Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-21 / 219. szám
MÉLYINTERJÚK Csiszár Jenő: „A családom mellett a rádióval van a legbensőségesebb kapcsolatom" Sándor András- Olvastad a Wikipédia rólad szóló bejegyzését?- Megnéztem, de annak a fele sem igaz.- És az életút fele meg sincs említve. Nem csak ott, hanem ezernyi más fórumon sem. Mintha az Apukám világa előtt nem is lett volna életed...- És fontos ez? Nem foglalkozom én ilyenekkel.- A múltat ennyire nem tartod fontosnak?- Csomó dologra nem is emlékszem már. Az évszámokkal egyébként is gondban vagyok, hiába készültem történelem szakra. Egyszerűen képtelen vagyok utólag előcsalogatni a korszakokat, összefolynak az időpontok. A helyek előbb beugranak, mint az évszámok. Amikor 15 év után visszamentem Portugáliába, ott azonnal előtörtek az emlékek.-Lehet, hogy épp azért folyik össze minden, mert túl korán kerültél bele az élet sűrűjébe?- Elképzelhető. 14 éves koromtól az éjszakában éltem. Elsős gimnazista voltam, amikor elszöktem otthonról, és éjjel már diszkóztam. Attól fogva 30-35 éves koromig vannak helyek, szituációk, nevek, de évszámok már nincsenek. És nem azért, mert annyira hétköznapi életet éltem... (mosolyog)- Annak ellenére, hogy btonyos emlékek ködbe vesztek, az irodád itta Class FM szerkesztőségében fele tele van régi fényképekkel, plakátokkal, egy-egy korábbi korszakod lenyomatával.- Ezek fontos pillanatok. Közös fotó Frank Zappával, aztán egy emlék az U2- tó'l, egy elismerés a Magyar Olimpiai Bizottságtól. Ez itt az Apukám világa CD borítója. A legfontosabb azonban ez a kép. (mutatja) Tegnap nyomtattam ki. A hatéves fiaim első önálló vízre szállása a vitorlástáborban. Ez a legfontosabb. (Odamegy a falhoz, és rámutat egy bekeretezett plakátra.) Aztán nézd meg ezt... Ezt a plakátot tegnapelőtt találtam meg Szigligeten a sufniban. A Petőfi Rádió annak idején ezzel reklámozta az Apukám világát.- Miért hoztad el Szigligetről?- Épp nosztalgikus pillanatom volt... Két hónap múlva - ha olyanom lesz - lehet, hogy leszedem. Viccet félretéve: az az Apukám világás korszak, Top Tv-Juventus Rádió, aztán végül a Petőfi Rádió fontos pontja volt az életemnek. Ezzel a műsorral kerültem a helyemre. Hatéves korom óta arra készültem, hogy híres rádiós leszek, és amikor ez a plakát készült, akkor már az voltam.- Egy hatéves gyerek képes ennyire tudatos lenni?- Ezek szerint képes. Elképzeltem, hogy felnőttként majd engem is a paplan alatt hallgatnak. Pont úgy, ahogyan én hallgattam a Luxemburg Rádiót egy Fertőszéplak nevű kis faluban. És az az éjszakai műsor, az Apukám világa a Juventus Rádióban áttörés volt Soha nem felejtem el: betelefonált egy lány, és megkért, ne üvöltsék a mikrofonba, mert így meg fogja hallani az apja, hogy a paplan alatt engem hallgat. Márpedig az apja gyűlölt engem, és tiltotta tőle a műsoromat, a lány pedig nem akart megbukni, mert kíváncsi volt a műsorra, ezért inkább elbújt a paplan alá. Az egyfajta elégtétel volt akkor, hiszen pont erről álmodtam. „Megvan, megcsináltam!” - üvöltöttem abban a pillanatban. Minden áldott éjszaka, amikor rádiózhattam, száz százalékig kiteljesedtem. És olyankor a kommunikáció hangereje is erősebb volt. A rádióban ez még inkább felerősödött.- Neked miért kellett a paplan alatt hallgatni a rádiót?