Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)

2013-04-08 / 80. szám

NOGRADMTW» 2013. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ Véget ért a közgazdász- palánták versenye Salgótarján. A Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola által meghirde­tett és a napokban megrendezett döntővel ért vé­get a csaknem négy hónapig tartó vetélkedő so­rozat - a közgazdászpalánták versenye -, mely­re idén 14 csapat nevezett. Az immár harmadik, általános iskolások számára kiírt versenysoro­zat négy - interneten zajló - selejtezőfordulója után a legjobb nyolc csapat vehetett részt a vég­ső küzdelemben. A végig szoros versenyt hozó döntőn a SKÁID székhelyintézményének 7.A osztályosokból álló csapata, a Pénzeszsákok bizonyultak a legjobb­nak, megelőzve a magyargéci Gárdonyi Géza Ál­talános Iskolából érkező Patrik és a csajok együt­tesét, valamint a SKÁID Arany János Általános Is­kolából érkező Arany2 csapatát is. A győztes csapat tagjai: Abordán Péter, Farkas Benjámin, Klenóczky Dániel, Sáfrány Soma. Felké­szítő tanáruk Ormainé Balogh Andrea. Az első három helyezett együttes tagjai a szpon­zorok által biztosított tárgyjutalmak és elismerő ok­levelek mellett meghívást kaptak a Táncsics-napok záróünnepségére, amelyen az iskola diákközössé­ge előtt vehették át a győzteseknek járó serleget. Folyamatos és aktív együttműködés Salgótarján. A Salgótarjáni If­júsági Információs és Tanácsadó Iroda (SITI) adott helyet a napok­ban a Nógrád megyei Ifjúsági Vöröskereszt gyűlésének. Az ifjúsági iroda tervezett prog­ramjai között szerepel a májusi Dohányzás elleni világnap, vala­mint egyéb elsősegélynyújtó na­pok, rendezvények, ahol a fő cél­csoport az általános és középisko­lások lesznek, melyet szeretné­nek közösen szervezni az Ifjúsá­gi Vöröskereszt tagjaival. Az ifjúsági iroda továbbra is szeretné megismertetni a város lakosságá­val a Vöröskereszt és az Ifjúsági Vöröskereszt munkáját, tagjait. Ezen a napon az új tagokat mu­tatták be, régebbi, már nem csak Ifjúsági Vöröskeresztes aktivisták­nak, illetve megbeszélték a közel­gő események feladatait. Ezek kö­zött szerepelt az önkéntes közös­ségi munka középiskolások részé­re, mely a jövő évtől az érettségi egyik feltétele. Ez egy jó lehetőség a szervezetnek a toborzásra, új ta­gok gyűjtésére, több programban való részvételre, mint például óvo­dák, általános iskolák látogatásá­ra, idősek otthonával való kapcso­lattartásra, a rendkívüli időjárási helyzetekre való reagálásra. Eb­ben az évben tervezik a saját iro­da rendbetételét, parkosítását, fej­lesztését A megbeszélés részét ké­pezte a Vöröskereszt világnapjá­ról (május 8.) való megemlékezés szervezése. A csoport közös döntés után megegyezett abban, hogy folya­matosan tartják a kapcsolatot az ifjúsági irodával és rendszere­sen találkoznak a SITI-ben. Folyamatos az érdekvédelmi munka Jelentős az a munka, amelyet a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete végzett az elmúlt esztendőben - mondta Fekete Lászlóné elnök nemrég, az évet értékelő közgyűlésen. Salgótarján. Fekete Lászlóné elismerés­sel szólt a képviselethez csatlakozott nyugdíjas szervezetek és az önkéntesek munkájáról, kiemelve két nagy közössé­get, a rétsági járás szervezeteit, és a leg­nagyobb taglétszámot képviselő bányász szakszervezet alapszervezeteit. A továbbiakban arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat most is az idős emberek érdekeinek védelme volt. En­nek részét képezte többek között az a tájékoztató sorozat, amely a nyugdíj- és a szociális ellátórendszer átalakításáról szólt. Ezeket a rendezvényeket Salgótarjánban és vi­déken is megtartották. A folytatás a Nyugdíjasok Akadémiája volt, amely­nek keretében az érdeklődők