Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-04 / 153. szám
HIRDETÉS JÁRMŰ "Munka, küzdelem volt életed, örök nyugalom legyen pihenésed." \ jtljf Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL GYULA Karancsalja Község Polgármestere 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2013. július 5-én (pénteken) 15 órakor lesz a karancsaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KARANCSALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KA RANCSVÖLGYEVADÁSZTÁRSASÁG _______ "Egjperc volt, elszállt életed. Itt hagytál minket, akik szerettek Téged. Imádtad családod, mindenkit szerettél, akkor voltál boldog, ha örömöt szereztél. Meghalt egy lélek, amely élni vágyott, egy áldott kéz, mely dolgozni imádott. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésed felett." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUZSIK SÁNDOR életének 65. évében elhunyt. Temetése 2013. július 6-án (szombaton) 10.30 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD MESSIÁS TEMETKEZÉS 3184 Mihálygerge, Nógrádi út 13. 3100 Salgótarján, Füleki út 9. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079, 06-20/544-9960. OPEL Astra 1.4 kitűnő állapotban eladó. Tel: 06-30/631-0116. *19924* VEGYES Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POZSÁR ISTVÁN 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2013. július 6-án (szombaton) 9.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN ELADÓ St. Kazári úton 240 m2-es, 3 szobás, nagy nappali beépített kandallóval, nagy konyha, 2 fürdőszoba, garázs, rendezett, füvesített udvarral, nagy pihenőterasszal, épített grillezővel. III. emeletig belvárosi lakást, garázst beszámítok. Uszodával szemben előny. Ár megegyezés alapján. Minden megoldás érdekel. Tel: 06-30/299-4959. *i9408* ELADÓ Salgótarján, Ilona úton, szép környezetben, felújítást igénylő családi ház. Telefon, gáz, víz, villany bekötve. Minden helyiségben gázkonvektorill. cserépkályha. Nagy gyümölcsöskert. Ár megtekintés után, megegyezés alapján. Tel: 06-30/299-4959. *m68*_ SALGÓTARJÁNBAN kétszobás, erkélyes, 54 m2-es lakás eladó (Rákóczi út 32.1/2., Megyeháza mellett). Érdeklődni lehet a 06- 30/303-5013-as mobilszámon. *19823* CSALÁDI ház (176 m2) féláron Salgótarján, Kékkői u. 1. sz. alatt eladó! Irányár: 13,8 M Ft. Tel: 06-30/341-2814, 06-30/225- 7619. *19903* SALGÓTARJÁNBAN, városközponttól 10 percre zöldövezetben eladó jó állapotú, 4 szobás, családi ház 3600 m2-es telken gyümölcsössel. Tel: 06-20/595-1551. *19914* SALGÓTARJÁN belvárosában, az Arany János úton 1,5 szobás lakás áron alul eladó. Tel: 06-30/6688-726. *19932* ETES-AMÁUÁN, sorházban, 2 szobás lakás eladó. Ár megegyezés szerint. Tel: 06- 20/915-3534^19964* ___ ST ., városközpontban, Karancs út 42. sz. alatt, nagyméretű, vállalkozásra is alkalmas, új építésű, tehermentes családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. Tel: 06-30/9551- 820. *19967* Mély fájdalommal emlékezünk arra az 1 évvel ezelőtti napra, amikor HAJDÚ GABOR (autószerelő) szive utolsót dobbant, halálának évfordulójára a gyászmise 2013. július 7-én (vasárnap) 11.15 órakor lesz a dorogházi katolikus templomban. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ELADÓ alig használt, nagy méretű, fehér, műanyag kerti asztal és 2 db fehér napozóágy. Tel: 06-30/299-4959. *19885* VASVÁZ szerkezet (2 db), nyílászárók, tetőtér-ablakok, faanyagok, cserép, radiátorok eladók. Pásztó, 06-20/250-9088 *19936* CSERÉPKÁLYHÁKAT nagy- és kisméretű, mintázott, aranybarna színben, valamint nagyméretű öntvény, világoskék fürdőkádat elcserélném tűzifára. Tel: 06-30/834-1755. *19948* ÁLLÁST KERES MEGBÍZHATÓ hölgy társalkodónői munkát vállalna, illetve takarítást, vasalást, időseknek bevásárlást. Autóval rendelkező személyek részére sofőrködést is vállalok. Tel: 06- 20/409-2090. *i9809* GYŰJTŐ keres régiségeket, elsősorban régi pénzt (papír, illetve érme), régi képeslapokat (megírtakat is), kitüntetést stb. 06- 20/253-4646 *19926* SZÁMÍTÁSTECHNIKA MOBILTELEFONOK eladók: ASUS P320 (11 000 Ft), SAMSUNG Galaxy S (28 000 Ft), HTC One V (38 000 Ft). Érd.: 06-20/244- 75 42. *19963* Lájkoltál már ma? RÉGISÉG / "Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny és fájdalom.' \ Szívünkben fájdalommal emlékezünk arra a 15 évvel ezelőtti napra, amikor FLASKAI KÁROLY szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. SZERETŐ CSALÁDJA RÉGISÉGET, régi pénzt, fémet, papírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitüntetéseket, hagyatékot, régi rádiót, régi könyveket, iratokat, képeslapot, acélgyári relikviákat (Rima), díszes öntvénykályhát, szódásüveget, hibás, fölösleges mosógépet, centrifugát, gramofont, gramofonlemezeket, pedálos játékautót (Moszkvics, Lada stb.) állapottól függetlenül, régi gyermekjátékokat, távirányítós kisautókat (Piko stb.), matchboxokat keresek gyűjteménybe! Veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt autót, veterán kerékpárt, 1979 előtti Trabantot, motort, oldalkocsit, motor-utánfutót, Pannóniát, pedálos Simson SR2-est stb., stabilmotort, géptáblákat, zománctáblát, autós-motoros könyveket, újságokat, régi rendszámtáblákat keresek. Sok minden érdekelhet. 