Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-25 / 171. szám

Női holttest egy bőröndben Letartóztattak egy 29 éves férfit kedden Lon­donban egy magyar nő halálával összefüggés­ben, akinek a holtteste egy bőröndben volt - jelentette szerdán a The Daily Mirror című brit napilap. A rendőrség közlé­se szerint a tetemet az észak­londoni Thornfield Avenue-n, egy sportpálya közelében fe­dezték fel vasárnap délután. A halál oka egyelőre ismeret­len. A rendőrség a lap szerint magyarként azonosította az áldozatot, aki a húszas évei­ben járt. A Scotland Yard ér­tesítette az áldozat legköze­lebbi rokonát, akinek sze­mélyazonosságát azonban nem hozták nyilvánosságra. ítélet születhet Augusztus 6-ra tűzte ki az elsőfokú ítélet ki­hirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő tá­madások ügyében a Buda­pest Környéki Törvényszék szerdán. Az utolsó szó jogán K. Ár­pád és testvére, István a tár­gyaláson semmit nem kí­vánt előadni, a harmadren­dű vádlott, P. Zsolt az ártat­lanságát hangoztatta, míg Cs. István negyedrendű vád­lott édesanyj a >saj tónyilatko­zatát idézve azt mondta: bű­nös, de nem bűnöző. Az MTI beszámolója szerint a tanács elnöke jelezte, hogy a vádlot­tak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a tizen­három nap múlva esedékes határozathirdetésnek. Tűzoltó dolgozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lándon, ahol nyolcezer körbála szalma gyulladt ki szerdán egy mezőgazdasági telephelyen. Hazatért a hercegi család Alig egy napot töltött a kórházban Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő, valamint az újszülött fiú­gyermekük. London. A házaspár és az újszülött - aki édesapja után a harmadik a brit trónutódlási sorban, és majdan az Egyesült Királyság ural­kodója lesz - alig egy napot töltött a londoni St. Mary's kórház Lindo Wing nevű szülésze­ti magánklinikáján, mivel kedd este elhagy­ták azt. Az egyelőre csak „Baby Cambridge” néven emlegetett, 3800 grammos súllyal, hét­főn született gyermekre most először vethe­tett pillantást a kórház előtt július eleje óta tá­borozó több száz újságíró, és az egyenes köz­vetítés által a világ. Vilmos a kisfiú nevét firtató kérdésekre csak annyit mondott, hogy „ezen még dolgo­zunk”. Az alaposan bebugyolált csecsemőből jórészt csak a feje búbja látszott; ebből is ki­derült azonban, hogy a gyermeknek - édes­apjához hasonlóan - nincs sok haja, legalább­is egyelőre. A herceg, aki végig felesége mel­lett volt a kórházban, egyenes utalást tett ar­ra, hogy a „nagyfiú” - aki „jó súlyban van" - nemigen hagyhatta aludni őket az éjszaka, mondván: a gyermeknek „jó tüdeje van, az egyszer biztos”. Kijelentette: a gyermek „sze­rencsére” Katalinra hasonlít. Elárulták azt is, hogy Vilmos sikeresen túlesett fia első pelen­kacseréjén. Katalin hercegnő kék pöttyös ru­hában, Vilmos oldalán, karján az újszülöttel jelent meg a kórház ajtajában, a felsorakozott rajongók ezreinek hatalmas üdvrivalgása és a több száz fotós villanófény-áradata közepet­te. Az újdonsült apa néhány másodperc után - még meglehetősen gyakorlatlannak tűnő mozdulatokkal - átvette a kisfiút. A házaspár az újságírókkal folytatott rövid eszmecsere után visszament a kórházba, a csecsemőt egy gyermekülésbe ültették, majd ismét megje­lentek-, és a hordszéket az időközben előállt«** Range Rover hátsó ülésére erősítették, a me­netiránynak háttal. Ezután Vilmos maga ült a volán mögé, majd londoni rezidenciájukra, a Kensington-palotába