Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-09 / 184. szám
„Gyakran álmodom a kisbabámmal" A világ legszebb hivatására készül Barta Nóra Eb-ezüst- és bronzérmes műugró, a sportág egyik legeredményesebb versenyzője. Néhány héten belül édesanya lesz. A boldogságát azonban beárnyékolta visszavonulásának híre. A döntést nehéz szívvel hozta meg. interjú. Akik nem olvasták volna az erről szóló híreket, röviden a történtek: a Magyar Műugró Szakszövetség illetékesei (MMSZ) az idei ösztöndíjak elosztásánál egyszerűen lehúzták a listáról, amely a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB) a Gerevich Sportösztöndíj további juttatását jelentette volna. Mindezt ráadásul épp az után, hogy bejelentette, anyai örömök elé néz...- Napok óta a visszavonulásodról szólnak a hírek, ezért számomra is kikerülhetetlen a téma.- Ezt megértem, de nem szeretném, ha ez az interjú a panaszokról, és a fájdalmakról szólna. Utóbbiból egyébként is bőven kijutott az életemben.- Várandós édesanyaként lelkileg hogy viseled ezt az időszakot?- Most már jobban vagyok, addig volt rossz, amíg meghoztam a döntést. A mostani állapot olyan, mint amikor egy nagy, mázsás kő legördül a vállaidról. Valójában mindig az elismerés, az odafigyelés hiányzott a szövetség részéről. A legutolsó levelükben erre rá is tettek egy lapáttal, mert gyakorlatilag leminősítették az eddigi eredményeimet, az olimpiai helyezéseimet. Nem, gondolom, hogy a 12. helyezés és maga a tény, hogy négy olimpiára kvalifikálódtam, olyan szörnyű lett volna... Ám, ha mégis így gondolja a szövetség, akkor nincs miről beszélnünk a jövőben.- Ha nincs ez a levél, és ez a méltatlan hozzáállás a szövetség részéről, a szülés után is folytattad volna a sportot?- Igen. A szövetség érve már csak azért Is elfogadhatatlan, hiszen számos magyar sportolónő szülése után is folytatta pályafutását, akik ugyanúgy kapták a támogatást. Én nem kaphattam. Pedig csak egy kérvényt kellett volna benyújtani a MOB felé. Higgyék el, ez az egész nem a pénzről szól, hanem a szándékról, az odafigyelésről, amit nem kaptam meg. De ne is beszéljünk erről tovább, nem érdemes annyit.- Végleges a döntés?- Végleges. Nem fogok a gyermekemmel, családommal töltendő időből egy olyan szövetségre áldozni, akik 15 év alatt nem voltak képesek elismerni. Most egy új, szebb korszak kezdődik az életemben, hiszen édesanya leszek. Domokos itt van a hasamban, kommunikál velem, és ennél már nem lehet semmi fontosabb.- Valóban más ez az állapot?- Nagyon. Hogy stílusos legyek: hullámzóan más... A terhességem első időszaka megviselt, hiszen folyamatos rosszullétekkel telt. Aztán jött három hónap, amikor igazi energia bomba voltam, már a babát is egyre jobban éreztem, teljesen egymásra hangolódtunk. Most az utolsó fázis ismét kritikusabb. Már Doma is nagyobb, a pocakom is, és sokat fáj a csípőm. Egyre nehezebb ez a babavárás. Árról nem beszélve, hogy elértem a 80 kilót, amit nagyon rossz volt látni a mérlegen.- Különös lélektana lehet ennek. Ez egy sportoló, aki az állandó edzés miatt mindig tökéletes alakkal rendelkezett, most olyan számot lát, amit korábban álmában sem...