Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-14 / 213. szám

11 SPORTTUKOR A magyar válogatott-tói érmeket és aranyat várnak Hétfőn a szabadfogásúak versenyeivel kezdődik a budapesti birkózó-világbajnokság Mindhárom szakág veze­tője jó szereplést, érme­ket vár versenyzőitől a hétfőn kezdődő budapesti birkózó-világbajnoksá­gon, amely előtt Hegedűs Csaba, a magyar szövet­ség elnöke a kiemelkedő hazai szereplést evidenci­ának nevezte. A 2005-ös budapesti vb-n a kö- töttfogásúak, a szabadfogásúak és a nők sem maradtak érem nélkül, s az akkori hét dobogós hellyel (4 ezüst-, 3 bronzérem) most is elégedett lenne a szak­mai vezetés. Ugyanakkor a szö­vetség és a szakvezetők is na­gyon remélik, hogy ezúttal sike­rül a Papp László Sportarénában magyar vb-győztest ünnepelni. A három tréner közül a kötöttfo- gásúakat irányító Struhács György van a legkedvezőbb hely­zetben, hét versenyzője közül ugyanis legalább három-négynek van reális esélye arra, hogy dobo­gós legyen. Sőt, az olimpiai ezüst­érmes, idei Európa-bajnok Lőrincz Tamás egyértelmű favoritnak szá­mít a 66 kilogrammosok között.- Nem a kötelező optimizmus mondatja velem, őszintén úgy látom, Tamás nagyon jó, kiváló állapotban van, s ugyanezt állít­hatom testvéréről, Viktorról (84 kg), illetve a 2009-es vb-győztes Kiss Balázsról (96 kg) is - mond­ta az MTI-nek Struhács, hozzáté­ve, hogy az új szabályok szerin­ti kétszer háromperces mérkő­zésidő, illetve a támadó harcmo­dor támogatása mindannyiuk- nak nagyon kedvez. A szakember szerint a sza­bályváltozásnak a csapat vete­ránja, a 38 éves Deák Bárdos Mi­hály (120 kg) is a nyertese, aki­nél ugyan vannak jobbak súly­csoportjában, mégis - ahogy ezt a nyári, nagyon erős lengyelor­szági nemzetközi versenyen szerzett harmadik helyével is bi­zonyította - messzire juthat. Az elsősorban a lenti birkózás­ban, a parterhelyzetekben erős, olimpiai harmadik Módos Pétert (55 kg), illetve Kozák Istvánt (60 kg) érintette legrosszabbul a válto­zás, Struhács szerint kell még egy kis idő, mire otthonosan mozog­nak majd a szőnyegen. Ám kiváló hozzáállásával, a hazai közönség támogatásával, valamint kedvező sorsolással Módos esetében sem elképzelhetetlen a dobogó.- Tényleg sokan esélyesek, ugyanakkor sok minden történ­het, s az elmúlt időszakban a vb­ken sosem jött ki a lépés, ezért azt mondom, hogy egy arany, s két érem megszerzésével elége­dett lennék - összegzett Struhács. A szabadfogásúaknái több fia­tal is van a csapatban, akiktől még nem várhat sokat Gulyás István, éppen ezért a világverse­nyeken már bizonyított Hatos Gábortól (74 kg), Ligeti Dánieltől (120 kg) és Wöller Gergőtől (66 kg) számít jó szereplésre, s re­méli, hogy végre Veréb István is „nagyot alakít”.