Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-24 / 195. szám
MÉLYINTERJÚK K 2013. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT Kasza Tibor: „Nem félek az ismeretlentőr'- Együnk kínait, ott, ahol szoktunk. Odagurulok, gyere te is, megvárlak a bejáratnál - mondja Tibi ellentmondást nem tűrő hangon. Ám a helyszínen az étteremnek már csak a hűlt helyét találjuk, mivel időközben bezárt. - Jobbat mondok. Menjünk az Ikeába húsgolyót enni. Olyan régen ettem, pedig imádom - áll elő az újabb ötlettel barátom. Jobb helyet nem is választhattunk volna. Gyakorlatilag egy lépést nem tudunk tenni, annyian állítják meg, látványosan forognak utána az emberek. Tíz éve ismerem, már minden létező szituációban voltam mellette, de ilyet még nem tapasztaltam. Sándor András mégsem lett belőle semmi. Az énekesnőt megtaláltuk, fel is énekelt néhány demót, de nagyon nehéz volt úgy odakint boldogulni, hogy egy büdös szót nem értesz franciául. Éppen ezért a szövegírás is zsákutca volt, majd mire megtaláltam a megfelelő embert, az énekesnő, Lucy kapott egy másik ajánlatot. Általában nem szeretek feladni semmit, a végsőkig kitartok, de ezt kényszerűségből el kellett engednem. Mindez onnan jutott most eszembe, hogy nemrég Csepregi Évával koncerteztünk Londonban, és erről forgatott az egyik csatorna hírműsora. Az anyagba bevágták a régi francia videókat, ami nagyon felkavart. Rossz volt látni.- Szíven ütött?- Igen, mert dogoztunk érte. Persze utólag már nyugtathatom magam, hogy ha ott elindul a történet, akkor kint maradok, és idehaza nem lett volna semmi. És ha ott nem jön be a dolog, akkor két szék közül a pad alatt kötök ki. De akkor is: ez egy fájó pont az életemben. Egy hátizsákkal nekivágni az idegennek, és ismeretlenül bekopogtatni az ottani zeneműkiadóba... szép feladat volt.- Nagy kalandor vagy?- Az bizony! Kínának ugyanígy egy táskával vágtam neki. Oda egy magánéleti válság, és a Crystal vége miatt mentem felejteni.- Egész életedre a csavargás jellemző. Gondolsz egyet, és odébb állsz.- Nagy adomány a sorstól, hogy képes vagyok elindulni, és abszolút nem félek az ismeretlentől. Már 15 évesen sem féltem, amikor Szentesre mentem gimnáziumba. Az is az én választásom volt.- Kínával mit akartát bizonyítani?- Azt, hogy még működik a túlélő ösztönöm.- Mit tanultál önmagadról odakint?- Az, hogy még mindig van bennem spiritusz. Fontos volt számomra, hogy ezt a túlélési ösztönt letesztelj em. A Crsytallal tíz évig a tenyerén hordozott az élet.- Elkényelmesedtél?- Ki ne esett volna bele ebbe a hibába? A túlélési ösztön nem dolgozik ilyenkor. Az csak akkor dolgozik, amikor bajban vagy. Tartottam is attól, hogy ha egyszer valódi vészhelyzetben leszek, mihez kezdek majd. Ezért kellett szimulálnom egyet. De baromi jót- Az is sorsszerű volt, hogy miután hazajöttél, szinte azonnal felszállóág következett az életedben?- Igen. Ez is roppant szimpatikussá tett a közönség szemében. Az emberek ugyanis csak álmodoznak erről, de nem merik meglépni. Ezzel pedig példát mutattam, hogy igenis merni kell, mert ezáltal mind erősebbek leszünk.- Lehet, hogy meg mernék lépni, csak éppen pénzük nincs arra, hogy elinduljanak. Tudatosan bajba sodortam magam, és az volt a feladat, hogy kimásszak belőle. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon jó túlélő vagyok, de erre az ösztönömre rég nem volt szükség. Van egy Coco Chanel mondás, miszerint „Ha azt akarod, hogy váratlan, vagy új szerű dolgok történjenek veled, akkor merned kell teljesen váratlan és újszerű dolgokat csinálni”. Magam is ebben hiszek, és már azelőtt is hittem, hogy ezt hallottam volna. Meg kellett, hogy rázzam magam, olyan impulzusokra volt szükségem, amik új irányba indítanak. Kitaláltam hát, hogy divatfotózni fogok Kínában. Lássuk, mi sül ki belőle. Egy totálisan ismeretlen kultúrában nyelvtudás és mindenféle kapcsolat nélkül addig