Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-23 / 169. szám
2013. JULIUS 23., KEDD NOGRADMTWP HIRDETÉS Zene határok nélkül nyen is részt vehet még a közönség, meghallgathatja például a nemzetközi muzsikustábor szimfonikus zenekara közreműködésével Mozart Requiemjét is. A koncertek sorát egyébként az EAR együttes fellépése nyitotta, a kortárs szerzők műveinek interpretációjában közreműködött a Kos- suth-díjas fuvolaművész, Matuz István is. Immár huszonhetedik alkalommal tartanak nemzetközi muzsikustábort Balassagyarmaton. Az Ipoly-parti város legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális rendezvénysorozata az Egyesült Államoktól lapánig, Spanyolországtól Erdélyig mintegy nyolcvan növendéket hozott palócföldre. Tarnóczi László Balassagyarmat, a színpadon fellépő és a növendékeket oktató művésztanárok közt idén is egyebek köztKossuth-díjas, Érdemes- , és Kiváló Művész címmel kitüntetetteket köszönthetünk. A közönségnek izgalmas koncerteket, a növendékeknek pedig a hónap végéig kemény próbákat és izgalommal teli fellépéseket ígér a szombaton kezdődött, Zene határok nélkül címet viselő nemzetközi muzsikustábor. Idén 13 szakot hirdettek meg, köztük zongora, ének, fuvola, fagott, gitár, kamarazene vagy kórus szakot - mondja Ember Csaba, a muzsikástábor főszervezője, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény igazgatója. Az évtizedekkel ezelőtt kitűzött céljaik mit sem változtak, vagyis az, hogy új tehetségeket fedezzenek fel és segítsék szakmai előrejutásukat, sőt lehetőséget teremtenek arra is, hogy a nem zenei pályára készülő fiatalok is nemzetközileg elismert művészekkel dolgozhassanak együtt. Táboruk segíti a fiatalok Európai Unión belüli kapcsolatépítését, és megismertetik a résztvevőket a palóc kultúra értékeivel is. Ezért is adnak koncertet Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban, vagy zenekari estet a vármegyeházán. Itt egyébként a Weiner Leó és kortárs magyar zeneszerzők 1945 után született műveiből rendezett verseny győztesei muzsikálnak majd. A kortárs zenére ugyanis a balassagyarmati táborokban mindig figyelmet fordítottak: az itt oktató művészeknek ez ha úgy tetszik anyanyelve, s a közös műhelymunkákat pedig hangmérnökök és kortárs zeneszerzők is segítik. A zenei műhely munkáját a Rózsavölgy elismert művésztanárai mellett a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségei, a Zene- akadémia tanárai és Európa különböző országaiból érkezett vendégprofesszorok, így Fenyő Gusztáv, a Glasgow-i Akadémia tanára segítik. Idén itt oktat mások mellett Szokolay Balázs és Eckhardt Gábor zongoraművészek, Kővári Judit énekművész, Klenyán Csaba klarinétművész, s ki ne hagyjuk az iskola talán leghíresebb növendékét, a TI éves Banda Ádám hegedűművészt, aki számos nemzetközi verseny nyerteseként írta be magát nem csak Balassagyarmat, de a hazai komolyzenei élet nagykönyvébe, s egykori mesterét, a Kiváló-, és Érdemes művész hegedűst, Perényi Esztert. Az elkövetkező egy hétben a muzsikustábor tanárai és hallgatói részvételével több hangverseNehézségek a közmunkaprogramban Dorogfiáza. A Mátra tövében, a két nagyobb településrészből (régi falu és újtelep) és két tanyából (Dorog puszta, Pálház puszta) álló faluban régen a szénbányászat segítségével csökkentették a munkanélküliséget, azonban mára ezt a közmunkaprogramokkal valósítják meg.- Részt veszünk a Start munka- program belvízvédelem ágában, de sajnos szomorúan vettem tudomásul, hogy a mostani évben a pályázatunk 80 százalékát visszavették. 