Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-26 / 146. szám

Mind többen mondhatják el: itt adnak és kapnak is valamit...

Évfordulók találkozási pontján, az egyházmegye periférikus részén, ezen a hétvégén remélhetően több ezren sereglenek össze, hogy lelkiekben gyarapodva ismerkedjenek egymással vagy elmélyítsék ismeretségüket. Hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és Teremtőjükhöz. Nagyon is praktikus, rendkívül sokrétű, összészedettséget megkívánó előkészítést igényel, igényelt a kilencedik Váci Egyházmegyei Találkozó szervezése, előkészítése. Álmatlan éjszakákkal kezdődött a feladatsorok felállítása, amelyek során a sajátságos igényekről, elvárásokról sem óhajtottak lemondani a szervezők. Volt mire és volt kikre hagyatkozniuk azonban ebben a kihívásszerű, óriási munkában. A bizonytalansági tényezők közt a biztosítékokat keresve és fellelve arra törekedtek, hogy a lélekben felemelő, otthonosság- érzetével ajándékozhassák meg az ide érkezőket.

Mihalik J.

Pásztó. Bezák Tamás, a helyi római katolikus egyházközség káplánja a kezdetektől részt vesz az előkészületekben, jól ismeri ennek minden lépését, mozzanatát. Az esemény küszöbén arra kértük, tekintsen vissza arra, hogyan is indult a szervezés, miként alakult a nagy eseménynek ez a kulcsfontosságú „háttér-intézménye?” Nos, előzetesen erről talán annyit, hogy nem kellett nélkülözniük a masszív építőköveket...

Igyekeztek, igyekeznek ugyanis minél inkább alapozni a megelőző helyszínek rendezőinek tapasztalataira, mégis egyénit akarnak, szeretnének alkotni ebben a szervezésben.- Korántsem mi vagyunk az elsők, előttünk már vannak jó példák, és sikerült úgy alakítani az elindulást, hogy segítőként vannak jelen az előző találkozók szervezői, akik a saját módszereiket, az alkalmazott gyakorlatokat megosztják velünk. Nálunk mégis úgy történt a dolog, hogy sok mindent először saját kútfőből átgondoltunk, mit és hogyan is szeretnénk, tekintettel arra is, amiért éppen ezt az évet választották ki. Ez utóbbi az egyik nagyon lényeges tény, tudniillik 2013. évfordulók találkozási pontja, egyrészt mert húsz éve került ez a vidék a Váci Egyházmegyéhez, (korábban több egyházmegyéhez tartozott). Ugyanakkor ennek egy periférikus részén vagyunk, ezáltal kevésbé ismert a terület, ezen szeretnénk változtatni, s ennek érdekében megmutatni a más részein élő híveknek.- Mi adta fel önöknek leginkább a leckét az előkészületek során annak ellenére, hogy - amint jelezte - járt utakra hagyatkozhatnak?- Először is az, hogy alaposan fel kellett mérnünk az erőforrásainkat. A szervezőmunka első átgondolása mindannyiunk számára álmatlan éjszakákkal járt együtt, hiszen sorjáztak a megválaszolatlan kérdések: közeledik az esemény időpontja, vajon hogyan látjuk vendégül a becslés szerint várható több ezer embert? Lesz-e elég segítőnk, minden feladatot jól el tudunk-e látni? Amíg idáig eljutottunk, addig valóban meghatározó volt kicsit a bennünk bujkáló félelem, a bizonytalanság-érzet. Aztán ezen úgy próbáltunk változtatni, hogy összejöttünk a tényleges, átfogó tennivalókat megfogalmazni, sorba venni, vagyis mintegy összeállítani a forgatókönyvet az érkezők fogadásától a különböző elemeken át a zárásig. Sok egyéb összetevő mellett gondunk kell legyen arra, hogy megebédeltessük a vendégeinket vagy hogy nívós előadásokat hallgathassanak, s közben jól, otthonosan érezzék magukat, nem utolsósorban meg is ismerjenek bennünket. Majd elkezdtük feladatokra, illetve részfeladatokra bontani a fő kérdéseket, a következő nehezebb lépésben pedig a hozzánk tartozó településeken élők közül megkerestük azokat, akik aktív tagjai közösségüknek. Tehát olyan embereket, akik tevékenyek, rendszerint sokfélét tesznek, és gondolatunk szerint ez alkalommal is számíthatunk rájuk.-Tisztában voltak persze azzal, hogy amit most várnak tőlük, az más, mint amihez szoktak, amiben jártasak. Ezért voltak aggályaik, hogy vajon találnak-e köztük olyanokat, akik összefogják az általuk meghatározott tennivalókat? Mi lett az eredmény?- Lényegében nem kértünk nagy dolgot, csak azt, hogy tartsák össze a különböző feladatcsoportokat. Biztattuk a tíz-tizenöt érintettet, hogy mellettük állunk, folyamatos kapcsolatban leszünk velük. Ezen túl egyrészt a kreativitásra és arra is ösztönöztünk: ne vállalják túl magukat, ne jelentsen lelki terhet ez a munkálkodás. Tekintsék ezt az egészet közös munkának, aminek mindig vannak szép gyümölcsei. Tartottunk attól, hogy lesz-e minden feladatcsoportnak gazdája, de a fenntartásaink alaptalannak bizonyultak: ki-ki vállalta, amit kellett. Mindezek után elindulhattunk tehát, mert felelős hozzáállásban nem volt hiány, bár akadtak, akiket jobban rá kellett beszélni, míg másokat kevésbé. Menet közben aztán kiderült, hogy kevés a szóban forgó segítők létszáma, s ez azért is probléma, mert több okból is nehézkes újabbakkal gyarapítani a megbeszélt teendőket. Ezt aztán a képességek megismerése hidalta át, vagyis láttuk, kik azok, akikhez plusz felkérésekkel fordulhatunk biztatással: „úgy gondoljuk, te ezt is meg tudod csinálni.”- Mennyi ember befogadására nyitott ez a találkozó?- Bizonytalanságok között is vannak bizonytalanabb dolgok,