hajtott. Később való­színűleg a hercegnő szüleinek Londontól 90 kilométerre fekvő birtokára vonulnak vissza egy időre az újszülöttel. Nyolc érem a tűzoltó-olimpián Mulhouse. Nyolc érmet sze­reztek a magyar egységek a vasárnap véget ért franciaor­szági tűzoltó-olimpián. A legjobb eredményt a vértessomlói önkéntes tűzol­tók érték el, akik országos csúcsot döntve - hetvenhá- rom induló közül - nyertek aranyérmet a hagyományos versenykategóriában. A ti­zenötödik alkalommal meg­rendezett nemzetközi meg­mérettetés eredményeiről Dobson Tibor, a Magyar Tűz­oltó Szövetség elnöke tájé­koztatta szerdán az MTI-t. A megmérettetésen Ma­gyarországot egy hivatásos csapat mellett hét önkéntes és két ifjúsági egység képvi­selte a franciaországi Mul- house-ban. Gondolni kell az internetre! Berlin. A német kormány szerint ki kell egészíteni a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmá­nyát, hogy biztosítható le­gyen a magánszféra védel­me a digitális forradalom hatására megváltozott kör­nyezetben. Az MTI szerdán arról szá­molt be, hogy a német külügyi és az igazságügyi miniszter levélben terjesztette a javasla­tot az Európai Unió elé. Az amerikaWtemzetbiztonsági Ügynökség adatgyűjtő tevé­kenysége körül kirobbant bot­rányra utalva hangsúlyozták, hogy az adatvédelem ügyé­ben kibontakozott diskurzus lehetőséget ad a magánszféra védelméről szóló szabályok korszerűsítéséhez. HIRDETÉS NEVEZÉSI FELHÍVÁS a II. Regionális Palóc Pálinka- és Párlatversenyre és az I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenyére GYÜMÖLCSHÁZ - 3129 NAGYKERESZTÚR, 0221 HRSZ. Kedves pálinkát kedvelő és előállító Barátaink! 2013. évben második alkalommal rendezzük meg a Regionális Palóc Pálinka- és Párlatversenyt. A versenyt alapvetően a palóc térségre, régióra (Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Szlovákia Besztercebányai kerülete) hirdetjük meg, azonban a verseny nyílt, bárhonnan elfogadunk nevezéseket. Az I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye kiterjed az ország egész területére. A verseny és a bírálat helyszíne: Gyümölcsház - 3129 Nagykeresztúr, 0221 hrsz. A versenyeztetni kívánt tételek beküldési határideje: 2013. augusztus 16.12.00 óra. A versenyre nevezett minták bírálatának időpontja: 2013. augusztus 28-30. II. Regionális Palóc Pálinka- és Párlatverseny 1. Ágyas pálinkák 2. Almatermésű gyümölcsök pálinkái 3. Bogyós termésű gyümölcsök pálinkái 4. Csonthéjas termésű gyümölcsök pálinkái 5. Szőlő pálinkák 6. Törkölypálinkák 7. Egyéb pálinkafajták 8. Párlatok I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye 1. Erdei és vadon termő gyümölcsök pálinkái A versenyen indulóknak pálinka/párlat fajtánként 2 x 0,5 liter versenymintát kell eljuttatniuk a Gyümölcsház - 3129 Nagykeresztúr, 0221 hrsz. címre. Egy versenyző tetszőleges számú pálinkával, párlattal indulhat, a pálinka eredetét igazoló dokumentum másolatának csatolásával. Nevezési dfj bérfőzetők és magánfőzők esetén: 1.000.- Ft /minta Nevezési dij szeszfőzdék és kereskedők esetén: 5.000.