Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)

2013-08-10 / 185. szám

SPORTTUKOR 2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT Hét végi sportműsor Szombat Országos bajnokság és nyílt futam, Ga­lyatetői biatlon centrum, 10.50 óra. Vasárnap Magyar Kupa, országos selejtező, 1. forduló: Bekenye SE - Futura Moson­magyaróvár, v.: Bereczki M., Sárisápi BSE - Balassagyarma­ti VSE, v.: Farkas M., 17 óra. Elő­készületi mérkőzés: Szécsény - Érsekvadkert, 17.30 óra. Sorsoltak Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a Metaliszt Harkiwal csap ösz- sze a labdarúgó Bajnokok Li­gája selejtezőjének negyedik fordulójában. A harmadik se­lejtezőkörhöz hasonlóan a rá­játszás is két ágon, a bajnokok és a nem bajnokok ágán zajlik. A párharcok továbbjutói a BL csoportkörébe jutnak, míg a vesztesek az Európa Liga főtáb­láján folytatják szereplésüket A pénteki, nyoni sorsolás alapján a playoff legérdekesebb összecsapásának a PSV Eind­hoven és az AC Milan, valamint a Fenerbahce és az Arsenal talál­kozója ígérkezik. Az első mécs­eseket augusztus 20-21-én, míg a visszavágókat 27-28-án rende­zik meg. A csoportkor sorsolását 29-én tartják Monacóban. A párosítások. BLselejtező, 4. forduló (rájátszás). Nem bajno- kokága: Olympique Lyon (fran­cia) - Real Sociedad (spanyol), FC Schalke 04 (német) - Me­taliszt Harkiv (ukrán), Pacos Ferreira (portugál) - Zenit (orosz), PSV Eindhoven (hol­land) - AC Milan (olasz), Fener­bahce (török) - Arsenal (angol). Bajnokok ága: Dinamo Zagreb (horvát) -Austria Wien (oszt­rák), Ludogorec (bolgár) - FC Basel (svájci), Viktoria Plzen (cseh) - Maribor (szlovén), Sah- tar Karagandi (kazah) -Celtic Glasgow (skót), Steaua Bucu- resti (román) - Legia Warszawa (lengyel). Már edzenek Szeptemberben indul el az oktatás, ám az edzé­sek már megkezdődtek a bala- tonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián. A képzés a tervek szerint később a felnőttválo­gatott alapját is adhatja. Mocsai Lajos, a férfiváloga­tott szövetségi kapitánya, az in­tézmény főigazgatója a csütör­töki sajtótájékoztatón elmond­ta, hogy hosszú előkészítő munka után kezdődhet el szep­temberben az oktatás az aka­démián. A tréningek pedig jú­lius 29-én indultak a középisko­lát kezdő korosztály legtehetsé­gesebb fiataljaival. A szakem­ber hangsúlyozta, hogy az akadémia a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlásképzési rendszerének fontos építőele­me lesz, s az államilag támoga­tott képzés a későbbiekben a felnőttválogatott alapját adhat­ja. Az akadémia több középis­kolával és felsőoktatási intéz­ménnyel is együttműködési megállapodást kötött. A sajtó- eseményen Szabó György, az akadémia központjának, a balatonboglári Urányi János Sport- és Szabadidőközpontnak az igazgatója kiemelte: a Nem­zeti Kézilabda Akadémia léte nem jelenti azt, hogy a helyi sportolni vágyó lakosok elől el­zárnák a sportcsarnokot. « i Ismét Európa élén a Strandépítők Hollandiai tornagyőzelemmel biztosították a ranglista elsőséget másik két gárda fölényes le- egész torna legjobb kapusának Strandépítők megnyerte az Eu­győzésének köszönhetően első választott Magyar Bence eszén rópai Strandkézilabda Körver­helyen jutottak tovább a fiúk a sem tudtak túljárni, így öröm- seny 2013-as nyári sorozatát, középdöntőbe. mámorban úszva távozott a és biztosította helyét a jövő évi Itt dán, lengyel, német, illet- salgótarjáni a csapat a hollan- szezonnyitó kontinens-nagy­ve a házigazda holland vetély- diai kirándulásról. Ezzel a döntőben! társ jött sorra, és a Poznan ki­vételével ők sem jelentettek különösebb akadályt, de hoz­zá kell tenni, ezen az utolsó ta­lálkozón már nem volt tét, így az addig kevesebb lehetőséget kapók is bizonyíthattak. Az elődöntőben a csoportban már egyszer legyőzött lengyel Vambresia ellen nagyon éret­ten kézilabdázott a társaság, és simán kerültek Rácz Viktorék a mindent eldöntő fináléba. A Poznannal szemben égett a visszavágási vágy a Strand- építők-legénységben. Bár jól in­dult minden, és színvonalasan alakult a csata, mégis, játszma­egyenlőség után az idegőrlő szétlövésben dőlt el az elsőség kérdése. Ám a kezek nem re­megtek meg és a később az UEFA: maradnak a prémiumok A sorozatgyőztes Strandépítők legénysége A tizenkét együttest felvo­nultató, igen magas színvona­lú eseményen a csoportküzdel­mek során lengyel, horvát