyerőnek bizonyult a Zöld-Fenyvesi páros LABTENISZ 15. Sztár Motel-kupa, Balassagyarmat A Magyar Bírói Egyesület Nógrád megyei szervezete immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a közelmúltban meghívásos lábtenisz versenyét a Sztár Motel-kupáért. Kanyó Ferenc _____________________________ Lá btenisz. A balassagyarmati Madách Imre Kollégium teniszpályáin megrendezett versenyen tizennyolcán léptek salakra - küenc párosban hogy eldöntsék a végső győztes kilétét A résztvevőket egy ötös és egy négyes csoportba sorsolták. Az „A” csoportban aZöldLevente - Fenyvesi Tamás páros három szettes mérkőzéseket nyerve végzett az élen, mögöttük kettő nyert, és egy vesztes mérkőzéssel a dr. Fekete Zsolt - Kalmár Sándor páros végzett, így ebből a csoportból ez a két páros került az elődöntőbe. A „B”-ben Fülep Gyula - dr. Tóth Bars duója ugyanúgy három meccset nyert, mint a Győri János - Kökény Ákos páros, de az egymás elleni győztes mécsesüknek köszönhetően előbbiek végeztek az első, utóbbiak a második helyen. A csoportok első két helyezettje játszott tovább a végső győzelemért, míg a harmadik-negyedikek az ötödik-nyolcadik helyért játszottak. Az elődöntő mindkét mérkőzése nagy csatában három szettes küzdelmet hozva dőlt el, az első meccsen a Győri - Kökény duónál a Zöld - Fenyvesi páros, ezzel párhuzamosan a Kalmár- Dr. Fekete duónál a Fülep - Dr. Tóth kettős bizonyult jobbnak. A harmadik helyért Győri Jánosék két szettben diadalmaskodtak Kalmárék ellen. A döntőben a Zöld - Fenyvesi páros is kettő szettes csatában nyert a Fülep - Dr. Tóth kettős ellen. Érdekessége volt a döntőnek, hogy Zöld Levente és Fülep Gyula a tavalyi döntőnek is résztvevője volt, és előbbi ismét aranyéremmel, utóbbi ismét ezüsttel zárta a tornát. Az ünnepélyes eredményhirdetést a Sztár Motelben tartották, ahol a díjakat Csillikné dr. Velenczei Katalin a Magyar Bírói Egyesület Nógrád megyei szervezetének elnöke és Benyovics Tibor, a Sztár Motel tulajdonos vezetője adta át a győzteseknek és a helyezetteknek. XV. Sztár Motel-kupa végeredménye: 1. Zöld Levente-Fenyvesi Tamás, 2. Fülep Gyula-dr. Tóth Bars, 3. Győri János-Kökény Ákos, 4. dr. Fekete Zsolt-Kalmár Sándor, 5. Hugyecz Péter-Néveri Endre, 6. dr. Csonka Szabolcs-dr. Tatár- Kis Péter, 7. dr. Halász Zsolt-dr. Mészáros Gábor, 8. dr. Csonka Tibor-Hoffer Miklós, 9. Hrubecs Pál-Kiss László. Álló sor, balról: Kiss László, Kalmár Sándor, Hugyecz Péter, dr. Tóth Bars, dr. Mészáros Gábor, dr. Tatár-Kis Péter, dr. Csonka Szabolcs, dr. Csonka Tibor, Hoffer Miklós. Guggolnak: Hrubecs Pál, dr. Fekete Zsolt, Néveri Endre, Győri János, Fülep Gyula, Kökény Ákos, dr. Halász Zsolt, Fenyvesi Tamás, Zöld Levente. » I « t