- Ft /minta A Nevezési lap letölthető a Nógrád Megyei Pélínkabarátok Köre Egyesület honlapjáról www.nogradipalinka.hu A verseny részletes leírását 3 honlapon elérhető Versenyszabályzat tartalmazza. Eredményes versenyzést kíván a verseny szervezőbizottsága Péiintebarátpj; Információ: Tel.: .36 30 955-8685, E-mail: info@nogradipalinka.hu www.nogradipaHnka.hu Miről dönthet ma egy kismama? Mire számíthat ma egy Magyarorszá­gon szülő nő, mi mindenben van dönté­si joga? Az augusztus közepéig tartó „Az Év Szülészete” szavazás kapcsán a szervező gyermek-egészségügyi portál szakértői összevetették az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait az ak­tuális hazai gyakorlattal. Budapest Még augusztus 18-ig értékelhetik a hazai kórházak szülészeti osztályait a kismamák a www.azevszuleszete.hu oldalon. A szavazásban min­den állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészet részt vesz. Az összesített verseny nyertese mellett három kategóriagyőztest is hirdetnek a szer­vezők: a szülőszobai ellátás, a gyermekágyi- és újszü­lött-ellátás, valamint a felszereltség és környezet leg­jobbjait ismerik el. „Az Év Szülészete” versenyt har­madik alkalommal hirdette meg a leglátogatottabb hazai gyermek-egészségügyi portál, a babaszoba.hu. A szervezők által kiadott - egy országos kérdőíves felmérésből, illetve az egészségbiztosítási pénztártól származó adatokat tartalmazó - közlemény emlé­keztet: az Egészségügyi Világszervezet még 1999- ben kiadott egy kézikönyvet a normális szülésről, amelyben összefoglalta, melyek az ajánlott és nem ajánlott eljárások. E szerint az anya dönthet arról, hol kívánja világra hozni gyermekét. Magyarországon ez sajnos csupán a szülések töredéke esetében tel­jesül. A szülés helyszíne lehet intézmény, amelyből csak egy­féle van: a kórház szülészeti osztálya. A szülőotthonok meg­szűntek, bábák vezette szüle­tésházak pedig még nincse­nek. Intézeten kívül szülhet az ember bárhol, de ennek feltét­elei nagyon komolyan szabá­lyozottak. A hatályos rendelet szigorúan kiköti, hogy ki szül­het intézeten kívül, és kik le­gyenek jelen a szülésnél. Ezek a körülmények ma hazánkban csak nagyon kevés nő számára biztosítottak. A WHO szerint ajánlott tiszteletben tartani azt, hogy az anya kit szeretne maga mellett tudni a szü­léskor. A hazai kórházak 17 százalékában azonban az anya nem választhat szülésznőt, 30 százaléká­ban nem lehet vele dúla. Sok intézményben válasz­tani kell az apa és a dúla között, mivel csak egyva­laki jelenlétét engedélyezik. Császármetszés ese­tén a szülészetek kétharmadában nem lehet bent az apa a műtét alatt. Vannak intézmények, ahol a ba­bát az anyának csak megmutatják, hozzáérintik egy puszi erejéig, majd többnyire inkubátorban vár­ja, hogy édesanyja fölkeljen. A kézikönyv szerint a nő választhat testhelyze­tet és szabadon mozoghat a vajúdás alatt. Hazánk­ban a kórházak közel harmadában erre nincs le­hetőség. Ezekben az esetekben a szülések többsé­ge félig ülő, felhúzott lábú, úgynevezett „kőmetsző” pozícióban történik, pedig a WHO-ajánlás is le­szögezi: „nyilvánvalóan káros, megszüntetendő a kőmetsző pozíció alkalmazása.” A hazai kórházak 4 százalékában az édesanya egy­általán nem kapja meg a babát, ráadásul a császár- metszéssel szült anyák gyerekei is így járnak, pedig külföldi példák bizonyítják, hogy a műtét után meg­oldható az azonnali bőrkontaktus. Kórházaink több mint egyharmada nem teszi lehetővé, hogy az édes­anya és a kisbaba korlátlanul együtt maradhasson a szülést követő napokban. A WHO állásfoglalása sze­rint a 10-15 százalék feletti császármetszési gyakoriság nem indokolt. Ehhez képest Magyarországon minden harmadik baba császárral születik. Mindössze egyetlen hazai intézmény közelíti meg az ajánlást 16 százalé­kos császármetszési arány­nyal. A rekorder intézmény­ben a szülések 56 (!) száza­léka császáros.

Next

/
Thumbnails
Contents