Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-13 / 161. szám
Czene Gyula Példakép lehet Az vitathatatlan, hogy a sporthoz való, egész életre szóló viszonyulás megalapozása elsősorban az iskolák hozzáállásán múlik. A problémák mellett, szerencsére országos elismerést kiváltó példákkal is találkozhatunk Nógrádban. Sportos beállítottságú iskola igazgatójaként már az 1980- as évek végétől érdeklődéssel figyeltem egy diósjenői fiatal testnevelő munkáját, aki tanítványaival rangos versenyeken is szerepelt, s nem mellékesen, a megyei I. osztályban focizott (nem is akárhogyan). Józsa Csabát már akkor a megye egyik legjobb testnevelőjének tartottam, olyan szakembernek, aki képes meghatározni egy intézmény arculatát. Annak idején szerettem volna egykori iskolám testnevelői között látni, bár erről soha nem beszéltem vele. Alaposan rászolgált arra, hogy - ha jól emlékszem - 2007-ben az első testnevelő volt az országban, aki megkapta a „Tehetséggondozásért” - díjat, az egyik nagy cégtől. Mit tett, és mit tesz Józsa tanár, hogy az országosan elismert testnevelők közé került? Erre választ kaphattunk lapunk július 10-i számában, a vele készült interjúban. Józsa Csaba falusi kis iskola testnevelőiéként, városi nagyiskolák diáksportjánál eredményesebb, sokakat motiváló rendszert épített ki a Börzsöny lábánál lévő községben. Egyetlen példa a sok közül: nem akármilyen vállalkozás, hogy egy falusi iskolában fociosztályok működtetésére vállalkoznak, felmenő rendszerben. Józsa Csabának jelentős szerepe volt, s van abban, hogy Diósjenőt sportos településként tartják számon a megyén kívül is. A sikeres testnevelő a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata által tervezett „Miért épp a sport?” címet viselő tanácskozás egyik rangos előadója lehet Kiváló tavaszi menetelés kézilabda NB II, Észak csoport, juniorok - Mérlegen a Salgótarjáni Strandépítők A 2010-ben alakult Salgótarjáni Strandépítők fiataljai a 2011 -2012-es bajnoki évadban vettek részt először az NB Il-es bajnokságban és a 9. helyen zárták a pontvadászatot. A második NB Il-es évükben Szabó Attila edző és Bártfai Ferenc másodedző tudatos, kiváló szakmai munkájának az eredményeképpen a csapat nagy fejlődésen ment át. A 2012-2013-as bajnoki év őszi szezonjában a megszerzett 14 ponttal 4. helyen zártak a bajnoki félévet. Ezt követően a fiatalok egy csodálatos tavaszt produkáltak, 11 mérkőzésből 10 megnyertek, köztük a bajnok, városi nagy rivális SKC csapatát is legyőzték. A szezonzárón a Csömör KSK csapata állította meg a tarjáni fiatalokat, amellyel azonos pontszámmal végeztek, és csak az egymás elken keményén dolgoztak, melynek meg is lett az eredménye, mert zsinórban nyerték a mécseseket. Amennyiben Csömörön is sikerült volna diadalmaskodni, akkor másodikok vagyunk, de így fényesen csillog a bronzérem. A kapusok - Csala, Horváth, Pilisi - a védelemmel remek összhangban voltak az egész bajnoki évben, de különösen tavasszal. Támadásban minden poszton veszélyesen, szellemesen és eredményesen játszottak a fiúk, bár helyenként a fiatalságukból adódó szertelenség is jellemző volt rájuk. A házi góllövőlistán az első helyen Nagy Brúnó végzett 140 góllal, mely az egész bajnokságot tekintve a 8. helyre volt elég. Külön öröm, hogy néhány juniort a felnőtt mérkőzéseken is be lehetett vetni, ahol bátran, ügyesen játszva-*«• ; Hajdú Péter (kék mezben) tavasszal a junior && fplnntt pcanat wptíhatófftjn iátÁknca i,«u *'® U5»d|Jcll slIcglidUlIUiU JdlcKUad *1/11 3.: Juhász 99 Füzesabony SC (0) 36-35,. 4.: Mogyoród KSK (1) 32-20, 5.: SBS Eger Eszterházy SZSE II (o) 31-23, 6.: Hevesi SE (i) 26-25, 7.: Solymár SC (o) 46-36, 8.: Budakalász SC (o) 33-26, 9.: Gyömrő VSK (i) 25-25, 10.: Csömör KSK (o) 24-33, Jl.: Dunakeszi Kinizsi USE (i) 21-29, 12.: Pilisvörösári KSK (i) 31-19, 13.: Salgótarjáni KC (o) 31-27, 14.: Juhász 99 Füzesabony SC (i) 3527, 15.: Mogyoród KSK (o) 35-26,16.: SBS Eger Eszterházy SZSE II (i) 33-30,17.: Hevesi SE (o) 38-22, 18.: Solymár SC (i) 33-27, 19.: Budakalász SC (i) 30-27, 20.: Gyömrő VSK (o) 45-32, 21.: Csömör KSK (i) 21-33,1 22.: Dunakeszi Kinizsi USE (o)31-29. Házi góllövőlista 140 gól: Nagy Brúnó. 102: Dénes Máté. 101: Baranyi Dávid. 98: Vas Dániel. 84: Hajdú Péter. 62: Dancsák Benjámin, 24: Tajti Márton Vince. 23: Gyuriska Tamás. 19: Szikszai Nándor. 12: Bensouici Anis. 11: Rózsa László Dávid. 10: Torják Dávid. 2: Petróczy Tamás. Ki hányszor szerepelt? 22 mérkőzésen: Baranyi Dávid, Dancsák Benjámin, Dénes Máté, Nagy Brúnó, Horváth Dávid, Torják Dávid, Vas Dániel. 21: Pilisi Dániel. 20: Csala Dániel, Hajdú Péter, Rózsa László Dávid. 19: Gyuriska Tamás. 17:Tajti Márton Vince. 9: Szikszai Nándor. 7: Bensouici Anis. 1: Petróczy Tamás. Nagy Brúnó (fehérben, 3-as számmal) 140 góllal lett házi gólkirály leni összesített rosszabb eredményüknek köszönhetően szorultak le a dobogó második fokáról. Bártfai Ferenc, a Salgótarjáni Strandépítők másodedzője: - A fiúk az ősszel megszerzett 14 pont mellé, tavasszal a megszerezhető 22 pontból 20-at gyűjtöttek be, ezzel a tavaszi szezonban holtversenyben az első helyen végeztünk - kezdte Bártfai Ferenc. - Az őszi szezonban még akadozott a játék, ennek volt köszönhető a két döntetlen és a három vereség. Tavaszra a csapat megtáltosodott, igazi egységet képeztek. Küzdöttek, harcoltak egymásért a srácok, az edzésemegállták helyüket. Összességében elégedettek lehetünk az elért harmadik hellyel. Az elkövetkező évadban talán a legmagasabb fokra is léphetünk. Mulicza Ferenc A számok tükrében Végeredmény 3. SKC 22 16 2 4688-610 34 Őszi végeredmény 4. SKC .............11 6 2 3325-311 14 Mé rkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Pilis vörösvári KSK (otthon) 29-29, 2.: Salgótarjáni KC (idegenben) 22-30, Fogynak a belépők MAGYAR nagydíj. Alig egy hét alatt elfogyott a július 28-i Forma- 1-es Magyar Nagydíjra kínáltked- vezményes, ingyenes utazást biztosító jegyek 34,7 százaléka. A Hungaroring Sport Zrt csütörtöki közleménye szerint ez időszakos csúcs a belépők értékesítésében. Az Egyenesen a Hungaroringre 2 elnevezésű akció keretében 9900 forintért juthatnak álló-, 19990 forintért pedig ülőhelyekre érvényes, a iútam napjára, azaz vasárnapra szóló belépőkhöz a nézők. Ezekkel a jegyekkel július 28-án egész nap ingyenesen lehet utazni a MÁV START Zrt. menetrend szerinti járatain, a GYSEV Zrt. által előre kijelölt menetrend szerinti vonatokon és a Volánbusz társaságok azon helyközi