Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)

2013-04-25 / 95. szám

8 SZOLGALTATAS-------r ^- X. U'll. r Április 23. 8 19 20 27 29 J6 38 39 41 44 :<r?#, 47 50 59 60 61 63 65 66 70 73 2013. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK Irány London! A hétvégén megyénkben is elrajtol Magyarország egyik legnagyobb hagyomá­nyokkal és a legtöbb részt­vevővel rendelkező szabad­idősport eseménye, az Öt­próba program. A most in­duló sorozat elnevezése EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 program. Az előző kiírásokban Athénba és Pekingbe is ju­tott el Balassagyarmatról próbázó, név szerint Országáé Faragó Éva és Musszer Roland, a mostani kiírásban a jövő évi londoni játékokra utazhat valaki. Március 12-én, szombaton a Gergely-napi bortúra kere­tében rendezik meg a prog­ramot. Gyülekező és rajt-cél Balassagyarmaton a BSE pá­lyán, a forduló pedig Mohora. Rajt 9-től 12 óráig. Mohorán a résztvevők szá­mára megnyitják a Tolnay Klári emlékházat, ahol a próbás kártya felmutatásá­val ingyenes a látogatás. A pincesoron kinyitnak pár pincét is, ahol az első száz érkező - szintén a kártya felmutatásával - ingyenes borkóstoláson vehet részt. A ■ célt 16 órakor zárják. További információk a sztancsik@dx.hu) címen, valamint az otproba.hu honlapon. Ami a már meg­lévő további programokat illeti, április ló-án Cserhát- surányban futó, június 25-én kerékpár (Balassa-gyarmat- Garáb-Balassa-gyarmat) próba lesz. Mindenkit leiskoláztak a kis énekesek idősávban. Az új műsor piaci ré­szesedése önmagában maga­sabb volt, mint legnagyobb ver­senytársainak együttesen. Az RTL Klub, az ml, a Cool, a Viasat3 és a Film+ „közösen” is alig haladta meg a 30 százalékot. A tehetséggondozót elsősor­ban a nők és a gyerekes nézők választották, ezen csoportok kö­rében 36 százalékos' közönség- aránya volt az új műsornak. Az ének iskolája első adása a teljes lakosság körében az idei év ed­digi legnézettebb műsora volt a TV2-n, közel 1,5 millió átlagos nézőszámmal. Az egyedülálló énekes-tehet­séggondozó műsorban olyan sztárok segítik az énekes­palánták zenei fejlődését, mint az osztályfőnök-műsorvezető Friderikusz Sándor, és a tanári kar: Szandi, Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor. Az ének iskolája 8 és 14 év közötti, kiemel­kedő énektudású és tehetségű gyermekeket mutat be - az első Az ének iskolája szombat esti piaci részesedése ön­magában magasabb volt, mint legnagyobb verseny­társainak együttesen. Budapest A TV2 szombat este debütált tehetséggondozó műso­rának első adása több mint 2,6 millió nézőt ért el. Az ének isko­lája szombat este 32,3 százalé­kos közönségarányt produkált a 18-49 éves célcsoportban, amellyel piacvezető volt az adott és a második adásban nyolcat- nyolcat, ők tizenhatan lesznek majd a suli növendékei. Ebben a műsorban nincs ki­esés, nincs csalódás, nincs dur­va kritika. A gyerekek kizárólag pozitív megerősítéseket kapnak a tanároktól. Az első két adás - a felvételik - után az oktatás négy fős osztályokban zajlik, a fiatal tehetségek tanáraik segít­ségével hétről hétre újabb pro­dukciókkal bizonyítják, meny­nyit fejlődtek. TELEVIZIO-MUSOR 1 2013. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK 5.35 Top Shop 6.05 Jó reggelt, skacok! (12) Benne:- BeyBlade - Metál őrület- A dinoszauruszok királya- A Pókember legújabb kalandjai -Tini nindzsa teknócök 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel (i2) 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12) (Sztármagazin) 10.00 TopShop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel |12) 13.05 EgészségKalauz 13.40 Éjjel-nappal Budapest (12) 14.35 15.20 16.20 17.20 Fókusz (ism.)(i2) Bűnös szerelem (i2) (am. filmsor., 136, rész) Riválisok (12) A gyanú árnyékában (12) (magyar dokureality-sor., 170. rész) RTL Klub Híradó Fókusz (12) Éjjel-nappal Budapest (i2) Barátok közt (i2) (magyar filmsor. 