Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-09 / 106. szám

SPORTTUKOR 2013. MÁJUS 9., CSÜTÖRTÖK Megtartják, ott lesznek- Lesz verseny, úgyhogy mi is ott leszünk! A tervezettnél ugyan egy héttel később (május 24-26.), és más versenyközponttal (Kapuvár helyett Himod), de megrende­zik a tereprali országos baj­nokság második futamát, ami azt jelenti, hogy a Selyemút rali közelségének ellenére in­dulni tudunk itthon is - jelen­tette be Szalay Balázs. Lesz tehát lehetősége a ma­gyar Opel Dakar Team párosá­nak hazai pályákon és közön­ség előtt versenyezni. A janu­ári Dakar- ralira elkészült Opel Mokkát most először láthatja majd versenykörülmények kö­zött a magyar közönség.- Csalódott voltam, amikor hallottam, hogy elmarad a ver­seny, hiszen az időbeosztá­sunkba ez az egy hazai futam fért bele. Fontosak nekünk a hazai szurkolók, és Himodon találkozhatunk velük, remé­lem, minél többen jönnek majd el a versenyünkre - mondta Szalay. Megemlékezés Balassagyarmat utób­bi évtizedeinek legjobb játé­kosáról, Nógrád megye ötszö­rös bajnokáról, a három éve elhunyt Gál Gáborról emlé­keznek meg az Ipoly-partján május 12-én, vasárnap a Mik­száth Kálmán Művelődési Központban (Rákóczi út 50.) és a rapid verseny egyben a megyebajnoki címről és a ko­moly pénzdíjazás(125 000 Ft díjalap) nyerteseiről is dönt. A résztvevők létszámától függően 9 vagy 11 fordulós svájci rendszerű versenyre elő­zetesen e-mailben (koltanyi. imre@gmail. com) vagy a hely­színen, a 10 órai kezdés előtt le­het jelentkezni szombaton 20 óráig. Az abszolút díjazás mel­lett a FIDE értékszám-kategóri- ák legjobbjai ugyanúgy kap­nak különdíjat, mint a legjobb Nógrád megyei és balassagyar­mati, valamint a legeredmé­nyesebb női és a legjobb há­rom ifjúsági versenyző is. * * * Május 11 én szombaton Sal­gótarjánban a Galcsik Fogadó­ban lehet „bemelegíteni” a fen­ti rapid megyebajnokságra. Az 1998 után születettek csoport­jában és a nyílt kategóriában 2x15 perces, 7 fordulós ver­senyt rendeznek, ugyancsak (szerény) pénzdíjazás mellett. Nevezni a 9 órai kezdés előtt a helyszínen lehet Indul a városi bajnokságsorozat U8 helyett U9 (lányoknál és fiúk­nál is), U14 lány helyett U13 lány, U17 lány helyett U19 lány korcsoportok indulnak idén, emellett pedig megszűnik az elit férfi U19-es kategória. Nevezni a helyszínen 9 órától lehetséges majd 800 Ft (Salgótar­jáni HKE tagoknak 400 Ft) ellené­ben, a futamok 10.30-tól indul­nak, elsőként szokás szerint a gyerekek (U9 és üli) versenyez­hetnek. Őket követik majd az U13-as fiúk, U13-as és U19-es lá­nyok, valamint a női felnőttek, akik már a nagy körön mérhetik össze tudásukat. 11.30 magassá­gában várható az U 15-ös, U19-es és master férfi kategóriák rajtja, dél után nem sokkal pedig a fér­fi felnőttek és az ELIT kategóriák indulói versenyeznek majd. A szervezők - a létszám függ­vényében - a rajtidőpontok vál­toztatásának jogát fenntartják, és kérik, hogy a résztvevők 10.30-ig nevezzenek be, bárme­lyik kategóriának is legyenek in­dulói. A verseny után 13.30 órá­tól lesz a futam eredményhirde­tése, melyet követően - a hagyo­mányokhoz hűen - díjazzák a 2012-es összetett dobogós ver­senyzőit. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesü­let 1995 óta rendezi meg - a minden évben négy futamból álló - hegyik­erékpáros városi bajnok­ságsorozatot. A 19. sze­zon május 12-én, vasár­nap indul, a versenyköz­pont a tóstrandi SBTC- pálya parkolója lesz, a nyomvonal a Gedőcz-ger- inc környékén fut majd. Kéri István Természetesen a „városik” to­vábbra is arról szólnak, hogy mindenki számára versenyzési lehetőséget biztosítsanak, legye­nek teljesen amatőr, hobbi kerék­párosok, vagy gyakorlott „profik” a résztvevők. A futamok mára re­gionális eseménnyé nőtték ki ma­gukat, hiszen rendszeres résztve­vői a salgótarjáni versenyeknek az ózdiak, kazincbarcikaiak, ba­lassagyarmatiak, egriek, gyön­gyösiek és gödöllőiek is, de rend­re érkeznek hegyikerékpárosok távolabbi településekről is. A tizenkilencedik szezonban néhány kategóriamódosítást is eszközöltek a szervezők, legfő- módosítások előtt áttekintették képpen a nemzetközi szabályok- az előző szezonok eseményeit is, kai való összhang érdekében. A és a változtatások során töreked­tek arra, hogy a lehető legkeve­sebb versenyzőt érintsenek azok „negatívan”. A változások tehát: Kezd beérni a munka eredménye "SAKK Országos csapat diákolimpia döntő, Szombathely A minapi három napos or­szágos csapatdöntőn öt nógrádi csapat képviselte megyénket és iskolájukat, több, kevesebb sikerrel. Márton István Legeredményesebb tanintéz­ménynek a salgótarjáni Gagarin iskola bizonyult, felsős fiú csapa­tuk a 29 indulóból a 10. helyre fu­tott be, alsós lányaik 27-ből 17. let­tek. Utóbbiak először indulhattak ilyen rangos tornán és zsenge ko­ruk miatt még van fejlődni és fel­jebb lépniük. A csapatból Lórik Kitti és Sütő Re­beka 3,5-3,5, Toldi Ivett 2,5 pontot gyűjtött 7 játszmából (egyszer erő­nyerők voltak). A felsős fiúkat ér­tékszámuk alapján előzetesen a 10. helyre rangsorolták és a 8. forduló után három csapatgyőzelemmel, ugyanennyi döntetlennel és két ve­reséggel ott is kötöttek ki a végén. A szép eredménynek örültek, de némi hiányérzet és keserűség is dolgozott bennük, mert az utolsó forduló előtt még a 6-7. helyen áll­tak. Táblasorrendben Patai Péter 7- ből 4, Klenóczky Dániel 7/3, Gyetvai Izsák 6/4, Bíró Máté 8/4,5, Baranyi Levente 4/1,5 pontot szerzett. A csa­pat tagjai még jövőre is mind gagarinosok lesznek, s egy évük van arra, hogy felkészüljenek egy még szebb eredmény elérésére. Az alsós fiúknál a pásztói iskola csapata teljesített becsülettel a 25 vetélytárs között. Négy győzelem­mel egy döntetlennel és három ve­reséggel a 15. helyen végeztek. Ha csak a helyezési számot nézzük, szépen hangzik és valóban nem is rossz a balassagyarmati Szent- györgyi gimnázium hölgyeinek 10. helye, a 13 résztvevő között. Hason­lóan alakult a tarjám Táncsics kö­zépiskola fiúinak eredményessége, a 23 induló csapatból a 15. lettek. Bíró Máté minden mérkőzésen játszott és csapata legjobb pontszerzőjének bizonyult A legjobb amatőrök a veretlen profik ellen KOSÁRLABDA Ingyenes szurkolói buszokat indít Kecskemétre az SKSE A tavalyi esztendőhöz hasonló­an ismét bejutott az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság finá­léjába a Konecranes- Salgótarjáni KSE együttese, amely a veretlenségét az múlt héten véget ért keresztbeját­szásban is megőrző Kecskeméti TE-Duna Aszfalt csapatával szemben kísérelheti meg a cím­védést. A két győzelemig tartó párharc első felvonását vasár­nap 18 órától Kecskeméten, míg a visszavágót május 18-án, szombaton ugyancsak 18 órától Salgótarjánban rendezik, míg az esetleges harmadik össze­csapás helyszíne a Hírős város, időpontja pedig május 25., szombat.- Azzal kell kezdenem, hogy gratu­láljak a csapat játékosainak a férfi ko­sárlabda NB I/B amatőr bajnoki címé­hez - mondta érdeklődésünkre Dáni­el Tamás, az SKSE vezetőedzője, akit a finálé esélyeiről, illetve csapata felké­szüléséről kérdeztünk. - Ugyanis ke­leten a Kecskemét kivételével minden rangadónkat megnyertük, és a nyuga­ti élcsapatokat is maradéktalanul le­győztük, kivéve az ominózus MTK el leni találkozót. így azt gondolom, hogy jogosan érezhetjük, hogy a valóban amatőr csapatok közt a tavalyi sike­rünk után ismét mi vagyunk a legjob­bak. Az nyilván más kérdés, hogy van még előttünk egy ez idáig veretlen Kecskemét, akivel most a döntőben kell megküzdenünk. Szerintem egyér­telmű, hogy őket abszolút nem sorol­hatjuk az amatőrök közé, hisz minden területen profi működtetéssel és hát­térrel szerepelnek, gyakorlatilag A- csoportos szinten dolgoznak. Nyilván a helyzet elgondolkodtató, de igazán nem akarunk vele foglalkozni, ez a fel­adat, s ha a már biztosan meglévő ezüstérmünkből aranyat szeretnénk csinálni, akkor őket kell legyőzni. Egy biztos, mindent meg fogunk tenni an­nak érdekében, hogy ne legyen aka­dálymentes a további szereplésük.- Miként alakul a gárda felkészülése a vasárnapi nyitó találkozó előtt?- Nyilván a csapat lehetőségeihez képest teljes erőbedobással készül, pil­lanatnyilag úgy néz ki, hogy még egy edzőmeccset is be tudunk iktatni a programba. A döntő első felvonását a szövetség vasárnap délutánra írta ki, ami nekünk azért fontos, mert Likár Péter pénteken nősül és rajta kívül a csapat jó néhány játékosa is ott lesz az esküvőn. Vasárnapig viszont ki tudják pihenni magukat, és nem lesz akadá­lya annak, hogy egy jó meccset ját­szunk. Itt kell megjegyeznem, ha már jó néhányszor ostoroztam a szövetsé­get, most meg kell nekik köszönnöm, hogy miután jeleztük, centerünk ma­gánjellegű programját, amit még a baj­nokság előtt döntöttek el, rendkívül korrekten jelölték ki a találkozó idő­pontját.- A hírek szerint a csapathoz hason­lóan a tarjáni drukkerek is fokozottan készülnek a kecskeméti összecsapásra.- A vasárnapi időpont szurkolóink­nak is kedvezhet, és a pillanatnyi in­formációk alapján valóban nagyon so­kan fogják elkísérni a csapatot Kecs­kemétre. Ehhez nagy segítséget adott a főszponzorunk, a Konecranes Kft.,' mivel a döntőre felajánlott támogatá­sukból lehetővé tudjuk tenni, hogy a szurkolói busz, vagy esetleg buszok költségét kifizethessük (a jelentkezé­seket továbbra is várjuk az orbay.csaba@ starjan.hu címre). A be­lépőjegyekkel kapcsolatban most egyeztetünk az ellenfél vezetésével, mivel mi fölajánlottuk, hogy ugyan­úgy, mint tavaly a Bajával, most is en­gedjenek be egy limitált számú ven­dégdrukkert és május 18-án a máso­dik mérkőzésen, mi ezt visszaadjuk. Ez nyilván tovább növelheti a szurko­lói kedvet. Patai Péternek az első táblán kellett helytállnia

Next

/
Thumbnails
Contents