járatain, amelyek az érintett vonatokhoz biztosítják az utasok szállítását. A belépők tulajdonosai ezen felül Budapest területén térítésmentesen igénybe vehetik a metróvonalakat, illetve a Volánbusz Zrt. által biztosított Hungaroring-járatokat, amelyek az Árpád hídtól indulnak és Mogyoród, Templom térig közlekednek. A jegyek megvásárolhatóak az Ostermann Forma 1 Kft. irodájában, a kijelölt MOL-töltő- állomásokon, az Ibusz-irodákban, valamint a www.ostermann.hu weboldalon. Szlovákiában szerepel a NMH Ptliny SE LABDARÚGÁS. A megyei III. osztályban szereplő NMH Piliny SE csapata július 13-án, szombaton a szlovákiai Alsózellőn (Maié Zlievce) vesz részt nemzetközi kispályás tornán. A meghívásos eseményen várhatóan tizenkét csapat méri össze erejét. Lemond, ha nem nyer a magyar pályázat ÚSZÁS, Gyárfás Tamás szerint Magyarország lesz a 2021-es vizes világbajnokság rendezője, de ha nem sikerül elnyerni ezt a jogot, lemond a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött elnöki tisztéről. A sportvezető az MTI-nek adott pénteki nyilatkozatában beszélt erről azt megelőzően, hogy a barcelonai vb-n jövő hét péntek délelőtt a 203 tagországot tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezérkara dönt arról: nyolc év múlva hol rendezik az úszók, vízilabdázók, műugrók, műúszók és nyíltvízi úszók világbajnokságát.- Ez az a megmérettetés, amelyen a második hely már valóban kudarc - jelentette ki Gyárfás, aki tagja a Bürónak, annak a 22 fős testületnek, amely a vb színhelyéről szavaz. - Itthon az utolsó pillanatban, február 21-én dőlt el, hogy pályázunk, de azóta minden úgy megy, mint a karikacsapás. Másnap, az akkor zajlott Büró-ülésen már személyesen adhattam át Orbán Viktor miniszterelnök levelét a FINA elnökének. A kormány azóta is minden támogatást biztosít, a pályázat sikere esetén a Dagály strandfürdő fantasztikus új úszókomplexummal bővül - mondta. Arra a kérdésre, hogy a létesítmény akkor is felépül-e, ha nem Magyarországra esik a választás, Gyárfás kétségeinek adott hangot. A létesítmény biztosan elkészülne a megadott határidőre, de ha a rendezést mégsem nyeri el Magyarország, akkor félő, hogy még jó ideig az uszoda-csodára is várni kell - mondta. Hozzáfűzte: a felelősséget csak növeli, hogy a FINA elnöke budapesti látogatásakor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent.- A kormányfő még erre is igent mondott. Nagyon nagy tehát a tét d szögezte le a MÚSZ elnöke, majd jelezte, ha a kandidálás nem jár sikerrel, akkor neki le kell vonnia a szükséges következtetést. - Ha a felfokozott várakozás ellenére csalódást okozunk, ez esetben méltatlannak érzem magam arra, hogy továbbra is én vezessem a Magyar Úszó Szövetséget. A FINA Büró Barcelonában a 2021-es mellett a 2019-es vb-színhelyét is kijelöli. Japán és Kína visszalépése után a Koreai Köztársaság és Magyarország mellett az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán maradt versenyben. Gyárfás Tamás szerint 2019-ben a dél-koreaiak, 2021-ben pedig a magyarok lesznek a rendezők. A MÚSZ elnöke úgy látja, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán számára az lenne a legkedvezőbb, ha a másik két pályázó erejének ismeretében szintén visszalépne. * » I