Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)

2013-08-10 / 185. szám

SPORTTUKOR 2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT Szász Emese bronzérmes VÍVÓ-VB Nem bírt az olimpiai bajnokkal Boczkó Gábor jött vissza. A csütörtöki elődöntőre át­Egyetlen találattal kikapott az észt Juli­ja Beljajevától az elődöntőben, így bronz­érmet szerzett Szász Emese a budapesti vívó-világbajnokság női párbajtőr verse­nyében. A világbajnokságon 2006-ban harmadik, 2010-ben pedig második he­lyezett magyar a kolumbiai Saskia Loret­ta van Erven García, az orosz Tatyjana Andrjusina, az észt Irina Embrich és az orosz Jana Zvereva magabiztos legyőzésé­vel jutott el az elődöntőig úgy, hogy az őt legjobban megszorító Embrich is csak tíz tust tudott adni neki. A fináléba jutásért ugyancsak észt ellenféllel kellett megküz­denie. Beljajeva a nyolc között a világrang­listán éllovas román Ana Maria Branzát búcsúztatta, így várható volt, hogy önbi­zalommal fog vívni, ezzel együtt Szász tűnt esélyesebbnek, főleg a nap során ko­rábban mutatott teljesítménye alapján. Az elődöntős asszó kiegyenlített volt, többnyire Szász vezetett, de az észt is került előnybe, igaz, jó darabig egy tus­nál nagyobb nem volt a különbség. Elő­ször éppen akkor nőtt kettőre, amikor Beljajeva a 13. tust is beadta. Innen még visszakapaszkodott a magyar párbajtő­röző, de 13-13-nál, amikor bő húsz má­sodperc volt hátra, mindketten leálltak, így passzivitás miatt következett az egy­perces ráadás. Ebben Beljajeva akciója volt eredményes, így Szász az Eb-n ki­harcolt harmadik helye mellé egy vb- bronzot is nyert az idén. Értékelését azzal kezdte, hogy a si­kertelen olimpia után nagyon mélyről térve pedig azt mondta, többet kellett volna támadnia, illetve bátrabban eről­tetnie saját vívását.- Volt már világbajnokságon ezüst- és bronzérmem egyéniben, reméltem, hogy most teljessé válik a kollekció - je­lentette ki.- Úgy látszik, még várni kell az arany­ra. Ennek a bronznak egyszer biztosan örülni fogok. Most az adja meg a fényét, hogy az Eb után vb-n is összejött, ilyen pe­dig még nem volt, hogy egy évben mind­két világversenyen dobogóra állhattam. Arra a felvetésre, hogy miért nem vív­ták ki a rendelkezésre álló időt, úgy vá­laszolt: már mindketten azon gondol­koztak, hogy mit fognak csinálni a rá­adásban. Beljajeva az elődöntő után a döntőt is megnyerte. Eredmények. A 64 /cözöttRévész Julian­na - Emma Samuelsson (svéd) 15-12, Szász Emese - Saskia Loretta van Erven García (kolumbiai) 15-5. A 32 között: Szász - Tatyjana Andrjusina (orosz) 15-9, Joanna Guy (kanadai) - Révész 12-11. A16 között- Szász - Irina Embrich (észt) 15-10. Negyeddöntő: Julija Beljajeva (észt) - Ana Maria Branza (román) 15-14, Szász - Jana Zvereva (orosz) 15-7, Britta Heidemann (német) - Sin A Lám (dél-koreai) 15-13, Anna Szivkova (orosz) - Mara Navarria (olasz) 15-12. Elődöntő: Beljajeva - Szász 14-13, Szivkova - Heidemann 15-9. Döntő: Beljajeva - Szivkova 15-14. A végered­mény: Julija Beljajeva, 2. Anna Szivkova, 3. Szász Emese és Britta Heidemann ... 22. Révész Julianna ... 73. Budai Dorina... 94. Antal Edina * * * t Kikapott az olimpiai bajnok Rubén Limardo Gascontól a negyeddöntőben, így az ötödik helyen végzett Boczkó Gábor a férfi párbajtőrözők csütörtöki versenyé­ben a budapesti vívó-világbajnokságon. A 2010-es párizsi vb egyéni bronzérmese nem találta a ritmust gyorsmozgású el­lenfelével szemben. Az asszó során egy­szer sem vezetett, ezzel együtt 7-9-ig volt esélye a győzelem kiharcolására. Limardo az első és a második három percet is meg­nyerte egy tussal, a harmadik szakasz 7- 9-ről indult. Boczkó igyekezett faragni hátrányán, de a venezuelai pontosabb volt, és újabb két tussal jelentős előnyhöz jutott. Egylámpás magyar találat után 8- 11-nél még felcsillant a halvány remény a felzárkózásra, de a hátra lévő időben Boczkónak csak egy szúrása ült, miköz­ben Limardo négyszer is eltalálta őL- Fekszik nekem a stílusa, a katari GP- n, a negyeddöntőben megvertem őt, de most nem jöttek be a tuti tusaim, például a csuklószúrások, melyek máskor jók el­lene. Menet közben váltanom kellett, de besavasodtam, szégyellem, de elfáradtam. Nagyon