6481-6482. rész) 21.30 Igazságosztók |16) (kan.-am. akdófilm-sor., 8. rész) 22.30 A rejtély (16) (am.-kan. thrillersor., III./8. rész) 23.30 Brandmánia <i2) 0.05 Reflektor (12) 0.25 A Grace klinika (is) (am. krimisor., VI./2. rész) 6.00 Segíts magadon! (ism.) 6.25 Tények Reggel (Hírmagazin) 6.55 Mokka (12) (ATV2 reggeli magazinműsora) 9.20 Stahl konyhája (i2) 9.25 Baba percek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Árva angyal |i2) (mex. filmsor., 59/2-60. rész) 13.00 Doki (12) ' (am. filmsor., 82. rész) 14.00 Tények Délután 14.50 Amit a szív diktál (i2) (mex. vígj. sor., 37. rész) 15.50 Csapdába csalva (i2) 16.20 Veled is megtörténhet! (i2) (magyar dokureality-sor., 4. rész) ­17.20 Update Konyha (12) 17.25 Hal a tortán (12) 18.30 Tények 19.25 Aktív (12) Élő játék-show 19.55 Családi Titkok |i2) 20.55 Jóban Rosszban (i2) (magyar filmsor., 2130srész) 21.35 Vakvágányon (12) (am.’akcióf.,) Száguldó vonat szeli át Kelet-Európát, melyet terroristák foglalnak el, hogy megszerezzenek egr biológiai fegyvert Ebedül Kristoff ügynök (Jean-ClaudeVan Damme)állhata rosszfiúk és céljaik közé. 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 India - Álmok útján 112) 9.50 Rex felügyelő (12) 10.40 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Slovenski Utrinki 12.55 Kvartett 13.25 Vágtass velem! (ism.) 13.55 Gasztroangyal <i2> 14.55 Boston Legal (i2) (am. tévéfilm sor., Ill./ll. rész) 15.40 A szenvedélyek lángjai ii2) 16.30 Rex felügyelő (12) 17.20 Szerencse Híradó 17.30 Híradó 17.40 Ridikül(i2) 18.30 Maradj talpon! (i2) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.15 Fábry (magyar szór. műsor, 2011) 21.35 Munkaügyek (IrReality Show) 22.05 Az Este 22.40 Nemzeti Nagyvizit (12) A Szent Korona közjogi értelmezése 23.10 Barangolások öt kontinensen 23.40 Híradó 23.55 Boston Legal 6.00 Gyermekeknek Benne: Egér-úti kalandok, Trocnbi és a tüzmanó, Kukori és Kotkoda, Állatkert a hátizsákban, Raju, a riksa, Tappancs mesék, Mesebolt, Pom Pom meséi, Maja, a méhecske, Nils Holgersson, Segítség kacsaszámyakon, Benjamin, az elefánt A kockásfúlú nyúl, Egér-uti kalandok,Tesz-vesz város, A kis Amadeus, Trombi és a tüzmanó, Kukori és Kotkoda, Magyar népmesék, jappgn.c$ rtesék., .Cpijipu., Gypteítréjc, Geronimo Stilton, 12.20 Sandokan (6) 12.45 Animália (6) 13.10 A Nyereg Klub (6) 13.35 Ókori kalandok (i2) 14.05 Szaladin ii2) 14.35 Amika (12) 15.00 Született kémek (i2) .........-(am. rajzfilmsorr, III./ 19,-rész).......... 15 .25 Lizzie McGuire (6) 15.45 Gyermekeknek Benne:Animália, Géronimo Stilton, Raju, a riksa, Tesz-vesz város, Caillou, A kis Amadeus, A kockásfülő nyúl, Benjámin, az elefánt, Magyar népmesék, Mesebolt, Pom Pom meséi, Maja, a méhecske, Nils Holgersson, Segítség kacsaszárnyakon, Gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.40 Cselgáncs Európa- bajnokság ........... (Összefoglaló)........... 21 .40 Angi jelenti (i2) 22.05 Európai szemmel 22.35 Maradj talpon! (i2) 23.30 Ridikül (12) 0.15 A kétségbeesés méltósága (i2) (magyar dokumentumé 1998) 5.05 Lehetetlen küldetés m 6.10 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., IX./180. rész) 7.10 Életfogytig zsaru (12) (am. krimisor., II./15. rész) 7.10 Nyomtalanul (12) (m. krimisor., V./107. rész) 9.05 Judy Garland: Én és az árnyékaim <i2) (m.-kan. filmdráma, 1. rész) 11.10 A dadus <i2) (am. vígj. sor., V./4-5. nesz) 12.10 Mike és Molly (12) (am. vígj, sor., 1/12. rész, 2010) 12.40 Jóbarátok (i2) (am. víg. sor., Vili./188. rész) 13.10 Erica világa (12) (kan. vígj, sor., I./6. rész,) 14.05 Éden Hotel (12) 15.10 Életfogytig zsaru (i2) 16.05 Nyomtalanul (12) 17.00 Sztárkoktél 17.05 Az utolsó zsaru (12) (németkrimisor., I./4. rész) 18.00 CSI: A helyszínelők (i2) 19.00 Erica világa (12) (kan. vígj. sor., I./7 rész,) 19.55 Jóbarátok (i2) (am. vígj. sor.. Vili./189. rész) 20.20 Sztárkoktél 20.25 Két pasi - meg egy kicsi 21.25 ÉSZb'ohtó'k (Í2j .................. (kvíz-show, 3. rész) 22.25 Spartacus - Vér és homok (is) (m. filmsor., I./3. rész,) 23.35 CSI: A helyszínelők (12) (am.