kevertem-kavartam, hogy két hónap alatt önfenntartóvá váltam fotósként. Csibészkedni kellett, időnként füllenteni, mert jó fotósból még mindig több volt, mint modellből. tett! Jobbat nem is tehetett volna! A kínai kalandban voltak nagy mélypontok, de sohasem merült fel bennem, hogy feladom. Amikor nagyon el voltam keseredve, akkor sem. Bebizonyítottam önmagámnak, hogy igenis, vadidegen földön is talpra tudok állítani egy bizniszt mindenféle ajánlólevél nélkül. Úgy jöttem haza, hogy már saját műtermem volt a bérelt lakásban, és az üzleti partnereim is megvoltak, akikkel divatshowt, és katalógusokat fotóztam.- Tartod velük a kapcsolatot?- Nem, mert ezek mind plusz energiák, és értelmetlenek. Többet úgy sem kell már a kinti kapcsolat. Imádtam abban a világban harcolni, de el sem tudnám képzelni, hogy ott éljek.- Az élet egy lehetőség. Te tudod a legjobban, hogy amikor Budapestre kerültem, egy fillér nem volt a zsebemben. De ugyanúgy, ahogy Kínában, itt is megteremtettem magamnak mindent.- Mindig tudtál a pénzzel bánni?- Nem volt annyira bonyolult, mert roppant szegények voltunk. Talán emiatt lettem tartalékolós típus. Nem szórom a pénzt. Sőt, fél szemmel mindig azt lesem, mikor jön a baj, ezért is takarékoskodom. Mindig félre kell tenni egy belátható időre.- Aki egyszer szegény volt, fél attól, hogy egyszer újra az lesz?- Igen. Semmi sem tart örökké. A sikerek mindig hullámokban jönnek. Mindenre fel vagyok készülve. Arra is, hogy egyszer ennek vége lesz.- Valóságos csődületet keltettünk azzal, hogy idejöttünk. Az imént épp énekeltek neked...- Ez azért jó érzés. Büszke vagyok arra, hogy szeretnek az emberek.- Gyerekként erre vágytál?- Igen. Gyerekkoromtól fogva az volt az álmom, hogy egyszer úgy menjek be egy étterembe, „nézd csak, ki jött be...” Persze nem mindegy, milyen áron. Az ismertségtől még fontosabb az, hogy elismerjenek.- Melyik jött meg előbb? Az ismertség, vagy az elismertség?- Talán egyszerre a kettő. Vagyis... ez az én esetemben kicsit bonyolultabb. Hiszen amíg a Crystal együttesnél a zenei produktumot nagyon elismerték, a személyemet csak később szerették meg igazán. Be kellett látnom, hogy én azért megosztó karakter vagyok. Ahá- nyan szeretnek és elismernek, pontosan annyian legyintenek a nevem hallatán. Ahhoz, hogy jobban megismerjenek az emberek, kellettek bizonyos műsorok is. Például a Való Világ-beli hosz- szabb szereplés, A nagy duett, és a Morning Show. Ezekben a produkciókban önmagamat adtam, és azt mondták: ez a fiú jó arc. Lehet vele röhögni, és hagyja, hogy röhögjünk rajta. Nem gondolja, hogy ő Brad Pitt...- Miért kell ez az állandó önirónia?Néha azt érzem, hogy már túlzásba viszed.- így azért minden könnyebb. Ez a Cyrano effektus. Kigúnyolom magam, ha kell. Inkább kimondom én, ne más mondja ki. Előre menekülök. Viccet félretéve: tökéletesen tisztában vagyok önmagámmal. Azzal, hogy ezt nyíltan vállalom, azoknak is befogadhatóbb lettem, akik a Crystal idején esetleg nem szerettek. Ma már pontosan tudom, az, hogy emberként azonosulni tudjanak velem, legalább annyira fontos, mint maga a zeném. A sikereimben elengedhetetlen része lett a humornak. Igen, tudok nevetni önmagámon.- De miért kell magadon nevetni?- Azért én nem vagyok egy szépfiú... (mosolyog) Tehát amikor azt énekelem egy dalban, hogy „Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Talán jobbat érdemelsz, de neked én maradtam” - ez tőlem hiteles, mert valóban úgy gondolom, hogy nálam akár jobbat is kaphatna az illető, de ezt benézte, mert neki már én vagyok...- Kísért még a Crystal?- Nyilván sokszor eszembe jut, hiszen fontos időszaka volt az életemnek, de lezártam. Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy a szólóra váltást ilyen fantasztikusan fogadta a közönség, hiszen az első dalomat több, mint ötmillióan nézték, illetve hallgatták meg az interneten. Elengedtem magamtól a korábbi emlékeket. Egyetlen dolgot sajnálok csak, és ez a Crystal francia karrierje. Egy időben nagy perspektívát láttam ebben, és óriási energiákat mozgattam meg, hogy összejöjjön. Végül- Emlékszel még az első milliódra?