Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-10 / 158. szám

2013. JULIUS 10., SZERDA HIRDETÉS Ezúton tudatjuk nógrádi ismerőseivel, barátaival, tisztelőivel, hogy DR. HAVAS PÉTER politikatörténész életének 82. évében elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben vettünk tőle végső búcsút az Óbudai temető szóróparcellájában. A GYÁSZOLÓ CSALÁD \ 'REX-HUMANUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26 CT (32) 431-544 |24 órás ügyelet. 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 j Fájó szívvel tudatjuk, hogy TAMÁSI ISTVÁN (salgótarjáni lakos) életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és temetése 2013. július 12-én (pénteken) 11 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LADOMÉRSZKI JÓZSEFNÉ dr. Nagy Éva 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. július 13-án (szombaton) 11 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Temetéséről a család később intézkedik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VILLÁNYI GYULA (nyugállományú alezredes) 85 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. július 15-én, 12 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Kérjük a tisztelt gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN OEM*K- Műemlék épületek felújítása- Műemléki asztalos munkák- Generál kivitelezés -Pályázati költségvetések elkészítése 20/577-4627 \ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALIK FERENC tanár, biológus 74 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2013. július 13-án (szombaton) 12.30 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLORIA KEGYELET KFT. Temetkezés és síremlék. Bátonyterenye, Vasút út 12. TeL: 32/350-792,30/Í11-H34. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem, OROSZ JÁNOSNÉ sz. Újj Erzsébet (Böbe) 79 éves korában elhunyt. Temetése 2013. július 13-án (szombaton) 14 órakor lesz a maconkai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. OROSZ JÁNOS ÉS CSALÁDJA JÁRMŰ SALGÓTARJÁNBAN (Vásártér) 1 szobás, gá­zos, felújított, földszinti lakás eladó. Ár meg­egyezés szerint. Tel.: 06-20/9373-683. *19164* VÁROSKÖZPONTI családi ház kerttel, garázs- zsal, szép kilátással Salgótarjánban sürgő­sen eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06- 20/964-6440. *19868* CSALÁDI ház (176 m2) féláron Salgótarján, Kékkői u, 1. sz. alatt eladó! Irányár: 13,8 M Ft. Tel.: 06-30/341-2814, 06-30/225- 7619. *19903* ____________ SA LGÓTARJÁN központjában 2 szobás, 3. em., 50 m2-es, liftes lakás áron alul eladó. Redőny, nagy erkély, parketta, szép kilátás. Ár: 4,9 M Ft. Tel: 06-70/779-6342. *19985* ___________________________ BÁ TONYTERENYÉN, a 21-es és 23-as főút­vonalak találkozásánál hatalmas családi ház (420 m2), ebből 230 m2 üzlethelyiség + kert, pince, ipari áram, fészer, kút hidrofor­ral, akár ingatlanbeszámítással is, alkalmi áron eladó. Ár: 12,5 M Ft, Tel: 06-20/482- 4683. *19987* KARANCSKESZIBEN felújított családi ház el­adó, vagy st.-i lakásra cserélhető. Tel: 06- 30/213-8005. * 19988*^ ST., Szerpentin úti, 58 m2-es, földszinti, 2 szobás, felújított, konvektoros lakás eladó. Irányár: 6,5 M Ft. Tel: 06-30/894-5187. függetlenül régi gyermekjátékokat, távirá­nyítós kisautókat (Piko stb.), matchboxokat keresek gyűjteménybe! Veterán, fölösleges­sé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt autót, veterán kerékpárt, 1979 előtti Tra­bantot, motort, oldalkocsit, motor-utánfu­tót, Pannóniát, pedálos Simson SR2-est stb., stabilmotort, géptáblákat, zománctáb­lát, autós-motoros könyveket, újságokat, ré­gi rendszámtáblákat keresek. Sok minden érdekelhet. 