Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-21 / 219. szám

Őszi túrák Nem lehetett panasz a na­pokban a Karancs-Medves vi­dékén, sőt... Még talán egy ki­csit „túl meleg” is volt a túrá­záshoz, de annyi baj legyen. Az eseményről nem is az idő­járás, hanem inkább a túragazdag hétvége szipkáz- ta el némileg a résztvevőket - de aki eljött, nem csalódott ezúttal sem. Nem gondolták a szervező Nógrád Megyei Természetba­rát Szövetség vezetői sem, mi­kor az időpontot megválasz­tották, hogy idén huszonhá­rom másik túrarendező is szeptember első hétvégéjét vá­lasztja - pedig így lett. Lénye­gében nem is maradt lefedet­len terület hazánk térképén, de azért senki ne higgye, hogy a 126 fős indulói létszám csaló­dásra adna okot! A legtöbben a legrövidebb, 15 kilométeres tá­vot választották - ideális idő volt a c'saládi túrázáshoz is. A messzebbről érkezett túrázók véleménye szerint sok termé­szeti látnivalót „zsúfoltak” be­le az útvonalakba a szervezők - bár ez a kijelentés leginkább a 30 kilométeres táv ról alkotott képet jellemezte. Egyöntetű tet­szésnyilvánítás volt azonban a tájról - attól is, aki járt már er­re, és azoktól is, akiknek ez volt az első alkalom. A tetszési in­dexet egészen biztosan emelte az autentikus vendéglátás is: hagyományos nyársalós ke­nyér, zsíros- és lekváros kenyér is terítéken volt az eresztvényi ellenőrző ponton. A túra ezút­tal is nyitott volt hegyikerék­párosok számára is, akik éltek a lehetőséggel: legtöbben a 30 kilométeres távon indultak kö­zülük, míg az utánpótlás-korú- ak a 15-ös távot válaszották edzőik vezetésével. A túrák a Négy évszak a Karancs- Medves vidékén túramozga­lom őszi állomásai voltak, so­kan már gyakorlottan hozták az igazolófüzetüket a teljesítést alátámasztó pecsétért. Nem kell azonban aggódni azoknak sem, akik lemaradtak az elejéről, de csatlakozni kí­vánnak a mozgalomhoz: lesz még „mentőövként” funkcio­náló esemény az ősszel (példá­ul a Világ Gyalogló Nap), de hátra van a „téli” forduló, a Medves Gyöngyszemei teljesít­ménytúra december 1-én. Bolt folytatná Két héttel ezelőt­ti nyilatkozatától eltérően Usain Bolt már arról beszélt, hogy a 2016-os riói olimpia után még nem fejezné be pá­lyafutását, csak a 2017-es londoni világbajnokságot kö­vetően. A világ leggyorsabb embere londoni promóciós útján elmondta: szponzorai és szurkolói is azt akarják, hogy az olimpia után is foly­tassa sportolói pályafutását.- Valóban van olyan ver­zió, hogy Rio után még egy évet ráhúzok - jegyezte meg a jamaicai sprinter. Bolt 100-on, 200-on és a 4x100-as váltó tagjaként a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is aranyér­mes volt. Ugyanilyen triplá­zást vitt véghez a 2009-es és az idei világbajnokságon, 2011-ben pedig két aranyat hozott össze. Egyetlen viadal azonban még van, amelyen nagyon szeretne rajthoz állni, ez pedig a jövő évi glasgow-i Nemzetközösségi Játékok. Biztató eredmények ATLÉTIKA Miskolci VSI Kupa ^ Maflák Bence két számban is döntős lett Rangos mezőnyben szere­peltek minap a Salgótar­jáni Atlétikai Club (SAC) és a Kodály Zoltán Tagis­kola együttműködéséből felkészített gyermekkorú atléták a Miskolci VSI versenyén. Bár már a nyár elején úgy tűnt, hogy a diósgyőri stadion át­építése miatt jó darabig nem ren­deznek versenyt a nívós létesít­ményben, a csúszások miatt nemrég mégis az atléták vehet­ték birtokukba a pályákat.1 A há­zigazda, a debreceni és a kazinc­barcikai sportiskolások mellett egriek és gödöllőiek is szép számban jelentek meg a viada­lon, kihasználva a kevés ver­senylehetőségek egyikét. A Mrakics Nikolett és Máté Csaba áltál felkészített salgótar­jániak nyolc fővel érkeztek Mis­kolcra, ahol Kojnok Petra révén egy bronzérmet is bezsebeltek, 1000 méteren. Maflák Bence két számban, távolugrásban (5.) és kislabdahajításban (6.) is dön­tőbe került, mellette Gyuris Pál­ma is a legjobb nyolc között „túl­órázhatott" távolugrásban (7.). Pintér Kornél a 23 fős, 60 méte­res mezőnyben nyolcadikként került a fináléba, ahol - javítva idején - végül az ötödik helyet szerezte meg. A SAC atlétáinak eredményei. Fiúk. 60 méter. 2002-es fiúk (23 induló). 