Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-20 / 167. szám
KULTÚRA 2013. JUUÜS 20., SZOMBAT Színház Salgótarjánban: 2013/2014 Semmi sincs előzmények nélkül. A majd szeptemberben induló új évad is mélyen gyökerezik az előzőekben: egyrészt azért mert folytatja a befogadó színház csaknem öt évtizedes hagyományait, másrészt mert szervesen épül arra tényre, hogy 2012 májusában I AT. Plautus „A hetvenkedő katona” című vígjátékával színre lépett Salgótarján első önálló társulata, a Zenthe Ferenc Színház, amelynek nevéhez már a tavaly ősztől idén nyárig terjedő időszakban is több emlékezetes produkció, esemény társult. A felnőtt bérletsorozatban bemutatták A. Camus „Félreértés” című drámáját - ezt az előadást Budapesten a Thália Színházban a fővárosi közönség is láthatta (!) - és B. Shaw „Sosem lehet tudni” című darabját (ezzel a produkcióval július 20-án, szombaton azaz éppen ma este 20.30 órakor a Hollókői Várfesztiválon vendégszerepeinek) egyedi előadásként pedig P. Marber „Közelebb” című színművét állították színpadra. Évadnyitó gála keretében megtartották a székfoglalót - azok tiszteletére, akik saját nevükkel ellátott széket vásároltak - és kiosztották a Vastaps-díjakat valamint a I Pataki Lászlóról elnevezett emlékgyűrűt. A színház tagjai felléptek szinte minden fontos közéleti, kulturális rendezvényen - ezek közül kiemelkedett a magyar kultúra napja illetve a várossá nyilvánítás januári évfordulója - és szerepéitek a megye számos településén is. Az elmúlt évad előadásainak többségét természetesen vendégtársulatok - rangos színészek, rendezők - produkálták, többek között olyan művekkel mint Szabó Magda „Abigél”-je, Szűts István-Koltay Gergely „Trójá”-ja, Tennessee Williams „Vágyvillamos”-a, Csokonai Vitéz Mihály „Karnyóné”-ja vagy R. Harwood „A nagy négyes”-e. S, hogy melyik darab és melyik színművész(nő) tetszett a legjobban a közönségnek az majd az őszi első előadás alkalmával, a „Vastaps-díj” kiosztásakor kiderül. A szavazás ugyanis az elmúlt évad utolsó előadásán megtörtént, bizonyára izgalmas lesz az eredményhirdetés s nemcsak a közönség számára... Értékteremtő műhely S ez a megállapítás már átvezet a következő, a 2013/2014-es évadra, amely újabb fontos fejezetet jelent a városi önkormányzat által alapított és fenntartott helyi társulat történetében. Nem véletlenül írta Simon Lajos, az intézményt működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a következő sorokat a műsorterv elé: „A *. megalakult új színház értékteremtő műhely kíván lenni, melynek kisugárzása az egész városra, sőt még azon túl is kiterjed. ” A színesnek, sokrétűnek ígérkező évad nyitányán, szeptemberben a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpadán a Madách Színház mutatja be Graham Linehan „Betörő az albérlőm” című darabját neves színészekkel, élükön Halász Judittal. A Zenthe Ferenc nevét viselő felnőtt bérletsorozat következő, októberi előadásán a Turay Ida Színház a „Maga lesz a férjem” című zenés vígjátékával nevetteti meg a publikumot. Nóti Károly „Vacsora Budán” című színdarabját Nemlaha György dolgozta át, a betétdalok zenéjét Márkus Alfréd szerezte. A közreműködők között ott lesz Teremi Trixi, Bozsó József és a közönségkedvenc Mikó István is. A Zenthe Ferenc Színház először novemberben lép színre Molnár Ferenc „A testőr” című klasz- szikus vígjátékával. A kétrészes darab rendezője Kerényi Mihály lesz, aki ezúttal teszi le a névjegyét Salgótarjánban. Ugyancsak először működik együtt a zenthésekkel Bozó Andrea Jászai-díjas színésznő és a feltűnően szép orgánumú, mostanában inkább szinkronszínészként ismert Csernák János is. Decemberben a tatabányai székhelyű Jászai Mari Színház vendégrendezővel, Bálint Andrással mutatja be Robert Hading „Acélmagnóliák” című színjátékát. A darab érdekessége, hogy csupán hölgyek játszanak benne: mások mellett Egri Kati, Pápai Erika, Vándor Éva alakítja a főbb szerepeket. Thália a kulturális fővárosból Az új naptári évben