Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)

2013-08-07 / 182. szám

SZOLGALTATAS «.x Ír Augusztus 5. 1 3 7 25 32 35 37 40 43 45 46 49 54 56 61 64 66 67 75 76 2013. AUGUSZTUS 7.? SZERDA 1 Kigyógyult a depresszióból Minisorozatot lesz belőle Suti ■ St, Lassan egy éve an­nak, hogy Nox alapítója, Nagy Tamás szakított alkoholproblé­máival és kigyógyult depresz- sziójából. Az RTL Klub műsorá­ban, a 8.08 - Minden reggel­ben Peller Annának és Somogyi Zoltánnak őszintén vallott be­tegségéről, valamint azt is el­árulta, újra felveszi a kapcsola­tot egykori Nox-os társával, Pé­ter Szabó Szilviával- Tavaly három hónapot töl­töttem a pszichiátrián, ami na­gyon kemény volt. De megérte, jól érzem magam, minden rend­ben van. Igaz, a mai napig küz­dők, egy kortyot sem ihatok, az ünnepeken gyerekpezsgővel koccintok - mondja Tomi, aki­nek felépülésében sokat segítet­tek gyermekei és a felesége.- Nem volt kedvem semmi­hez, még az utcára sem men­tem ki, közben pedig „jóbarátságot” ápoltam az al­kohollal. Felismertem, hogy valami nincs rendben - tette hozzá a zenész. Úgy érzi, a háttérben ki nem mondott mondatok, a Nox lezá­ratlan ügye állt.- Ha valaminek vége van, azt mondjuk ki, én ilyen vagyok. Három éve nem beszéltem Szil­vivel, de most újra lehetőség nyílik arra, hogy összehozzunk valamit - árulta el Tomi. Billy Bob Thornton fősze­replésével minisorozatot készítenek a Fargo című Oscar-díjas filmjükből a Coen testvérek. London. Joel és Ethan Coen 1996-ban Frances McDormandre írták a Fargo főszerepét. A szí­nésznő, aki Oscart kapott alakí­tásáért, állapotos seriffet alakí­tott, aki két ostoba bűnöző nyo­mában járva derít fel egy bizarr bűnügyet. Coenék a legjobb ere­deti forgatókönyv Oscarját kap­ták a történetért az amerikai filmakadémiától. Az MTI információja szerint a filmjükből tervezett tízrészes tévésorozatot az amerikai FX csatorna számára készítik. A szériában új szereplők is meg­jelennek majd és a forgató- könyv is változik. Az 57 esz­tendős Billy Bob Thornton sze­repe szerint „gyökértelen, manipu-latív férfit játszik, aki egy kisvárosi biztosítási ügy­nököt a romlás útjára terel”. Thornton korábban Coenék Az ember, aki ott sem volt és Ke­gyetlen bánásmód című film­jeiben is szerepelt. John Landgraf, az FX csator­na főnöke szerint a Fargo tele­víziós változata „módfelett hű lesz a filmhez”. A felvételeket Kanadában készítik, a sorozatot pedig már jövő tavasszal láthat­ják az amerikai nézők. A Coen testvérek executive producer­ként bábáskodnak a minisorozat fölött. A Fargót az Amerikai Filmin­tézet a száz legjobb amerikai film közé sorolta és 2006-ban felvették az amerikai Nemzeti Filmregiszterbe is. Bár a fekete­komédia azzal kezdődik, hogy a nézők igaz történetet látnak a filmvásznon, loel Coen később elismerte, hogy valójában az egész történet fikció volt. Mint mondta, úgy gondolkodtak: a közönség könnyebben elfogad­ja, amit a vásznon lát, ha azt hi­szi, hogy valóban megtörtént. A filmes fivérek legutóbb má­jusban Cannes-ban jelentkez­tek új filmmel: az Inside Llewyn Davis a fesztivál zsűrijének nagydíját kapta. Kilométerek a kis betegekért A Bátor Táborban gyógyuló beteg gyere­keknek ajánlja fel a Kis­csillag zenekar az októ­beri Spar Budapest Maratonon lefutott kilo­métereit. Budapest A Bátor Tábor Ala­pítvány jótékony sportközössé­géhez, az Élménykülönítmény­hez csatlakozó Kiscsillag-tagok, Lovasi András, Leskovics Gábor, Ózdi Rezső és MihalikÁbel célja, hogy egymillió forintot gyűjtse­nek a táborban gyógyuló dagana­tos és krónikus betegséggel küz­dő gyermekek gyógyulásáért - közölte az alapítvány az MTI-vel. A jótékony csapat tagjai kö­zös segítségnyújtásra hívják barátaikat, hozzátartozóikat és munkatársaikat, hogy jel­képes örökbefogadásra kínál­ják nekik a versenyeken és a felkészülések alatt megtett ki­lométereiket. Az Élménykülönítmény ősszel két versenyre készül: az egyik a szeptemberi 28. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, illetve októberben a 28. Spar Budapest Maraton. A jótékony futók már most csatlakozhatnak a Kiscsil­laghoz-és az Élménykülönít­ményhez az info@batortabor.hu email címen. A Bátor Tábor ingyenes turnusaiban évente több mint nyolcszáz daganatos, cukorbeteg, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladás­ban szenvedő gyerek vesz részt, 2001 óta több mint öt­ezer súlyos beteg lábadozha­tott az élménytáborban. ■■ TELEVIZIO-MUSOR R to w 'H fi I 'H fi nxxmi 5.35 TopShop 6.05 ló reggelt, skacok! (12) Benne: ■ Monsuno- A dinoszauruszok királya- A Pókember legújabb kalandjai- Monsuno 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (íz) 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel <12> 13.05 Mi muzsikus lelkek 13.40 ízes élet .........Gasztronómiai.raagazin.......... 6.2 5 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) ATV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája (12) 9.25 Babapercek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Csoda Manhattanben (12) (romantikus sor., 14/2. epizód) 12.00 Monk-Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., V./70. rész) 13.00 Az élet iskolája (12) (brazil vigj. sor., 33. részi) 14.00 Tények Délután 15.00 Csapdába csalva (12) 16.00 Amit a szív diktál (i2i 17.00 Veled is megtörténhet! |i2) (magyar dokureality-sor., 28. rész) 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 6.30 Múlt-kor (12) 7.00 Híradó 7.20 Angi jelenti (12) 7.45 100 kép a XX. századból (6) 8.00 Híradó 8.15 Capri ­Az álmok szigete (i2) 9.15 Balatoni Nyár 11.10 Rex felügyelő (i2) 12.01 Híradó délben 12.25 Hrvatska krónika 12.55. Ecranutno&tru ............... 6.00 G yermekeknek Benne: Marco és Gina, Vízipók csodapók, Pom Pom meséi, Tesz-vesz város, Lolka és Bolka vakációja, A kis Amadeus, Magyar népmesék, A nagy ho-ho-horgás, Allatkert a hátizsákban, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina, Postás Pat, Mumin-völgy, Tappancs család, Egér-úti kalandok, Vízipók csodapók, Pom Pom meséi, Miss. 8G,.Shaiib .a. bárány. Garfield és barátai, Fixi, Foxi és barátaik, Mi micsoda, 80 nap alatta Föld körül 12.35 Hunyormajor (6) 12.55 Lizzie McGuire (6) 13.20 Született kémek (i2) 13.45 Varázslók a Waverly helyről (12) 14.30 Rocky és Bakacsin kalandjai (i2) 14.55 .Hunyormajor (12) ............. 6.00 Zsírégetők(i2) (am. reality show, 2004) 7.10 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., 254. rész) 8.10 Harmadik műszak (12) (am. filmsor., IV./4. rész) 9.00 A vörös Pimpernel (i2j (angol tévéfilm sor., 3-4. rész) 11.00 Christine kalandjai (i2) 12.00 Las Vegas (is) (am. filmsor., V./l. rész) 12.55 Esküdt ellenségek (i2) (am. tévéfilm sor., l./l. rész) 13.50 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., III./45-46. rész) 15.40 Harmadik műszak (12) (am. filmsor., IV./5. rész) 16.35 Született detektívek 112) 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Határtalanul magyar 8.00 Térkép (12) 8.30 Híradó 8.35 Gyökerek 9.25 Közlekedés XXL 9.55 Angyali érintés (i2) (am. tévéfilm sor., VII./3. rész) 10.40 Kisváros (12) (magyartévéfilm sor., 57. rész) 