Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)
2013-05-08 / 105. szám
HIRDETÉS Pén zben elmesélt történelem Szenográdi Ferenc Szécsény. „Palóc ország rézmetszője - Horváth Endre a pengő és a forint alkotója” címmel nyílt kiállítás a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban a közelmúltban. A megjelenteket Gusztim dr. Toronyi Judit, az intézmény igazgatója köszöntötte. Stayer László, a város polgármestere megköszönte Medvácz Lajosnak, Balassagyarmat első emberének, hogy hely- történeti gyűjteményükből a tárgyakat biztosították a kiállításhoz. Köszönetét fejezte ki továbbá Lopatovszki Csabának, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nógrád megyei szervezetének elnökének, hogy az egykori fizető eszközöket a tárlat rendelkezésére bocsátotta. Medvácz Lajos kiemelte Kovalcsik Andrásnak - aki már nincs Közöttünk - Balassagyarmaton végzett helytörténeti kutatómunkáját, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a településen létrejött ez a kiállítás. Horváth Endrével kapcsolatosan többek között megjegyezte, hogy gimnazista volt, amikor a családja 1908-ban Balassagyarmatra költözött. Grafikus képesítést szerzett, majd mesterfokon megtanulta a rézmetszést. Számos bankjegy tervezése kapcsolódik a nevéhez. 1947-ben egy milánói cég jól jövedelmező svájci állást kínált neki, de ő továbbra is a magyar pénzjegynyomdánál maradt. Lopatovszki Csaba részletes áttekintést adott a pénzkészítés közel egy évszázadáról. Az első világháború után az infláció megfékezésére 1927-ben bevezették az új fizetőeszközt, a pengőt. Horváth Endre által tervezett bankjegyekből, a Magyar Nemzeti Bank huszonhatot hozott forgalomba. Az 1938-ban kiadott Szent István ötpengős elnyerte a világ legszebb pénzérméjét A kétpengősön megörökített egy hollókői anyát a kislányával, aki abban az időben két éves volt, még ma is él a világ- örökség falujában. A második világháború után hazánkban a világon eddig a legnagyobb mértékű infláció sodort végig. Az 1946 augusztusában megjelent új fizető- eszköz, a forint vetett véget ennek. Az 1947 februárjában megjelent tízforintost, amelynek előoldalán Petőfi Sándor képe látható, a korabeli sajtó Európa legszebb bankjegyének minősítette. Horváth Endre az új bankjegy-sorozatot történelmi személyiségek Dózsa György, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos arcképével tervezte. Scfimid Zsuzsanna énekes, a kiállítás megnyitóján a pengő korszakát idézte meg dalaival. A tárlat június 30-ig látogatható. A Balassagyarmati Törvényszék Cégbírósága által Cg. 12-10-001514 cégjegyzékszám alatt bejegyzett NÓGRÁD VOLÁN AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (székhely: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. szám) vezérigazgatója az alábbi HIRDETMÉNYT teszi közzé a tőkepiacról szóló 8001. évi CXX. törvény 10. §-ában foglaltak alapján: A NÓGRÁD VOLÁN Autóbusz-közlekedési zártkörűen működő Részvénytársaság (székhely: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139., cégjegyzékszám: Cg. 12-10- 001514) vezérigazgatója értesíti a részvényeseket, hogy a társaság a 2013. február 26. napján megtartott közgyűlésén meghozott Kgy. 8/2013. (11.26.) számú közgyűlési határozatával a társaság által kibocsátott 2.356 db, egyenként 10.000 Ft névértékű, névre szóló nyomdai úton előállított dolgozói részvény de- materializált törzsrészvénnyé történő átalakítását határozta el. Az átalakítás megkezdésének időpontja: 2013. áprilisa. A benyújtásra nyitva álló időtartam: 61 nap A benyújtási időtartam záró napja: 20l3.június3. A benyújtás helve: a társaság székhelye (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. Jogi Iroda), hétfő- péntek 9.00 -14.00 óra Az átalakítás napja: 2013. június 4. A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. vezérigazgatója a jelen hirdetménnyel felhívja a tisztelt részvényeseket, hogy a nyomdai úton előállított, névre szóló dolgozói részvényeiket az átalakítás időtartama alatt nyújtsák be a társaság székhelyén, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. szám alatt. A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. vezérigazgatója felhívja a dolgozói részvény tulajdonosok figyelmét arra, hogy- a részvényes a benyújtással egy idej üleg köteles megjelölni azt a befektetési szolgáltatót, amellyel értékpapír-számlaszerződést kötött, ennek hiányában úgy tekinti a Társaság, mint aki a benyújtást elmulasztotta,- a központi értéktárnál letétként elhelyezett értékpapírok benyújtottnak tekintendők, ha az értékpapír tulajdonosa értékpapír számlával rendelkezik,- a be nem nyújtott, nyomdai úton előállított értékpapír helyébe lépő dematerializált értékpapír tulajdonjoga a nyomdai úton előáUított értékpapír utolsó tulajdonosát illeti meg. A nyomdai úton előállított dolgozói részvényeket a társaság 2013. június 4. napjával érvénytelennek nyilvánítja. Az érvényesen be nem nyújtott nyomdai úton előáUított dolgozói részvények ellenében kibocsátott dematerializált törzsrészvényekkel kapcsolatban a Társaság a 2001. évi CXX. törvény 11 .§ (3) illetve 12.§ (2) bekezdése szerint jár el. Az érvénytelenné nyilvánított értékpapír tulajdonosa követelheti a dematerializált értékpapír kiadását, vagy ha az értékesítés már megtörtént, a dematerializált értékpapír eUenértékét. NÓGRÁD VOLÁN Zrt. \______________________________________________________________________________________/ Anyák napi ünnepség Endrefalván „Orgona ága, barackfa virága. Öltözzetek új ruhába, Anyák napja hajnalára. Illatosán. Zúgja az erdő, susogja a szellő, Üzenik az ágak, lombok: Légy Te mindig nagyon boldog, Édesanyám”. - ezekkel a szép gondolatokkal kezdték a helyi általános iskolában a múlt héten az ünnepséget. Endrefsíva. A helyi iskolában régi és kedves hagyomány, hogy minden tavasszal, május első hétvégéjén együtt köszöntik az édesanyákat. így volt ez most is. Kicsik és nagyok már hetekkel korábban tervezgették, hogy milyen ajándékkal kedveskedjenek az anyukáknak, nagymamáknak. Verseket, dalokat tanultak, gyakoroltak, furulyáztak, gitároztak és volt olyan diák is, aki saját költeménnyel kedveskedett az édesanyjának. Szebbnél-szebb virágok készültek krepp-papírból, színes lapokból, textíliákból. Készítettek kiskönyvet, melyben lerajzolták, leírták, hogy milyennek látják az anyukákat, de sütöttek még apró süteményeket, gyöngyökből karkötőket és láncokat fűztek, fényképes szíveket ragasztottak. Az ügyesebbek zenés fényképes válogatást is készítettek, amelyet kivetítettek a köszöntőn, a megjelent szülők és nagyszülők örömére. Pénteken ünneplőbe öltöztek a gyerekek, orgonával feldíszítették osztálytermeiket, és izgatottan várták az anyukákat, nagymamákat A szülők meghatóban hallgatták a verseket, dalokat, több gyermek úgy elérzékenyült, hogy alig tudta elmondani anyák napi köszöntőjét. A rövid, de szívet melengető műsor és ajándékozás után süteménnyel, üdítővel kedveskedtek a gyerekek és még sokáig beszélgettek az osztályokban a pedagógusokkal együtt - mondta az iskola igazgatója, Antalné Varga Katalin. A KRF marketingből az első helyen! Idén, 5. alkalommal került kiosztásra a TrafficBTL reklámügynökség által létrehozott TrafficAwards díj, amelyet olyan fiatal marketing szakemberek munkáinak ítélnek oda, akik érdeklődnek az újszerű, kreatív megoldások iránt, és szeretnék megmérettetni tudásukat, kreativitásukat a hazai marketing világát meghatározó szakmai zsűri előtt. A rangos megmérettetésen számos hazai egyetem és főiskola hallgatója vett részt, akik közül Bálint Ádám, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola hallgatója idén I. helyezettként nyerte el a Traffic Awards díjat, az ERSTE BANK HUNGARY Zrt. számára készített marketingkomKAROLY RÓBERT FŐISKOLA munikációs tervével. A terv elkészítése során Bálint Ádám, olyan modern marketingkommunikációs eszközöket használt (outdoor, ambient, online és social media eszközök) amelyekkel a vállalat a közeljövőben képes lesz növelni népszerűségét a kijelölt célcsoport - a fiatal „Z” és „Y” generáció - értékrendjében. Megállapításait és terveit szekunder és primer jellegű piackutatási eredményeivel támasztotta alá, így növelve pályázata szakmai megalapozottságát. Az ifjú marketing-szakember jelenleg Finnországban az Oulu-i Egyetem alkalmazott természettudományi karán, megújuló energiaforrások szakirányon - KRF-ERASMUS ösztöndíjprogram keretében - angol nyelven folytatja tanulmányait, így a díjat hazaérkezése után veszi majd át Budapesten. TUDÁSSAL A jÓVŐÉRT A kiállítás megnyitóján Gusztiné dr. Toronyi Judit, Lopatovszki Csaba, Medvácz Lajos és Stayer László