fáj, mert itthon akartam bizonyí­tani, hogy még jó vagyok - mondta az MTI-nek a meccs után könnyezve Boczkó. - Háromszor is ziccert hibáztam, Kulcsár Győző erre azt szokta mondani, hogy a ti­zenegyestbe kell rúgni. Nagyon jó lett vol­na pályafutásom vége felé hazai közönség előtt érmet szerezni. Boczkó mindehhez hozzátette, hogy mivel ebben a fegyvernemben nincs ha­zai Világkupa, különösen fáj neki, hogy a család, rokonok, barátok előtt nem tu­dott szép eredményt elérni. A férfi pár­bajtőrözők versenyét Rédli András a 13., Imre Géza a 30., Szényi Péter pedig a 38. helyen fejezte be. Eredmények A 64 között: Imre Géza - Paolo Pizzo (olasz) 15-14, Rédli András - Mihails Jefremenko (lett) 15-13, , Boczkó - Idő Ajzenstadt (izraeli) 15-4, Niko Vuorinen (finn) - Szényi Péter 15-14. A 32 között: Rédli - Jósé Luis Abajo (spanyol) 15-12, Boczkó - Kim SzangMin (dél-koreai) 15-11, Vincent Pelletier (ka­nadai) - Imre 15-6. A 16 között: Boczkó - Rédli 15-13. Negyeddöntő: Limardo Ruben Gascon (venezuelai) - Boczkó Gábor 15-9, Fabian Kauter (sváj­ci) -RadoslawZawrotniak (lengyel) 10-8, Nikolai Novosjolov (észt) - Dmitrij Alekszanyin (kazah) 15-13, Pavel Szuhov (orosz) - Fáik Spautz (német) 15-14. El& döntő: Limardo - Kauter 15-7, Novosjolov - Szuhov 15-14. Űöntól-Novosjolov -Limardo 15-7. A végeredmény: 1. Nikolai Novosjolov, 2. Rubén Limardo Gascon, 3. Fabian Kauter és Pavel Szuhov, 5. Boczkó Gábor ...13. Rédli András... 30. Imre Géza ... 38. Szényi Péter. Történelmi ötlet, vízhiánnyal ATLÉTIKA Tresó Gábor a Fertő tó körül Tresó Gábor, a Kiss Árpád VDSE ultrafutó­ja nemrég elhatározta, hogy - az ország­ban elsőként - egyhuzamban körbefutja a Fertő tavat, és amit a világbajnokságot is megjárt futó kitalál, végig is viszi. A Zöldgömb Sport Klub 1997-ben kitalálta és megteremtette a Fertő tó körüli kétnapos futóver­senyt, melyet ezt követően minden évben megren­deztek. Tavaly azonban Ujj Zoltán, a Zöldgömb el­B. L nöke meghalt, halála után az új elnökség nem tud­ta megrendezni az ultraversenyeiket. Az idei évben csak egynapos kerékpártúrát hir­dettek meg a szervezők. Ekkor született meg Tresó Gábor (aki két évvel ezelőtt már sikeresen teljesí­tette a kétnapos penzumot) fejében az ötlet, hogy mi­vel a táv 117 kilométer, ezért azt egyben is le lehet­ne futni. Jelezte célját a szervezőknek, akik nagyon örültek a balassagyarmati ötletének.- Fertődről indultunk el, a táv során öcsém kísért kerékpárral, és ő hősiesen teljesített - mesélte tudósítónknak a balassa­gyarmati. - A táv első felében szinte gond nélkül haladtunk, de már ek­kor érezni lehetett, hogy a nagy me­leg igencsak megnehezíti a dolgun­kat. Ennek tetejébe még folyamatos szembeszelet is kaptunk, ami észre­vétlenül szívta ki még jobban az energiáinkat. Féltávnál megálltunk egy tál levest enni.- A táv második felében azonban nagyon nehéz dolgod volt...- Igen, mert az útvonal mellett nem igazán találtunk víz vételi lehetősé­get, és a települések is távolabb estek egymástól. Várostól városig éltünk és úgy kellett beosztanunk vízkészlete­inket is, nem mindig úgy frissítettem, ahogy szerettem volna. Minden tele­pülésen külön kihívást jelentett, hogy találjunk rá módot, hogy meg­töltsük flakonjainkat. Elhatároztuk, hogy egy településről sem megyünk tovább, amíg nincs tele az összes fla­konunk. Életemben annyi meleg vi­zet még nem ittam, mint aznap. De az ember nem válogathat és a folyadé­kot pótolni kell. Nagyon kemény lec­ke volt és hatalmas tapasztalat.- Hogy értékeled a futásodat?- Végül a tervezett időnél lassab­ban, 13 óra 23 perc alatt, de sikerrel értünk körbe, a célban futásomat Ujj Zoltánnak ajánlottam. Azóta pedig megtudtam, hogy ilyet soha senki nem csinált még, tehát az országban először én futottam körbe egyhuzam­ban a Fertő tavat JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ne üvöltsön már annyira, megfájdul tőle a fejem.” E heti szeren­csés nyertesünk: Hüvösi Zoltán, Kishartyán, Tugár út 4. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2013. augusztus 15-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). i r » r paBXBB&i 'll 1 o f” (ij l j.»T?í 'v ('-‘‘xi

Next

/
Thumbnails
Contents