- Felfogom, hogy nem szépségversenyre készülök, hanem anyuka leszek. Sőt, még így is mindenki dicsér, hogy arányosan jöttek fel a kilók, de nem ezt a látványt szoktam meg a tükörben. Talán a negyedik, vagy ötödik hónapban jártam, amikor sétáltam a városban, és megláttam magam a kirakatban. Többször vissza kellett » > * mennem, hogy valóban én vagyok-e.... Időbe telt, mire megszoktam a látványt.- Érzékenyebb lettél, mióta babát vársz?- Sokkal. Korábban is érzékeny voltam, sok esetben vissza kellett fojtani az érzést, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy elgyengüljek.-Miért nem?- Mert az nem egy erős sportolóra vall, hogy kétpercenként elsírja magát. És egy műugrónak erre igenis figyelme kell. Az ugrás folyamatos harc, ott erősnek kell lenni. Általában havonta egyszer megengedtem magamnak egy esti nagy sírást, ahol kijött minden fájdalmam, és azok az érzések, amelyeket korábban elnyomtam magamban, és jó pár hétig megint elvoltam. Ahhoz, hogy az ember elérje a céljait, sokszor keménynek kell lennie. Ha érzékenyebb, akkor nehezebb.- Ezek szerint most legálisan sírhatsz.- Igen. Furcsa is, mert vannak napok, amikor semmi bajom, de amikor a férjem elindult a világbajnokságra (Ligárt Balázs, a holland műugró válogatott szövetségi kapitánya - a szerk.), volt egy sírá- sos estém, hogy már nem vagyok a régi. Balázs mondta is, hogy tudja, agyban mindig élsportoló leszek, hiszen ez az énképem, de ez most ez az az időszak, amikor félre kell tenni.- Balázs hogy viseli az érzelmi kitöréseidet?- Neki nagyon tetszik ez a más állapot... (nevet) Eleve mindig mondja, hogy terhesen még szebb vagyok. Ő nagyon tud engem kezelni. Talán jobban is, mint én magamat.- Ezen nem csodálkozom. Nyolcéves korod óta ismer.- Ő volt az edzőm. Amikor abbahagyta az ugrást, és elkezdett edzősködni, az elsők között voltam, akikkel elkezdett foglalkozni.- Csodálkoztam is, amikor összejöttetek. Az, hogy ilyen rég óta ismeritek egymást, és összeköt benneteket ennyi munkával töltött emlék, legalább ugyanannyi veszélyt hordoz magában, mint előnyt.- Kínlódtunk is eleget, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy több van köztünk az edző és tanítvány viszonynál. Aztán a pozitív oldalát néztük: kiben bíznánk meg magánéleti téren, ha nem egymásban? Az idő pedig minket igazolt, hiszen nagyon erős szövetség a miénk, és tökéletesen működik a magánéleti kapcsolat is. Ugyan 13 év korkülönbség van köztünk, de ez sem okozott problémát.- Emlékszel még a legelső ugrásodra?- A legelső uszodai napom minden egyes részletére emlékszem a mai napig. Utólag olyan meseszerűnek tűnik az egész. 1992. augusztus 15-én volt az első napom az uszodában, ahová anyukám vitt el. A szakemberek azt gondolták, anyukám biztosan elfogult, először azt sem akarták elhinni, hogy tudok úszni. Elsőként tehát azt kellett bebizonyítanom, hogy nem fulladok bele a vízbe. Majd miután látták, hogy biztonságosan közlekedem a medencében, fel- küldtek három méter magasra, hogy ugorjak le. Furcsa, mert amikor anyuval bementünk az uszodába, már akkor volt egy megérzésem, hogy nekem onnan majd le kell vetnem magam. Anyu mondta is, hogy ugyan, ne beszéljek badarságokat, első napon biztos nem kell még. Ehhez képest nem sokkal később már fent álltam... Kicsit gondolkodtam, aztán levetettem magam. És attól fogva nem volt megállás.