- Nem akartam, hogy a szüleim észrevegyék, hogy nem alszom. Fogalmam sem volt, mit beszél az ottani DJ, de a zenéi tetszettek. Beatlest, Led Zeppelint, meg Rolling Stonest játszott - persze, akkor még nem tudtam, hatévesen csak próbáltam kisilabizálni... Illetve Engel bert Humperdincket, akivel negyven évvel később Azerbajdzsánban találkoztam.- Mit mondtál neki?- Azt, hogy apám kedvence volt, majd megszorítottam a kezét, (nevet)- Te tudnál mit kezdeni egy ilyen mondattal?- Ha nem is pont ilyennel, de hasonlóval igen. Amikor húszon harminc, vagy negyvenes, hihetetlen jó karban lévő hölgyek jönnek oda hozzám, és azt mondják, az Apukám világán nőttek fel, azok jól eső mondatok.- Tisztázzuk végre, hogy mit csinálsz itt a Class FM-nél amellett, hogy műsort vezetsz. Mit jelent a programtanács adói titulus?- Társ-programigazgató vagyok. Tiszttartó Titusszal, a rádió program- igazgatójával ketten visszük a programot. Látsz itt az irodában még egy asztalt, ez Tamié, (Mikus Tamara - a szerk.) a zenei szerkesztőé. Nem véletlenül vagyunk így összezárva ketten, mert úgy tartottam helyénvalónak, hogy 24 óráiban azzal az emberrel üljek, tem. Pedig tizenéves koromban a legbizalmasabb barátaim kiröhögtek Sopronban, hogy én arról álmodtam, ami most vagyok. Mindig mondtam, majd meglátjátok, híres rádiós leszek'.- Tudsz bánni a vezető beosztással?- Tudok. De nem kell ebből a vezető beosztásból ekkora ügyet csinálni. Meg különben is a rádió vezetője a vezérigazgató, Túri Árpi. Az ő személyisége,vezetői stílusa adja azt a minden sallangtól mentes, aki a zenéket kezeli. Hárman hetente egyeztetünk. Minden egyes dal sorsáról hárman döntünk.- Az irodád ajtaján nincs is névtábla.- Minek az? A névjegykártyámon sincs titulus, csak a nevem. Soha nem érdekeltek a rangok. Az elmúlt években ugyan bizonyos körökben próbáltam magam programtanácsadóként pozícionálni, de őszintén mondom, azt is kizárólag büszkeségből. Mert igenis büszke vagyok arra, hogy az ország első számú rádiójához tartozom. Gyakorlatilag az első pillanattól fogva benne voltam abban a csapatban, akik összerakták a rádiót. A leges-legelső lépéstől. Gondolj csak bele: most vagyok igazán abban a helyzetben, amire hatéves korom óta álmodtam. Fertőszéplakon, a paplan alatt elhatároztam, hogy híres rádiós leszek. És itt ülök 54 évesen, Magyarország piacvezető rádiójánál a programért felelős egyik embereként. Közben pedig még rádiózom is. A fertőszéplaki paplan alól 54 éves koromra kerültem a szakma csúcsára. A rádió a nagy szerelem. A televíziót minden szívfájdalom nélkül elengedném. Sőt, tulajdonképpen már el is engedtem. Ha a „Magyarország, szeretlek!” nem üt ekkorát, hogy egy ország imádja, na meg persze - egyelőre még - baromi jól érzem magam benne, már rég nem tévéznék. A rádió egy bensőséges kapcsolat. A családom mellett a rádióval van a legbensőségesebb kapcsolatom. így kerek ez élcsapatban való melózást itt, ahol nem a titulus számít, hanem a produktum. És én ebben baromi jól érzem magam, hál1 Istennek soha nem érdekelt a beosztás, csak a feladat. Ugyanakkor félreértés ne essék, amióta az eszemet tudom, mentálisan mindig is a csúcson éreztem magam -egyetlen félévet leszámítva. Mindig azt csináltam és addig, amihez kedvem volt. Hihetetlenül nagy hőfokon, iszonyatos pörgéssel, és a csúcsig. Voltak kitérők, amikor barátaimmal klubokat hoztam létre, de a média, és azon belül a rádió, mint médium roppant egyenes vonal volt az életemben. Úgy látszik, nekem ez a keresztem. Erről álmodtam, és megadatott.- Mi kellett ahhoz, hogy megadasson?