- Egy éremben egyértelmű­en bízom, kettővel pedig na­gyon elégedett lennék - jelen­tette ki a szakember. - A felké­szülésünk jól sikerült, az eheti kontrollmeccseken is nagyon jól birkóztak a fiúk, már várjuk a hétfői rajtot. A fogásnem húzóembere egy­értelműen Hatos, aki olimpiai bronzérme után az idei Eb-n - pályafutása során először - dön­tőt birkózhatott, ami állítása sze­rint óriási lökést adott számára, így ő és Gulyás István is azt re­méli, a 74 kg budapesti fináléjá­ban is ott lesz. A szakvezető szerint a tavalyi Eb-n második Ligeti szintén jó formában várja keddi verseny­napját, ő azonban kevesebb „éles meccset” birkózott az elmúlt idő­szakban, mert kisebb sérülések is hátráltatták.- Az új szabályokban nálunk még van egy-két kérdés, amire választ várunk, s ha minden igaz, majd csak vasárnap esté­re dől el, hogy a bírók egyes szi­tuációkért mennyi pontot ad­nak majd - mondta az MTI-nek Gulyás. Mint jelezte, a legfonto­sabb számukra, hogy a mostan­tól már két pontot érő földrevitel után a lábról vissza- támadást miként értékelik, mert nyáron volt olyan verseny, amelyen egy, és volt, a melyen kettő pontot ért.- Ez nekünk nagyon nem mindegy, mert ez Hatos egyik kedvenc akciója, márpedig ha csak egy pontot adnak majd rá, akkor hátrányban lesz. Kettő, egy vagy nulla - foglal­ta össze röviden a női szakág le­hetséges éremszerzési forgató- könyveit Wöller Ákos vezető­edző, aki szerint Sastin Marian­nában és Barka Emesében „van benne a dobogós helyezés”. A fiatal tréner feleségével, a kétszeres világbajnoki második Sastinnal kapcsolatban elmond­ta, az, hogy a 63 kg-ból visszatért az 59 kg-ba, kézenfekvő lépés volt, mert „ez az ő súlycsoportja, ebbe való”. Az idei Eb-t sérülés miatt kihagyó Sastin Wöller sze­rint jó formában van, csakúgy mint az idei Eb-n harmadik Bar­ka. A csapat többi tagjától pedig azt várja, hogy kibirkózzák ma­gukból, amit tudnak. A világbajnokság előtti hóna­pokban a sportág olimpiai jövő­jét övező bizonytalanság alapo­san rányomta a bélyegét a ver­senyzők és edzők hangulatára. A február óta húzódó kérdés azon­ban múlt vasárnapra eldőlt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a birkózás a 2020-as és 2024-es nyári játékok műsorán is szerepelhet majd. Hegedűs Csaba, a szervező bi­zottság vezetője, s a nemzetközi szövetség vezetőségének tagja ezzel kapcsolatban úgy fogalma­zott: a döntés garantálja, hogy a vb igazi ünnepe lesz majd a sportágnak. A világbajnokság hétfőn a szabadfogásúak 55, 66 és 96 kg-os kategóriáinak küzdelme­ivel kezdődik meg. Már mszonegy gólnál tart a