30/912-9916 *19757* Csatlakozz TE is csapatunkhoz! www.facebook.com/nport.hu NP0RT, Gyárak, üzemek, raktárak, üzletek, áruházak, közintézmények, valamint társasházak karbantartása és felújítása. Biztosítási károk helyreállítási munkái. 20/9288-760 PÉNZVILÁG 2013. 07. 03. 18 órai állapot Devizapiac CHF/HUF. 239.72 EUR/HUF. 294.95 USD/HUF. 227.52 1> ü ír Takarmánybúza 2013. július 67.510 Ft/t Takarmánykukorica 2013. július 61.995 Ft/t Olajnapraforgó 2013. július 139.851 Fl/t Orvosi készenlét Salgótarján város és város- környéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kórház. Telefon: 32/410-853. Gyermekszakrendelés hét végén és ünnepnapon a város és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórházban. Telefon: 32/522-100. Az anyatejgyűjtő' állomáson, a Fülek út 4L szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: Rákóczi Út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig. bátonyterenyéN: a Molnár Sándor út 1-3. szám alatti Egészségházban, telefon: 06- 32/310-104,- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. SZÉCSÉNY: Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. pásztó: a központi háziorvosi ügyelet ideiglenesen új helyre költözött, címe: Nagymező u. 6. szám, itt lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fend napokon. Telefon: 06-32/460-00ó.(A fogászati rendelő helyisége a városközpontban, a könyvtárral szemben, az OTP régi épülete mellett.) LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06- 80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása SALGÓTARJÁNBAN a Budapesti út 57. szám alatti Fagyöngy Gyógyszertár. Telefon: 32/440- 597. BALASSAGYARMATON a Teleki út 2. szám alatti Winkler Gyógyszertár. Telefon: 35/500-393. BÁTONYTERENYÉN a Kiste- renye, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert Patika. Telefon: 32/350-542. pásztón a Semmelweis út 15- 17. szám alatti Margit Gyógyszertár. Telefon: 32/561-036. szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób Patika tart telefonos készenléti ügyeletet. Telefon: 32/370-350. rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. SALGÓTARJÁNI ÜGYELETI KÖRZET (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Rimóc, Szé- csény székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Manga Mátyás Salgótarján, Medves krt. 26. Tel./mobil: 32/430-971, 06- 30/3096-477. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ügyeleti körzet (B.gyarmat, Szügy, Rétság, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): ár. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13/A. Tel./mobil: 35/311-187, 06- 30/9775-951. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátony- terenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): ár. Baboss Csongor Kálló, Kossuth u. 4L Tel./mobil: 32/477-033,06-30/900-5568. ★ ie -k A Nógrád Megyei Kormány- hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hatósági készenléti ügyelete: dr. Imre Sándor Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel./mobil: 06-30/241- 2949. FIGYELEM! 2013. július 7-én, vasárnap, 10 órától AZ IDEI FOGATHAJTÓ-BAJNOKSÁG IV. fordulójának megrendezésére kerül sor CEHEDEN Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága JULIUS 4. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ulrik és Berta nevű kedves olvasóinkat! ULRIK. Férfinév, a germán Ulrich névből származik. Elemeinek jelentése: birtok és hatalmas, uralkodó. Berta. Női név, germán eredetű, jelentése: fényes, tündöklő, híres-. A nap kel: 4.51, nyugszik: 20.45. A Hold kel: 2.03, nyugszik: 17.28. 4. §gjg§p| * T ? RÁK (VI. 22. -VII. 22.). Jól teszi, ha tanuláson, önképzésen töri a fejét. A sors ma a kezére játszik. Ha eddig maga sem tudta, mi érdekli igazán, akkor most jó eséllyel rátalálhat az igaz útra. A szellemi fejlődés most a legfontosabb. OROSZLÁN (VII.23-VIII.22.). Számíthat rá, hogy a mai nap az átlagosnál komolyabb megterhelések, megmérettetések elé állítja önt. Ez nem jelenti azt, hogy nehezére esik majd felvenni a kesztyűt Sőt, mintha kifejezetten ebben lelné az örömét * SZŰZ p. 23.