Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-30 / 175. szám

10 SPORTTUKOR Hoang veretlen Hoang Thanh Trang nyert, Papp Petra viszont kikapott vasárnap a belgrádi női sakk Európa-bajnokság ha­todik fordulójában. A viadal honlapja szerint Hoang sötéttel az 54. lépésben késztette feladásra az ukrán Katerina Lagnót, míg Papp vi­lágossal maradt alul 43 lépés­ben az orosz Bajra Kova- novával szemben. A veretlen Hoangnak jelenleg 5 pontja van, Papp maradt 3 pontos. A 11 fordulós kontinensviadal szombaton zárul. Győzött a magyar csapat Az augusztu­si Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kosár­labda-válogatott utolsó teszt­mérkőzésén legyőzte vasár­nap az osztrákokat Szombat­helyen. Stojan Ivkovic szövetségi ka­pitány együttese nyolcadik tesztmérkőzésén Ausztria leg­jobbjaival találkozott, akiket a múlt héten 20 ponttal győzött le Felsőőrben. Az ellenfél revansra készült, ezt mutatta, hogy lendületes támadójáték; kai és remek lepattanózással hozta a nyitónegyedet. Csak­hogy a feljavuló magyarok Wittmann Krisztián révén a folytatásban fordítottak, majd fordulás után stabilizálódni látszott a hazai fölény, de az 54-52-ről induló zárószakasz nagy izgalmakat hozott A ven­dégek ideiglenesen a szlovéni­ai születésű Rasid Mahalbasic révén átvették a vezetést, a 39. percben még 64-64-et mutatott az Arena Savaria eredményjel­zője. A hajrában Mahalbasic pontjaira Ferencz és a csapat- kapitány Simon Balázs vála­szolt, így született meg a ma­gyar siker. Eredmény: Magyarország- Ausztria 68-66 (16-20,20-17, 18-15,14-14). Legjobb magyar dobók: Wittmann 13, Ferencz 9, Simon 9. Csömör harmadik Csömör Erika a harmadik helyen végzett a Zürichben rendezett nemzet­közi Ironman-viadalon. A terepsport.hu tájékoztatá­sa szerint a magyar triatlonos a 3,9 kilométeres úszás és a 180 kilométeres kerékpározás után az ötödik helyen kezdte meg a maratoni távú futást, s végül 9:33:17 órás eredménnyel a harmadikként ért célba. Csömör idén kiválóan teljesít a nemzetközi Ironman-viada- lokon: márciusban a mexikói Los Cabosban, míg júniusban Klagenfurtban győzni tudott Érmekkel zártak A magyar versenyzők egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek a sze­gedi IDBF sárkányhajó-világ- bajnokság vasárnapi záró­napján, 500 méteren. A szervezők tájékoztatása szerint a szenior A nyűt kategó­riában harmadik lett a hazai csapat, az U23-as 10+2-es (kis­hajó) kategóriában pedig a do­bogó második fokára állhatott fel a magyar női gárda. A 11. sárkányhajó-vb-n harminc or­szág mintegy háromezer spor­tolója vett részt, a magyar válo­gatott hat korosztályban össze­sen 325 versenyzőt indított. Biztosan nyert a férfi vízilabdacsapat vizes vb. A magyar férfi vízilabda-válogatott ijesztő kezdés után végül magabiztosan, kilenc góllal legyőzte Kazahsztán