Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-04 / 153. szám
SPORTTUKOR Moniz hosszabbított Meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal Ricardo Moniz, a labdarúgócsapat vezetőedzője. A klub keddi tájékoztatása szerint a holland tréner, aki a legutóbbi idényben Ligakupát nyert a csapattal, 2016 nyaráig szóló kontraktust írt alá.- Örülök, hogy aláírtuk Ricardo szerződéshosszabbítását, mert így egy jól tervezhető periódus áll a Fradi előtt, mivel a következő két szezonban már biztosan ő irányítja majd a szakmai munkát - mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve: az az elhivatottság, meg nem alkuvás és szakmai tudás, amelyet a tréner képvisel, új lendületet adott a csapatnak már a múlt szezonban is. Klubot váltott Hanga Ádám a háromszoros spanyol bajnok és hatszoros kupagyőztes Caja Laboral kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását. A nyártól Laboral Kutxa néven működő együttes kedden hozta nyilvánosságra a szerződést, a 24 éves válogatott játékos pedig Facebookoldalán megerősítette a hírt. A hátvéd várhatóan a hétvégén utazik Spanyolországba, ahol megműtik a térdét, és a klub a jövő héten mutatja be hivatalosan.- Kivásárolt a Laboral Kutxa a manresai szerződésemből! Ezért dolgoztam, hogy létrejöjjön, és sikerült - örvendezett a közösségi oldalon Hanga. A kosaras - akinek játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs - az elmúlt két idényt a szintén spanyol Manresánál töltötte, amely idén kiesett a másodosztályba. Szerződése 2015-ig szólt, korábbi internetes értesülések szerint a kivásárlási ára 400 ezer euró volt. A vitoriai székhelyű, korábban TAU Cerámicának is nevezett Caja Laboral - amelyben korábban Dávid Kornél is megfordult - legutóbb második lett a bajnokság alapszakaszában, a rájátszásban viszont már a nyitókörben kiesett. A baszk csapat a következő idényben is szerepelni fog a legrangosabb európai sorozatban, az Euroligában, amelyben négyszer (2005, 2006, 2007, 2008) is szerepelt már az elődöntőben. Magyar bajnokokat avattak Az elmúlt héten csütörtökön ért véget az V. magyar pontyfogó országos bajnokság a Maconkai- víztározón és tórendszerén. Idén már másodszor adott a vízterület otthont e jeles rendezvénynek, köszönhetően a BSHE újabb sikeres pályázatának. Maconka. A rekord hőmérsékleteket hozó kánikulai időjárás ellenére a második fordulóban összesen hat ob-rekord dőlt meg, illetve további egy beállításra került Az első 40-50 óra szieszta után általános meglepetésre „robbantak” a fogások, így például a későbbi győztes Marosmix egyik csapata 18 db tízentúli pontyot fogott (igen, mindezt tette a forró déli órákban is... -aszerk.), illetve az SBS SziKo az utolsó 24 órában 2 mázsát meghaladó pontyot zsákmányolt. A díjkiosztó ünnepségen a MOHOSZ képviseletében Bárány Levente és Nagy Csaba szövetségi kapitány, a HENOSZ oldaláról Bállá Árpád ügyvezető elnök, a rendező BSHE részéről pedig dr. Dérer István elnök adta át a trófeákat és az érmeket az egyéni és csapat díjazottaknak, akik ősszel majd Portugáliában képviselhetik Magyarországot a világbajnokságon. A maconkai bajnokavatás a Himnusz hangjait követően pezsgőbontással, majd baráti beszélgetéssel, már a következő magyar bajnokságot tervezve ért véget. Eredmények a 2. fordulóból. Összfogás 2033,38 kg, 372 db, 5,467 kg/db, +10 kg-os ponty: 59 db. Legnagyobb ponty: 19,20 kg, tükrös. Legjobb