- Hit és kitartás. Említettem azt a bizonyos egyenes vonalat. Lehét, hogy a kívülállók számára picit görbének tűnhet, és bizonyos pillanatokban talán úgy látszott kívülről, hogy döcögős, meg lassú. De így is azt mondom, nem bánom, hogy ötvenéves koromra kerültem igazán a helyemre egy országos rádió programtanácsadói székébe. Most jobban értékelem.- Említettél egy féléves kivételt a mentális csúcs kapcsán. Mi történt?- Nagy gázban voltam, tolókocsiba kerültem. Harmincévesen úgy nézett ki, mert a gerincem és szinte mindenem széttört, hogy megbénultam. Képzelheted, hogy akkor nem voltam csúcson. De amint meggyógyultam, attól fogva a magam módján mindig csúcson éreztem magam. f f- Lelkileg hogy élted meg azt az időszakot?- Úgy, hogy vége volt az életemnek. Most gondold csak el... Harmincéves vagy. 15-16 éves korod óta alszol együtt lányokkal, éled az éjszakai életet, meg a nappalit, kosárlabdázol, jégkorongozol, lovagolsz, mindent csinálsz. És egyszer csak ott vagy derékig érő hajjal, éjszakai DJ- ként, saját lótulajdonosként, és a saját lovad általi kellemetlenségből fakadóan ülsz egy tolókocsiban. A Rehab2-n már lefoglaltak egy helyet, és a műtét előtt azt mondták, nem tudják garantálni, hogy egyszer az életben felállók. Két ütés kaki, egy ütés pisi... (hosszan, csendben néz maga elé)- Akkor hibáztattad a sorsot, vagy az Istent?- Nem. Csak saját magamat.- Nem kerestél bűnbakot?- Ne viccelj! Soha nem á külső körülményekben keresem. A külső körülményeket használni kell. Te döntőd el, hogy a környezetedből mit használsz, és hogyan. Minden egyes lépésedet neked kell jól átgondoltan - vagy emocionálisan - megtenni.- Az egy csoda, hogy most itt ülünk és beszélgetünk? Csoda. A jóisten úgy gondolta, nekem még dolgom van.- Ezért hálát adsz? Mindig. Eleve úgy élek... Hiszek ab- ban, bizonyos korban, bizonyos élethelyzetben minden ember kap egy jelzést valahonnan. Van, aki észreveszi, van, aki nem. Te mit csináltál rosszul, hogy ilyen jelet kellett kapnod? Akkoriban nem jó felé ment az életem. Kicsit „elhittem magam”... Sőt, nem is kicsit. Nem élveztem az életet, hanem iszonyatosan használtam. Testidegenül.- Jelentősen változott az életed, vagy a balesetedet követően inkább jobban odafigyeltél a részletekre?- Inkább az utóbbi. Elkezdtem az értékrendemet finomítani. Sokkal precízebben állítottam össze, mint korábban. Ezáltal az élethez való viszonyom is megváltozott. Akkor kezdtem el érezni, sőt élvezni a minőségi életet. Attól fogva minden a minőség irányába megy. Az ivás és az evés is. A lányokkal sosem volt problémám, ott az első pillanattól fogva a minőség irányába mentem. Visszatérve az eredeti gondolatmenethez: hiszek abban, hogy minden embernek megvan a maga jele. Kinek egy szék, kinek más. Sokan azonban nem foglalkoznak vele.- Mi maradt a régi csibészből?- Szerintem minden. Azért a jó fenekeket, szép arcokat még felismerem.- Szabad?- Miért ne szabadna nézni? 16 éve együtt élek egy lánnyal, Újvári Eszterrel aki sokkal híresebb és sokkal többet ért el a műfajában, a kosárlabdában, mint amit valaha én elérhettem. Mondjuk én 93 ezer négyzetkilométeren belül voltam népszerű, megosztó, utált, gyűlölt, szeretett médiaszemélyiség. Ő egy nemzetközi sztár volt. Aztán elért egy bizonyos életkort, és azt mondta, most abbahagyná, és jó lenne, ha születne gyerekünk. És aztán nem egy, hanem két gyerek született. Egy fiú ikerpár. És isteni, elképesztő, fantasztikus. Amikor harminc-negyvenéves voltam, el nem tudtam képzelni, hogy az ember ötvenévesen is jól érezheti magát. Iszonyatosan jó életet éltem. Aztán a gyerekekkel ez még jobb lett.