Kétbodony LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, 3. forduló Középcsoport Keleti csoport Megyer-Géc - Csécse SE 5-1 (2-1) Magyargéc, vezette: Godó S. Megyer-Géc: Rácz N. - Rácz T., Rádi R., Szerémi D., Szerémi Á. (Haizer), Ökrös, Rácz L, Rádi R., Mészáros (Rácz B.), Radics (Hanczik), Rácz M. Csécse: Vido - Vincze, Pusztai, Tóth, Hídvégi, Bodó, Gulyás (Vá- lóczi), Kelemen, Hényel, Zsiga, Ko­lompár. GL: Rácz M. (2), Rádi R. (2), Ökrös, ill. Bodó. Sárga lap: Ök­rös, Rácz L, ill. Kelemen. NMH Piliny SE - Ecseg SE 5-1 (3-0) Szécsényfelfalu, vezette: Sza­kai T. NMH Piliny SE: Atovics - Lőrik, Cseman, Márton (Varga G.), Ba- ranyi G., Rajkó (Jónás), Bangó (Szi­geti G.), Hegedűs (Bartus), Lász­lók, Lehoczki, Máth (Szigeti A.). Ecseg: Tóth - Bóna (Válóczi), Baranyi M., Juhász, Kelemen F. (Baranyi M.), Válóczi, Szerémi (Fokk), Mihalik R., Baranyi T. (Zsi­ga), Baranyi E., Banós (Mihalik J.). Gl.: Lászlók (2), Lehoczki, Cseman, Bartus, ill. Mihalik R. Sárga Zap.-Baranyi M. Kiállítva: Cseman. Mátraszőlős KSE - Kisterenye SE 2-3 (2-3) Mátraszőlős, vezette: Nagy I. Mátraszőlős: Nagy - Szilágyi (Csömör I.), Baldóczi, Hegedűs L, Kubinyi, Fügedi D., Kaszala, Hege­dűs P. (Hegedűs Á.), Csömör A. (Hegedűs Á.), Fügedi B., Antal (Petrovics). Kisterenye: Mészáros - Molnár, Zabari I., Lócskai, Tőre, Szomora B., Szajkó (Kiss), Berki (Bangó), Balogh, Zabari N. (Pintér), Csemer. Gl.: Fügedi, Csömör, ill. Berki, Balogh, Zabari N. Sárga lap: Kaszala, ill. Balogh. Cserhát TSE Felsőtold - Klsbágyon 6-1 (2-0) Felsőtold, vezette: Godó S. Felsőtold: Márkus - Kokavecz (Kucsik), Balázs G., Balázs S. (Tari II S.), Gömbicz, Foltényi (Balás), Nagy I. (Szita), Nyírjei, Hucskó, Ba­lázs B., Nagy B. (Klárik). Kisbágyon: Fehér - Báthy (Tóth), Mátrai (Horváth), Jónás, Novák J„ Mladoniczki, Bangó, No- vák L, Varanyeczki, Tóth, Baranyi. Gl.: Hucskó (3), Klárik (2), Balás, ill. Jónás. Sárga lap: Szita, ill, Novák J., Bangó, Baranyi. Mihálygerge SE - Mátraszele SE 3-4 (3-3) Mihálygerge, vezette: Bogár Cs. Mihálygerge: Sznak (Földi) - Szalai (Berencsi), Ács, Bóta, Palko- vics, Nyerges, Mizser (Vadas), Ma­tyóka, Lipták, Márton, Palkovics. Mátraszele: Kazinczi - Radics L, Tóth, Bodor, Bánkúti, Baranyi IIL., Radics T., Szabó, Baranyi I L, Radics L, Berki. GL: Palkovics (3), ill. Radics I. (2), Berki, Baranyi IL. Sárga lap: Radics T., Berki. Egyázas SE - Ménkesi BSK 3-0 (játék nélkül) A bajnokság állása 1. NMH Piliny 3 3 0" 0 15-2 9 2. EqyházasSE 3 3 0 0 7-1 9 3. Felsőtold 2 2 0 0 12-1 6 4. Megyer-Géc 3 2 0 1 10-4 6 5.Ecseg 3 2 0 1 7-7 6 6. Csécse 3 1 0 2 10-9 3 7. Kisterenye 1 1 0 0 3-2 3 8. Mihálygerge 2 1 0 1 6-6 3 