30/912-9916 *19757* ____ GY ŰJTŐ keres régiségeket, elsősorban régi pénzt (papír, illetve érme), régi képeslapo­kat (megírtakat is), kitüntetést stb. 06- 20/253-4646 *19926* RÉGISÉGET vásárolok: 200 Ft-ost (‘92-’98- ig), Kossuth 5 Ft-ost, bútorokat és kiegészí­tőket, pedálos játék Moszkvicsot, díszes öntvénykályhát, házi szőttes vásznat, zsá­kot, térítőt, régi falitányért, népviseleti ter­méket, kázsmírkendőt, fateknőt, katonai tárgyakat, kitüntetést. Hívjon bizalommal! 06-30/565-4638 *20099* ANTIK tárgyakat, hagyatékot vásárolok! Kázsmírkendőt, szoknyát, házi szőttes vász­nat, térítőt, zsákot, fateknőt, dunnát, 200 Ft-ost, régi pénzt, régi üveget, feliratos szó­dásüveget, bútort, festményt, antik órát, szobrot, rádiót, játékot, zománcozott baba­kádat. Minden érdekel! 06-30/338-2399 ELERHETOSEGEINK KÖZPONT: 06-32/418-190 FAX: 06-32/418-191 TERJESZTÉS: 06-32/418-190 SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, illetve kis- haszon-gépjármüvet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól ál­lapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó, motor. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638 *19710* IVEC0 emelöhátfalas B-kat.vez. tgk. nagy te­herbírású, friss műszakival, jó állapotban el­adó. Olcsón fenntartható, útdíj nem kell. I: 06-30/564-4320. *19938* VEGYES MŰANYAG hordók 55 l es, erős, egyszer használt, zárható, csavaros tetővel, széles szájú, oldalán fülekkel, nem vegyszeres, fix 2250 Ft/db áron eladó, (cefrének, méznek, esővíznek, horgászcsalinak, bojlinak stb.). Tel: 06-30/393-0812, St. *20015* INTEX Easy puhafalú medence-szett (457 x 107 cm), védőtakaróval, létrával, vízforgató­val, eredeti csomagolásban eladó. Tel: 06- 30/205-5590. *20020* ELADÓK: komplett gombkészítőgép, külön­böző méretű nyers gombokkal, tűzőgépkapocs (08-31/10-es) 12 000 db/doboz, elektromos szabászolló, KAEV V1202-es elektromos varrógép, SINGER bőr varrógép, SINGER cipész varrógép. Tel: 32/460-827. *20028* ÁLLAT VÁLASZTÁSI malacok eladók Nógrádmegyerben. Tel: 06-20/314-4247. ÁLLÁST KERES TAKARÍTÁST vállalok hetente 1-2 alkalom­mal, vagy havonta egyszer, ahogy önnek megfelelő. Tel: 06-20/404-9190,32/441- 332. *19189* ' MEGBÍZHATÓ, energikus hölgy gyermekfe­lügyeletet, valamint egyéb háztartási és ház körüli munkát vállal Salgótarján és környé­kén. Tel: 06-70/423-4043. *19986* RÉGISÉG RÉGISÉGET, régi pénzt, fémet, papírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitüntetéseket, ha­gyatékot, régi rádiót, régi könyveket, irato­kat, képeslapot, acélgyári relikviákat (Ri­ma), díszes öntvénykályhát, szódásüveget, hibás, fölösleges mosógépet, centrifugát, gramofont, gramofonlemezeket, pedálos já­tékautót (Moszkvics, lada stb.) állapottól Dr. Nagypál Mária CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZ SZAKORVOS JWAGÁJSREJYDELÉS MIJVDEJV SAP. RENDELÉS: Salgótarján, Pécskő út 21/2 hétfőtől - péntekig rr**‘Ti1 17.00 - 19.00 óráig i, f Telefon: l\ 06-70/367-7001 T 32/411-342 AyßmWM *4, ka MmMmmmÉám- Forgalomból való végleges kivonás, OKMÁNYIRODA! ÜGYINTÉZÉSSEL. ... -..