- A bátorságod vitt előre?- Pontosan. Amikor elkezdtem, mindent lehetett rám mondani, csak azt nem, hogy fizikálisán a műugrásra születtem. Egyáltalán nem voltam laza. Már az is nehézséget okozott, hogy derékszögig hajoljak. Ugyanakkor roppant lelkes és szorgalmas voltam, és mindent meg mertem csinálni különösebb félelemérzet nélkül.- Gyakran álmodsz az ugrásokkal?- Egyre inkább nem. Régebben többször álmodtam ezzel. Sőt, gyakran megtörtént, hogy egy-egy próbatételt előre megálmodtam, és később meg is tudtam csinálni. Kisebb koromban is, amikor nem ment egy ugrás, mondtam Balázsnak, hogy pedig én ezt már láttam magam előtt, amint sikerült. Később pedig így is lett. De ez már korábban is így működött. Gyerekként azt is megálmodtam, hogy mikortól fogok tudni kétkerekű kerékpáron biciklizni.- A kisbabáddal álmodtál már?- Igen. Érdekes módon majdnem minden nap álmodom vele, de ezek az álmok nem jók. A visszatérő álmok közé tartozik például a koraszülés, és időnként valamilyen testi rendellenességet is álmodom. Mindazok ellenére, hogy a 3D-s ultrahang alapján gyönyörű fiunk van a pocakomban.- Meghatározó pillanat volt, amikor a 3D-s ultrahangon megláttad Doma babát?- Először meg se akarta mutatni magát. Csokit kellett ennem ahhoz, hogy egyáltalán megmozduljon, és lássuk. De a látvány mindenért kárpótolt. Mosolygott... Na akkor kicsit sírtam is. Nagyon jó érzés volt.- A biogodban azt írtad, eleinte meg voltál róla győződve, hogy lányt hordasz a szíved alatt...- Tudod miért hittem ezt? Mert nekem soha semmi nem volt könnyű az életben, és azt hittem, a gyerekvállalás által is próbatétel elé állít majd a sors. Mindig fiús lány voltam, és könnyebben megértettem magam a fiúkkal. Karácsonyra távirányítós autót kértem, és imádtam focizni. Tisztában voltam vele, hogy ha fiam születik, vele egyszerűbb dolgom lesz, mint egy lánnyal. Éppen ezért hittem, hogy az élet ismét megoldandó feladatként adja majd a kislányt. Például hajat kell majd fonnom, amit sose tudtam, mert magamnak nem kellett. Aztán nem így lett. Ettől függetlenül őszintén mondom, mindegy, hogy fiú, vagy lány, csak egészséges legyen.- Gondoltát már arra, hogy Domokos mekkora előnnyel indul az életben? A kitartást, a szorgalmat a bátorságot az anyatejjel szívja majd magába, míg más egész életében azzal küzd, hogy a szülei mindentől tartanak, ez által ő is elképesztő mínuszokkal indul, épp a gyerekkorban látott minták miatt.- Ennyire tudatosan még nem gondoltam ebbe bele, de igazad lehet. Igen, abszolút így akarom nevelni, ugyanakkor az sem lenne baj, ha tudna kicsit érzékenyebb lenni. Néha nekem is jó lett volna. Azt szeretném, ha a problémamegoldó képességét tőlem örökölné. Abban jó vagyok.- Mire tanítottak a nehézségek?