-IX. 22.). Ma már ne halogassa to- jjHr vább azt, amit olyan régóta tervezett. Nem kereshet további kifogásokat: akár munkáról, kötelességről, akár a saját szórakozásáról, vagy szépüléséről, avagy gyógyításáról van szó. MÉRLEG (IX 23.-X 22.). Ma kevés a rutin: ennél sokkal többre lesz szüksége, ha tartós megoldásokra tör. Amit eddig fél kézzel, szinte odafigyelés nélkül meg tudott oldani, ma komoly fejtörést okozhat önnek. De ez jó lépcső a fejlődéshez! skorpió (X. 23. - XI. 21.). Túlságosan szerénynek tűnik: ha a saját igényeiről van szó, mostanában hajlamos háttérbe szorítani önmagát. Pedig jobban tenné, ha inkább próbálna harcolni az érdekeiért. Ezt ugyanis senki nem fogja megtenni ön helyett. rjtfb- NYILAS (XI. 22. - XII. 21.). r Van valami, amit már régóta tervez, és ami talán a betetőzése lehetne eddigi munkásságának, vagy valamilyen alkotó tevékenységének. Eddig folyton csak kerülgette, mint macska a forró kását. Pedig addig kéne belevágni, amíg forró! ár bak (XII. 22. -1.19.). Egyre természetesebben közeledik az emberek felé, ezért még a vadidegenek is szívesen nyitnak ön felé. Ma különösen sok ember szívét meghódíthatja. Ha eddig magányos volt, akár ezen is változtathat. vízöntő (1.20. - II. 18.). Ön eddig is nyitott volt az új dolgokra, és az ismeretségek megkötése sem okozott különösebb problémát önnek. Talán csak a kissé nagyképű, vagy magamutogató viselkedésével zárhatott ki néha embereket az életéből. HALAK (II. 19. - 111 20.). Ma sem látszik ki a munkából, mint" azt már megszokhatta. Sajnos, még ha a szabadságát tölti is, utolérhetik, hacsak nem ment eléggé mesz- szire otthonról. Ez esetben is jobb, ha a telefonját is kikapcsolva tartja. 0*?:-' kos (111 21.-IV. 19.). Ma ráébred bizonyos összefüggésekre. Tulajdonképpen eddig is tisztában volt minden részlettel, csak a kapcsolatot nem találta köztük. Pedig néha éppen az a lényeg. Ma rájön erre, és egyszerre más fényben lát mindent. bika (IV. 20.-V. 20.). Ma elérkezett az idő arra, hogy az életét alapjaiban változtassa meg. Habár alapos lesz ez a változás, de elsőre még nem annyira látványos. Talán csak annyi, hogy kezdi jobban előtérbe helyezni önmagát. Vagy épp fordítva. ikrek (V. 21.-VI. 21). Ma a legbonyolultabb kérdéseken is könnyedén teszi túl magát, a legnehezebb kérdésekre is gyorsan, és rendkívül flottul képes válaszolni. Ezért jó nap ez a mai a munkakeresésre, ha éppen ebben töri a fejét. Vitára, szellemi csatára éppúgy. Nógrád JHírlap Kiadja a Palóc Press Kit. Felelős kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója. Kiadóvezető ős felelős kiadó: SÁNDOR JÓZSEF Főszerkesztő: CSUKA ENIKŐ Tel.: 20/423-8604 lapszerkesztő: STEIß JANKA Tel.: 30/501*8228 . SGHYEIGZER KRISZTIÁN TVI.: 70/3664871 TARNOGZI I.ÁSZI.Ó (főmunkatárs) II irdeté.svczctő: LEHOCZkl ERIK Tel.: 20/244-7542 Hirdetés: PLAGUY GYÖRGY Tel.: 20/423-9240 NEMESINK BARTANUSZ ANDREA Tel.: 20/975-3357 Értékesítési igazgató: PLAGUY PÉTER Tel.: 20/423-648.3 Terjesztés: Tel.: 20/423-6485 Szerkesztőség és kiadó elme: 31(H) Salgótarján, Kassai sor 6. Telefon: 32/4)8-100 fia: 32/118-191 Email: eniko.esu kaién med ia .hu pulocpresskfíifginaiLeom. Teleli mos 11 in lelésfelvétel: 32/418-190,9015 mellék Terjesztési esopuri: 32/418-190.9021 mellék Előfizetési díjak: egy* hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 1,4070 Ft. egy évre: 28140 El. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugi atöm bőn és átutalással az OTP Bank Nyrt, 11741000-20175715 périzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a Palik* Press Kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rl regionális árushelyein keresztül történik. Készült: Ilingier Nyomda Székhely: 1225 Budapest. Gamponő út 1, Felelős verező: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: ringierprinlíöringier.hu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rejiénvpáiyázaíokon résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben. interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az áriatokat megadva hozzájárulnak althoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezeit személyes adataik köréről, felhasználásuk mórijáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítéséi, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. igr A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének mis» lésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni csak MTI , a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem önünk meg és n> Hemt.f'MTttrtt'F vissza- Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A Nógrád Megyei Hírlap példány-számát a MATES/ hitelesíti. 1