és német rivális várt a megye- székhely legjobbjaira. Bár a horvátoktól vereséget szenved­tek, a körbeveréseknek, és a Az Európai Strandkézi­labda Körverseny (EBT) idei utolsó állomására, a hollandiai Tilburgba uta­zott az elmúlt hét végén a Salgótarjáni Strandépítők férfi együttese. Nehéz csata vár a két csapatunkra LABDARÚGÁS Magyar Kupa, országos selejtező, 1. forduló A megyei selejtezők után szű- kebb pátriánkból a Berkenye és a Balassagyarmat vívta ki a jogot az első országos selejtezőre. A Berke­nye a Mosonmagyaróvár csapatát kapta, amely az NB Ili, Bakony csoportjában a harmadik helyen végzett. Aztán a rájátszásban a Tolna megyei I. osztályú Majosi SE ellen játszottak, és ugyan kies­tek az alacsonyabb osztályú együttes ellen, de kilenc helyet fel kellett tölteni az NB Ill-ban, és az MLSZ - mint legjobb kiesőt - fel­kérte a Mosonmagyaróvár együt­tesét is, amely a Nyugati csoport­ba nyert besorolást. A Balassa­gyarmat a Sárisáp együttesével került össze, amely az NB III, Du­na csoportjában a hetedik helyen fejezte be a pontvadászatot, így az elkövetkező évadot a Komárom- Esztergom megyei bajnokságban kezdik el. A továbbjutás egy mér­kőzésen dől el. Berkenye SE - Futura Mosonmagyaróvár Kovács Imre, a Berkenye edző­je: - Már sokan tudják, nagy vál­tozások voltak a nyáron Berke­» i sem a levegőbe beszélek... Re­méljük, hogy a 2013-2014-es sze­zon első nógrádi tétmérkőzésére sokan ellátogatnak majd Berke­nyére, és szorítanak nekünk a tisztes helytálláshoz, a jó szerepléshez, illetve a bravúros továbbjutáshoz! A várható kezdő csapat: Hisbéli A. - Szajbert G., Szilágyi G., Drajkó G., Tövis R. - Balázs M., Bábik K., Miklián N., Krausz T. - Rottek R, Rapcsák B. Cserék: Czédula R, Kábái Z., Monostori L., Hörnyék K. és Súlyán Zs. Sárisápi BSE - Balassagyarmati VSE Mohácsi László, a Balassagyar­mat edzője: - Hazai pályán sze­rettünk volna kezdeni, de Fortu­na az előző évadban még NB Ill- ban lévő Sárisápnak kedvezett. Ennek ellenére a győzelem remé­nyében lépünk pályára. A várható kezdő csapaf.-Földi - Mitasz (Smiknya), Gaál, Kál­mán, Földvári (Szilágyi) - Balga, Chikán, Balaskó, Nagy K. (Nagy G.) - Fábri, Wukovics. Balogh Tibor * » nyén. Nem csak az én kinevezé­semet, hanem a játékoskeretet il­letően is. Főtámogatónk, German József áldozatos munkájának kö­szönhetően azonban életben ma­radt a futball Berkenyén, s mi ezt most szeretnénk neki meghálál­ni. A kupában nem feltartott kéz­zel fogunk pályára lépni, főleg hazai pályán, a szezon első tét­meccsén, és többünknek az első berkenyéi találkozóján. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélye­sek, de a labda most is gömbölyű lesz, s mindenképpen bizonyíta­ni szeretnénk a több héten ke­resztül kétségek közt őrlődő ha­zai közönségünk előtt. Keretünk még mindig nem végleges, de a vasárnap pályára lépők a tudá­suk és hozzáállásuk legjavát próbálják májd kiadni önmaguk­ból. Aki engem és előző csapata­imat ismerte, az tudja, hogy most A Berkenye (sargaban) otthon, míg a Balassagyarmat idegenben lep palyara fizet az UEFA. Az első helyen továbbjutó együttesek 200 ezer, a másodikok 100 ezer eurót kapnak. A kiesé­ses szakasz első körében szereplő csapatok 200 ezer, a nyolcaddöntősök 350 ezer, a negyeddöntőben pályá­ra lépők 450 ezer euróval lesznek gazdagabbak. Az elő­döntő egymillió eurót ér, a finálé győztese 5, vesztese 2,5 millió eurót kap. A sikerdíj maximuma összesen 9.9 millió lehet. főtáblán minden győzelem egymillió, a döntetlen ötszáz­ezer eurót ér. A nyolcaddöntővel 3,5, a negyeddöntővel 3,9 millió eurót lehet keresni. A BL-győztes 10,5 millió, a döntő vesztese 6,5 millió euróhoz jut. A EL-csoportkör eléréséért az előcsatározások során megkeresett 100 ezer euró mellett további 1,3 millió euró jár. A csoportban a hat forduló során a megnyert meccsekért 200 ezer, a döntetlenekért 100 ezer eurót labdarúgás. Nem változtat az UEFA a tavalyi premi­zálási összegeken: BL-győzelemért 10,5 millió euró, EL- elsőségért 5 millió euró jár. Az előző idényhez hasonló­an akár 37,4 millió euróval gazdagodhat a Bajnokok Li­gájában győztes futballcsapat. Az európai szövetség (UEFA) csütörtöki tájékoztatása szerint marad a BL és az Európa Liga tavalyi premizálása, így a kontinentális elitben 8,6 millióhoz jutnak a csoportkört elérők, míg a

Next

/
Thumbnails
Contents