- Leginkább bölcsességre. Több nagy operáción is átestem életem során, de a legnagyobb kétségkívül a gerincműtétem volt. Amikor befeküdtem a kórházba, elhatároztam, ha törik, ha szakad, vissza fogok térni. Pedig akkoriban nem sokan hitték el, hogy ez valaha sikerülhet. De szükségem volt egy célra, egy kapaszkodóra ahhoz, hogy talpra álljak. Az orvosom, Varga Péter Pál a barátnőm, Menyhárt Mária, az édesanyám és Balázs tartották bennem a lelket. Hozzá kell tennem Lénárt Ágota és Moldvay Ildikó nevét is és nem utolsó sorban a klubbom a BVSC folyamatos támogatását. Annyi, de annyi nehézség volt akkoriban az éle> temben, hogy azt felsorolni is nehéz lenne. A műtét másnapján olyannyira rosszul éreztem magam, hogy édesanyámnak végrendelkeztem. A zoknimat nem tudtam egyedül felhúzni, és ez lelkileg teljesen kikészített. Aztán napról napra jobban lettem. Rájöttem, hogy nem szabad érzelmesen elgyengülnöm, mert az nem visz előre. Azzal nyugtattam magam, hogy a regenerálódás fájdalmakkal jár, ezt ki kell bírnom, és utána jobban leszek. Amint említettem, a szűk baráti kör bíztatása életmentő volt. Marcsi barátnőm azt mondta, megálmodta, hogy a dobogón állok. Álmában mutattam neki az érmet, ő pedig dobott nekem egy plüssállatot. Akkor persze még én is kinevettem. Aztán, amikor hónapokkal később a döntően ugrottam, minden egyes versenyszámnál telefonon számolt be az eredményekről az épp Dél- Afrikában operáló orvosomnak. És a végén, amikor megkaptam az érmet, valóban dobta a plüsst... Akik emlékeznek arra az Európa Bajnokságra, tudják, hogy nagyon sírtam a végén. Most már elmondhatom, azok nem örömkönnyek voltak. Ott jött ki belőlem minden fájdalom, amit addig tűrtem, és nem engedhettem ki magamból a már említett okok miatt.- Gyorsan felejtesz? A rossz emlékeket törlőd?- Nem. Szerintem soha semmit nem felejt el az ember, csak azzal nyugtatja magát, hogy már nem is emlékszik, de ilyen nincs. Manapság is, ha eszembe jut a gerincműtét időszaka, ugyanolyan fájdalommal tudom átélni, mint akkor. Sőt, a mai napig sírok, ha őrről részletesen kell mesélnem valakinek. Ugyanakkor, sokat tanultam az esetből. Ha abból a kilátástalan helyzetből ki tudtam jönni győztesen, nem történhet olyan dolog az életben, amit ne oldanék meg.- A legnehezebb időszakokban eszedbe sem jutott, hogy egyszer édesanya leszel?- Épp ellenkezőleg. Mindig eszembe jutott. Amióta az eszemet tudom, édesanya akartam lenni, mert imádom a gyerekeket. Sokszor mondtam is a barátaimnak, hogy én arra születtem, hogy anya legyek. Mindent meg is fogok tenni azért, hogy jó anyja legyek a kisfiamnak. Amolyan igazi anyaoroszlán... (nevet)- A férjednek van már egy 15 éves fia is, aki szintén műugró. Vele milyen a kapcsolatod?- Tökéletesen megértjük egymást Ábellel, akit születése óta ismerek. Nagyon jó kapcsolat van közöttünk, mindenről tudunk beszélgetni. Szeptembertől ő is velünk fog élni Hollandiában. Már nagyon várja a testvérét.- Ha nem lenne ez a visszavonulás, azt mondanám, minden kerek.- Hidd el, hogy azzal együtt is kerek. Amikor az ember képes meghozni egy döntést, és lezár egy korszakot, utána könnyebb lesz minden. Én is ezt tapasztaltam. Soha ilyen harmóniát nem éreztem magam körül, mint most. És ennél fontosabb nincs, hiszen alig néhány hét, és megszületik a kisfiúnk! Akkor lesz még ennél is kerekebb a világ. Dióhéjban... Amit Nóra pályafutásáról tudni érdemes Barta Nóra Eb-ezüst és bronzérmes műugró, a sportág egyik legeredményesebb versenyzője, az el múlt 14 évben lényegében csak neki szurkolhattunk. A 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstöt, a 2006-os és 2()10-es Eb ken bronzérmet szerző műugró eddig négy olimpián vett részt. * . *
