Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-14 / 136. szám
12 SPORTTUKOR Mai sportműsor Öregfiúk kupamérkőzés: SKSE - Gyöngyösi AK, Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 17 óra Hosszabbítottak Dombival labdarúgás. A kupagyőztes Debrecen fél évvel, december 31-ig meghosszabbította 39 esztendős labdarúgója, Dombi Tibor nyáron lejáró szerződését.- Még mindig sokat tud segíteni együttesünknek. Ha lehetőséget kap, lehet rá számtani, emellett a tapasztalatával, rutinjával fontos játékosnak számít az öltözőben is, így mindenképpen helye van a Lokiban - írta csütörtöki közleményében a debreceni klub, amely a következő idényben az Európa Ligában szerepelhet. A középpályás 17 évesen mutatkozott be a DVSC-ben, amellyel hat bajnoki címet és öt kupagyőzelmet ért el. Az együttes színeiben 427 NB I-es bajnokin lépett pályára, ezzel a debreceni örök- ranglista élén áll. A hétvégén rendezik meg a Salgó MIDEX Rally országos túrabajnokság következő fordulóját. A több mint százhúsz nevező között sok Nógrád megyei versenyző is rajthoz áll. így például Kiss Róbert, Csépe Gábor, Rafael Tamás, Kerék György, Molnár Ferenc, Mócsány Zsolt és Lopatovszki Ottó, akik a tervek szerint Ladával indulnak. A verseny előtti sajtótájékoztatót június 14-én, pénteken 18 órától tartják a salgótarjáni Stécé Kávéházban, ahol ott lesz a Salgó MIDEX Rally 2013 verseny vezetősége. Az esti közönségtalálkozó - néhány versenyzővel, köztük a tavalyi bajnok szécsényi Vincze Mártonnal- 20 órakor kezdődik. Úgy volt, hogy a szombati prológ és a szervízpark helyszíne megváltozik, azonban a rendezőkVincze Márton, az RTE 2012. évi bajnoka ■ ■ «n 3. romul i musz un t »mii 2013 JUNIUS 15-16 KAMIKErvn NYOMTATVÁNYA INI/FSr KFT neveztek Salgó MIDEX Rally országos túrabajnokság MIKROpÁKK tői megerősítést kaptunk, hogy mégis Salgótarjánban, a Külső pályaudvaron lesz 15 órától. Vasárnap reggel 6.50-től, nyolc gyorsasági szakaszon folyik a verseny: Zagyvaróna Cered (Gy: 1, 4, 6) 12.3 km, Zabar - Domaháza (Gy: 2,7) 6.5 km, Vizslás - Kazár - Salgótarján (Gy: 3,5,8) 8.5 km. A viadal idején, június 16-án, reggel 6-órától 19 óráig az alábbi útlezárások lesznek: Zabar - Domaháza, Zagyvaróna - Cered, Vizslás - Kazár - Salgótarján. A buszok módosított útvonalon és menetrenddel közlekednek, érdeklődni a Nógrád Volánnál lehet. <#.(te*® ........ aw vv giobairoll Ml this Point Hsánmki és cJJttsa étjfdiafié Dteba «/-nu*5 snciMt nujsntvr KFT. Gto Coniruck informatikai Bravúr az első meccsen Salgótarján. Miután az SBTC U19-es csapata bajnok lett az országos mezőny második osztályának Közép-B csoportjában, jogot nyert az osztályozón való megmérettetésre. Ennek tétje az új szervezésű labdarúgó NB I-es U21-es mezőnybe jutás. A sorsolás révén a tarjáni fiatalok az egyik mintaklubnak számító Felcsút csapatával kerültek össze két mérkőzés erejéig. Az első meccs június 12-én, szerdán volt a Tóstrandon s nem kis meglepetést okozva a Stécé O-O-ás félidő után 2-0-ra legyőzte jó nevű ellenfelét. Az összeállítás a következő volt: Puporka - Sebó, Ivánfy, Gyura, Fehérvári, Török (Kovács), Taliga (Bata), Nyerges, Bakos, Lenkó, Kalácska. A