elsőként - várhatóan januárban - Szűts István-Koltai Gergely „Honfoglalás” című rockoperáját láthatja a közönség a Sziget Színház produkciójában. Az előadást Pintér Tibor rendezte s magára is osztott szerepet Janza Kata, Makrai Pál, Vadkerti Tibor és mások társaságában. Februárban Kassáról, Európa 2013. évi egyik kulturális fővárosából a Thália Színház érkezik a nógrádi megyeszékhelyre a „Színházkomédia” című darabbal, amelyet a finnországi svéd szerző BengtAhlfors írt. A színházigazgató Czajlik Józsefnek ez volt első rendezése az általa irányított színházban. Márciusban az idén alakult Hadart Művészeti Társulás stúdiója - amelyik Háda János színészről, rendezőről, kulturális menedzserről kapta a nevét - Claude Magnier francia író „Oscar” című vígjátékával mutatkozik be. A társulatban főként a József Attila Színház, a Budapesti Kamara- színház és Madách Színház korábbi tagjai kaptak helyet. Ebben a produkcióban is fellép Vándor Éva, partnerei között lesz Józsa Imre, Kocsis Judit és Zöld Csaba is. Áprilisban egy klasszikus magyar darabbal jelentkezik az „új” Új színház: Tamási Áron „ÁbeT’-jét Pozsgai Zsolt rendezte. Májusban a Zenthe Ferenc Színház szintén egy rangos magyar szerző, a drámaírónak is kitűnő költő, Illyés Gyula „Kegyenc” című drámájával szerepel másodszor a bérletsorozatban. Az előadásba társulat rendezője, Susán Ferenc viszi színpadra. A tizedik, a záróelőadásra júniusban kerül sor:. ekkor a Budapesti Operettszínház egy kii|* lönleges műfajjal - rockoperettel - szerepel Salgótarjánban. Tamási Áron egy másik művéhez az „Ördögölő Józsiás”-hoz Tolcsvay László írt zenét, a rendező Somogyi Szilárd, aki - mások mellett - Brasch Bencét, Kerényi Miklós Mátét, Mészáros Árpád Zsoltot, Peller Annát választotta ki a főbb szerepekre. Premierek „ajándékba” A Zenthe Ferenc Színház a fentebb említett két darabon kívül az új szezonban még további hármat is bemutat. Januárban Madách Imre születésnapja, valamint a magyar kultúra napja és Salgótarján várossá nyilvánításának 92. évfordulója alkalmából állítják színpadra T. Pataki László író, rendező, a társulat szellemi megalapozója „Kit szerettél, Ádám?” című színpadi játékát Máté Krisztián és Susán Ferenc rendezésében. A Tragédiaszerző életében fontos szerepet játszott és egymásnak feszülő két nő - az édesanya, Majthényi Anna és a feleség, Fráter Erzsébet - drámáját P. Kerner Edit és Müller Zsófia jeleníti meg. A márciusban színre kerülő Szophoklesz-. Euripidész-, A iszkülosz-drámának, az „Antigoné"- ] nak az érdekessége, hogy új és nagyon fiatal rendezőt avat, Tarnóczi Jakab, a még bolyais gimnazista személyében. Az ötödik premiert Badacsonyi Angéla „A beszélő faj’ című zenés mesejátéka jelenti, amelyet Molnár Ernő rendez s amely a Tudor, Vidor-bérletben elsősorban a legkisebbek érdeklődésére számít. (Az ifjúsági és a gyermekdarabokra a későbbiekben térünk vissza lapunk hasábjain.) Az előző évadra vásárolt székek érvényessége lejárt, a Zenthe Ferenc Színház kéri és várja a székeiket ismét megváltók illetve az új színházbarátok érdeklődését, támogatását. Egy szék ára tovább- «M ra is tizenöt ezer forint, csakhogy ennek fejében ezúttal az úgynevezett Premier-bérlet keretében három előadást („A testőr”-t, a „Kegyenc”-et és az „Antigoné”-!) is megnézhetnek a támogatók, így a befizetett összeg révén színházi élményekkel is gazdagodnak. A tíz előadásra szóló Zenthe Ferenc-bér- let augusztus elsejétől váltható a József Attila Művelődési és Konferencia-központ jegypénztárában. A korábbi bérlettulajdonosok ez alkalommal is elővásárlási joggal élhetnek, hogy ugyanarról, az általuk megszokott, megszeretett helyről élvezhessék a produkciókat. A fentiekben ismertetett változatos kínálatban remélhetően sokan - még többen mint az elmúlt esztendőkben - találják meg a nekik tetsző műfajt, színészt, társulatot s - ami különösen fontos - az új évad során tovább erősödik a közönség kötődése saját, helyi színházához is. Csongrády Béla 4 i