Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)

2013-08-30 / 200. szám

NÓGRÁDIT IHCT4» 2013. AUGUSZTUS 30., PÉNTEK Kétmilliárd forint értékben újítottak fel utakat (Folytatás az 1. oldalról.) Mindhárom szakaszon el­végezték a burkolatok meg­erősítését és szélesítését, a kopórétegek cseréjét, a belte­rületeken felújították a vízel­vezető árkokat és a buszöblö­ket, a külterületeken pedig rendbe hozták az átereszeket és az árokpadkákat. Bállá Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képvi­selője komoly sikernek ne­vezte a mintegy 10 ezer em­bert érintő fejlesztéseket. Hozzátette: fontos, hogy a be­ruházások folytatódjanak 2014-től, de lát lehetőséget további fejlesztésre még eb­ben az évben is. Hangsúlyoz­ta: a szakmával együtt min­dent elkövetnek, hogy lépés­ről lépésre felújítsák a Nóg- rád megyei úthálózatot. Becsó Zsolt, a Nógrád Me­gyei Közgyűlés fideszes elnö­ke, megyei miniszteri útügyi biztos a rendezvényen úgy fo­galmazott: a Regionális Ope­ratív Program (ROP) keretén belül áüag feletti volt a me­gyei érdekérvényesítés, „de ez nem azt jelenti, hogy elé­gedettek lehetünk a Nógrád megyei közutak állapotával”. Közölte, az elmúlt három évben meghaladta az egymil- liárd forintot az útfejleszté­sekre megkötött vállalkozási szerződések összege. Elmondta azt is: a Közleke­dés Operatív Program (KÖZOP) forrásából még eb­ben az évben mintegy 33 mil­liárd forint áll a Magyar Köz­út rendelkezésére az egy-, két- és három számjegyű utak burkolatfelújítására. A Nógrád megyei listát 3 milli­árdos kerettel állítják össze. Gutyán Gergely, a NORDA Észak-magyarországi Regio­nális Fejlesztési Ügynökség vezetője kifejtette: nemcsak társadalmi, de gazdasági, tu­risztikai szempontból, a me­gye megítélése szempontjá­ból is jelentőségük van az ilyen fejlesztéseknek, és je­lezte, hogy a következő hét évben is fontos szerepe lesz az utak felújításának. Annak kapcsán, hogy a ki­vitelezők már megkapták a juttatásukat, kiemelte: a köz­reműködő szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a korábbi példákkal ellentét­ben határidőn belül rendez­zék a számlákat. (MTI) Ipolytarnóc polgármestere: ki kell váltani az elöntött házakat Ipolytarnóc. A település pol­gármestere szerint ki kell vál­tani azokat a házakat, amelye­ket az árvíz rendszeresen elönt a településen, nem lakhatnak az emberek azokban az ingatla­nokban. Bolyós Gábomé, független pol­gármester ezt arra reagálva mondta az MTI-nek, hogy az alapvető jogok biztosa a kor­mányhoz fordult az ügyben. „Örülök, hogy elindult valami” - fogalmazott a településvezető. El­mondta, hogy Szabó Máté ombudsman két munkatársa jú­nius 13-án járta be az érintett fa­lurészt, majd az önkormányzat augusztus 6-án kapta meg a je­lentésüket, amelyben megígér­ték, hogy intézkednek. Az ügy Az ipolytarnóci problémával ko­rábban már a megyei önkor­mányzat is foglalkozott, és tör­vénymódosítást is kezdeménye­zett. Azt javasolták, hogy az ál­lamhatárt érintő folyók esetében kizárólag az állam legyen a fele­lős a védelmi feladatok ellátásá­ért, az ügyben azonban nem ér­tek el eredményt. Az Alapvető lo­gok Biztosának Hivatala szerdán azt közölte az MTI-vel: Szabó Má­té ombudsman a kormányhoz fordult az elöntéssel fenyegetett házak kiváltásához szükséges pénz előteremtéséért. A vidékfej­lesztési minisztert pedig arra kérte, hogy tekintse át a vízgaz­dálkodásról szóló törvény fel­adatmegosztással kapcsolatos előírásait, és részletesen szabá­lyozza a határvíznek minősülő vízfolyások árvízi védekezésé­nek sajátos körülményeit. Szabó Máté rámutatott arra: sem Ipolytarnóc ismétlődő elöntései­nek megakadályozása, sem az érintett lakóépületek kiváltása nem történt meg, és ez a mulasz­tás állandósította az ott élők alap­vető jogával kapcsolatos veszély- helyzetet. előzménye, hogy miután nyolc, 2000-ben és 2001-ben épült in­gatlant évről évre elöntött a meg­áradt Ipoly folyó, az Országgyű­lés 2011 decemberében 50 millió forintot különített el a 2012-es költségvetésben az ingatlanok ki­váltására. Ez egy év alatt sem tör­tént meg, végül a kormány az év végén zárolta a pénzt. Részben emiatt mondott le 2013 januárjá­ban Szabó Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester. Szabó Tibor akkor nyílt levelet írt Szaló Péter bel­ügyminisztériumi helyettes ál­lamtitkárnak, ebben azt is meg­fogalmazta, hogy az ismétlődő ár­vízi helyzet megérne egy próba­pert az állam és az ipolytarnóci ingatlantulajdonosok között. Az Országgyűlés döntését az előzte meg, hogy Ipolytarnóc önkor­mányzata 55 millió forintot nyert el árvízvédelmi töltés megépíté­sére. A pénzt azonban 2012 ele­jén visszaadta az önkormányzat, mert a szakhatóságok nem fo­gadták el a tervet, és a meglévő pénzből nem tudták