gólokat Lenkó (11- esből) és Bata szerezte. Puporka tizenegyest hárított. Két sárga lap után Ivánfyt kiállították. A feltűnően szép számú közönség nagy tapssal köszöntötte a szép sikert elért utánpótlás csapatot. A mérkőzés visszavágóját június 15-én, szombaton 15 órakor Székesfehérvárott, a Videoton Sóstói Stadionjában rendezik meg. Mint Palaticzky Szabolcs edző elmondta, a hazai győzelem bizakodóvá tette őket, de tudatában vannak annak is, hogy nagy küzdelem, kemény csata vár rájuk, a jó erőkből álló Felcsút bizonyára mindent megtesz annak érdekében, hogy a maga javára fordítsa az eredményt. Ha azonban a Stécé ismét olyan fegyelmezetten és lelkesen játszik mint szerdán, kivívhatják a továbbjutást és a további osztályozó mérkőzések lehetőségét. Cs. B. Több döntős helyet szereztek DIÁKSPORT Mérlegen a „Közgé” tanéve A tanulók már a vakáció betűit vésik a táblákra, itt az ideje, hogy összegyűjtsük a Táncsics DSE tanévének sporteseményeit, ha csak felsorolásszerűen is. A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola keretein belül működtetett sportkör jobb szezont zárt, mint egy esztendővel korábban. B. T. Röplabdázóik az idén is országos döntőbe jutottak, és a Debrecenben megrendezett finálén a lányok 14., a fiúk pedig a 12. helyen végeztek. Utóbbiaknak mindössze egy szetten múlott a legjobb nyolc közé jutás. Úszóik 9., 13. és 17. hellyel büszkélkedhetnek, Tóth Kristóf és Kelemen Dávid révén. Sakkozóik Szombathelyen döntőztek és csapatban a 15. helyet (Simon Attila, Tarjáni Dominik, Kecskés Bence, Lipcsei Ádám) szerezték meg, míg a fővárosban, egyéniben Tarjáni Dominik 17., Simon Attila pedig 18. helyezéssel tették le a névjegyüket a nemzetközi nagymestereket felvonultató mezőnyben. Márton Patrik teniszben, síben és kerékpárban végzett dobogós helyeker az országos döntők során. Továbbra is az iskola egyik sportbüszkesége Szentes Réka, aki teniszben ért e egyre kiválóbb eredményeket. Lovaglásban - azon belül díjugratásban - Bállá Dóra és Susán Kitty az aki az iskola hírét viszik, természetesen saját egyesületükben. Ezen felül labdarúgásban, futsalban, kézilabdában és atlétikában is szép eredmények szü lettek az idei tanévben.- Felülmúltuk az előző tanév eredményeit és több sportágban is az országos döntőn képviseltük me gyénket, iskolánkat - mondta Molnár Ferenc, s DSE vezetője. - A nehéz körülmények ellenére ií komoly sikereket értünk el, ami bizonyítja, hogy £ Közgében jó munka folyik és minden tőlünk telhe tőt megteszünk azért, hogy tanulóink versenyzési lehetőségeit bővítsük. Ilyen mostoha körülmények között országos szinten is kitűnő eredményekei érünk el. Szeretném megköszönni az iskola vezetőségének, az iskola fenntartójának, valamint Tóth Attila és Tihaméri Tamásnak, hogy segítették munkánkat, illetve a Táncsics DSE mellett a versenyek finanszírozásában is részt vettek. * MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. « Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtakarítjuk! ■ BER-BERSZAI Akciós áron! iJTES gy,élsz°l9á'at ■3618889200 Teletonszám- 8 8 q 9206 ayc,u6hu hu Honlap- w« w°.Rwayc.ub M Work Way Club t K i