Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-11 / 159. szám
HIRDETÉS 20 13. JULIUS 11., CSÜTÖRTÖK MAGAZINT ELETMOD Hazai folyóinkban, tavainkban szerencsére nem kell tartani a víziszörnyektől, ennek ellenére számos veszély fenyegeti a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Sajnos a felelőtlen fürdőzés évről évre szedi áldozatait, ám néhány alapvető szabály betartásával elkerülhető, hogy az önfeledt nyári kikapcsolódás tragikus fordulatot vegyen. Fürdeni természetesen csak az arra kijelölt helyeken, strandokon szabad, ám felhevült testtel, teli gyomorral, ittasan ne menjünk a vízbe! Bár a partra megérkezve jól esne egybó'l belevetni magunkat a vízbe, ám testünk nehezen, sőt a legtöbb esetben egyáltalán nem viseli el az őt ért "hidegsokkot". Tanácsos ezért fokozatosan hozzászoktatni magunkat a víz hőmérsékletéhez, egy-két percig csak bokáig, majd térdig ellepve álldogálni, s közben óvatosai! pocsolni a testünket, főleg a szív tájékát. Egyébként is, mi szól az ellen, hogy megérkezve csak felmérjük a terepet: merre úsznak a csinos lányok, fiúk? Különösen a bányatavaknál való fürdőzéskor fontos e szabály betartása, hiszen azok hirtelen mélyülnek, és lehetnek olyan mély pontjai, ahol a víz nem tud felmelegedni. Tehát csónakból, matracról stb. se nagyon ugráljunk be a vízbe, mert ha felhevült testtél hirtelen beugrunk, az izomgörcsöt vagy akár szívbénulást is okozhat. A bányatavak ezen kívül is számos veszélyt rejtenek. Fertőzésveszéllyel is számolni kell, hiszen többségüknél a víz minőségét nem ellenőrzik, ezért nagyon sok veszélyes hulladék és méreganyag kerülhet a vízbe. Területükön fürödni csak azokon a helyeken lehet, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek. A tiltott helyen fürdőzést a pénztárcánk is bánBíínmegelőzési tanácsok:- Ha lehetőség van rá, használjuk a csomagmegőrzőt, és a kulcsot tartsuk magunknál!- Ha autóval érkeztünk, ellenőrizzük, hogy bezártuk-e. Semmilyen nagyobb értéket ne hagyjunk szem előtt!- Vigyünk magunkkal zárható táskát, és felváltva vigyázzunk rá!- Csak annyi pénzt vigyünk magunkkal, amennyit feltehetően aznap el fogunk költeni! ja, természetesen nem ott rögtön a vízben, azonban aki megszegi az előírást, a szabálysértésekről szóló kormányrendelet értelmében 20 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, mivel közlekedésrendészeti szabály- sértést követ el. ‘Talán mondani sem kell, hogy aki nem tud úszni, az messziről kerülje el a mély vizet - vagy gyorsan tanuljon meg... Esetleg bízzuk rá a gyermekfelügyeletet, mert őket egyedül a vízparton hagyni tilos és veszélyes! Jó napot! Hogyan tegyük kellemessé a nyarat? Krém egyszerű! Strandoláskor, kerti partikkor is ügyeljünk bőrünk épségére. Már Magyarországon is kapható a Gerovital Sun természetes alapanyagokat tartalmazó napvédő termékcsaládja, amely bio gránátalma-kivonatának és UV- szűrőinek köszönhetően óvja a bőrt a napozás során, véd a bőrrák kialakulásával szemben, de nem tartalmaz parabént, és mentes attól az oxibenzontól, melynek egész- ségvé- x&agáT dő ha- BMi t á s a vitatott. é 30 Ä5 ANTi-AGE NAPOZÓKRÉM ARCRA OWA W1MMNK mtmi f*t* : ' s A Gerovital Sun termékcsalád tagjai között megtalálhatóak a hagyományos 6, 15, 20, 30 és 50 faktoros fényvédők, a kifejezetten gyermekek számára ajánlott napvédő tej, valamint a különleges védelmet nyújtó, öregedésgátló napozókrém arcra. További szép, romantikus nyarat! tsd le maga Ha már annyi vicceset láttunk és hallottunk, esetleg Bambit is kaptunk, hazaérkezve a strandról, biáiösan jól Á esneegy ♦ V 5|§i mm' tovább hűsítő ital vagy házi jégkrém, melyek további előnye, hogy egy hosszú,fárasztó nyári munkanap utájp is ugyanazt a hatást fejtik ki, mint ha szabadságop lennénk... Jeges kávé házilag Az italok közül talán a sör az, amelyik minden évszakban nagyjából megőrzi a hőmérsékletét, hiszen télen a bort forraljuk, nyáron a kávét pedig hűtjük. Na de mi is az a jeges kávé? Sokan a kávés vaníliafagylaltot hiszik annak, azonban ez inkább desszertnek nevezhető - enni kell, és nem inni. Az interneten számos recept található a jeges kávéra, ám a legegyszerűbb a Phaedra-féle változat, ráadásul eredeti görög recept! Hozzávalók 4 főre: négy teáskanál Nescafe, 12 teáskanál cukor egy shakerbe. Pici víz, hogy ezt az elegyet éppen hogy ellepje. Addig kell rázni, amíg a ™ ~~ X, cukor teljesen • el nem olvad, kb. 2-3 percig. Egy hosszú, talpas pohárba (kb. négydecis) rakjunk 3-4 jégkockát, egy tubus-sűrített tejet osszunk el négyfelé, majd töltsük a shaker tartalmát a poharakba. Öntsük fel vízzel, majd egy szívószállal keverjük fel. Ebből az alapból, ami önmagában is finom, tetszés szerint bármilyen ízesítésű frappét készíthetünk: adhatunk hozzá vaníliafagy- laltot, ízlés szerint cukrot, tejszínhabot, csokireszeléket, gyömbért, sőt még tömény alkoholt is. Jégkrém pár óra alatt I ,r SORI Dóra is egyszerű titkot osztott meg velünk: ő a maradék idénygyümölcsökből készít jégkrémet gyermekeinek (vigyázat, felnőtteknek is nagyon ízlik!). Egy félliteres habtejszínt verjünk fel, rakjunk bele maréknyi ri- bizlit vagy málnát, ízlés szerint édesítsük porcukorral, és zsupsz be a fagyasztóba! 3-4 „ » óra alatt kész - nyugodtan szi- esztázhatunk délután, viszlát jégkrémes-kocsi... Hj H jHpl jWwl WgWÁ ml W mrfk É^Hm ájrvk w JF fflFWÉ| dm''^', &tA<W £$>%