Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-16 / 112. szám

HIRDETÉS Tar tsuk tisztán otthonunk levegőjét! A háziállatok vidámabbá te­hetik a hétköznapokat, de tudta Ön, hogy emellett egészségünkre is jó hatással vannak? Jobb kedvre derítenek Az állatszeretők tudják, hogy gyakorlatilag lehetetlen rosszked­vűnek lenni egy édes kiskutya vagy kedvesen nyávogó cica társa­ságában, az állat simogatása pedig további boldogsághormonokat szabadít fel a testben. A háziállat­októl emellett olyan szeretetet ka­punk, amelyet embertől ritkán: nem ítélkeznek, nem árulkodnak, élvezik a csendet és megszabadít­ják az embert a magánytól. Mindemiatt az állattulajdonosok­nak kisebb az esélyük arra, hogy depresszióssá válnak. Megnyugtatnak Tanulmányok szerint az állatok társaságának feszültségcsökken­tő hatása van: ha egy stresszes fel­adat megoldása közben háziálla­tunk melletünk van, sokkal nyu- godtabban végezzük el azt azt, mint ha párunk vagy kollegáink lennének mellettünk. A minden­napi stressz levezetésében is segí­tenek, így komoly betegségek ki­alakulása is megelőzhető. Csökkentik a vérnyomást Bizony, a stressz és a feszültség miatt keletkező magas vérnyo­másra kifejezetten jó hatással van az állatok társasága. Egy, a New York-i tőzsde néhány ügynöke kö­rében végzett kutatás kiderítette, hogy a háziállattal rendelkezők­nek általában alacsonyabb a vér­nyomásuk és a pulzusuk. Ezután a másik csoport tagjai is rohantak beszerezni egy kisállatot... Rávesznek, hogy kimozdulj A kutyáknak szüksége van sétál- tatásra és az ember is jobban élvezi a gyaloglást, ha van társasága. A mozgás javítja a közérzetünket és segít leküzdeni a stresszt, így' az ál­latokkal való kimozdulás csupa jót tesz nekünk. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor könnyebb barátkozni is: a háziállatok mindig jó beszédté- mátadnak, így új emberekkel kerül­hetünk kapcsolatba általuk. Megmentenek A kutyák előbb érzik meg a föld­rengést, mint hogy az bekövetkez­ne, a házőrzők figyelmeztetnek a fenyegetettségekre, a bernáthegyi kutyák megérzik, hol vannak a la­vina által betemetett áldozatok, ho­lott a hó alól nem kaphatnak sza­got. A kutyák segítenek a rend­őröknek, a vámosoknak, a vakok­nak, egyesek szerint a cukorbete­geknek is; megérzik ugyanis, ha valakinek vészesen alacsony lesz a vércukorszintje. Érzékenyek a lelkiállapotunk, egészségünk vál­tozásaira, ilyenkor ugyanis sok­szor megváltozik az izzadságunk szaga (innen veszik észre például, ha félünk). így észlelik gazdájuk betegségeit, rosszulléteit is. Felelősséggel járnak Az állattartás munkával és fe­lelősséggel járó feladat, ami jót tesz a lelkűnknek: örömmel tölt el a tudat, hogy szükség van ránk, foglalkoznunk kell vala­mivel. Néha persze az állattar­tás is stresszessé válhat, a több­ség számára azonban a negatí­vumok eltörpülnek a pozitívu­mok mellett. Sajnos a lakásunk belső te­rének levegője gyakran szennyezettebb, mint a kül­ső környezetünké. Szeren­csére pár lépéssel tehetünk ez ellen. 1. Tartsuk tisztán a padlót! Fon­tos a rendszeres porszívózás, fel­mosás, így csökkenthető a levegő­ben lévő por és allergének meny- nyisége. Ha tehetjük, tartsuk kinn a szennyeződéseket: az ablakokra tegyünk védőhálót, hogy kintről kevésbé szálljon be a por, az ajtók elé pedig tegyünk lábtörlőt, hogy cipőnkkel se hozzuk be a házba a szennyeződéseket. 2. Figyeljünk oda a szobák meg­felelő páratartalmára! A túl párás levegő kedvez a poratkák és a pe­nész szaporodásának, ami allergi­ás reakciókat válthat ki. Ugyanak­kor a száraz levegő kiszárítja a bőrt és a nyálkahártyát. Az opti­mális páratartalom 40-60% között kell legyen. A páratartalmat csök­kenthetjük párátlanító készülék vagy légkondicionáló segítségével, utóbbi emellett segít a levegőben lévő allergének kiszűrésében is. 3. Ne dohányozzunk a házon belül! A dohányfüst a házon belü­li légszennyeződés legkárosabb forrása: több, mint 4000 vegyi anyagot juttat a levegőbe, melye­ket a házban lakók, akár gyerekek is tfolélfigezhetnek. E káros anya­gok okozhatnak allergiát, asztmát, de még rákot is, az aktív dohány­zó pedig még nagyobb kockáza­toknak van kitéve. A leszokás a legjobb megoldás, de ha nem bí­runk lemondani e káros szenve­délyről, legalább másokat kímél­jünk meg a kockázatoktól úgy, hogy a házon kívül füstölünk. 