Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-03 / 101. szám

SPORTTUKOR 2013. MÁJUS 3., PÉNTEK „Őrlángon” is simán nyert az SBTC-Puebla LABDARÚGÁS NB III, Mátra-csoport, 15. (pótolt) forduló SBTC-Puebla-Egri FCn. 4-0 (3-0) Salgótarján, tóstrandi sportte­lep, 150 néző, vezette: Demeter M. (Feith Zs., Séra B.). SBTC-Puebla: Róza - Katona, Zimányi, Boczki, Kerényi - Mé­száros - Bonivárt, Lenkó (Zsarnai, 51.), Novák (Ludányi, 73.), Alex - M. Ramos (Kálmán T., 62.). Edző: Tamási Zoltán. Egri FC II.: Nótás - Takács, Pálfalvi, Molnár K., Mikó - Szabó G., Kiskartali, Szőllősi, Kasza - Molnár T. (Urbányi, 87.), Lázár (Szabó R., 59.). Edző: Nagy Endre. GL: Lenkó (7), M. Ramos (16., 38.), Alex (88.). Jók: Boczki, Alex, M. Ramos, Kerényi, ill. Kiskartali. 6. perc: Lenkéről pattant le a vendégek védője egy párharc so­rán, a középpályás pedig az előt­te maradt labdát a tizenhatos vo­naláról szépen lőtte a jobb alsó sarokba. 1-0. 15. perc: Mészáros ugratta ki a vendég védők között Lenkét, akit bár a kapus megelőzött, de a le- csorgó labdát Myke Ramos 12 mé­terről az üresen maradt kapuba gurította. 2-0. 36. perc: Lenkó kapu elé lőtt lab­dája pattant ki a vendég védőkről, Ramos a kipattanót kapásból, 14 méterről lőtte el ami kapust is érintve pattant a kapuba. 3-0. 88. perc: Alex tologatta a jobb szélen a labdát az alapvonal fe­lé, a vendég védők kíséretté mel­lett tolt egyet befelé a labdán, és 14 méterről Nótás kapus felett gyönyörűen lőtte ki a jobb felső sarkot. 4-0. A rengeteg gonddal küzdő Eger második csapata érkezett az SBTC-hez. Az egész mérkő­zés során a hazaiak léptek fel kez-deményezőleg, a vendégek egy-két kósza helyzeten kívül csak a védekezéssel törődhettek. A lényegi kérdések már az első félidőben eldőltek, a második já­tékrész leginkább egy edzéshez hasonlítható iramot hozott. Hete­dik tavaszi győzelmével tovább küzd az osztályozós helyekért a tarjáni alakulat. Tamási Zoltán:- Gratulálok a csapatnak. Úgy érzem, hogy „őr- • lángon” is simán lehoztuk ezt a mérkőzést. Innentől kezdve csak előre kell nézni, és az MTK-val fo­gunk foglalkozni. Nagy Endre: - Teljesen megérde­melt hazai győzelem született, de úgy érzem, hogy a srácok jól helyt­álltak. Kívánom hogy a tarjáni csa­pat érje el a vágyait Nagybátony - REAC 1-2 (1-0) Nagybátony, 250 néző, vezette: Kis Zs. (Szert B., Pádár Sz.) Nagybátony: Roma - Almási, Vámosi, Szűcs (Lőrincz, 58.), Sza­bó - Farkas, Vig, Kovács (Somos­kői, 64.) - Sárközi, Tarlósi, Alapi (Tóth M., 73.). Szakmai vezető: Verebélyi Attila. Rákospalotai EAC: Steer - Din­ka, Kollár, Kator (Mihályi, 70.), Debreceni - Czimermann (Ni- csenko, 46.), Honti, Iflinger (Ben- kő, 46.), Bojtor - Sweitzer, Olasz. Edző: Mátyus János. GL: Sárközi (13.), ill. Bojtor (48.), Benkő (88.). Sárga lap: Alapi (35.), Szabó (90.), ill. Bojtor (9.), Debre­ceni (83.), Switzer (92.). Jók: Roma, Almási, Vámosi, Vig, ill. Honti, Bojtor, Benkő. 13. perc: Alapi pörgött fel a bal oldalon, tovább tolta a labdát Vig- nek, aki a vendégek kapujának előterébe ívelte a labdát, s azt Sár­közi két védő között, közelről a há­lóba fejelte. 