Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)
2013-05-08 / 105. szám
Kiállítás Endrefalván tndrefafva, Kiállítás nyílt 2013. április 30-án Nagy Vilmosné csipkekészítő munkáiból az endrefalvai Általános Iskola és Óvoda galériájában. A szécsényi Palócfóldi Népi Iparművészek Egyesületének tagja vert csipkékkel, kisebb- nagyobb térítőkkel, gallérokkal, a csipkeverő párnán készült kiegészítőkkel örvendezteti meg a tárlat nézőit A megnyitó után a tanulók találkozhattak az alkotóval és megismerkedhettek a csipkekészítés technikájával. A kiállítás május végéig várja az érdeklődőket - tájékoztatta lapunkat az Általános Iskola igazgatója, Antalné Varga Katalin. Nógrádi győztes Btíítepest Ríliléc. Idén második alkalommal rendezték meg április végén a budapesti Millenáris B épületének nagycsarnokában a Veletech névre keresztelt rendezvényt A rendezvény nem csak az okostelefon kedvelőinek volt érdekes, hanem mim denki számára, hiszen színes programokkal várták a rendezők a kilátogatókat A látogatók részt vehettek különböző előadásokon, alkalmazás-bemutatókon, az ASUS Extrém OC Párbaján (tuningverseny), H.A.C.K elektronikai work-shop (IT- biztonság) bemutatóján, mobil- mementók retro telefon-kiállításán és Modding-versenyen. Nógrádi szemmel nézve a legfontosabb esemény, a Mod- dingverseny volt, annak is Casecon kategóriája, ahol alapjaitól egyedileg épített számítógépet készítettek, amelyben legfeljebb részleteiben volt felhasználható a gyári számítógépház váza. Ebben a kategóriában indult csábi 112 névvel a rimóci Várkúti Csaba xBlue-mod vízhűtéses számítógép tervével, és ha már elindult, akkor nem távozott üres kézzel, hiszen megnyerte a kategóriáját és felállhatott a képzeletbeli dobogó csúcsára. Testvértelepülési találkozó Szállt la. A művelődési háznál 14.30 órakor a köszöntőkkel kezdődik a május 11-i szombati, testvértelepülési találkozó a községben. Ezután a szórakoztatásé lesz a főszerep, a szabadtéri színpadon környékbeli települések hagyományőrzői, illetve balassagyarmatiak, csoportos, valamint egyéni műsor- számokkal lépnek fel. HIRDETÉS _,Mesterségek dicsérete” Első alkalommal írt ki rajzpályázatot általános iskolások számára „Mesterségek dicsérete” címmel idén márciusban a Nóg- rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A pályaműveknek valamilyen kétkezi szakmát kellett bemutatni, ahogyan a mesterek, munkások alkotnak, dolgoznak. ■ NÓgrád megye. Erdei Györgyné, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője elmondta, nagy fontossággal bír manapság a kétkezi szakmák népszerűsítése, hiszen növelni kell a szakmunka presztízsét, tudatosítani kell a tanulókkal, hogy egy jó szakma felér egy diplomával. A rajzpályázat célja tehát a pályaorientáció segítése, a szakképzésben tanulók számának növelése, a figyelem felkeltése volt a szűkebb hazánkban oktatott szakmák iránt. A pedagógusok elmondása szerint a gyerekeket nem volt nehéz rábírni, hogy rajzba öntsék az általuk ismert mesterségeket, álmaik szakmáját, illetve szüleik, nagyszüleik foglalkozását. A kiírásra több mint 220 pályamű érkezett szűkebb hazánk 19 iskolájából. A legnépszerűbb, legtöbbek által ábrázolt mesterségek a pék, a cukrász, a kovács, a villanyszerelő, az ács és a kőműves voltak, de a kéményseprő, a lópatkoló, vagy éppen a csipkeverő is megjelent a rajzokon. A legszínvonalasabb alkotásokat a három tagú zsűri két korcsoportban értékelte, valamint további kilenc kimagasló rajzot emléklappal jutalmazott. A díjazottak ünnepélyes keretek között Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában MihálynéBalázs Melindától, a kamara titkárától és Erdei Györgynétől vehették át jutalmukat. Ugyanitt tekinthető meg a tanév végéig az összes pályamunkát bemutató kiállítás. Annak a rajznak a készítője, amelyik a legtöbb szavazatot kapja a látogatóktól közönségdíjban részesül.- Neves festi-, szobrászét képzőművészek alkotásai rendkívüli kedvező áron- Bőrszobrászok, porcelánfestők gyönyörű munkái - Egyedi, kézzel készült termékek ,^8PsNyitvatartás: H-P: ,10:00 - 18:00 SZ: 9:00'-*13:00 3100 Salgótarján, Kassai sor 6. Tel.: 32/418-190 tarjanimucsarnok@gmail.hu „Dicsőségtabló” I. korcsoport: 1. helyezett: Zeke Martin 2. osztály, Dózsa György Általános Iskola, Pásztó 2. helyezett: Sikora Viktória 4. osztály, Szendehelyi Általános Iskola 3. helyezett: Fekete Dóra 3. osztály, II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskola, Bátonyterenye li. korcsoport: 1. helyezett: Király Dorina 6. osztály, Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola, Karancslapujtő 2. helyezett: Anda Bianka 8. osztály, SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola 3. helyezett: Vaspál Evelin 5. osztály, Kossuth Lajos Általános Iskola, Bátonyterenye Oklevélben részesültek: Tőzsér Viktória (Aba Sámuel Általános Iskola Vizslási Tagintézménye), Zachar Csilla, Schmittinger Lili (Szentgyörgyi István Általános Iskola, Diósjenő), Bárány Eszter, Lőrik Emma (Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szé- csény), Liszkóczi Kristóf, Szőke Patrik (Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola, Karancslapujtő) Sárközi Kevin (Kossuth Lajos Általános Iskola, Bátonyterenye), Rádi Dorina (Szondi György Általános Iskola Mikszáth Kálmán Tagiskolája, Dejtár). A tuzoltoallomas alapkövet mar elhelyeztek Önerős építkezés kezdődött a községben, a leendő katasztrófavédelmi őrs épületének alapkövét ünnepélyes keretek között helyezték el a napokban. A községben és vonzás- körzetében az élet- és vagyonvédelmet, a mindenkit megillető, alapvető biztonságot szolgálja, valamint munkahelyeket is teremt a beruházás. fórcd. Az önkormányzati képviselő-testület az elmúlt év szeptemberében döntött úgy, hogy saját forrásból megépíti a katasztrófavédelmi őrs épületét, így a községben hivatásos tűzoltóállomás működhet, ami történelmi jelentőségű a község, illetve vonzáskörzete életében. Cél az, hogy a tűzeseteknél nagyobb esélyt biztosítsanak az életmentésre, az anyagi javak védelmére. Ez volt a legfontosabb és az elsődleges szempont, ezt tartotta szem előtt döntésénél a helyi vezetés. Mindezt fánvári Andrásáé, Bércéi polgármestere mondta el az ünnepségen, s hozzátette, hogy a tervek elkészültek, a jogerős engedélyek birtokában megkezdik a munkát. Beszédét a következő gondolatával zárta: - Biztos vagyok abban, hogy a majd itt szolgálatot teljesítő tűzoltók szükség esetén a legjobb tudásukat nyújtva védik valamennyiünk életét, vagyonát. Berecz György , a katasztrófa- védelem megyi igazgatója is tolmácsolta gondolatait ez alkalomból, két fontos szempont kiemelésével: valóban történelmi a pillanat Bercelen, hiszen az őrs működtetésével eltűnik egy fehér folt, s gyorsabb lehet a szakszerű segítségnyújtás. Nógrád megye délnyugati részének biztonságát hamarosan az itt szolgáló állomány is erősíteni fogja. Óriási dolog továbbá, hogy önerőből valósul meg az építkezés. Berecz György végül megköszönte a bercelieknek az eddigi közös tevékenységet. Az alapkő letételével kezdetét vette a kivitelezés, amelynek indítása a jövőnek is üzen: a főidbe helyezett időkapszula a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állományáról és Bércéi önkormányzatának tagjairól készült fotók mellett egy pendrive-ot, a Nógrád Megyei Hírlap május 4-i számát, egy tűzoltóautót, valamint Jánvári Andrásné, Berecz György és Barna János, a Nógrád megyei közgyűlés alelnöke aláírásával jegyzett emléklapot tartalmazza. Műsorral, a községi óvodások, iskolások és a hagyományőrző népdalkor fellépésével, zenés, táncos produkciókkal folytatódott a rendezvény, amelyen részt vettek a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, valamint a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beavatkozó egységei. Az ünneplést látAz alapkövet Berecz György, Jánvári Andrásné és Barna János helyezték el ványos tűzoltótechnikai bemutató színesítette, s az érdeklődők megtekinthették a készenléti gépjárműveket is. Képzőművészeti pályázatot hirdetett a Muzsikál az erdő Alapítvány az idén tíz éves rendezvény- sorozat emlékfájának elkészítésére. A pályázatokat neves képzőművészekből álló zsűri bírálja el, a nyertes a Mátraalmás mellett álló emlékfába, egy 60 centiméter átmérőjű, lábon száradt kocsánytalan tölgybe faraghatja be alkotását - mondta az MTI-nek Szabó Lajos erdőmérnök, az alapítvány elnöke. Kiemelte: a Muzsikál az erdő - Mátrai művészeti napok elnevezésű, jubiláló rendezvénysorozat a környezettudatos életmód népszerűsítését, az erdők védelmét tűzte ki célul az erdő, a művészetek és a zene segítségével. Olyan terveket várnak, amelyekben ez az üzenet megjelenik.- A kilencnapos, június 29. és július 7. között zajló programsorozat minden nap más-más település köré szerveződik, az erdők adnak helyet a komolyzenei koncerteknek, a képzőművészeti kiállításoknak, a sportrendezvényeknek, az ismeretterjesztő előadásoknak és mindezt a falusi vendéglátás teszi teljessé - hangsúlyozta Szabó Lajos. A pályázatok beadási határideje május 20., a nyertes legkésőbb június 20-ig faraghatja meg az elfogadott terveknek megfelelő alkotást. Az emlékfát az idei programsorozat nyitónapján avatják fel. Az alapítvány pályázatot ír ki festőművészek számára is: a május 15-ig beadandó alkotások technikája, mérete szabadon választott, témájának a rendezvény- sorozat szellemiségével kell összhangban lennie.- Az arra érdemes munkákat bemutatják az idei sorozaton, a helyezetteknek pedig egyéni kiállítási lehetőséget is biztosítanak a későbbiekben - tette hozzá Szabó Lajos. Jjilétíát faraghat anvertes