4. Teszteljük lakásunk radonszintjét! A radon egy színte­len, szagtalan, radiaktív gáz, amely belélegezve a tüdőrák koc­kázatát növeli (különösen akkor, ha a levegő dohányfüsttel is szeny- nyezett). A talajból szivárog a leve­gőbe, zárt terekben viszont gyak­ran felgyülemlik. Mivel a radon nehezebb a levegőnél, az épület al­só szintjein gyűlik össze, míg vé­gül meghaladhatja a javasolt egészségügyi határértéket is. Bi­zonyos szigetelőanyagok is hozzá­járulnak a radonszint növekedésé­hez, ilyen például a kohósalak és a gázszilikátok. Az ezekkel épült, illetve földszinti és alagsori laká­sokban ajánlott lehet tehát a ra- donszint-mérés elvégeztetése. 5. Szellőztessünk! A magas radonszint mellett mindenféle ká­ros anyag, por, allergének ellen az egyik legjobb megoldás, ha napi kétszer legalább 10 percen át szel­lőztetjük otthonunkat, így garan­táltan felfrissül a levegő. 6. Használjunk környezetbarát vegyszereket! A különböző vegyi anyagokat tartalmazó termékek mind hozzájárulnak a lakás belső levegőjének szennyezettségéhez. Ide tartoznak a légfrissítők, lefo­lyótisztítók és egyéb, takarításhoz vagy barkácsoláshoz használt vegyszerek is. Maguk a flakonok is kibocsáthatnak méreganyago­kat akkor is, ha nincsenek haszná­latban, így próbáljunk minél keve­sebbet tárolni belőlük. Vásárol­junk többfunkciós tisztítószert, környezetbarát termékeket, vagy használjunk alternatív megoldá­sokat, felülettisztításra például ki­válóan alkalmas az ecet vagy a kristályszóda is. 7. Vegyünk növényeket! A szo­banövények segítenek a levegő tisztán tartásában: oxigént termel­nek, javítják a páratartalmat, meg­kötnek bizonyos, méreganyagokat, port. A levegő páratartalmát főleg azok a növények javítják, amelyek nagy zöld levelekkel rendelkez­nek, vagy gyökereik vízben áll­nak. A növények mindemellett fel­dobják a lakás hangulatát és az ott tartózkodók közérzetét is. Testünk fiatalosságának és egészsé­gének megőrzéséhez járulhatunk hozzá azzal, ha küzdünk a szabad gyökök ká­rosító hatása ellen. Ezek az oxigénvegyü- letek a sejtlégzés során végbemenő oxi­dációs folyamat melléktermékei, melyek sejtkárosító hatással rendelkeznek, így hozzájárulnak különböző betegségek ki­alakulásához. A megfelelő antioxidánsok alkalmazásával ugyanak­kor elkerülhetőek a szabad gyökök káros hatásai. Az antioxidánsok két fő csoportba oszthatók: GE-RQVíTAl- Gyökfogó enzimek: szuperoxid dizmutáz, kataláz, peroxidáz.- Nem enzimjellegűek: vita­minok (A-, C-és E-), növényi ható­anyagok (flavonoid, karotinoid, antocián, ellagsav, szerves vegyü- letek (risztéin, koenzim qlO, húgysav). A szervezetnek minden típus­ra szüksége van ahhoz, hogy ha­tékonyan megküzdjön a szabad gyökökkel. A modern életvitel, a stresszes életmód és a különbö­ző környezeti hatások eredmé­nyeképp azonban szervezetünkben könnyen halmozódnak fel ezek a káros vegyületek, melyek krónikus megbete- gedések okozói lehet­ni nek. A nagy dózisú, jEROVlTA (például multivitaminok) sajnos nem kí­nálnak megoldást, hiszen ezek a szerve­zetbe jutva maguk is szabad gyökökké alakulnak. A leghatékonyabban a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend segíthet, hiszen a természetes élelmiszerekben megfelelő arányban vannak jelen a külön­böző antioxidánsok. A növé­nyekből származó tápanyagok emellett pozitív hatással lehet­nek vérnyomásunkra, koleszte­rin- és vércukor-szintünkre, se­gíthetnek az allergia vagy a rák elleni küzdelemben, de számos más jótékony tulajdonsággal is rendelkezhetnek. Mígabelsőméregtelenítés nem újkeletű fogalom, az antioxidánsok külső használa­ta valamivel újabb jelenség. A szabad gyö­kök ellen küzdő anyagok bőrfelületen va­ló alkalmazása bizonyítottan hatásos a bőr öregedési folyamatainak leküzdésében. A Gerovital H3 Evolution termékcsalád az antioxidánsok e jótékony hatását hasznáT ja ki annak érdekében, hogy az arcbőrt fi­atalosabbá