átlagfogás: 10,12 kg/db/ csapat. A bajnokság végeredménye a klubok versenyében: 1. Marosmix Carp Club - 5+5=10 helyezési szám, 494,32+838,66=1332,98 kg, 2. Big Carp Club -5+6= 11 helyezési szám, 470,03+604,17= 1074,20 kg, 3. Beta Mix Club - 10+11=21 helyezési szám, 362,79+217,82= 580,61 kg. A csapatok versenyében: 1. Marosmix Carp Team 1. -1+1=2 helyezési szám, 107,21+383,22= 490,43 kg (gát/mély) 2. Big Carp Club Team 1. - 2+1=3 helyezési szám, 281,01+ 310,20=591,21 kg (1. sziget), 3. Marosmix Carp Team 2. -1+2=3 helyezési szám, 297,31+210,61= 507,92 kg (gál/sekélv). C&R különdíj az ABKfelajánlásával és a MOHOSZ jóváhagyásával: Beta Mix Carp Club 3. A Honvéd és a Videoton is megkezdi Európa UGA. A Videoton és a Budapest Honvéd is megkezdi szereplését az Európa Liga 2013/2014-es szezonjában, s mindkét együttes montenegrói ellenféllel kezd a selejtező első fordulójában. A csütörtöki első felvonáson a kispestiek feladata tűnik nehezebbnek, ugyanis ők egyrészt idegenben lépnek pályára a Celik Niksic ellen, másrészt a montenegrói bajnokság bronzérmesével küzdenek meg, míg a székesfehérváriak csak a hatodik helyezettel. A Mladost Podgorica két előtte végzett csapat licencproblémája révén jutott ki a nemzetközi kupaporondra. A Honvéd szerdán repülővel kelt útra, s utazó keretéből hiányzik a sérült Baráth Botond, illetve eltiltás miatt Vernes Richárd. A klub szakmai stábja a rivális öt-hat mérkőzését tudta megtekinteni felvételről, s ez alapján egy gyors erőfutballt játszó együttest ismert meg a Celik Niksic együttesében, amelynek játékosai rendkívül jó kondícióban vannak. A rivális története során másodszor szerepel az EL-selejtezőben, tavaly kupagyőztesként két döntetlennel, idegenben szerzett több góllal sikerrel vette az első kört egy bosnyák csapat ellen, majd kettős vereséggel búcsúzott ukrán vetélytársával szemben, azaz győzelem nélkül debütált a nemzetközi színtéren. A tavaly csoportkörbe jutott Videoton hazai pályán kezd, s a papírforma szerint nem okozhat gondot számára a Mladost Podgorica, amely hazájában is csak középcsapatnak számít. Az elmúlt szezonban elért hatodik helynél a rivális korábban csak egyszer végzett előrébb, amikor két éve ötödikként zárt, így nem meglepő, hogy először szerepel majd nemzetközi kupasorozatban. A Honvéd meccse 17.30-kor, míg a Videotoné 20.30- kor kezdődik, s mindkettőt élőben közvetíti az Ml és a telesport.hu. Az Európa Ligában érdekelt harmadik magyar csapat, a kupagyőztes Debrecen a második körben kapcsolódik be, s ott a norvég Strömsgodset lesz az ellenfele. Amennyiben a Videoton túljut riválisán, akkor a szlovák Senica vár a rá a következő fordulóban, míg a Honvéd a szerb Vojvodina és a máltai Hibernians párharcának győztesével találkozhat torna. Közel nyolcvan gyermek részvételével a napokban rendezik meg (immáron 19. alkalommal) a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tornatermében a nyaranta már hagyományossá váló torna tábort. A hétfőtől péntekig tartó rendezvény összetétele nagyon változatos, az óvodásoktól a középiskolásokig minden korcsoport képviselteti magát, kezdők és versenyzők is tagjai a csoportoknak. A gyermekek hat gyakorlóállomáson, a legkülönbözőbb szereken ismerkedhetnek meg a sportággal, a kis csapatokkal nyolc szakember foglalkozik. Pénteken egy kis bemutatóval ér majd véget a tábor, melyeket a szülők is megtekinthetnek. T r r Népszerű a tábor