3. időelőfutam: 2. Pintér Kornél 9,6 mp. Döntő: 5. Pintér Kornél 9,4 mp. 1000 mé­ter. 2002-esek (5): 4. Hegedűs Ádám 3:57,8 perc. Távolugrás. 2001- esek (12): 5. Matlák Bence 389 cm. 2002-esek (25): 14. Pin­tér Kornél 355 ... 19. Lehoczki Botond 316. 20. Hegedűs Ádám 308. Kislabdahajítás. 2001-esek (9): 6. Matlák Bence 36,22 méter. 2002- esek (18): 16. Lehoczki Bo­tond 27,70.4x50 méteres szembe­váltó (7): 6. SAC (Matlák, Pintér, Lehoczki, Hegedűs) 36,8 mp. Lányok. 300 méter. 2002-esek1 (8): 8. Márkovics Eszter 59 mp. 1000 méter. 2001-esek (4): 3. Kojnok Petra 3:53,5 perc. Távol- ugrás. 2001-esek (11): 10. Kojnok Petra 335 cm. 2002-esek (15): 1. Gyuris Pálma 342 ... 15. Kojnok Eszter 268. 4x50 méte­res szembeváltó (8): 7. SAC (Márkovics, Gyuris, Kojnok E., Kojnok P.) 34,7 mp. Kojnok Petra 1000 méteren szerzett bronzot Tarjánban elhúzzák Majkáék nótáját? FUTSAL NB II, 2. forduló - első valódi megmérettetése előtt a Skorpió Futsal NB n, 2. forduló - első valódi megmérettetése előtt a Skorpió Férfiak, Keleti csoport Salgótarjáni VSE (2.)- Ózd VSE (5.) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, hétfő, 20 óra. Csatlós Csaba, az SVSE játékos-edzője: - Egy újonc, de kezdőnek még véletlenül sem nevezhető riválist látunk vendégül, hiszen ebből az ózdi csapatból jó néhány játékos együtt szerepelt már annak ide- jén-az NB I-ben is. Sőt, olyan korábbi nagypályás válogatott játékosokat sike­rült most leigazolniuk, mint a Dinamo Kijevet megjárt Bodnár László, vagy az Angliában is játszó Ferenczi István, de szintén keretük tagja a magyar strand­labdarúgó válogatott egyik erőssége, Badalik Szabolcs, valamint a sokak által kedvelt zenészpáros, Majka és Curtis is. Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, hiszen szlovák légiósaink játékengedé­lye valószínűleg még mindig nem ké­szül el, mindazonáltal nagyon bízom va­lamennyi lehetőséghez jutó játékosom­ban, és abban, hogy a jó rajt kellő önbi­zalmat ad a csapatnak, mert ha félénk nyusziként fogunk pályára lépni, akkor biztosan elbukunk. Nők Kecskeméti Főiskola-KNLE - Skorpió SE Salgótarján Kecskemét, GAMF-csamok, vasárnap, Móra. Csákvári Csaba, a Skorpió SE szakosztály- vezetője: - A női futsal NB II második for­dulójában csapatunk a Kecskeméti Főisko­la otthonába látogat. A lányoknak ez lesz a szezon első valódi megmérettetése, hiszen a kupában és a bajnokság első fordulójában is játék nélkül jutottunk tovább, illetve sze­reztük meg a három pontot. Viszont így pi- hentebbek a játékosok, több idő maradt a taktika begyakorlására, és felfókozottabb állapotban várjuk a találkozót. A tavalyi szezonban egy mérkőzést játszottunk a kecskemétiekkel, amit hazai pályán jó já­tékkal sikerült megnyernünk. Remélem a vasárnapi összecsapásra is az akkori for­mánkat időzítjük, én mindenesetre nagyon bízom a lányokban és a jó teljesítményben. A készülő keret: Rusz Bianka (kapus), Tóth Friderika, Gál Veronika Szandra, Németh Zsófia, Rusz Boglárka, Szklenár Kitti, Mol­nár Anett, Vámos Réka. Vágtáz(z)unk egész hétvégén Első alkalommal lesz nemzetközi is a Nemzeti Vágta Hatodik alkalommal rendezik meg most szombaton és vasár­nap, 21 és 22-én a Hősök terén a Nemzeti Vágtát. Az elmúlt öt év eredményei azt jelzik, hogy az esemény beépült a köztudatba, széleskörű népszerűségnek ör­vend, beváltotta célkitűzéseit, és a hagyományőrzés különleges, szórakoztató, nemzeti egységet teremtő eszköze lett. Mára már megszokottak az országhatáron túli előfutamok Erdélyben és a Vajdaságban, de a folyamatos fej­lődés, fejlesztés jegyében most 2013-ban első ízben tartanak Nemzetközi Futamot, amelyen a magyar lovas európai és azon kí­vüli országok versenyzőivel mérkőzik meg, hogy megszerez­ze hazájának a győzelmet. A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása mellett, hogy hidat építsen az egyes települések, azok lakosai, illetve a magyar vidék és a fővá­ros között. A rendezvény gerin­cét a lovassport, a lovas hagyo­mányok, és ehhez kapcsolódóan a természetközeli életmód nép­szerűsítése adja, hiszen a ren­dezvény szándéka Magyarorszá­got újra a lovas nemzetek sorá­ba emelni. A fő attrakció termé­szetesen még mindig a speciális lovasverseny, a „Vágta”. 1 )

Next

/
Thumbnails
Contents