tíz témá­ban hallgathattak meg előadásokat. A Generációk európai éve volt a tava­lyi. A képviselet elnökségi tagjai a bátonyterenyei szakmunkásképző inté­zet diákjaival és tanáraival találkoztak és mondták el tapasztalataikat a kü­lönböző nemzedékek együttműködésé­ről a családon belül. A „Generációk kéz­fogása” jegyében zajlott a múlt esztendő egyik legnagyobb rendezvé­nye, az Idősek világnapja Nógrád me­gyei gálája és az ahhoz hagyományo­san csatlakozó Idős alkotók kiállítása is. Mindkettőt nagy érdeklődés kísérte. Kapcsolatok erősítése- A szépkorúak érdekeinek hatéko­nyabb képviseletéért arra törekedett a megyei képviselet, hogy erősítse kap­csolatait a megyei és a városi önkor­mányzatokkal, szervezetekkel, intéz­ményekkel - hangsúlyozta Fekete Lászlóné. t Létrejött a három megyei idősügyi szervezet együttműködési megállapo­dása, közös rendezvények voltak a Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Irodá­val és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár­ral. A Vöröskereszt Nógrád megyei szervezetével pedig karácsony előtt élel­miszer-adományokat gyűjtöttek a rá­szoruló salgótarjáni családoknak. A képviselet maga is befőttekkel, lekvá­rokkal, zöldségekkel egészítette ki a vö­röskeresztes ajándékcsomagokat. A határon átnyúló kapcsolatok erősí­tése érdekében vezető képviselők részt vettek a Hatvanban és Losoncon meg­tartott szakmai-pályázati konferencián. Két esztendeje, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a szlovákiai Fü­lek város nyugdíjas szervezetével. Munka az alapszervezetekben A tennivalók között említette az el­nök a kapcsolatok további erősítését az önkormányzatokkal és a kapcsolatfel­vételt a járási hivatalokkal. Mint ahogy korábban, most is segítené ezt a megye és a városi idősügyi tanácsok folyama­tos működése. Az idei tervekben na­gyobb figyelem lordul a szervezeti élet­re, a folyamatosabb munkakapcsolatra a nyugdíj as szervezetekkel. A képvise­let arra törekszik,hogy növelje a tag- szervezetek és a tagok számát. A rendszeres munkakapcsolat mel­lett jól szolgálják ezt a különböző ren­dezvények, így az Idősek világnapja megyei gálája. Ugyancsak fontos része a munkának az idős emberek folyama­tos tájékoztatása, a Nyugdíjas Akadé­mia folytatása és kiajánlása a járások­ba is. Mint eddig is, negyedévente meg­jelenik a képviselet tájékoztatója, az Idő­sek Világa. A beszámoló arra ösztönöz­te a szervezetek képviselőit, éljenek az olyan lehetőségekkel, mint a pályázat- írás tudnivalóinak elsajátítása, a számí­tógépes tanfolyamok, a nyelvtanulás. A beszámolót követő vitában Ravasz Kálmán Bátonyterenyéről, Arnóczki Mi­hály a rétsági járásból, Kotroczó Balázs Rétságról, Kiss Lajosné Szécsényből, CsallóköziJózsef S'dg)'oros/,\hól mondott véleményt. Szóvá tették többek között, hogy a hatékonyabb civil munkához hi­ányoznak az anyagi feltételek. A válto­záshoz szükséges az is, hogy az idős emberek és szervezeteik nagyobb meg­becsülést kapjanak a társadalomban. Erdei Gyuláné a nyugdíjas képviselet gazdasági-pénzügyi helyzetét, pályáza­tait ismertette. A közgyűlés a képviselet elnökségét is kiegészítette: tagja lett a testületnek a Salgótarjáni Nyugdíjas Nőklubból Ha­lász Sándorné. HIRDETÉS Százzal többel a megengedettnél Nógrád megye. Személygépkocsival közlekedett a kettes számú főút negyvennyolcas kilométerszel­vényénél közlekedett március 24-én délelőtt a múlt hónap Nógrád megyei gyorshajtási rekordere. Az autós megengedett 60 helyett 161 km/h sebességgel hajtott. A szabályszegés miatt a jármű üzemben­tartója kétszázezer forint összegű közigazgatási bírságra számíthat - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsó­fia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents