Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-03 / 152. szám

NOGRAD Elfogták a fémtolvajt Slécséwy, Egy ideiglenesen lakatlan családi házba törtek be a napokban Szé-csényben. A rendőrök által a helyszínen beszerzett információk alapján megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 36 éves helyi lakos gyanú­sítható megalapozottan. A férfi átmászott az ingat­lan kerítésén, és onnan - az egyik nyitott melléképületből - alumínium csöveket tulaj­donított el, amelyeket színes­fém-átvevőnél adott le. A rendőrök elfogták a gya­núsítottat, az eltulajdonított értékeket pedig felkutatták és lefoglalták. A szécsényi kapi­tányságra előállított 36 esz­tendős férfit lopás vétség meg­alapozott gyanúja miatt hall­gatták ki. A ha tóság az ügy­ben bíróság elé állítást kezdeménye­zett - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Püspöki áldás a megújult templomon H. H. (folytatás az 1. oldalról.) • ÖfkaOB. Nem csupán falubeli­ek, hanem a szomszédos közsé­gekből, sőt az Ipolyon túli telepü­lésekről is érkeztek hívők, ven­dégek és zarándokok, hogy ta­núi legyenek a szépen felújított őrhalomi katolikus templom fel­szentelésének. Az 1930-ban épült, majd hét évvel később kibővített épületen a legutolsó komolyabb munkála­tok 1967-ben történtek. Az utób­bi időben azonban egyre több gond jelentkezett: beázott a tető, több helyen omladozott a vako­lat, de egyéb más problémák is jelentkeztek. A helyi önkormányzat tavaly fordult Bállá Mihályhoz, a térség országgyűlési képviselőjéhez, közbenjárását kérve egy esetle­ges felújítás forrásainak előte­remtéséhez. Ő az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma egyház­ügyi államtitkárságát javasolta, amely végül ötmillió forintos tá­mogatást biztosított a munkála­tokhoz. Ez azonban önmagában még kevés lett volna, hiszen az őrhalomiak nem csak puszta re­noválásban gondolkodtak. így az önkormányzat, valamint helyi és elszármazott hívők adományai­ból egészítették ki az összeget. A beruházás során kicserélték a te­tőt, többek között megújulta lába­zat, a lépcsők, megszépült a hom­lokzat és a belső tér is. A felszen­telő ünnepségen dr. Beer Miklós megyéspüspökön és Bállá Mihály honatyán kívül megjelent MorvayLevente, az egyházügyi ál­lamtitkárság főtanácsosa is. Az önkormányzat nevében a szentmise keretében Farkas Egon idézte fel, milyen úton-módon kezdődött el a források megszer­zése, illetve köszönetét mondott mindazoknak, akik adományaik­kal segítették a felújítást, illetve név szerint a munkálatokban részt vevő szakembereknek is. Hozzátette, rendkívül nyugod­tan, zökkenőmentesen zajlott minden, valamennyien átérez- ték, hogy „nem közönséges földi hajlékot építenek, hanem Isten házát”. Bállá Mihály hozzászólá­sában a közösség értékformáló erejét emelte ki, tisztelettel mél­tatva azt az adományozó gesz­tust, amely által ez a szép mű el­készült. Az egyházközség nevé­ben pedig Florváth Bertalan plé­bános köszönte meg mindenki támogatását. Napirendi témák ismétlődésének hátteréről, közbeszerzési mély­pontról, a belesetveszélyesség határáig rossz utakról, a közös­ségi közlekedéssel kapcsolatban foganatosított átmeneti megol­dásról fejtette ki egyebek mellett gondolatait keddi sajtótájékozta­tóján Dóra Ottó, az MSZP salgó­tarjáni szervezetének elnöke, ön kormányzati képviselő. Salgótarján. - Jónéhány olyan témát tárgyalt legutóbbi ülésén a városi köz­gyűlés, amelyek ugyan az elmúlt évek­ben többször voltak terítéken, azonban a városvezetés hibájából, illetve kor­mányzati lépések következtében egy­szerűen nem lehet ezek végére érni. Ilyeh például a közösségi közlekedés, amelynek kapcsán újból azt látjuk, hogy az önkormányzat már most a zse­bébe nyúlt és plusz százmillió forintot ad a volánnak azért, hogy ez a menet­rend - ami messze van az ideálistól ­Július elején már az elvégzett kátyúzásról kellene beszélni Meglátása szerint-jóval határozot­tabban kellett volna bánnia a város­nak a 3,4 'milliárdos "város­rehabilitációs forrással. Dóra Ottó ugyanis úgy tudja, csak az a mintegy kilencszázmillió forint van lekötve, amit a Múzeum térre és környékére költenek. „Az a 2,5 milliárd, amit 2008-ban megnyert Salgótarján és amit nem kötöttek le, az nincs már, de ha meglenne se látszik ötlet, hogy mi­re fordítsák.” A képviselő emlékezte­tett arra, még tavaly javasolta, hogy a város területén kialakult barnamezős területeket az önkormányzat ebből, te­hát uniós pénzből vásárolhassa meg. megmaradhasson. Ez is csak átmene­ti megoldás viszont, hiszen a meghir­detett pályázatra nem volt olyan jelent­kező, aki megfelelt-volna a feltételek­nek. Ezért egy újabb - legkésőbb a jö­vő év végéig tartó - megbízást kapott a volán - mondta keddi, az MSZP-iro- dán tartott sajtótájékoztatóján Dóra Ot­tó. Hozzátette: a fő probléma az, hogy az elmúlt három évben a közösségi •közlekedés állami támogatása a költ­ségvetésben megfeleződött. Eközben pedig az önkormányzatok forrásai is csökkentek, méghozzá sokkal na­gyobb mértékben, mint amennyivel kevesebb lett a feladatuk. így egy jelentkező befektetőnek tud­nának földterületet, helyet ajánlani. A tavalyi közbeszerzésekről szóló tá­jékoztatóban foglaltak alapján elmond­ta, hogy a megelőző évek eredményei szerint - kivéve 2011-et - abszolút mélyponton van a közbeszerzés. Kíván­csian várják, mit hoz ebből a szempont­ból az idei év. Szavai szerint a baleset­veszélyesség határáig rossz állapotú utak és a javítások késlekedése is szó­ba került a közgyűlésen:-‘‘A. tél végén megígért kátyúzás gya­korlatilag nem látható, s több olyan utat tudok mondani, amelyek közül egy-egy önmagában megkíván olyan felületű javítást, kátyúzást, amit összességében tervbe vettek. Július elején már az el­végzett munkálatokról, illetve arról kel­lene beszélni, hogy hol, mennyire futot­ta, mely városrészeken sürgető még ilyen feladat - fogalmazta meg kritiká­ját Dóra Ottó. Majd röviden jelezte: a csapadékvíz-elvezető rendszerek hibái, javításuk szükségessége is felmerült az ülésen. HIRDETÉS Sokszínű és mozgalmas velük a vakáció TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PÁSZTÓ VÁROSI EGYESÜLETE 3060 Pásztó, Nagymező út 11. Talafon/talafax: 06-32-460-106 E-mail: tit.paszto@aktivi.hu Honlap; vtww.unwMwp.im Játékosan gyakorolják nyelvtudásukat és gyarapít­ják ismereteiket azok a 12- 15 éves városi és vidéki diá­kok, akik élve a TIT Pásztó Városi Egyesülete által fel­kínált lehetőséggel, részt vesznek ezen a vakációs programon. Júliustól sorjáz­nak a nyári táborok, de ter­veznek a 12-15 évesek szá­mára fejlesztő, játékos és kézműves foglalkozásokat is, emellett a Hold napjához kapcsolódóan, csillagászati témában indítanak majd online-vetélkedőt Pásztó. A TÁMOP-projekt ke­retében a 30 órás diák angol nyelvi klub résztvevői folyamato­san, lelkesen dolgoznak, az érde­kes, nyelvi feladatsorok megol­dásával örömmel töltik idejüket minden szombat délután. A fog­lalkozások helyszíne a program közösségi tere, ahol korszerű fel­tételek mellett, Maruzs László ta­nár segítségével zavartalanul te­vékenykednek. A diákok több is­kolát- köztük vidéki intézménye­ket is - képviselnek. Hogy a szün­idő a feltöltődést, a kikapcsoló­dást nyújtsa, az egyesület a fia­talok érdeklődésére leginkább számot tartó érdekes, ingyenes foglalkozásokat kínálja a vakáci- ózóknak: május 30-tól minden második csütörtökön délután 13.30-tól 15.30 óráig kreatív kö­zösségi délutánokon lehetnek együtt a fiatalok a közösségi tér helyiségében (Fő út. 69.) A júli­us és az augusztus részben a TIT-es táborokkal járul a nyári pihenéshez, Mátraszentlászló, Aggtelek és Bakonyszentlászló lesznek ezek helyszínei. Izgal­masnak ígérkezik a csillagásza­ti vetélkedő, ami a Hold napjához kapcsolódik. Aki efféle bolygó­közi, képzeletbeli utazásra, kuta­kodásra vállalkozik majd, ko­rántsem első ízben, (ez lesz a he­tedik ilyen lehetőség) online bir­kózhat a megoldásokkal. A Magyar Fotográfia Napja al­kalmából fotó- és rajzpályázatot hirdet a TIT városi egyesülete, ter­mészetesen az igazán hálás nyár témában. Kirándulások, séták közben készült természeti képek­kel, rajzokkal lehet nevezni a ver­sengésre. Ezeket augusztus 29-ig benyújthatják a jelentkezők sze­mélyesen, de e-mailen is beküld­hetik a (tit.paszto@gmail.com) címre. A "Túrázz velünk a me­gyében!" című projektelem kere­tében nógrádi túrákra is lehet je­lentkezni, melyet Babus Andrea A program a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0235 számú Gyerekek és fiatalok aktív társadalmi szerepvállalásának elősegítése a Pásztói Kistérségben című projektje keretében kerül megrendezésre. tanárnő, túravezető irányít, nagy szakértelemmel. Ezekről folya­matosan tájékozódhatnak az ér­deklődők a TÁMOP projekt hon­lapján (ww.tarsszerep.hu), vagy személyesen is kérhető informá­ció a TÁMOP-projekt Ifjúsági In­formációs és Tanácsadó Irodájá­ban (Nagymező út 11.) Mindezek mellett a kézművesedés iránt kedvet érző 12-15 éveseknek is ajánl hasznos elfoglaltságot az egyesület: a különböző technikák között kipróbálhatják, gyakorol­hatják a gyerekek az origamit, a gyöngyfűzést és ugyanezzel a módszerrel figurák készítését, il­letve a karkötőcsomózást is. Az ehhez szükséges kellékeket a szervezők adják, az időpontokat az előzetes jelentkezések alapján határozzák meg. SZÉCHENYI TERV MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt 32 Európai Unió támogatáséval, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. J * < L

Next

/
Thumbnails
Contents