1-0. 48. perc: Az elalvó hazái védők mellett Bojtor közelről a hálóba lőtt. 1-1. 88. perc: A szünetben csereként beállt Benkő, a mérkőzés végét vá­A Nagybátony (fekete-fehér mezben) közel volt a pontszerzéshez a REAC ellen ró hazai játékosokat a bal szélen átjátszotta, majd 13 méterről a ki­futó Roma mellett a hosszú sarok­ba lőtte a labdát. 1-2. A mérkőzés elején igen élveze­tes, dinamikus játékot mutatott be a hazai csapat, melyet Sárkö­zi egy szép csúsztatott fejes gól­lal meg is spékelt. Ebben a játék­részben a hazai csapatnak Ala­pi, Kovács és Sárközi révén több nagy gólhelyzete is adódott, de ezek főként az érintettek túl- kombinálásai miatt odalettek. A második játékrész elején mintha megint az öltözőben felejtkezett volna a hazai gárda, ezt könyör­telenül ki is használták a vendé­gek, s gyorsan kiegyenlítettek. Innentől kezdve feljött a REAC, s beszorította a Bátonyt, akik majd fél órán keresztül csupán há­romszor jutottak el a vendégek kapujáig. A hazaiak edzőjének mindhárom cseréje bejött, mert stílusváltozást hoztak a csapat­nál, sőt ha Tóth Máté bátrabb, akkor még a vezetést is megsze­rezhették volna. Az utolsó tíz percben a vendégek mindent egy lapra feltéve kapujuk előte­rébe szorították a fekete-fehér együttest, és két perccel a talál­kozó befejezése előtt megszerez­ték a győztes találatukat. Verebélyi Attila: -Nem sikerült a pechszériát megszakítanunk, de úgy érzem a mai mérkőzésben is benne volt az, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. Csináljuk tovább, amíg nincs vége a bajnok­ságnak. Mátyus János: - Gratulálok a ha­zaiaknak, az más kérdés, hogy a körülmények nem voltak méltóak egy NB Ill-as mérkőzéshez. Ezen a pályán focimeccset, finomam szólva nem szabadna rendezni. Mi a második félidőben felébred­tünk, és összességében úgy érzem megérdemelten nyertünk, de ki­emelném a hazaiak lelkesedését, mert ez bizony példaértékű volt a számunkra. Cz. Zentai További eredmények FC Hatvan - Rákosmente KSK 2-0, Ózd - Túra 3-1, Bükkábrány - Tápiószecső 2-0, Felsőtárkány - MTKII. 2-1, Gyöngyösi AK - Mag­lód 3-1. A bajnokság állása 1. Hatvan 21 14 4 3 43-20 46 2. REAC 21 13 2 6 43-21 41 3. MTK II. 21 12 5 4 58-21 41 4. Felsőtárkány 20 12 5 3 35-23 41 5. Maglód 21 11 1 9 44-35 34 6. Rákosmente 20 9 6 5 39-21 33 7. SBTC-Puebla 21 9 3 9 39-37 30 8. Gyöngyös 21 7 7 7 30-30 28 9. Tápiószecső 20 6 6 8 29-37 24 10. Bükkábrány 20 7 2 11 22-34 23 11. Túra 21 6 5 10 28-35 23 12. Nagybátony 21 4 4 13 27-50 16 13. Egri FC II. 21 3 5 13 17-49 14 14. Ózdi FC 21 3 3 15 17-58 12 Rutinos száguldás A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség múlt vasárnap a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban rendezte meg amatőr csapatok szá­mára kiírt 3x3 kupáját, melyen a résztvevő tizennyolc együttes a sportág streetball változatának sza­bályai szerint mérte össze tudását A csoportmérkőzéseket követően a legjobb nyolc gárda immár egye­nes kieséses rendszerben folytatta a küzdelmeket, egészen a fináléig, melyet a tapasztalt játékosokból ál­ló