Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-24 / 144. szám

NOGRADMTW» 2013. JÚNIUS 24., HÉTFŐ Mesterség és művészet Szenográdi Ferenc Szécsény. A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete júni­us közepén a kézművesházban rendezte meg a VIII. Nemzetkö­zi Csipkekiállítást és Konferenci­át. A rendezvényen a magyaror­szági, a szlovákiai rozsnyói és a lengyelországi krakkói csipke­készítők vettek részt. Az ünnepélyes megnyitón dr. Bagó József Szécsény város jegy­zője köszöntötte a vendégeket. A szakmai tanácskozáson a résztve­vők arra a kérdésre keresték a vá­laszt: hogyan tovább? Megvitat­ták, hogy a népi tárgyalkotó kul­túra, ezen belül a csipkekészítés hogyan jelenjen meg a XXI. szá­zadban, úgy hogy az megfeleljen korunk divatjának. A népművé­szetet - amely minden nemzet kultúrájának szerves része - ho­gyan lehet átörökíteni, bevonni az ifjúságot annak ápolásába. Előadó voltak á krakkói csoport vezetője, Török János a Palócföldi Népi Ipar­művészek Egyesületének elnöke, Illés Vanda a népművészet ifjú mestere, művészettörténész, a ha­gyományok házának mestere. Másnak Török János üdvözölte a megjelenteket, szólt a szakmai tanácskozás és kiállítás céljáról. A rimóci Holecz Istvánná, a nép­művészet mestere énekét követő­en, Stayer László a város polgár- mestere köszöntötte a megjelen­teket, elismerését fejezte ki mind­azoknak, akik szabadidejükben maguk és mások gyönyörködteté­sére szebbnél szebb alkotásokat készítenek. A kiállítást, amelyen Krakkó és környékének csipke­készítő kultúrája, a rozsnyói csip­kekészítők munkája, a magyar- országi Devecsei Gáborné, Kárpá­ti Veronika, Szarvas Katalin, Szendrei Katalin, Kovács Jánosné, Regős Lídia, Kovács Zoltánná, Maszlerlrén, Túrós Istvánná, Fiser Józsáfné, Bocsi Éva alkotásai lát­hatók, Devecsei Gáborné a Palóc­földi Népi Iparművészek Egyesü­letének csipkekészítője nyitotta meg. Köszöntötte a jelenlévőket Hubert Erzsébet a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alel- nöke és Illés Vanda. A lengyelországi bobowai, a szlovákiai rozsnyói és a Palóc- földi Népi Iparművészek Egye­sületének csipkekészítői 2011- ben elhatározták, hogy egy kö­zös művet elkészítenek. Ez meg­valósult és bemutatták az OIDFA nemzetközi rendezvényen a franciaországi Caenben. Az al­kotás a „Híd, amely minket összeköt” címet kapta. Megjele­nítésében szimbolizálja a szak­ma nemzetközi együttgondolko­dásának, együttműködésének lehetőségét. Az alkotás technika­ilag tovább bővíthető. A krakkói kör elkészítette a csipkekultúrájukra legjellem­zőbb 25 x 30 centiméteres minta­kendőt és azt a hídhoz csatlakoz­tatták, kifejezte ezzel együttmű­ködési szándékukat. A divatbe­mutató, amelyet Illés Vanda kom­mentált, jól példázta, hogy a csipkét hogyan lehet ötvözni a kor divatos viseletével. Vasárnap a vendégek Szécsény nevezetességeivel ismerkedtek, ellátogattak a Kubinyi Ferenc Múzeumba. „Üres az osztály, nincs lakója már..." Balassagyarmat Ballagási ünnepséget és évzárót tartott a helyi Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájában a hétvégén. A Himnusz el- éneklése után zászlóátadás következett, majd a 8. osztályos tanulók Emberek: „Mama indulnom kell” című dalát énekelték, miközben virággal köszöntöt­ték a mögöttük álló édesanyákat. Tillmann Rezső, a tagintézmény vezetője búcsúbeszédet tartott, érté­kelte az évet, majd könyveket adott át azoknak a di­ákoknak, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a tanév során. A végzős nyolcadikosok lufikat enged­tek a magasba, amely az