- Kár lett volna kihagyni a szülői szerepet?- Nagyon! Ez a világ legjobb dolga. A szülői szerephez nekem mostanra kellett beérnem, megérnem. A legfontosabb célom, hogy meghosszabbítsam az életemet, és minél hosszabb időt tudjak velük tölteni. Mert isteni dolog velük lenni! Amikor megszülettek, három évre kiszálltam a körforgásból. Egy öreg barátom panaszkodott, hogy amikor az ő gyerekei születtek, akkor építette a cégét, a házát, és mindenből kimaradt. Nem látta az első felülést, az első lépéseket, semmit. Arra készül, hogy az unokáinál majd pótolja. Ő javasolta, hogy ha megtehetem, szálljak ki és legyek velük, mert azt az időszakot nem adja vissza senki. Kiszálltam. El is fogyott jó sok pénzünk, az öreg koromra elrakott tartalékból, mert három évig nem dolgoztam. Viszont láttam mindkét gyerek felülését, felállását, az első fogak kibújását, mindent Az első három év meghatározó egy gyerek életében. Pláne kettőében. (Mosolyog.) Mindenhová visszük a fiainkat, jönnek velünk. Eleve a kikötőben nőttek fel. A Balatonon a kikötőknek általában kutyájuk, meg macskájuk van. Szigligeten viszont ők a kikötő gyerekei. Három és fél éves korukban már húzták a kötelet.- A versengést hogy kezeled? A szak- irodalom szerint az ikrek állandóan versengenek egymással.- Sehogy. A versengést nem lehet kezelni. Most az a legnagyobb dráma, hogy jövőre egy osztályba írassuk-e őket, vagy külön. A szakirodalom azt írja, hogy két külön osztályba, épp azért, hogy ne legyen versengés. Ne hasonlítgassák őket egymáshoz. A pszichológus barátaink viszont azt mondják, meg ne próbáljuk szétválasztani őket, mert ők együtt vannak. A fene se tudja, mi lenne jó... A legfontosabb, hogy boldogok legyenek. Akár együtt, akár külön. Érezzék jól magukat, ahogyan az apjuk. Meg az anyjuk, (nevet)- Mit teszel azért, hogy 54 évesen így nézz ki?- Már mondtam. Minőségi élet és genetika. A minőségi élet pedig nem pénz kérdése. Világ-életemben sportoltam, ez a jó szokásom a mai napig megmaradt. Kizárólag jó piát iszom, rövidet pedig egyáltalán nem.- A jó pia nem kerül pénzbe?- Nem többe, mint a rossz pia, de utána kell járni. Jó házi bort kell inni. És nem keverni semmivel, nem szabad bombáznia magát az embernek. Az első 20-30 év bombázás volt. Az öregek mondják, hogy minden fejben dől el. És igazuk van. Jelentem, valóban minden fejben dől el. Nem kell nagyon elhinni magad. Inkább a helyén kell kezelned saját magad. Tudnod kell, hogy nem vagy te szőke, kék szemű playboy sztár. És ha ezt elfogadod, nem kerít majd hatalmába az elérhetetlen vágyakozás, és nem fogod saját magadat ostorozni azért, hogy miért nem tudsz az lenni. Ellenkező esetben rengeteg negatív érzést váltasz ki magadban. Ezt is mondtam már: az eszköz te magad vagy. Először saját magadat kell felépítened. Neked kell pozitívnak lenned. Ha az eszközt - önmagadat - nem tréningezed, ha nincs elég önbecsülésed, a környezeted megesz. A környezet negatív hatásait, a kudarcot, a sikertelenséget nem tudod kezelni. Ezeket az akadályokat át kell lépni. Én az egész életemet így éltem, és esténként a rádióműsoromban is ezt az életérzést próbálom átadni a magam egyszerű módján, mindenki által közérthetően. Mindig imádtam az életet, és ez átsegített a nehézségeken. Amihez görcsösen ragaszkodsz és kapaszkodsz, az nem jön. Nem szabad túl komolyan venni semmit... « » ^
