Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)

2013-04-08 / 80. szám

SPORTTUKOR Nagy pillanatok a medencében ÚSZÁS Egerben és Miskolcon szomszédoltak a salgótarjániak A szeptemberi (úszó) évadkez­det óta eltelt jó fél év alatt a sal­gótarjáni GDSE úszóinak jó ré­sze sokat fejlődött, páran csúcs­forma közelébe jutottak, és az északi régió két rangos verse­nyén ez az egyéni és váltó- he­lyezésekben is megmutatkozott. Márton (Satis) István A napi két edzés, a becsületes mun­ka egyeseknek igen szépen kamatozott, Nagy Balázs például úgy ússza hatal­mas egyéni csúcsait, hogy edzője Ko­vács Dénes néha - természetesen tuda­tosan, amolyan szakítópróbaként - kvá­zi „agyonterheli”, mert annak ellenére, hogy a mellúszás a fő száma, majd min­den más úszásnemben is elindítja. Egerben az 50 és 200 méteres szá­mok váltogatták egymást és a keleti or­szágrészen kívül a Dunántúlról és a fő­városból is számos egyesület érkezett a szomszédunkba, és természetesen a tarjániak sem hiányoztak. Közülük nem csak a már tapasztaltabb verseny­zők, hanem az újoncok és kevésbé ru­tinos úszópalánták (Grosch Dominika és Linett, Fancsik Panna, Pozsonyi Ré­ka, Balázs Boglárka, Tátrai Tímea, Barta Zsombor, Tóth Zalán Zénó, Balázs Ist­ván) is rajtkőre álltak. Ha ők még nem is, de a klubtársaik közül többen (Kőrös Evelin és Eszter, Muzsnay Zsófi, Tóth Kristóf, Csincsik Dani, Szolnoki Kende, Nagy Balázs, Kovács Bendegúz, Pozso­nyi Péter, Preisler Máté) már dobogó­közeiben és pontszerző helyeken végez­tek mind egyéniben, mind több korcso­portos váltókban. Muzsnay Zsófit (200 gyors) és Kőrös Evelint (200 vegyes) a győzelmi dobogó­ra is kiszólították ezüstérméért. Az egri szomszédolás utáni hétvégén Miskolcra is nagyjából az imént felsorolt tarjáni versenyzők utaztak Kovács Dénes tanít­ványai. A 10 éves Muzsnay Zsófinak 15 századmásodperc hiányzott a 100 méter gyors megnyeréséhez, és 100 pillangón is csak parányival maradt le a második helytől. 100 méter mellen és háton távol volt a dobogótól 6., illetve 8. helyezésével. Barta Luca 200 mellen maradt le a pódi­umról (4.), Csincsik Dani viszont három számban (200 hát, 400 gyors és 200 pil­langó) is a közelében járt hozzá, pillén egy század másodperc hiányzott a 4. helyhez. Külön fejezetet érdemel a 13 éves Nagy Balázs, aki egyébként korosz­tálya legfiatalabbja és idén az egy évvel idősebbek között kell helytállnia: 200 gyorson 5., ugyanilyen hosszú hát és vegyesúszásban 4. lett, aztán a saját úszásnemében mellen, kétszázon már a dobogó 2. helyére szólították, ugyanúgy mint 200 pillangón. Egy ország vagy egyesület erejét a váltók szereplése bizo­nyítja legjobban. Egerben is tisztesen szerepeltek a GDSE stafétái, de a miskolci még jobban sikerült. A 4x100 nyílt férfi négyes (Csincsik, Preisler, Pozsonyi R, Tóth K.) negyedikként ért célba, de ezen is túl­tettek vegyes váltóban, ahol Pozsonyi, Tóth, Csincsik és Nagy ezüstérmet „la­pátolt össze”, s emellett a fiatalabb kor- osztályos lány és fiú staféta sem vallott szégyent. Négygólos vereség kézilabda A magyar férfi kézi­labda-válogatott négygólos vere­séget szenvedett a horvát csapat­tól Zágrábban a 2014-es dániai Eu- rópa-bajnokság selejtezőjében. A szombati eredmény következté­ben négy forduló után mindkét válogatott hatpontos, de a legutób­bi három világversenyen - olim­pián, vb-n és Eb-n - bronzérmes horvátok jobban állnak az egy­más elleni