meg némileg biztosabbak. Az előbbieknek egyik legmarkánsabb része ez a felkészülés szemszögéből valóban fontos tényező. Támpont lehet ehhez az előző rendezvényeken regisztráltak száma, s próbáltunk egy becslést, valamint egy felső korlátot felállítani. Aztán ebből indultunk ki. Szem előtt tartva azért azt is, hogy van egy magja ezeknek az alkalmaknak. Az utóbbit alkotó személyek minden egyes eddigi eseményen ott voltak, majd mintegy a további helyszínekre vonzották a hozzátartozókat. Tudnunk kell továbbá: a résztvevők egyik körét viszont azok alkotják, akik az eddigi találkozók híre alapján látogatnak el a következőre. Tehát valószínűleg most is szép számmal lesznek itt olyanok, akiknek először látnak egyházmegyei ünnepséget. Lényegében így áll ösz- sze, így duzzad ennek tábora.- Amint a fenüek is sejtetni engedik, megszólítja, magához vonzhatja a nem hívő embereket is egy ilyen esemény.- Igen, nem titkolt szándékunk, hogy ennek a találkozásnak legyen egy ilyen gyümölcse is. Vagyis, akik nem hívők, akik távolabb állnak az egyháztól és érdeklődésüknek engedve eljönnek ide, lehetőséget nyerhetnek arra, hogy lelkiekben valamiféle otthonosság-érzetük alakuljon ki ezen keretek között. S esetleg ráébredjenek: igazából nem is állnak mesz- sze az Istentől, az egyháztól.

Bezák Tamás káplán végezetül annak adott hangot:- Öröm számomra, hogy a szervezés során egyre több segítőjelentkezett. Ezen a téren is azt figyelhettük meg: hogy a feladatok iránti készség gyarapszik, s mind többen mondhatják el magukról, hogy itt adnak és kapnak is valamit...

Nyolcvan éve szentelték fel a Jézus Szíve templomot

A közelmúltban tartották a zagyvapálfalvai Jézus Szíve templom búcsúját. Az ünnepi szentmisét Hlédik László atya, a templom korábbi plébánosa mutatta be. A búcsúi szentmisét a Magyar Katolikus Rádió közvetítése által az ország különböző pontjain is hallgatták és bekapcsolódtak a közös imádságba.

Veszelovszki Balázs

Salgótarján. Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1933. július 30-án szentelték fel az ókeresztény bazilika stílusban Fábián Gáspár műépítész tervei alapján felépült templomot. A szentelést a Rozsnyói Egyházmegye magyarországi plébániáinak akkori vezetője, Pájer János szentelte fel, mivel a trianoni békediktátum kettévágta az egyházmegyét (ahogyan a történelmi Nógrád vármegyét is). Akkor, azon a verőfényes júliusi napon, a püspöki hely- nők ezekkel a szavakkal köszöntötte a templom előtt álló mintegy ötezer embert: „Örömmel jöttem meghívásukra, a templomszentelésre. Mert fényes példája az áldozatkészségnek az, hogy a mostani nehéz gazdasági viszonyok közepette egy község templomot’tud és akar építeni. Méltán megérdemli, hogy az ország felfigyeljen rá, és az elismerés zászlaját hajtsa meg ezen áldozatkészség előtt.” Ezért az összefogásért, a templomért, a közösségért adtak hálát az idei búcsúi szentmisén, amelyre a „Van miért hálát adnunk!” mottót választották. Most is sokan, a rádió által sokszor ötezer ember kapcsolódott be a szentmisébe.