18 munkást tudunk alkalmazni november végéig, pedig tudnánk jóval több embernek is munkát adni. Továbbá a dolgozók védőfelszereléseit és munkaeszközeit sem finanszírozza a program, vagyis ez nem teljesen igaz, mert adtak a 18 főnek tíz pár kesztyűt, négy darab ásót és lapátot. A maradék felszerelést az önkormányzat saját számlájára vásárolta meg az embereknek. Valamint a tavalyi évben elkezdtük a vízelvezető árkok beton elemekkel való kibélelését is, de sajnos ezt is abba kellett hagynunk idén, így marad a hagyományos árokásás és tisztítás. Talán ami pozitívumként mondható el az idei programmal kapcsolatosan az, hogy ki tudunk alakítani hat darab vízáteresztőt az utak alatt - fejezte be FarkasházyAndrás polgármester. Emlékparkot avatnak Kisbárkányban Kisbárkáiiy, A megyében a település környezetében találhatjuk az alaktanilag legváltozatosabb felszíni képződményeket. De a csodás természeti értékek mellett, a község vezetése azon munkálkodik, hogy minél több felújítást, fejlesztést és értékteremtést valósítson meg.- jelenleg nincs folyamatban semmilyen munka, de van egy befejezett kivitelezés, és további négy fontos tervünket szeretnénk megvalósítani a közeljövőben. lúnius végén fejeződtek be a munkák az emlékparkunk kialakításánál, ahová három darab szobrot helyeztünk el. Az emlékműnek az avatása augusztus 4-én, vasárnap lesz, amin a Váci Egyházmegye püspöke, dr. Beer Miklós is jelen lesz. Továbbá jövőre tervezzük az emlékpark másik részének parkosítását, padok kihelyezését és ivóvíz kivezetését is. A másik tervünk a faluban található két rossz állapotban lévő út (Bem út és Béke út hosszabbítása) aszfaltozása lenne, de sajnos csak az egyik van önkormányzati tulajdonba, így kicsit nehezebb megfelelő pályázatot találnunk. Valamint tervezzük a faluházunk rekonstrukcióját is, ugyanis szeretnénk kívülről felújítani és szigetelni is. A negyedik tervünk talán a legfontosabb a falu életében, hiszen a községben nem található orvosi rendelő és ezért tervezzük egy új épület építését. A rendelő épületét a polgármesteri hivatal mellé szeretnénk majd felhúzni, amiben lesz egy rendelő rész és egy orvosi szoba is - mondta a nemrég befejeződött, a folyamatban lévő és a tervezett fejlesztésekről Edőcs László polgármester. Terény vár a nagycsaládosokra Tarnóczi László (Folytatás az 1. oldalról.) Teréíiy, lókedvében teremthette az Isten Terényt, mert a falut ölelő dombok festői háttérrel rejtik el az itt élőket a világ zaja elől. Igazi gyerekparadicsom ez, aminek végét csak az rajzolja ki, hogy a faluszéli fák mentén, a tarlón keresztül a gyereknek meddig tartja kedve a bicikli pedálját tekerni. A porták itt szépen rendbe tettek, s amelyik kerítetlen, ott sem tűnik el semmi. Mintha az őrségi szeres portákat idézné ez a vidék - talán ezért is jönnek ide a turisták is: mert a döngöltfalú, vagy vályogtéglából rakott, kontyos tetejű házaknál asztalra kerülő palóc gulyás és a házitúróval tálalt csusza íze sokáig megmarad a szájban. És megmarad a harangszó a lélekben és megmarad a csend is. Talán ez hozta ide annak idején a néprajzos Veres Katát is Szegedről. Szüleivel aztán többször is visszatért, majd házat vett itt a szüleivel, s megismerkedett egy helyi fiúval, Tamás Tamással, akihez nőül ment, s akivel immár négy gyereküket nevelik. A vidék túravezetői ők, akiknek a portáján játszóház működik, vendégfogadásra is berendezkedtek, akiknek az udvara fedett színében kemence épül, Tamás asztalos műhelye pedig már hamarosan elkészül. A két nagyobb gyerek iskolás, a lányok közül az idősebb most ballagott az óvodában, a kisebbik négyéves, neki már kevesebb, mint tíz társa lesz szeptembertől az oviban, hacsak nem jönnek újabb nagycsaládos