intézménytől való elszaka­dásukat jelképezi. Az iskola vezetője két kolléganő­től is búcsúzott. Az első osztályosok évzáró műsort adtak elő. Az ünnepség befejezéseként pedig fel­hangzott a Szózat és a végzősök tanáraik vezetésé­vel visszaindultak tantermeikbe. Farkas Kinga Szécsény: kelet és nyugat kapuja Nógrád megye területfejlesztési koncepciójához kapcsolódó fó­rumsorozat első' állomásának házigazdája Szécsény városa volt. A térségből érkezett visszajelzések elsősorban a zöld gazdaság fej­lesztésének az igényét erősítették meg. Ezen belül is az itt élők kiemelt szerepet szánnának a mezőgazdaságnak - a hagyomá­nyokon alapuló zöldség- és gyümölcstermesztésnek, az állattar­tásnak és a vadgazdálkodásnak továbbá a térség jövőjének zá­logát az erre alapozott biomassza hatékony felhasználásában, a lakossági- és az intézményi épületek energetikai korszerűsítésé­ben, valamint a hulladékgazdálkodásra és feldolgozásra épülő rendszerek kiépítésében látják. Szécsény. A fórumon elsőként dr. Barta László megyei főjegyző köszön­tötte a jelenlévőket, majd adott tájékoz­tatást Nógrád megye területfejlesztési koncepciójával kapcsolatosan. Kiemel­te, hogy Nógrád megye önkormányzata több hónapos előkészítő munkán van túl. Majd hozzátette: a koncepció meg­alkotása pedig a megyei önkormányzat új feladatának, azon belül is a területfej­lesztési feladatainak sorába illeszkedik. Ezen túlmenően elmondta, bízik abban, hogy ebben a folyamatban minél több szereplő vesz részt, hiszen ez a doku­mentum alapvetően fogja meghatároz­ni szűkebb pátriánk jövőjét. Stayer László, a város polgármestere azt hangsúlyozta, jelentős dolognak tartja, hogy a vidékfejlesztéshez kap­csolódó döntések újra megyei szintre kerültek. A térség jövőjével kapcsolat­ban pedig elengedhetetlennek nevezte, hogy a közúti és a vasúti hálózat fejlesz­téseinek köszönhetően Nógrád megye, s így Szécsény térsége is újra bekapcso­lódjon az ország gazdaságának a vérke­ringésébe. A polgármester azt is hang­súlyozta, hogy mind a városnak, mind térségének a hagyományai a mezőgaz­dasággal kapcsolatos fejlesztéseket de­terminálják. Hozzátette: az ipari fejlesz­téseknek ugyancsak a mezőgazdaság­hoz kell szervesen kapcsolódniuk, pél­daként említve a feldolgozóipart és a bioenergetikát. Stayer László a másik kitörési pont­ként az oktatást említette, amelyben fon­tos szerepet szánnak a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumnak. Fiikor Lajos, az intéz­mény igazgatója kiemelte, hogy a minő­ségi szakképzésben és az energetikában óriási lehetőség rejlik. A napenergia okos felhasználása nemcsak Nógrád megye, hanem az egész világ jövőjét befolyásol­ja. Szűkebb hazánk esetében azonban kardinális lesz az egyes technológiák ki­építéséhez szükséges pénzforrások nagyságrendje, hiszen nem mindegy, hogy egy-egy erőmű kivitelezése és mű­ködtetése mennyibe kerül. A szakképzés témájában pedig Fiikor Lajos azt fejtette ki: a fiataloknak piac­képes szakmákat kell elsajátítaniuk, hi­szen nemcsak a saját érdekük, hanem egyben a közösségé is, hogy a minél előbb munkába álljanak, tudásukat az ország szolgálatába állítva, helyben ta­lálják meg számításaikat. HIRDETÉS U ® 9©ÖQ0Q<t)8 fe?8QÖ ©liiiLCS HIRDETÉS > Nevei festő-, szobrász­ét képzőművészek alkotásai rendkívüli kedvező áron- Bőrszobrászok, porcelánfestők gyönyörű munkái • Egyedi, kézzel készült termékek Sl Nyitvatartási^. H-P: 10:00-18:00 . JfcsZ:"9:00^13:00 3100 Salgótarján?Kassai sor ó •~^Tel.: 32/418-190 T tarjanimucsarnok@gmail.hu

Next

/
Thumbnails
Contents