Ä mise elején a jelenlévőket és a rádió- hallgatókat köszöntötte szeretetteljes szavakkal Hlédik László atya.- Jézus szívének nagy szeretetével siettem közétek sokszori invitálásotokra. Az Úristen megadta ezt a napot, hogy együtt tölthetjük itt, a templomban, amely nyolcvan éve szolgálja a híveket, hogy töltekezzenek a kegyelem, az irgalom, az isteni áldás által. Szívből megköszönöm ezt az invitálást Gyurkó Géza diakónus testvéremnek, a plébániai közösség vezetőjének, és általa nektek is. Hiszen tizenöt esztenedeje, hogy először jöttem fiatal titánként, hogy átvegyem ezt a plébániai közösséget, és mély élmények maradtak a szívemben-lelkemben ezzel a közösséggel kapcsolatban. Ezért jó újra együtt lenni, jó újra látni ismerős arcokat, és jó átélni, hogy él ez a közösség, és nemesedni, erősödni akar hitében - hangsúlyozta a templom korábbi plébánosa.

Ezután a hallgatókat köszöntötte, hogy nekik is lelki élmény legyen a sze ntmise-közvetítés. A megtelt templomban idős és fiatal együtt imádkozott és énekelt a szentmisén.

A szentbeszédében az atya Jézus Szívéről és Isten szeretetről beszélt.- Az egyház, amikor az Istenről prédikál, a szeretet Istenéről beszél, akiről Szent János első levelében csak ezt írja tömören, de csupa nagy betűkkel: „Isten a szeretet - Deus caritas est”. De vajon értjük-e még a szeretetnek a hangját, a nyelvét? Azt mondják, ez egyetemes nyelv, egyetemes hang. Az érzések benső \üágá- ból ki tudunk-e lépni egymással szembe, vagy éljük individuális életünket, többé- kevésbé elzárkózva mindenkitől és mindentől, a magunk önző világában? Örülhetünk, hogy mi nem valami távoli, elképzelhetetlen és teljes módon felfoghatatlan Istenben hiszünk, nem ezt hirdeti nekünk az Anyaszentegyház, hanem egy közel kerülő, egy emberek felé hajló isteni szeretetet, amelynek van szíve. Jézus Szívét ünnepelve, tisztelve ez áll előttünk mint imádásunk tárgya. Megtestesült, érettünk felvette a Szentlélek erejéből az emberi természetet, hogy megváltson bennünket, ahogy Szent Pál a szentsekében utalt rá: életét adta a bűnösökért, pedig az igaz emberért is alig áldozná életét az ember - fejtette ki Hlédik László.- Az isteni szív érzései a gondviselő szeretet útján fordulnak felénk, csak mi, emberek, sokszor ezt nem vesszük észre eléggé. Járjuk a magunk útját, bizakodunk az Istenben a földi boldogulásunk mértéke és mércéje szerint, elvárásaink, vágyaink és elgondolásaink szerint, és Isten belép az életünkbe, gyakran, valami módon felforgatja azt, hogy új emberekké tegyen minket, hogy szentekké faragjon. Világunkban úgy tűnik, hogy az arányok alaposan megváltoztak. Úgy tűnik, mintha a kilencvenkilenc a maga útját járná a százból, és csak egy van a pásztor mellett. Mit lehet ilyenkor tenni? A jó pásztornak a szere- tete, szívének minden rezdülése minden egyesért vágyódik, minden egyesért elindul, és mindegyikünket keres, vissza akar vezetni szent szívének ölelésébe. Különböző módon teszi ezt meg: úgy, hogy földi pásztorokat, hithirdetőket is küld, úgy, hogy megerősít egy-egy kis közösséget, és azt mondja, és azt üzeni nektek is a mai napon: örvendj te kis nyáj, mert Atyádnak úgy tetszett, hogy nektek adja országát. Ez a mi örömünknek az oka, ez éltet, ez lelkesít bennünket, ez segít megértetni az Úr Jézus Szívének szándékát, ez segít ellesni, megtanulni az ő erényeit, amelyek követhetők. Hiszen ő mondotta: tanuljatok tőlem, szelíd vagyok és alázatos szívű,

bennem nyugalmat talál lelketek. A jó Pásztor személyében össze akar gyűjteni minket el nem múló isteni országába - tette hozzá az atya.

A szentmisén imádkoztak az árvízzel sújtott településekért, valamint Salgótarján városáért is. A mise végén elköszönt a betegektől, a betegeket ápolóktól - mindazoktól, akik nem tudtak személyesen eljönni, de vágyódtak rá, hogy ott legyenek, és lélekben a közösséggel együtt imádkoztak. Az agapén mindenkinek lehetősége volt találkozni az atyával, beszélni, köszönteni egymást.

Elődeink is így tettek nyolcvan évvel ezelőtt. Az idei búcsúnkon is jelen voltak azok, akik jelen voltak a templomszentelésen, valamint azok is, akik a plébánia első megkereszteltjei voltak. Az ő jelenlétük kötötte össze a nyolc hosszú évtizedet, a velük történt beszélgetésekkel tudtuk megidézni az alapítóépíttető Demeter Bertalan plébános atyát, a nálunk és a városban szolgált atyákat, a templomi jótevőket.

Akik jelen voltunk az ünnepen, tanúsíthatjuk a Szentlélek egyesítő, közösségépítő erejét. Köszönet mindenkinek, aki velünk volt, aki távolról gondolt ránk, és mindazoknak, akik a nyolc évtized során templomunkat a szívükön viselték. Deo gratias - Istennek legyen hála.

J