•«*»•'~~- Autóját előzetes egyeztetés után készpénzért megvesszík.^^;- Akár el is szillitjak telephelyünkre.- Bármilyen gyártmányt, tipmáairtój bontását vállaljak.^- Bontott alkatrészek kedvező árakon! 1 Az ATI 2013. július 16-án és július 23-án, 15 órakor A-, B-, C- és C+E személygépkocsi­vezetői tanfolyamot indít. Ingyenes tankönyv, számítógépes elméleti oktatás és vizsgarendszerű számítógépes gyakorlás, Többszöri részletfizetési kedvezmény, GKI tanfolyamokat szervezünk. Salgótarján, Rákóczi út 30. Tel.: 32/410-643. Mobil: 30/985-1869. AKCIÓ A CSERHÁT TAKARÉKNÁL! Meglévő házak (lakások) felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez államilag kamattámogatással vehető fel hitel - hitelképes igénylő esetén. BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET! Igazgatóság JULIUS 10. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Amália és Ulrika nevű kedves olvasóinkat! amália. Női név, a germán Amal- kezdetű nevekből származik, a névképző egy gót királyi családra utal. ulrika. Ulrik férfinév női párja. Nap kel: 4.56, nyugszik: 20.42. A Hold kel: 7.12, nyugszik: 21.27. AŐGTÓGYÁSZATI, GTERMEILYÖGTOGTÁSZATI SZHÍKI YDI LI S Dr . ál Ghaoui Nádim Szülész-Nőgyógyász, Gyermeknőgyógyász OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS Rendelés: Salgótarján, Március 15. út 24. Hétfőn és csütörtökön: 16.00 -19.00 óráig, Előjegyzés: -06-70/206-3717 -06-32/420-111 Rákszűrést, móhszájfagyaszfást is végzek, Mobil: 06430/9584-303 |\) RÁK (V1.22.-VII.22.). Ha ed­dig kétségekkel is volt te­le önmagával, az életút- r IJv jával kapcsolatban, most végre fellélegezhet Kezdi már érteni, mire is voltak jók az életében adódó nehézségek. Vagy még mindig nem látja, hogy a gát egyben lépcső is? OROSZLÁN (VII. 23-Vili. 22.). Ön igazi ezermester, ma a kétkezi munkában is nagyot alkothat, még ak­kor is, ha ön egyébként szellemi em­ber. Ez esetben valóban üdítőnek is fogja érezni, amit tesz. Lehet, hogy ez­zel egy új hobbi veszi kezdetét? * szűz (VIII. 23. -IX. 22.). Ha- vannak irigyei, akkor JHr számíthat rá, hogy a közeljövőben még iri­gyebbek lesznek önre. Valamiben nagyot alakíthat, sokat elérhet. Ez persze sok gonddal is jár. Az irigy- ikedőknek ne is kösse az orrukra! MÉRLEG (IX. 23. -X. 22.). A mai nap nem biztos, hogy úgy fog alakulni, ahogyan azt eredetileg eltervezte. Ne bánkódjon mégse, a hirtelenség, a változékonyság már- már szinte megszokottá vált az életé­ben. Ön pedig rendkívül rugalmas. skorpió (X. 23. - XI, 21.). Ma komoly próbatétel elé állíthatják a csilla­gok. A munkahelyén persze, hol máshol. A reflexei azon­ban már annyira jók, hogy ez szinte meg sem kottyan önnek. Ma is sike­rül új, jó, egyedi megoldásokat talál­nia. Ráadásul költséghatékonyan. / gfU nyilas (XI. 22. - XII, 21.). Meg kellene erőltetnie ír^T magát, hogy végre le- f y küzdje az ellenérzéseit bizonyos emberekkel szemben. Saj­nos ön a szív embere, ezért az érzé­sei nagyon is kiülnek az arcára. Ez nem mindig jó, nem taktikus. In­kább változtassa meg az érzéseit! bak (XII. 22.-1.19.). Ma ak­kor mondhatja magát ; | szerencsésnek, ha nem a munkahelyén találja ez a nap. Annyira hiányzik önből a koncentrációs készség, hogy csak olyan munkakörben alkothat na­gyot, ahol az álmodozás erény. vízöntő (1.20. - II. 18.). Megint a sokszínűségé­vel, az eredetiségével hódít. Nemcsak magá­nak, az ismerőseinek, kollégáinak is utat mutathat, ha valamit más­ként, más szemszögből megvilágít­va mutat fel, old meg. halak (II. 19.