11.15 Robog az úthenger (magyartévéfilm sor., 4. rész) 12.02 Híradó 6.10 McLeod lányai <12) (kalandfilmsor., III. /11-12. rész) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 282. rész) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30 9.35 Laptopkonyha (12) Televíziós vásárlási műsorablak 10.05 Laptopkonyha (12) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 A szív parancsa (12) (mex. drámasorozat, 73. rész) 11.30 Doktor Addison ii2) (am. filmsor., II./10. rész) 12.30 Született feleségek <i2) (am. vígj. sorozat) 14.05 Éjjel-nappal Budapest <i2> (magyar filmsorozat) 14.45 Fókusz (12) 15.20 A végső akarat (12) (török filmsor., 41. rész) 16.20 Kettős játszma (12) 17.25 A bosszú angyala (12) 18.30 RTL Klub Híradó 19.15 1 perc és nyersz! 20.20 Fókusz (12) 20.50 Éjjel-nappal Budapest (i2) 21.35 Szulejmán (12) (tőrök filmsor., 38-39. rész) 0.00 Reflektorl <i2) Sztármagazin 0.20 Döglött akták (16) (am. krimisor., VI./22. rész) 18.00 Tények 19.10 Családi Titkok (12) 20.15 Aktív (12) 20.30 Hal a tortán (12) Vendégváró valóság-show 21.35 Jól áll neki a halál (i2) (am. vígj., 1992) Helen (Goldie Hawn) és Madeline (Meryl Streep) barátnők voltak mindaddig, amíg Helen vőlegénye át nem pártolt Madeline-hez, Helen ........elkeseredésében bosaüt •" • es küszik ellenük. Robert Zemeckis vígjátéka. 23.35 Én is menyasszony vagyok (12) (8. rész) 0.10 Ringer - A vér kötelez (12) (am. krimisor., 8. rész, 2011) 13.25 Útravaló 13.40 Ridikül (12) 14.30 Balatoni Nyár - Összefoglaló 15.15 Család csak egy van (i2> 16.05 A szenvedélyek lángjai (i2) (am.-kol. filmsor., 120. rész) 16.50 Híradó Nyár 2013 17.00 Rex felügyelő (12) (krimisor., XIII./3. rész) 17.50 Híradó 18.00 Vívó Világbajnokság 18.30 A múlt fogságában |12) 19.30 Híradó este 20.15 Párizsi helyszínelők (i2) (francia krimisor,, 2. rész) 21.05 Gyilkosság (16) (am.-kan. krimisor., 4. rész, 2011) 15.20 80 nap alatt a Föld körül (6) 15.45 Gyermekeknek Benne: Föd, Foxi és barátaik, Garfield és barátai, Shaun a bárány, Tesz-vesz város, lolka és Bolka vakációja, Tappancs család, Egér-úti kalandolt, A kis Amadeus, Miss BG, Magyar népmesék, A nagy ho-ho-horgász, Állatkert a hátizsákban, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina, Postás Pat Mumin-völgy, 20.30 Híradó este 21.05 Sophie szerint a világ (i2) (francia dók. sor., 34. rész) 21.35 Gusztáv (magyar rajzfilm sorozat) 21.45 A férfi a legjobb orvosság (12) (kan. tévéfilm sor., 111/21. rész) 17.30 Esküdt ellenségek (i2) (am. tévéfilm sor., I./2. rész) 18.30 Férjek gyöngye (i2) (am. vígj, sor., I./34. rész) 19.30 Jóbarátok (i2> (am. vígj. sor., II./25-26. rész) 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor., V./108-109. rész) 21.25 A tetovált lány-sorozat (is) (krimisor., I./3. rész) A Millennium folyóirat tényfeltáró riportjai már számos piszkos ügyet lelepleztek. Amikór’ az ’ európai ’ lanykéréskédeíem svédországi szálai után nyomoznak, meggyilkolják a lap munkatársát 23.20 Las Vegas (is) (am. filmsor., V./l. rész) 0.15 Nikita (15) (am. akciófílm-sor., 1./8. rész) 12.20 Univerzum Hans Hass-Az ember, aki meghódította a tengert 13.20 Az emlékezet helyszínei m 13.55 A templomos lovagok kincse (i2) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 MacGyverm (tévéfilm sor., VII./139. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Kisváros 19.10 Angyali érintés <i2) 20.00 Linda (i2) 21.05 Hírek 21.20 Álmodozni mindig lehet |12) (francia vígj., 1991) 22.50 Koncertek az A38 hajón (i6) 14.30 Columbo: Jobb ma egy veréb (12) 16.30 Jim szerint a világ (i2) 17.00 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája (i2) 18.00 Columbo: Titkos ügyek (i2) 20.00 Dániel és a szuperkutyák <i2) (kan.