legjobbjait, ezzel beju­tott a legjobb nyolc közé a barcelonai vizes világ- bajnokságon. A csoportkört az ausztrálok elleni döntetlen­nel, ám ezzel együtt is a második helyen záró ma­gyar csapat nagyon visszafogottan kezdte a mécs­esét. Ugyan 1-0-nál és 2-1-nél is Benedek Tibor együttesénél volt az előny, ám ezt követően ren­geteg hiba jellemezte a magyarok játékát elöl és hátul is. Ennek következményeként a támadások rendre elhaltak, míg védekezésben sorra jöttek a kazah gólok, így 4-2-es hátrányban úsztak pihe­nőre Madarasék. A váratlanul rossz kezdés után a szünetben ren­dezte sorait a csapat, s a folytatásban a szebbik ar­cát mutatta. A ráúszás után sorra jöttek a magyar gólok, így néhány perc elteltével a hátrányból előny lett, amit ráadásul folyamatosan növeltek Varga Dánielék (9-5). A második nyolc percet 7 - 1-re nyerte a csapat, mely azonban nem állt le, s a fordulás után ott folytatta, ahol abbahagyta. Eb­ben a szakaszban is már szinte nyomasztó volt a magyarok fölénye, melyet jól érzékeltet, hogy a csapatban mindenki, aki vízbe szállt, kivette a ré­szét a gólgyártásból. A öt góllal megnyert szakasz, s az így kiharcolt kilencgólos vezetés tudatában a negyedik negyedben már egy kicsit visszavett a tempóból a magyar együttes, amely végül 16-7- es győzelemmel lépett a negyeddöntőbe. Az elődöntőért Görögország csapatával mérkő­zik majd meg Benedek Tibor válogatottja, amely a vb honlapja szerint kedden az első negyeddön­tőt játssza 15.30-tól. Férfi vízilabda, nyolcaddöntő: Magyarország-Ka­zahsztán 16-7 (2-4,7-1, 6-1,1-1). A magyar gól­dobók: Hosnyánszky 2, Madaras 2, Szívós 2, Varga Dá. 2, Bátori 2, Bedő 1, Decker 1, Gór-Nagy 1, Hárai 1, Vámos 1, Varga D. 1. labdarúgó NB I. A Debrecen gólzáporos győzelmet aratott a vendég Kaposvár felett a labda­rúgó OTP Bank Liga első fordu­lójának vasárnap esti zárómér­kőzésén. OTP Bank Liga, 1. forduló: DVSC-TEVA - Kaposvári Rákó­czi 7-1, Videoton FC - Szom­bathelyi Haladás 2-0, Kecske­méti TE Phoenix Mecano - Bu­dapest Honvéd 3-1, DVSC-TEVA - Kaposvári Rákóczi 7-1, Új­pest FC - MVM Paks 1-2, PMFC Matias - Ferencváros 1-2, MTK Budapest - Mezőkö­vesd Zsóry FC 3-0, Győri ETO FC - Diósgyőri VTK 1-1, Lom­bard Pápa Termál FC - Puskás Akadémia 1-1. A bajnokság állása 1. DVSC-TEVA 1 1 0 0 7-1 3 2. MTK Budapest 1 1 0 0 3-0 3 3. Kecskemét 1 1 0 0 3-1 3 4. Videoton 1 1 0 0 2-0 3 5. MVM Paks 1 1 0 0 2-1 3 6. Ferencváros 1 1 0 0 2-1 3 7. Győri ETO 1 0 1 0 1-1 1 8. Lombard Pápa 1 0 1 0 1-1 1 9. Diósgyőr 1 0 1 0 1-1 1 10. Puskás Akad. 1 0 1 0 1-1 1 11. PMFC Matias 1 0 0 1 1-2 0 12. Újpest FC 1 0 0 1 1-2 0 13. Bp. Honvéd 1 0 0 1 1-3 0 14. Szombathely 1 0 0 1 0-2 0 15.Mezőkövesd 1 0 0 1 0-3 0 16. Kaposvári R. 1 0 0 1 1-7 0 Góllövőlista. 