-III.20.).Ön a nyugodtságával hódít meg mindenkit, és ez az, ami a biztos alapot jelenti a társkapcsolatában is. Né­ha azért még ön is kiborulhat. Ez annál is hatásosabb lehet, mert hogy szokatlan öntől. KOS (III. 21.-IV. 19.). Uralko­dó bolygója lassan köze­lít a Jupiterhez. Ideje, hogy elkezdje sütögetni a szerencséjét. Ehhez először vala­mit törvényesítenie kell: kapcsola­tot, üzletet, bármit. A lényeg, hogy szerződnie kell valakivel. BIKA (IV. 20.-V. 20.). Vál­lalkozó kedve ma nem ismer határokat. Végre sikerül levetkeznie szokásos kicsinységre, kicsinyes­ségre, vagy kishitűségre való haj­lamát. Ennek is köszönheti, ha a közeljövőben nagyot kaszálhat. Merjen belevágni! ikrek (V. 21.-VI. 21), Nem mindegy, hogy kinek mit mond. A szavak ma különleges hatóerővel bírnak. Ha bíztat valakit, akkor bá­bája lehet egy új kezdeményezés­nek. Ha lehurrog, akkor sírásója. Különösen igaz ez a gyerekekkel, fiatalokkal kapcsolatban! Nógrádi Hírlap Kiadja a Palóc Press Kft. Felelős kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója. Kiiidővezető <is felelős kiadó: SÁNDOR JÓZSEF Főszerkesztő: CSUKA ENIKŐ Tel.: 20/4238604 Lapszerkesztő: STKIB JANKA Tel.: 30/501-8228 SC.HVEICZER KRISZTIÁN Tel.: 70/366*6871 TARNÓCZI IÁSZI.Ó (hmmnkaiárs) Hirdet és vezető: ­I.I.HOCZKI ERIK lel.: 20/244-7542 Hirdetés: PLACHY GYÖRGY Tel.: 20/423-6240 NÉMEDINÉ BÁRTANT .SZ ANDREA Tel.: 20/075-3357 Értékesítési igazgató: PLACHY PÉTER Tel.: 20/423-6485 Terjesztés: Tel.: 20/423-6485 Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Kassai sor 6. Telefon: 32/418-100 Fav 32/418-191 E-rttaii:. oniko.osu ka@n med ia.hu ttalocpresskffiFgttiail.com. Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190,0015 mellék Terjesztési csoport: 32/418*100.0021 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft. negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft. egy évre: 28140 Él. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nvrt 11741000-20175715 pénzíorgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a Palm: Press Kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt regionális árushelyein keresztül történik. Készült: Ringier Nyomda Székhely: 1225 Budapest. Campona út 1. Felelős verezé: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: ringierpriol@ringier.hu HU ISSN 1215-9042 T ájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, jálékokon akciókor), szavazáson, rejténvpályázatokou résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS** ben, interneten, c-mailbeu megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó végek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmét. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az aha hűik kezelt személyes adalaik köréről, felhasználásuk módjáról és (éljárói, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni csak MTI a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva leltet. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk WWTH Ó vissza. Az újság RANDA szerkesztéségi rendszerrel készült A Nógrád Megyei Hírlap példányszámát a .MATESZ hitelesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents