Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-24 / 170. szám

Huszadszor rendezik meg KISPÁ DARÚGÁS. A Salgótarjáni Városi Sportcent­rum ad otthont július 27-én, szombaton, 8 órától a Sölet-Bo- Zsó kispályás nemzetközi tor­nának, amely egyben Kalmár Ferenc emléktoma is. A huszadik alkalommal rendezendő viadalon az öt férficsapat (Rendőrség, Salgó Vagyon, Bokafogó, Imbusztre és a szlovák Holice) körmér­kőzéses formában dönti el a végső helyezések sorsát. A hat női együttes (Apci Ama­zonok, Etes, Hatvani Lokomo­tív, Héhalom, Sölet FC '94, Holice) két csoportban kezdi meg a küzdelmeket, majd kö­vetkeznek a helyosztók. Nyereséges lehet Rentábilis lehet a 2021-es úszó-, műugró- és vízilabda­világbajnokság, amelyet Bu­dapest és Balatonfüred ren­dezhet - mondta a Napi Gaz­daságnak a Magyar Úszószö­vetség elnöke. A napilap keddi számában azt írta: a nemzetközi szövet­ség a 2015-ben Kazanyban sor­ra kerülő világbajnokságtól kezdődően a felnőtt-vb-t ren­dező városnak adja az öregfi­úk-, a Masters-világbajnokság rendezési jogát is. Tavaly Riccionéban majd 15 ezer ver­senyző állt rajthoz, közel 40 ezer segítővel és családtaggal, akik szállásukat és fogyasztá­sukat maguk fizették. Gyárfás Tamás a lapnak azt mondta: úgy látja, a mos­tani állás szerint nem lehet eltérő jegyárakat kínálni a magyar nézőknek, márpedig az úszás a 3-4. legnézettebb sporteseménynek számít az olimpia, a foci-vb-k után, az atlétikával versenyezve. Lon­donban az olimpián 125-450 fontba került egy-egy belépő az úszóstadionba, az itthoni közönség számára azonban elérhetetlen lenne a 40 ezer forintos alsó jegyár is - tette hozzá. Jól szerepeltek A Lakatos Tamás, Szudi Ádám kettős aranyérmet szerzett a cseh­országi Ostravában rendezett ifjúsági és serdülő asztalite­nisz Európa-bajnokság férfi páros küzdelmeiben. Magyar Asztalitenisz Szö­vetség tájékoztatása szerint Pázsy Ferenc tanítványai az ifjúságiak fináléjában egy holland duót győztek le 3-1- re. Szudi Ádám még egy ér­met szerzett, a fehérorosz Kaciarjana Baravok oldalán ugyanis vegyespárosban har­madik lett. Doppingolt Dopping miatt a sze­zon hátralevő részére eltiltot­ták Ryan Braunt, az észak­amerikai profi baseball-ligá- ban (MLB) szereplő Mil­waukee Brewers sztárját. A liga illetékesei nem kö­zölték, hogy milyen tiltott szert találtak a 29 éves Bra­un szervezetében. A 2011- ben a liga legértékesebb já­tékosának (MVP) választott Braun így az alapszakaszból még hátralevő 65 találkozón, illetve az esetleges rájátszás­mérkőzéseken sem léphet pályára. Nógrádi rendezés a jubileumon NYÁRI BIATLON Bajnokság Galyatetőn Sokan úgy gondolják, hogy ha nyár van, akkor a sífutók és a biat- lonosok pihennek. Ez ma már nem lehetséges, hiszen a nyári felké­szülés a legfontosabb alapja a téli szereplésnek. Ennek egyik fontos állomása a nyári biatlon országos bajnokság, melyet idén a salgótar­jáni Nord Sport KSE szervez majd augusztus 10-én, Galyatetőn. A nógrádi klub eltökélt célja volt, hogy egy sportág népszerűsítő versenyt hoz­zon megyénkbe. Bár először csupán sima országos versenyként, itt Salgótarjánban lett volna egy légpuskás verseny, az igé­nyek úgy alakították, hogy kispuskás ver­senyre is szükség lett, így került a Zagy­va Kupa Galyatetőre, mely végül az idén 100 éves Magyar Sí Szövetség jubileumi nyári biatlon országos bajnoksága is lesz egyben. Az ob mellett először kerül sor egy nyílt, amatőr versenyre is, melyen a gye­rekektől a nyugdíjasokig mindenki elin­dulhat, ennek távja egy kilométer lesz, és egyszer kell majd lőniük a Külön öröm, hogy a rendezői és bírói gárdába sok-sok régi versenyző, szakem­ber ajánlotta fel segítségét. A kispuskás rajt 10.50-kor, míg a légpuskás rajt 13.50­kor lesz, a nyílt amatőr versenyt pedig 15 órakor indítják el. Nevezni a helyszínen is lehet majd, nevezési díj nem lesz, ám ha valaki ebé­delni is szeretne a gulyáságyúból, akkor 500 forintért ezt is megteheti. A rende­zők várják az érdeklődőket (puskát és lő­szert biztosítanak, de a saját is használ­ható), és természetesen találkozási, nosztalgiázási lehetőség is nyílik majd a régi sízők számára. Kicsik és nagyok is kipróbálhatják magukat Galyatetőn Háromezer sportoló indul SÁRKÁNYHAJ Ó-VILÁGBAJNOK­SÁG. Öt kontinens harminc országának mintegy három­ezer sportolója vesz részt a szerdán kezdődő és vasárna­pig tartó szegedi IDBF sár- kányhajó-világbajnokságon. Szerdán a Huszár Mátyás rakparton, azaz a Tiszán küz­denek majd egymással a spor­tolók, csütörtöktől pedig a Maty-éri pálya lesz a vb hely­színe. A magyar válogatott hat korosztályban 325 versenyzőt indít a vb-n, amelyen az ösz- szes korosztály képviselői összecsapnak egymással. A 11. sárkányhajó-vb-n szerdán a 2000 méteres táv versenyeit rendezik, a prog­ram csütörtökön az 1000, pénteken az 500, szombaton pedig a 200 méteres futamok­kal folytatódik, majd vasár­nap újabb 500 méteres ver­senyekkel zárul. Befejezte pályafutását a rekorder kerékpár. Befejezte pályafutását Stuart O'Grady, aki 1997 óta rekordot jelentő 17 alkalommal indult el a Tour de France ke­rékpáros körversenyen. Az ausztrál brin- gás a visszavonulásáról azt mondta, vala­mi különös eseménnyel akarta lezárni kar­rierjét, és ez sikerült is, mivel utoljára épp a múlt vasárnap véget ért, jubileumi, 100. Touron állt rajthoz. Ezzel a részvételek szá­mát tekintve megelőzte az eddigi csúcstar­tó amerikai George Hincapie-t A 39 eszten­dős O'ÍGrady pályafutása során három sza­kaszon győzött a Touron, és összesen ki­lenc napon át viselhette az öszszetettben élen állónak járó sárga trikót. Az ausztrál kerékpáros 2007-ben meg­nyerte a Paris-Roubaix egynapos viadalt, a 2004-es athéni olimpián pedig aranyér­met nyert honfitársával, Graeme Brownnal együtt az úgynevezett madison versenyszámban. Honduras az utolsó elődöntős Utolsóként Honduras biztosította a he­lyét az elődöntőben az Egye­sült Államokban zajló Arany Kupán, a CONCACAF régió kétévente sorra kerülő tor­náján. A Baltimore-ban rendezett negyeddöntős összecsapáson Costa Rica ellen nyert a gárda 1 -O-ra, a gólt Andy Najar sze­rezte a 49. percben. Hondu­ras szerdán a házigazda ame­rikai csapattal csap össze a legjobb négy között, míg a másik ágon a címvédő mexi­kóiak Panamával találkoz­nak. A közép- és észak-ameri­kai válogatottak 12 csapatos viadalának döntőjét vasárnap rendezik Chicagóban. f

Next

/
Thumbnails
Contents