Ötödik Sebesség vívott meg az or­szágos diákolimpia bajnoki címéről a közelmúltban csupán hajszállal lemaradó Bolyai gimnazistáival. A rutin és a fiatalos lendület párhar­cában ezúttal előbbi jutott inkább érvényre, így a remek színvonalú döntő mérkőzésen végül 12-7-re diadalmaskodó Ötödik Sebesség lett a hagyományteremtő céllal megrendezett viadal első győztese. Eredmények Csoportmérkőzések. A-cso- porfc St. Lakers - Tigerboys 15-8, Rock’n’Ball - Tudinni 1-20, Tudinni - St. Lakers 10-3, Rock’n’Ball - PSZF 0-16, PSZF - St. Lakers 19-6, Tigerboys - Tudinni 0-10, Rock’n’Ball - Tigerboys 4-3, Tudinni - PSZF 7-11, PSZF - Tigerboys 15-3, St. Lakers - Rock’n’Ball 1-2. A cso­port végeredménye: 1. PSZF 8 pont, 2. Tudinni 7,3. St. Lakers 6, 4. Rock’n’Ball 5,5. Tigerboys 4. B- csoport Ötödik Sebesség - Eagles 15-9, Sporting Trolifalva - Szécsény 3-6, Eagles - Sporting Trollfalva 4-16, Szécsény - Ötö­dik Sebesség 2-14, Sporting Trolifalva - Ötödik Sebesség 6-12, Szécsény - Eagles 13-3. A csoport végeredménye: 1. Ötödik Sebesség 6, 2. Szécsény 5, 3. Sporting Trolifalva 4,4. Eagles 3. C-csoport: Nosza-infó I. - Kazár SC 11-6, Red Force - Basketboys 5-7, Basketboys - Nosza-infó I. 4- 8, Red Force - Hosszúlépés 5- 16, Hosszúlépés - Nosza-infó I. 13-10, Kazár SC - Basketboys 11-6, Red Force - Kazár SC 2-6, Basketboys - Hosszúlépés 4-14, Hosszúlépés - Kazár SC 13-7, Nosza-infó I. - Red Force 10-6. A csoport végeredménye: 1. Hosszú­lépés 8, 2. Nosza-infó 1. 7, 3. Ka­zár SC 6,4. Basketboys 5,5. Red Force 4. D-csoport: Bolyai - Pick & Roll 18-2, Fényes Ösvény - Nosza-infó II. 12-5, Pick & Roll - Fényes Ösvény 6-8, Nosza-infó II.- Bolyai 7-18, Fényes Ösvény - Bolyai 4-10, Nosza-infó II. - Pick & Roll 3-6. A csoport végeredmé­nye: 1. Bolyai 6,2. Fényes Ösvény 5, 3. Pick & Roll 4, 4. Nosza-infó II. 3. Negyeddöntő: PSZF - Szécsény 11-8, Tudinni - Ötödik Sebesség 6-14, Hosszúlépés - Fé­nyes Ösvény 16-13, Nosza-infó I. : Bolyai 7-20. Elődöntő: PSZF - Ötödik Sebesség 7-15, Hosszúlé­pés - Bolyai 7-9.3. helyért: PSZF- Hosszúlépés 11-19. Döntő: Ötö­dik Sebesség - Bolyai 12-7. Végeredmény: 1. Ötödik Sebes­ség (Menich Gábor, Moravszki András, Reichardt Jenő, Soós Gá­bor), 2. Bolyai (Dániel Péter, Mol­nár Máté, Stork Dávid, Tóth- Szarvas Levente), 3. Hosszúlépés (Bozó Bence, Kis Sándor, Szabó Zoltán, Volzovár Tamás), 4. PSZF (Bocsó Tamás, Gál Péter, Kiss Ta­más, Németh Péter). Utánpótlás korúak. Elődöntő: Tigerboys - Eagles 1-9, Kazár SC- Pick & Roll 2-3. 3. helyért: Tigerboys - Kazár SC 9-11. Dön­tő: Eagles - Pick & Roll 4-8. Vég­eredmény: 1. Pick & Roll (Benedek Dávid, Gyebnár Márton, Király Marcell, Korbely Imre), 2. Eagles, 3. Kazár SC, 4. Tigerboys. Az Ötödik Sebesség győztes csapata (balról): Soós Gábor, Reichardt Jenő, Menich Gábor, Moravszki András HIRDETÉS m m m m mmam MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatb Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is meg Akciós áron! .... gytétsZ0l9á,at ■3618889200 Teleíonszám-. + ° 8 8 g 2 0 6 ycwohu „0„,ap Work Way Club

Next

/
Thumbnails
Contents