betelepülők. Épp akkoriban, amikor úgy döntöttek, hogy Tamás szülőfaluja, Terény lesz az otthonuk, mások is felfedezték a falut. Nagycsaládosokká szaporodtak, de nagycsaládosként érkezett ide még a körzeti orvos is. Van, aki abból él, amit itt termel, vagy olyan munkából szerzi a jövedelmét, amire itt szükség van, mások meg eljárnak Balassagyarmatra, vagy akár még régi lakhelyükre is dolgozni. Terényben a turizmus is kenyéradó lovaglással, lovaskocsizással, orsós magnó múzeummal, kecskefarmon sajtkészítéssel, a csipkeverő műhely, vagy a cukorsüveg-múzeum megtekintésével kínálnak itt programot. Mivel ennek a korosztálynak a gyermekei lassan kinőnek az óvodából - ahol ma már csak kilenc gyermek cseperedik-, szeretnék, ha ugyanilyen, beilleszkedni tudó és akaró családok népesítenék most tovább a Budapesttől 90 kilométerre lévő falut. Brozsó Andrásáé, Terény polgármestere azt mondja, nem sok az, amit elvárnak azoktól, akiknek közösséget kínálnak. Akiknek van két óvodáskorú gyermekük, akiket szeptembertől már a terényi óvodába járatnának, azoknak a családoknak egy éven át ingyenes lakhatást biztosítanak. A leendő új lakóknak az igénybe vehető családi házaknak csupán a rezsiköltségét kell megfizetniük, a havi albérleti díjnak megfelelő összeget pedig lakás-előtakarékoskodásra kell fordítaniuk. Ezt a pénzt azonban később egy összegben visszakapják, ami önerőt biztosíthat a lakásvásárláshoz. Úgy vélik, egy év elég idő ahhoz, hogy kipróbálják valóban itt akarnak-e élni. Augusztus közepéig fogadják a jelentkezéseket, Terény honlapján már sokan böngészték a jelentkezés részleteit. Érdeklődők már vannak, s hogy kik lesznek a falu új lakói, azt a beérkezett pályázatok alapján Terény önkormányzatának képviselő-testületé, a “Terény lövőjéért” civil összefogás és a ház tulajdonosa együttesen fogja majd eldönteni. HIRDETÉS Salgótarján Július 18-24.13.00 MAGÁNYOSLOVAS Szinkronizált amerikai western-akció Július 18-24.15.30 GRU23D © Szinkronizált amerikai animációs film Július 18-24. 17.45, 20.00 TÜZGYÜRÜ 3D (§) Szinkronizált amerikai sci-fi akciöfilm ATTILA MŰVELŐDÉSI KONFERENCIA KÖZPONT Kiállítások: SELMECI ORSOLYA, PRAKFALVI ANNA, MÁTÉ ALEXANDRA, JABLUNKOVI FOTÓKLUB A József Attila Művelődési és Konferencia Központ nyári nyitva tartása: hétköznapokon, 8.00 -17.00 óra Július 25. és 26.: IX. Salgótarjáni Folk és Szlovák Napok a Fő téren A Bátki József Közösségi Ház és a Siti nyári szünet miatt zárva tart. Nyitva tartás: 9.00-19.00 Ilii ISII c É ggji || ||íúíF4 f< \ í , ’ < • ? : i ^ júl. 29-aug. 2. Érdeklődés: 30/5494239 Július 27. 21.00-tól MR. BUSTA+ESSEM közös koncert és közönség- találkozó a Városi Strandon A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. HIRDETÉS A KAVEHAZ OTTHONT AD CEGES- ES MAGÁNRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. \UI\A I VKI \S: ill 11 ()-( SÍ I OKlOK: 9.011-21.«« PÉNTEK-SZOMBAT: 9.0«-’3.0» VASÁRAM': 14.(111 ’».«« SAKiÓTAKJÁN. KO 11 R 5. T I! I. K F () N: (3 2) 7 4 5 - 4 4 8. K-mail: stm'kauha/ « "mail.ni in Fórumot tartanak Salgótan A Banki Adósok Érdekvédelmi Szövetsége (BAÉSZ) Kásler Árpád vezetésével fórumot tart 2013. július 31-én, 17 órai kezdettel a Stécé Kávéházban. Minden érdeklődőt szívesen várnak. Felújítják a kápolnát Hógráisáp, A felsősápi falurészen nemrégiben kezdődött meg a kápolna felújítása. A munkálatok első ütemében a tetőt teszik rendbe, illetve a vakolatot erősítik meg, a második ütemben - ősszel - az építmény környékét fogják rendezni, csinosítani. Az önkormányzat pályázati támogatással valósítja meg ezt a munkát a gazdasági-műszaki csoportja kivitelezésében. ■é