Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-24 / 195. szám
MTI FOTÓ: ILLYÉS TIBOR BE LPOLITIKA A japán külügyminiszter Budapesten Budapest Kisida Fumio japán és Martonyi7ános magyar külügyminiszter kezet fognak egymással, mielőtt megbeszélést tartottak a Külügyminisztériumban. Másik képünkön a beszélgetés látható. MSZP: az üzemanyagok és az élelmiszerek árát is csökkentse a kormány! Munkába állt a médiahatóság NMHH új elnöke Budapest. Az MSZP követeli, hogy a három éve kormányon lévő Fidesz - ellenzékben tett kijelentéseit valóra váltva - csökkentse az üzemanyagok árát, továbbá mérsékelje az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját. A szocialisták nevében ezt Török Zsolt, a párt szóvivője fogalmazta meg pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint az Or- bán-kormány politikája ár- és adóemelkedést, munkahelyek megszűnését, valamint tömeges kivándorlást eredményezett. Példaként említette, hogy az adóhatóság adatai alapján 2010 óta 300 forintról 410 forintra emelkedett a benzin átlagára. A kabinet eddigi hivatali idejében nem tett semmit ennek visszafordítására, sőt inkább növelte az üzemanyagok jövedéki adóját - fejtette ki Török Zsolt, aki hozzátette: a kormány ezt annak ellenére tette, hogy fideszes politikusok ellenzékben még többször is azt állították: van lehetőség mérsékelni az autósok terheit. Az MSZP szóvivője az alapvető élelmiszerek áfájának huszonhétről öt százalékra csökkentését is szorgalmazta, amely elmondása alapján amellett, hogy nagy segítséget jelentene a legnehezebb helyzetben élőknek, mezőgazdasági- és élelmiszeripari ágazatokat is megmenthet. Török Zsolt összefoglalóan úgy fogalmazott, pártja jövő évi kormányra kerülése esetén „olyan köztársaságot épít, amelyben több lesz a jólét, a biztonság, a szabadság és az igazság uralkodik majd”, szemben a kormány mostani politikájával, amellyel szerinte a társadalom nyolcvan százaléka rosszul járt. Budapest A fontos feladatokról, valamint az elnöki döntést igénylő ügyekről tájékozódott az elmúlt napokban Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, aki augusztus 21-én elfoglalta hivatalát - közölte a hatóság Kommunikációs igazgatósága pénteken. A tájékoztató szerint Karas Monika várhatóan szeptember első hetében tart bemutatkozó elnöki sajtótájékoztatót. Karas Mónikát a miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök kilenc évre nevezte ki az NMHH élére. Az elnök tájékozódott a hatóság folyamatban lévő ügyeiről, a szakmai vezetőkkel áttekintette a legfontosabb feladatokat és az elnöki döntést igénylő kérdéseket - olvasható az NMHH közleményében. Az NMHH és a médiatanács Szalai Annamária 2013. április 12-én bekövetkezett halálával maradt elnök nélkül. Karas Monika Zsuzsanna 1985- ben szerezte jogi diplomáját az ELTE jogi karán, ügyvédi esküt 1994- ben tett. A Lapkiadó Vállalatnál dolgozott 1985 és 1992 között jogtanácsosként, majd a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. 1992 és 1994 között az Esti Hírlap Kiadói Kft., 1993 és 2002 között a Magyar Fórum Kiadói Kft. jogi képviselője volt. A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsor- szolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő. Karas Monika Zsuzsanna 1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 2005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának. Az NMHH elnöke automatikusan a médiatanács elnökjelöltjévé válik. Ahhoz azonban, hogy a médiapiacot felügyelő médiatanácsot is vezethesse, a parlament kétharmados többségének beleegyezése szükséges. HIRDETÉS H* Tozoverseny és gasztronómiai ßemutatö 3# 2013. szeptember 14. Helyszín: 3129 Nagykeresztúr, 01.12 hrsz. f Szemtettel várunk minden kedves 3- baráti,csatadi közösséget,civil szervezetet, mágán személyeket, valamiéit vendéglátóegységeket ■; gasztronómiai bemutatóval Jekitfkezéyí határidő: 2013. szeptember. 