eredmények alapján, mivel csütörtökön, Veszprémben csak két góllal, 20-18-ra kaptak ki. A letteket és a szlovákokat a magyar és a horvát válogatott is megverte már egyszer-egyszer, a csoportból az első két helyezett le­het majd ott a kontinenstornán. Eb-selejtező, 4. forduló Horvátország - Magyarország 30-26 (15-9) GL: Horvát 8, Duvnjak 7, Vori 4, Nincevic 4, Lackovic 2, Buntic 2,Kopljar 1, Matulic 1, Vukovic 1, ill. Zdolik ó, Mocsai 3, Császár 3, Harsányi 2, Törő 2, Ilyés 2, Zubai 2, Szöllősi 1, Leie 1, Vadkerti 1, Schuch 1, Szalafai 1, Ancsin 1. A zágrábi mérkőzésen Mocsai Lajos szövetségi kapitány együtte­se - amelyben nem volt ott a sérült Nagy László - nehezen melege­dett bele a játékba, 5-O-s horvát vezetésnél, a 9. percben Mocsai Tamás révén szerezte első gólját. Aztán a folytatásban csökkent va­lamelyest a különbség (6-3), de a második tíz perc végére megint megléptek a horvátok (10-4), kö­szönhetően elsősorban leindítás- ból lőtt góljaiknak, melyeket a ma­gyarok előkészítetlen és rosszul befejezett támadásai után, rende­zetlen védelemmel szemben sze­reztek. Csakhamar hétgólosra hí­zott a különbség (11-4), amikor Ancsin átlövésből eredményes volt. A 23. percre ötgólosra csök- kentahorvát előny (13-8), így egy jó hajrával akár szorossá is lehe­tett volna tenni a mérkőzést. Eh­hez képest megint a hazaiak per­cei következtek, így hamarosan újra hét találat volt a magyarok hátránya (15-8), amelyből a szü­netig egyet tudtak faragni. A horvátok felállt védelem el­len nem játszottak különösebben hatékonyan, de a sok leindítással szinte végig kedvező helyzetben járathatták a labdát az első félidő­ben, és nem változott a helyzet a második játékrész elején sem. Is­mét horvát gólok következtek, s csak a harmadik után, 18-9-nél lőtt Alilovic kapujába beállóból Zubai. Aztán megtorpantak a horvátok, újabb három magyar gól jött (18-13), erre időt kért Slavko Goluza, a hazaiak szövet­ségi kapitánya. Ennek ellenére to­vább fogyott a hazaiak előnye, a 44. percben Mocsai lövése nyo­mán már csak négytalálatnyi volt (20-16). Aztán megint a horvá­tok szereztek könnyű gólokat, de a magyarok továbbra sem adták meg magukat, és ismét visszazár­kóztak. Az újonc Zdolik Bence nagyszerűen mutatkozott be, a hajrában gyakorlatilag nem tu­dott hibázni: hat lövésből hat gólt szerzett, ezzel ő lett a magyar csa­pat legeredményesebb játékosa. Sikeresen debütált ökölvívás. Győzelemmel debütált a profik táborában Cou Si-ming, a kínaiak kétszeres olimpia és háromszoros világbajnok ökölvívó­ja. A profiboksz.hu szerint a kislégsúlyban szereplő Cou Si-ming Ma­kaón egy négymenetes mérkőzésen könnyedén nyert a mexikói Eleazar Valenzuela ellen. Bogár és Druskó nyert atlétika. A férfiaknál Bogár János, a nőknél Druskó Zsófia győzött az ultrafutók 100 kilométeres országos bajnokságán. A szervezők tájékoz­tatása szerint az erősen kezdő Bogárral csak Kovács Zsolt tartotta a lé­pést egy darabig, a különbség azonban a verseny végére kettejük kö­zött közel hétpercesre nőtt. A nőknél Druskó Zsófia rajt-cél győzelmet aratott. Eredmények. Férfiak: 1. Bogár János 8:04:01 óra. Nők: 1. Druskó Zsófia 9:53:59 óra. HIRDETÉS MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. Akciós áron! gytélszoigá‘at WORK ^0 82-84. H.-|134Bp.,Róbe,tKa'0y ■3618889200 Telefonnám- 88g 9 2 0 6 w,n workwayctub hu Honlap: #*« >' /ork Way Club

Next

/
Thumbnails
Contents