és ráncoktól mentessé varázsok ja: az A-, C-, Evitaminok és a szuperoxid- dizmutáz enzim mind a szabad gyökök ek len küzdenek, így hosszan megóvják a bőr egészségét és rugalmasságát Ha tehetjük, külsőleg és belsőleg is alkak mazzuk a jótékony antioxidánsokat, így testünk is kívül-belül egészséges és fiata­los maradhat Lassan előkerülnek a domborulatokat láttató ruhada­rabok, így egyre többen szeretnének pár kilóval köny- nyebben harcolni az előbb-utóbb elkerülhetetlen hő­séggel. Hogy megkönnyítsük az eligazodást a csodadi­éták rengetegében, minden héten bemutatunk egyet a legnépszerűbb fogyókúrás módszerek közül. Ha meg­tetszik, próbálja ki, és ha egy hét múlva jobban érzi magát, folytassa kitartóan! Diéta dilemma Vércsoport-diéta A bevitt tápláléknak egyen­súlyban kell lennie szükséglete­inkkel, melyek függhetnek ko­runktól, nemünktől, testalka­tunktól - és sokak szerint a vér­csoportunktól is. A saját vércso­portunk ismerete baleseteknél, kórházi kezeléseknél életmentő is lehet, ezért több országban személyi okmányokban is fel­tüntetendő adat. Itthon keveseb­ben tudják, melyik csoportba tartoznak, ezzel az ismerettel ugyanakkor mindennapi étren­dünk, diétánk kialakítását is megkönnyíthetjük. Kutatások alapján ugyanis a különböző vércsoportokra más és más mó­don hatnak bizonyos ételek, így a megfelelő tápanyag-felhaszná­lás, így akár a fogyás elérése ér­dekében érdemes lehet követni a vércsoport szerinti étrendet. Az vércsoport-diétát az ame­rikai Dr Peter D’Adamo kísérle­tek segítségével állította össze, az ételeket három csoportba osztotta: ajánlott élelmiszerek (akár gyógyhatásúak is lehet­nek), semleges élelmiszerek (táplálóak, de nem gyógyhatá­súak) és kerülendő élelmisze­rek (rossz hatással vannak az adott vércsoportú szervezetre), íme egy kis ízelítő az egyébként összetett, részletesen kidolgo­zott étrendből: 0 vércsoport- Ajánlott jótékonyak a vö­rös húsok (kivéve sertéshús), halfélék, máj, gyümölcsök (kü­lönösen a szilva és a füge), zöld­ségek közül a brokkoli, paradi­csom, kelkáposzta, petrezse­lyem, hagymák, spenót.- Semleges: gabonafélék, hüvelyesek, szója, banán, körte.- Kerülendő: búzából ké­szült ételek, tejtermékek, ká­poszta, kelbimbó, karfiol, mus­tár, mogyoró, narancs, avokádó. A vércsoport- Ajánlott ők a „vegetáriá­nusok”, akiknek kevés hús, sok zöldség ajánlott. Főleg brokko­li, cikória, karalábé, tofu, tenge­ri halak, gabonafélék, bab, hü­velyesek, növényi olajak fo­gyasztása tanácsos, gyümöl­csök közül az ananász, sárga­barack, cseresznye és a meggy jótékony hatású. A fogyásban segít a szója, a zöldségek, ana­nász, növényi olajok.- Semleges: rizs, pattogatott kukorica, mogyoró, búzake­nyér, joghurt, író a korlátozot­tan ajánlott élelmiszerek.- Kerülendő: húsok, tejter­mékek többsége, búza, paprika, paradicsom, banán és mangó kerülendő. B vércsoport- Ajánlott: a legváltozato­sabb étrend az övék. Húsok (ki­véve csirke), tejtermékek, gabo­nafélék, bab, hüvelyesek, zöld­ségek, gyümölcsök, tojás, olívaolaj ajánlottak. Fogyni se­gítenek a zöldségek, tojás, vad­hús, máj, édesgyökér, tea.- Semleges: dinnye, körte, sárgabarack, alma, mandula, parmezán, Camembert, ponty, pulyka, hering- Kerülendő: kukorica, len­cse, mogyoró, szezámmag, haj­dina, búza, csirke. AB vércsoport- Ajánlott húsok, halak, tofu, tejtermékek, leveles zöldségek, paradicsom, ananász, gabonafé­lék, bab. Fogyókúrázóknak a tofu, tengeri halak, tejtermékek, zöldségek, moszatok ajánlottak.- Semleges: alma, barack, gomba, ementáli, edámi sajt.- Kerülendő: vörös húsok, bab, kukorica, magvak, hajdina. A fentiek mindössze vázlatos bemutatásai annak, hogy a külön­böző vércsoportú embereknek milyen különböző igényeik lehet­nek. A ténylegesen megfelelő ét­rend kialakításához szükséges le­het egy részletes vércsoport-csa­ládfa összeállítása is. Mindenkép­pen tanácsos konzultálni szakér­tőkkel és állapotfelmérést végeztetni, így segítségükkel sze­mélyre szabott étrendet állítha­tunk össze. Emellett - mint min­den diétánál - orvosunkkal való egyeztetés is ajánlott. Gyógyító kedvencek

Next

/
Thumbnails
Contents