05. Nevezési díj-.lOOO Ft.A Tv Paprikából ismert \ Magos Zoltán közreműködéséve, A jelettkezési lap letölthető'; www.nogradipaiinka.hu info:06/30/643-9452, 06/70/613-4294 * «** I ’* ^ ^fi^^TO8Íl:poÍocpaltnkafeszt@gmail.c<>m^|^^ ftsuttsufcs tits mu's Kecskeméten a részönkormányzatok döntenek Kecskeméten a közgyűlés korábbi döntése értelmében a részönkormányzatok döntenek az érintett városrészekben folyó infrastrukturális fejlesztéseikről - közölte Zombor Gábor (Fidesz), Kecskemét polgármestere pénteken az MTI-vel. Kecskemét A város önkormányzata az adott városrészek infrastrukturális beruházásait 2012 óta a részönkormányzatok bevonásával végzi úgy, hogy az önkormányzati képviselők vezetésével működő testületek maguk dönthetnek a költségvetésben számukra biztosított keret felhasználásáról - ismertette a kecskeméti modellt a polgármester. Hozzátette: a részönkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy a teljes összeget például útépítésre vagy járdaépítésre, felújításra fordítsák, amennyiben egy részönkormányzat infrastrukturális beruházásra költ egy adott összeget, akkor az önkormányzat - ösztönző céllal - ugyanakkora összeget plusz forrásként biztosít a fejlesztéshez. Zombor Gábor emlékeztetett arra, hogy 2013- ban a költségvetésben a 15 városrészi önkormányzat kerete összesen 84 millió forinttal indult. Fontosnak nevezte, hogy a részönkormányzatok a rendelkezésükre álló forrás jelentős részét fordították fejlesztésekre, amelyekhez az ön- kormányzattól augusztus 22-ig további 38 millió forint kiegészítő támogatást kaptak. Van olyan részönkormányzat, amely tavaly szinte a teljes keretét járdaépítésre fordította idén pedig a forrásait a utcák burkolatának felújítására szánja, megújítva a járdákat és az útburkolatot egyaránt - ismertette Zombor Gábor. Emlékkonferenciát szerveznek Budapest - Emlékkonferenciát szerveznek a ba- latonszárszói tanácskozás 70. évfordulójára szeptember 19-20-án a Lakitelki Népfőiskolán és szeptember 21-én a Parlament felsőházi termében - jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnö- ke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Beszámolt arról is, hogy szeptember 19-én reggel a Magyar írószövetség épületén emléktáblát avatnak, illetve könyvet is jelentetnek meg az évforduló alkalmából a Püski Kiadó gondozásában Szárszó 1943 - képeskönyv címmel. Lezsák Sándor megemlítette: péntek délután Szárszón megemlékezést tartanak, melynek keretében a tanácskozás színhelyén koszorút helyeznek el, ezzel is tisztelegve a találkozó résztvevői, szervezői előtt. A parlament alelnöke úgy fogalmazott: 70 éve ezen a napon, augusztus 23- án kezdődött az „a párját ritkító tanácskozás”, amelyen a magyar értelmiség meghatározó része a magyarság helyzetéről és lehetséges jövőjéről tárgyalt. 1943-ban Balatonszárszón történelmi jelentőségű tanácskozást tartottak, amelynek jelentőségét az adja, hogy minden későbbi korszaknak adott új gondolatokat - állapította meg. Utalt arra, hogy a népi mozgalmon belül a jobb- és a baloldal képviselői együttesen tanácskoztak a háború kellős közepén, amikor az országot egyaránt veszélyeztették keletről és nyugatról is. A szárszói konferencián a legjelentősebb ellentét a marxista tanokat valló Erdei Ferenc és a vele szembenálló Németh László között bontakozott ki, mert egymással összeegyeztethetetlen volt a jövőre vonatkozó elképzelésük. Bíró Zoltán annak a véleményének is hangot adott, hogy ez az 1943-ban kibontakozott vita az alapvető nemzeti ás társadalmi kérdések tekintetében a mai napig megmaradt. Mint mondta, az 1943-as konferencia legfontosabb mondanivalóit át kell menteni a mai kor viszonyaira és azokból következtetéseket kell levonni a jövőre nézve. Püski István, a Püski Kiadó és Könyvesház kiadóvezetője elmondta: az édesapja, Püski Sándor által 1939-ben alapított Magyar Élet Kiadó - amelyet 1950-ben államosítottak - a nép írókat karolta fel, ide tartozott mások mellett Németh László, Sinka István, Darvas József, Féja Géza és Szabó Dezső. Megemlítette, hogy a szárszói konferenciát hetven évvel ezelőtt végigfotózták, ennek terméséből válogattak ki ötvenet a szeptember 19-re megjelente-tendő könyvbe, amelyben visszaemlékezések, valamint a konferencián elhangzott idézetek is lesznek. j