volna meg­valósítani az előírt beruházást. Megszűnik a Lenin és a Kun Béla utcanév Vanyarc. Már nem először kerül a képvise­lő-testületi ülések napirendi pontjai közé a te­lepülések köztereinek, utcáinak korral járó névváltoztatási lehetősége. Köztudott, hogy ezen a téren eddig Nógrád megye igencsak borús képet mutatott, ugyanis az egykori esz­mékből fakadó köztéri, illetve utcanevek még ma is több településen fellelhető. Vanyarc képviselő-testülete a közelmúlt­ban határozatba foglalta, hogy a Lenin és a Kun Béla utca nevét megváltoztatja. Az ön- kormányzat helyi döntése értelmében a jö­vőben a Lenin helyett a Liget, a Kun Béla helyett pedig a Kun utca elnevezést fogják használni. Hogy hasznosan teljen a szabadidő... Nógrádmegyer. „Megyeri fo­nóka” a nógrádmegyeri Mű­velődési Ház-IKSZT részvéte­le a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában a szécsényi kistérségben cím­mel sikeresen szerepelt a te­lepülés egy pályázaton. A kö­zel egy éves program célja a közoktatásban résztvevő gye­rekek és tanulók óvodai, tan­órán kívüli és szabadidős nem formális és informális nevelésének és oktatásának támogatása volt, a nevelési­oktatási és kulturális intéz­mények hosszú távú együtt­működésében, helyi és orszá­gos szinten. Ez a teljes 2012-2013-as tanévet átölelte. 8 település (ebből ó településen nincs közművelődési szakember) 8 általános iskolája és 4 óvodá­ja kapcsolódott be a progra- ■ mokba, kötött együttműködé­si megállapodást Nógrádmegyer Község Ön­kormányzatával. A progra­mokkal tovább bővült az in­tézmény által kínált szabad­idős tevékenységek köre, vá­lasztási lehetőséget tudott biztosítani a tanulás után csellengő, magával mit kez­deni nem tudó gyerekeknek. A bevont célcsoport (1142 fő) számára biztosított kultu­rális tevékenységek a szabad­idő hasznos eltöltésének le­hetőségét, a különböző kom­petenciák fejlesztését tették lehetővé. Az együttműködő párthéfek’ í^éft'yfelt'tTgyelern- be véve olyan tevékenysége­ket valósítottak meg, ame­lyek hozzájárultak az intéz­ményekben célul tűzött fel­adatok megvalósításához: a kulcskompetenciák megala­pozásához, megszilárdításá­hoz, az esztétikai, művészeti neveléshez, a kifejezőkés­zség, a szociális és állampol­gári ismeretek, a hatékony, önálló tanulás módszereinek elsajátításához. A projekt megvalósítása nemcsak a művelődési ház közművelődési szerepkör­ének, feladatának ellátását segítette, hanem hozzájárult a felnövekvő generáció meg­szerzett tudásának elmélyí­téséhez, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztéséhez, a kulturális kifejezőkészség és tudatosság megalapozásá­hoz. Számos tevékenység le­hetőséget nyújtott az őket kö­rülvevő világ felfedezésére, megismerésére. Szeptembertől indul az új tűzoltók képzése Huszonhárom főt iskoláz be a Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság szep­tember másodikától az alap­fokú tűzoltó tanfolyam II. modulra - a követelmények­ről, a tanfolyamról és a jövő­beli elképzelésekről kaptak a napokban tájékoztatást a jelöltek. Nógrád negye. A megye tűzvédel­mének további javítása, a katasztró­favédelmi őrsök létrejövetele, a ka­tasztrófavédelem integrációjának eredményeképpen megsokasodó feladatok mind-mind megkövetelik a hivatásos tűzoltói állomány létszá­mának bővítését, ezért 2013. szep­temberétől - az idén májusban kine­vezett tizennyolc fő után - újabb hu­szonhárom főt iskoláz be tűzoltó II. rész-szakképesítést adó végzettség megszerzésére irányuló alaptanfo­lyamra a Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság. A huszonhá­rom újonc az alkalmassági felméré­sek teljesítését követően tehát jövő hét hétfőn kezdi meg az integrált ka­tasztrófavédelmi rendszerben való helytálláshoz szükséges tanulmá­nyait, ezzel kapcsolatos tájékoztatá­sukra a közelmúltban került sor. Délelőtt tíz órától az Igazgatóság dísztermében tizenhat, majd dél­után egy órától a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség tantermében további hét fő vett részt eligazításon az igazgatóság kijelölt vezetői állománya, valamint a Sal­gótarjáni és a Balassagyarmati Ka­tasztrófavédelmi Kirendeltségek ve­zetőinek részvételével. Berecz György tűzoltó ezredes, megyei igaz­gató mindkét helyszínen ismertette a jelöltekkel szemben nyújtott elvá­rásait, valamint a tanfolyam során várható feladatokról is beszélt. Mint mondta, a tanfolyam első két hónap­jában alaki képzésen, majd ezt kö­vetően három hónapos szakmai képzésen vesznek részt, melyek vo­natkozásában kiemelkedő helytál­lást vár el mind a huszonhárom résztvevőtől. Az elkövetkezendő öt hónapban rengeteg nehéz feladat és kihívás vár majd a tűzoltó jelöltek­re, ehhez jó egészséget, kitartást és sok sikert kívánt az ezredes.

Next

/
Thumbnails
Contents