1 gólos: Báló (Paks), Bulajic (Kecskemét), Eszlátyi (Pápa), Ferenczi (Deb­recen), Horváth Z. (Debrecen), Husic (Diósgyőr), Kabát (Új­pest), Kleinheisler (Videoton), Koller (Pécs), Korhűt (Debre­cen), Kulcsár (Debrecen), La­dányi (MTK), Leo (Kecskemét), Nikolics (Videoton), Oussou (Kecskemét), Pölöskei (MTK), Gólzáporos debreceni siker a nyitófordulóban Sidibe (Debrecen), Simon (Paks), Tuijp (Ferencváros), Valpoort (Ferencváros), Varga Sz. (MTK), Vaszicsku (Puskás Akadémia), Vécsei (Honvéd), Vrucina (Kaposvár), Wolfe (Győr), Zsidai (Debrecen). Ön­gól: Jánvári (Kaposvár, a Debre­cen ellen). A 2. forduló programja. Au­gusztus 2., péntek: MVM Paks- PMFCMatias 19.00. Augusztus 3., szombat: Disógyőri VTK - MTK Budapest 16.30, Szombat- helyi Haladás - Győri ETO FC 19.00, Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE Phoenix Meca­no 19.00, Puskás Akadémia- Újpest FC 21.00. Augusztus 4., vasárnap: Ferencváros - Video­ton FC 16.30, Budapest Honvéd - Lombard Pápa Termál FC 18.30, Mezőkövesd Zsóry FC - DVSC TEVA 20.30. Stjepan Babic, a Kaposvár (balra) és Ferenczi János, a Debrecen játékosa Kaptúr Éva, Márton Ani­ta és Kazi Tamás is két egyéni aranyérem­mel zárta a Budapesten rendezett atléti­kai országos bajnokságot. A gödöllői Kaptúr pénteken 100 méteren egyéni csúccsal lett bajnok, vasárnap pe­dig 200-on ünnepelhetett, miután a finálé­ban 24.2 másodperces időt futott. A súly­lökésben olimpikon Márton fő számában aratott szombati magabiztos sikere után diszkoszban is könnyedén verte a me­zőnyt, s végül 54,71 méteres eredménnyel lett aranyérmes. Kazinak vasárnap ren­dezték a kedvenc számát az ob-n, s a deb­receniek moszkvai világbajnokságra ké­szülő középtávfutója az esélyeknek megfe­lelően, magabiztos versenyzéssel nyert 800 méteren. A szombaton 1500-on első Kazi 1:48.71 perces idővel ért célba. A vasárnapi győztesek. Férfiak. 200 m: Móré Győző (Gödöllői EAC) 21.44 másod­Kaotúr. Márton és Kazi is duplázott perc. 800 m: Kazi Tamás (DSC-SI) 1:48.71 perc. 5000 m: Bene Barnabás (PVSK) 15:22.2 perc. 400 m gát: Koroknai Tibor (DSC-SI) 51.04 másodperc. 4x400 m: DSC- SI 3:11.36 perc. Rúd: Szabó Dezső (Bercsé­nyi DSE-Győr) 5,25 méter. Hármas: Galam­bos Tibor (FTC) 15,84 méter. Súly: Kürthy Lajos (Mohácsi TE) 18,16 méter. Diszkosz: Seres András (Maximum KSE-Szent- endre) 58,96 méter. Gerely: Török Kriszti­án (KARC) 72,92 méter. Nők. 200 m: Kap­túr Éva (Gödöllői EAC) 24.2 másodperc (kézi mérés). 1500 m: Papp Krisztina (UTE) 4:17.24 perc. 5000 nv Erdélyi Zsófia (UTE) 17:00.3 perc. 400 m gát: Szarvas Dó­ra (DSC-SI) 59.75 másodperc. 4x400 m: Gödöllői EAC 3:47.02 perc. Magas: Szabó Barbara (UTE) 1,84 méter. Távol: Schmelcz Fanny (KARC) 6,54 méter (+5,1 mé- ter/másodperc). Diszkosz: Márton Anita (Titán TC Szeged) 54,71 méter. HUNOM* Marton Anita « Bedő Krisztián (fehérben) és a kazah Rusztam Ukumanov

Next

/
Thumbnails
Contents