- Hogyne! Amikor a Sony Music lemezkiadó szerződést kötött a Crystallal a Két utazó lemezre, kaptunk előleget. Azt hiszem, pont ennyi volt, és amikor átutalták a pénzt a számlára, felhívtam édesanyámat, és közöltem vele, hogy milliomos vagyok. Egyébként nem a pénz határozza meg az életemet.- Sokadszorra jelez a telefonod, amióta beszélgetünk. Ennyi sms-t kapsz?- Ezek nem sms-ek, hanem Facebook üzenetek, vagy jelzések a kommen- tekről. Ha valaminek nagy függői tudunk lenni, az a közösségi oldal, és sajnos én is beleestem ebbe a csapdába. Még szerencse, hogy ez ingyenes. Ha külföldön vagyok, abszolút nem Facebookozom. A közösségi oldal a XXL század legnagyobb rákfenéje. Állítom, hogy boldogabb volt a világ Facebook nélkül. Álbarátok az ismerőseid, akik mellett simán elmész az utcán, hiába vannak bejelölve. Ez egy áltársasági élet. És hiába villognak zölden tucatszámra az ismerősök a chaten, lehet, hogy magányosabb vagy, mint valaha. Sokan azt mondják, így legalább nincsenek egyedül, de ez nem igaz. Sajnos a legtöbben nagyon is egyedül vannak.- Emlékszel, amikorévekkel ezelőtt éjjel, egy kávé kedvéért elautóztunk Budapestről Egerbe csak azért, hogy beszélgessünk?- Persze. Az ember szerelmi bánatában mindenre képes. És én akkor pont egy kapcsolat végén voltam, ezért kértem, hogy gyere velem. Ki akartam magamból beszélni azt, ami bántott. A szerelmes férfi nagyon veszélyes. Nem gondolkodik.- A legtöbb dalod a szerelemről, a pár- kapcsolatokról, illetve annak minden viszontagságáról szól.- Az élet is erről szól. Azt veszem észre, hogy már a férfiak elismerését is kivívtam a dalaimmal. Az utóbbi időben tucatszám kapom a furcsábbnál-furcsább kéréseket, hogy számomra ismeretlen párokat békítsek ki egymással. A nagy részét nem vállalom, de pontosan átér- zem, mi játszódhat le egy kétségbeesett férfi lelkében. Te tudod a legjobban, hiszen tíz éve ismersz, sokmindent átéltél már mellettem. Nagyon tudok szeretni, és döbbenetesen tudok szenvedni az egyedülléttől. Minden kapcsolatomban túlságosan ragaszkodó és kapaszkodó voltam. A szakítás pillanatát árulásként és tragédiaként éltem meg. Szerencsére minden nőben megvolt a kitartás, hogy akkor engedjen el, amikor kellett, senki nem táncolt vissza, és ezzel új életutak- ra löktek engem. Magamtól még biztosan nem léptem volna...- Mivel lehet megbántani?- Amiért elindulok és rombolok, az a család. Egyetlen családtagomat sem engedem bántani! Szóval sem. Ölni tudnék a szeretteimért. Ilyen értelemben forrófejű vagyok. De ha most reggelig sorolnád, hogy tehetségtelen, értéktelen senki vagyok, leperegne, mert valamennyire azért tisztában vagyok önmagámmal. Ha azt mondod, nem vagyok szép, meghívlak egy italra, és örülök neki, hogy jó fej vagy, mert hidd el, van tükröm és agyam is.- Összetartó család vagytok?- Példásan összetartó. Anyám hiába él messze, napi kapcsolatban vagyunk. A mai napig ő a legfőbb kritikusom. A Facebookon is rendszeresen kommentel, és harcba száll értem, ha olyat írnak rólam, ami nem tetszik neki. Könnyen teheti, mert neki nem Kasza a vezetékneve... A húgommal és a bátyámmal is roppant szoros a viszony. Nemcsak testvérek, de egymás barátai, bizalmasai is vagyunk. Gábor a legjobb barátom.- Még mindig együtt éltek Gáborral?- Már nem. Neki elege lett a falusi életből, a kopácsoló szomszédokból, ezért beköltözött a városba. De abban a lakásban is ugyanúgy van egy szobám, és gyakran ott alszom én is. Illetve, ha olyanja van, ő is kijön, hiszen neki is megmaradt a régi szobája. A mi együttélésünk soha nem volt egészségtelen, hiszen kétgenerációs házról van szó. A köteléket a költözés nem gyengítette... ? T % r i T 1 I