9. Mátraszele 3 1 0 2 6-10 3 10. Kisbágyon 3 0 0 3 3-11 0 11.Mánkes 3 0 0 3 1-13 0 12. Mátraszlős 3 0 0 3 2-16 0 Szécsény VSEEL - Kétbodony SE 2- 5 (1-1) Szécsény, vezette: Stolcz P. Szécsény VSE II.: Strehó - Puruczki, Végh, Molnár, Lőrincz, Vincze, Kovács Zs., Szántó (Varga B.), Hodúr, Olaj (Nagy), Gyenes. Kétbodony: Matyóka - Zachar, Szorcsik, Majoros, Kosik, Kutnyik (Lichy), Simon, Bartyik, Kovács R. (Németh), Meló, Szigeti (Jakab). GL: Kovács Zs., Hodúr, ill. Kutnyik (2), Bartyik, Simon, Meló. Sárga lap: Vincze, Kovács Zs., Nagy. Ipolyvece TE - Ludányhalászi SE 3- 0 (1-0) Ipolyvece, vezette: Kovács T. Ipolyvece: Puruczki - Petre- zsely (Muladi), Csejk, Sinkó, Só­lyom (Loksa), Mák (Gyurcsán), Pásztor, Medve (Fábián), Medvik (Dudok), Pásztor, Dusicza. Ludányhalászi: Imre - Pityi, Tiszttartó, Erki, Puszta (Bagoly), Mester, Urbán, Tőzsér, Tóth, Végh Gy. (Végh T.), Baranyi (Mosó). GL: Pásztor (3). Varsány SE - Csitár SE 2-0 (1-0) Varsány, vezette: Szakai T. Varsány: Baráth (Strehó) - Vi­rág, Takács, Tiszttartó Á. (Jusztin), Király (Pétervári), Fábián, Bárán- kó, Szeles (Király), Bárány G., Bá­rány M. (Tiszttartó L), Havasi. Csitár: Markó - Gaál, Csalár, Ke­lemen (Zagyi), Antal (Csernyik), Valah, Kalácska (Gál), Tótok (Tóth), Baráz, Szenográdi, Bozány (Chi- kán). GL: Fábián, Tiszttartó L. Sárga lap: Csalár. Ipolytamóc SE - Szondy SE Hont 2-1 (0-0) Ipolytarnóc, vezette: Fekete L. Ipolytamóc: Oláh - Bába (Kiss Sz.), dr. Bolyós G., Botos, Kiss R, Gál, Tőrincsi, Csonka (Kulcsár), Lantos, Szőrös, Bolyós B. Hont: Göncöl - Dombai, Pál L., Géringer, Garazsi, Burai, Szabó, Kálmán, Pál L. Á. (Sóla), Virág (Nyíri), Bander. GL: Bolyós B., Kiss Sz., ill. Nyí­ri. Sárga lap: Kiss P., Gál, ill. Géringer, Garazsi, Víg, Nyíri. Herencsény SE - Doboskút SK Nógrádsipek 1-2 (1-0) Herencsény, vezette: Gazsi E. Herencsény: Deme - Szüay, Me­zőhegyi, Tácsik, Juhász, Gyimesi, Rácz, Balázs, Bobák, Holes. Nógrádsipek: Végh - Horváth (Németh), Sárközi, Rigó, Ádám, Bartus (Oláh), Percze, Varga (Matuszka), Sámuel, Keresztúri, Baranyi. GL: Rácz, ill. Baranyi (2). Sár­ga lap: Balázs. A Herencsény tíz fővel játszott. Nógrádmarcal SE - Mohora SE 0-3 (játél nélkül) A bajnokság állása 1. Kétbodony 3 3 0 0 21-5 9 2. Varsány 3 2 1 0 9-3 7 3. Nógrádsipek 3 2 1 0 5-3 7 4. Csitár 3 2 0 1 8-5 6 5. Ipolytarnóc 3 2 0 1 9-7 6 6. Mohora 3 2 0 1 9-8 6 7.Ipolyvece 3 1 1 1 6-4 4 8. Szécsény II. 3 1 0 2 15-7 3 9. Ludányhalászi 3 1 0 2 8-10 3 10. Hont 3 0 1 2 2-5 1 11. Herencsény 3 0 0 3 3-19 0 12. Nógrádmarcal 3 0 0 3 2-21 0 Nyugati csoport KSE Szátok - ősagárd LK 4-4 (3-3) Szátok, vezette: Babcsán Á. Szátok: Szabó - Hustyava, Halai (Berecz), Gulyás, Franka (Molnár), Kertész (Batta), Kristóf (Tóth F.j, Rottek, Pribelszki, Previz, Maczkó (Valusz). Ősagárd: Kapuszta - Kraft, Ho- váth, Farkas (Tóth Péter), Hugyecz, Leányvári (Tóth Pál), Misják, Rácz, Holecz, Janecska, Barnoki. GL: Kristóf (32), Batta, ill. Barnoki (2), Janecska (2). Keszeg SE - Egyházasdengeleg FE 3-2 (2-2) Keszeg, vezette: Makovinyi R. Keszeg: Csillag - Cseri, Pistyúr, Albert, Lestyán (Kosik), Kiss, Murcsik P. (Rojkovics T.), Murcsik T., Sára, Burai (Morvái), Miklián. Egyházasdengeleg: Mlinár- csik - Berkes, Franka, Holecz (Berkes), Liptai, Király, Jakus, Sálek, Jambrich, Falta, Pete (Szűcs). GL: Burai (2), Cseri, ill. Falta, Jakus. Sárga lap: Morvái, ill. Holecz, Jakus. Nógrád SE - Kálló FC 3- 1 (1-1) Nógrád, vezette: Pádár S. Nógrád: Burik - Géczi, Mezei A., Csabuda, Kanalas (Orsós), Sipiczki, Hekli, Kovács (Rákosi), Povazsan, Mészáros (Kardos), Pá­linkás (Mezei Cs.). Kálló: Kiss - Bangó (Pikács), Sziklási (Diviák L), Fülöp, Hajdú I. (Susa), Diviák G., VeizerT., Ruska, Hajdú N., Makó, Hajdú A. GL: Hekli (2), Orsós, ill. Veizer T. Sárga lap: Géczi. Vanyarc KSE - KSE Becske 4- 0 (1-0) Vanyarc, vezette: Gordos Sz. Vanyarc: Apkó - Jakus, Komjáthi, Durucz, Rafael (Fe­hér), Nyúl (Lászka), Milinkó (Raduly), Szarvas, Dudás, Rücz (Búzás), Tóth. Becske: Serfőző - Túri, Hári, Majoros, Molnár, Kovács, Hóvári, Virág, Tamaskovics, Radics, Ferkó. GL: Nyúl (2), Durucz, Fehér. Sárga lap: Rafael, ill. Túri, Hóvári. Legénd SE - Szendehely FC IL 5-2 (1-0) Legénd, vezette: Pap I. Legénd: Rafael - Bera F., Pin­tér, Bera B. (Bujnyik), Koczkár, Simkó, Kovács, Füle, Sintár, Filip, Sajgó. Szendehely FC H.: Gáspár - Veisz, Tamis, Nagy, Halász (And- riasik), Fidel, Jámbor, Hekli, Ró­nai, German D., German M. GL: Füle (3), Simkó, Sintár, ill. Veisz, Fidel. Erdőkürt SK - Tolmács SE 2-1 (1-1) Erdőkürt, vezette: Szűcs Gy. Erdőkürt: Mándó - Urbán, Szlavkovszki M., Koncz, Fekete (Szlavkovszki R.), Hegedűs (Proksza Á.), Proksza A. (Petrás M.), Makó, Bencsik, Pethő (Petrás K.), Nánai (Czeba). Tolmács: Hajnis Z. - Rotter (Dezső), Patzek, Gyuricza Zs., Belovai, Gyuricza G., Drajkó, Gyuricza A. (Pozsár), Pintér, Kuris, Fodor (Kelemen). GL: Pethő, Bencsik, ill. Kuris. Sárga lap: Urbán, ill. Hajnis, Belovai, Kuris. A bajnokság állása 1. Erdőkürt 3 3 0 0 11-2 9 2. Vanyarc 3 2 1 0 6-0 7 3. Ősagárd 3 2 1 0 10-7 7 4. Tolmács 3 2 0 1 9-5 6 5. Legénd 3 1 1 1 7-6 4 6. Nógrád 3 1 1 1 4-4 4 7. Keszeg 3 1 0 2 7-10 3 8. Szendehely II. 3 1 0 2 4-7 3 9. E.-dengeleg 3 0 2 1 5-6 2 10. Kálló 2 0 1 1 1-3 1 11. Szátok 3 0 1 2 7-10 1 12. Becske 2 0 0 2 0-11 0 < i 1 >

Next

/
Thumbnails
Contents