-angol filmdráma) Daniel (Matthew Harbour) tizenéves tinédzser, aki ........éóésápjáváfél békében’és cs endességben.Édesanyját egyik napról a másikra elveszíti, s ettől még érzékenyebbé és zárkózottabbá válik. 22.00 A hidegsebész |12) (am. filmsor., II./6. rész) 23.00 Jim szerint a világ m 23.25 Dallas (12) 21.35 Szulejmán (i2> (török filmsor., 38-39. rész) .35 Jól áll neki a halál (i2) (am. vígj., 1992) 21 21.05 Gyilkosság (isi (am.-kan. krimisor., 4. rész, 2011) 21.40 A férfi a legjobb orvosság (12) (ÉH 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor., V./108-109. rész) UNIVERSAL' 9.00 Hírfüzér 9.30 STV archívumából -Sal­gótarján a magyar filmhíradóban 9.55 Gépi­pari alapszakmák-géplakatos 10.05 Bencze Show-VamusXavér 10.30 Híifüzérll.00 IN­FO TV 13.00 Híriüzéf 13.30 INFO TV 19.00 Hírtüzérl930 .Talán mafjarsvajjok'(doku­mentumfilm) 20.10 Indul az új színházi évad 20.30 Hfrfüzér21.00 INFOTV 11.05 Stopper. 1130 GyégyHír (12). 12.00 Dél híradó. 12.45 Teleshop. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Vetílí (12). 15.00 Híradó. 1530 Retrogád. 16.05 Riasztás extra L1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Panaszkönyv. 18.00Híradó. 19.00 Híradó. 1930Magyarország Góbén. 21.00 Híradó 21. 2130 Panaszkönyv (ism.). 22.00 Híradó. 2230 Iron23.05 Ma$amszág élében 1050 lad bácsi konyhája ll.lOTeleshop 1130 Alomsztori 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop 15.00 Fő az egészség 1525 ATV START 1600 700-as klub 1635 Start* (ism.) 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 1830 fórum 1650 Sporthíradó 1855 Híradó 1925 Egyenes beszéd 20.50 No comment 20.55 Híradó 21.05 Világhíradó 2120 Szárszó 2013 8.20 A féljem védelmében 9.20 Testvérek 1020 Kisvárosi gyilkosság 12.20 Psych - Dilis detektfvek.13.20 Monk - Rúgos nyomozó. 14.20 A féljem védelmébe. 15.20 Testvérek 1620 Kisvárosi gyilkosság 18.20 Psych-Dilis detektívek 19.20 Monk - Rúgos nyomozó. 20.20 Hawaii FiveO. 21.20. El Dorado - A nap temploma 23.20 Észlelés 0.20 Haven 9.00 Póker 11.00 Teleshop 12.00 Szaba- didóspoit 12.30 Autósport 13.00 30 (Ism.) 14.15 Labdarúgás (Ism.) Bajnokok Ligája 17.00 Tenisz 18.00 Goalissimo 19.00 Arany pillanatok 19.15 Mai helyzet 19.30 Sport sci­ence 20.30 Ökölvívás (Ism.) Plod gála 23.30 KO TV (ism.) 0.00 labdarúgás (ism.) Német Kupa 1. forduló, Nöttingen - Schalke »wr.timni.t««'mtm«KKTrm«TrmmitnrtTCTm»nilt.iwniT«rT,UMTj'r,Mirttrtmtf)i 17.05 MacGyver(iz) (tévéfilm sor., VII./139. rész) 22.00 A hidegsebész (U) (am. filmsor., II./6. rész) TORY 5 PEKTBUM 10.00 Jimmy világot lát (12) 11.00 Reklámpár­baj (12) 12.00 Katasztrófa (12) 13.00 Billy, a profi IV. (12) 14.00 Avilágegyretem IV. (12) 15.00 Élet az emberek után (12) 17.00 Jégóiségoen (12) 18.00 Amikora Föld diktál (12) 19.00 Katasztrófa (12) 20.00 A világegyetem N. (12) 20.55 Életazemberekután(l6)21.55Böitönélet (16) 22.50Tudománya sport mögött(16) 9.55 Mdaod lányai (12). 10.55 McLeod lányai (12).11.55Teleshop. 13.00 Rosalinda (12) 14.00 A végzet hatalma (12) 15.00 Sebzett szívek (12). 16.00Menekülésaszerelembe(l2). 17.00Aszfv parancsa (12). 18.00 Könnyek királynője (12). 19.00 Időtlen szerelem (12). 20.05 A fáim, ahol élünk(12)21.10 ÉszakésDél (12). 2330 Charlie angyalai (16). 0.25 Katonafeleségek (12). t « » f 1 i f Joel és Ethan Coen tízrészesre tervezi a tévés változatot

Next

/
Thumbnails
Contents