-kan. krimisor., Vili./179. (ész,) 0.30 A nagy házalakítás (12) (am. szórakoztató sor., 52. rész) o « 6.30 Híradó 6.35 Horvát krónika 7.00 Ecranul nostru 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd (i2) 8.05 Kultikon 8.30 Híradó 8.35 Angyali érintés (i2) 9.25 Elfeledett magyar irodalom (ism.) 9.50 Határtalanul magyar 10.20 Pannon expressz (12) (ism.) (ma^ar magazinműsor) 10.50 Magyar elsők 11.10 A fekete város (i2) (ma^artévéfilm sor., 5. rész, 1971) 12.02 Híradó 12.25-Kávéház yi2).................... 13 .00 Kívánságkosár 15.10 A szent olaj ­Az olívaolaj kultúrtörténete 16.00 Veszélyeztetett állatok (6) 16.30 Térkép (12) 17.00 MacGyver(i2) (am.-kan. tévéfilm sor., IV./66. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Angyali érintés (12) .19.55. Nyolc évszak (Mi........... 21 .00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 Csinszka (16) (magyar filmdráma, 1987) 22.45 Kultikon (i2) (Szolgáltató magazin) 23.05 MüpArt classic - Stravinsky ritkaságok 6.00 8.00 9.00 9.30 9.35 10.05 10.10 ÍÓ.3Ö 12.30 14.30 15.00 16.00 17.00 Hetedik mennyország (12) (am. vígj. sor., 19-20. rész,) Dallas (12) (am, filmsor., 208. rész, 1978) Televíziós vásárlás Laptopkonyha (i2) Televíziós vásárlás Laptopkonyha (i2) Televíziós vásárlás Coiunibó: Titkos ügyek m (am, krimi, 1994) Született feleségek (isi Jim szerint a világ (i2) Poirot (12) Downton Abbey (i2) (angol drámasorozat, II./4. rész) Gordon Ramsay ­A pokol konyhája |i2) 18.00 Columbo: Az ínyenc gyilkos (i2) (am. krimi, 1978) 19.45 Poirot (12) (angol tévéfilm sorozat) 20.55 Európa Liga (éiö) FC Basel-Chelsea 23.15 Jim szerint a világ (am. vígj. sor., III./25. rész) 23.45 Európa Liga - Összefoglaló 0.20 EzoTv 1.20 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája <i2) 2.20 Lost - Eltűntek (16) (l.évad, 14. rész, Apák napja) 3.20 Kémvadászok (18) (angol thrillersor., VII./3. rész) 20.50 Barátok közt (12) (magyar filmsor. 6481-6482. rész) 20.15 Fábry (magyar szór. műsor, 2011) 22.25 Spartacus - Vér és homok (is) 17.00 MacGyver(i2) (am,-kan. tévéfilm sor., IV./66. rész) 20.55 Európa Liga (éio) FC Basel-Chelsea 9.00 Hírfüzér 9.30 Értéktár 10.00 Orgonasza­kos Növendékek* OrszágosTalálkozója 10.30 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.23 Ajánló 19.30 Csendes percek (Adventista Egyház műsora) 20.00 Zerrthe Ferenc Emléknap 20.30 Hírfüzér 20.53 Ajánló 21.00 Hírfüzér 10.30 BBC HardTalk. 11.05 Befutó. 1130 Ga­rázs. 12.00 Déli híradó. 12.45Teleshop. 13.05 lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Veisus. 14.30 Sporté. 15.00 Híradó. 15.30Ázsla. 16.05 BBC Click. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 So­roló 1.18.00 Híradó. 19.00 Híradó 19.30 G lobéi. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó. 21. 2135 Versus. 22.00 Híradó. 22.30 Lapzárta. 11.30 Laci bácsi konyhája.11.55 Déli Híredé 12.15Teíeshop. 1230 Fórum. 12.55 Teleshop. 15.25 ATV START. 16.00 Start+ 16.25 Profit 16.55 Világhíradó. 17.10 Fórum. 17.55 Híradó. 1830 Hmm. 18.50 Sporthíredé. 18.55Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 No comment 20.45 Hala -a messáröl jöttémben 21.55 Híredé. 22.15 Világhíradó. 2230 70Oas klub. 4.15 M'rt gondolsz, ki vagy? 830 Zsaruvéf 9.20 Luxusdoki. 10.20 Kisvárosi gyilkosságok. 12.20 Kékpióba. 1320 Monk - Húgos nyomozó. 1420 Zsamvér 1520 Luxusdoki. 16.20 Kisvárosi gy­ilkosságok. 1820 Kékpnába. 1920 Monk- Rugós nyomozó. 20.20. Psych - Dilis detektívek. 21.20 Érettségi találkozó 23.20 Légikatasztróla 1.20 Kékpióba220Zsaiuvér320Hych-Dilisdeteklívek 11.00 Teleshop, 12.00 Mai helyzet 12.15 JNBA (ism.) 12.45 Fieszta+ 13.00 Futbol Mundial 13.30 NHL Tampa Bay Lightning - Toronto Maple Leafs 15.30 Cselgáncs (éló) Európa-bajnokság, 1. nap, Budapest 19.00 Szabadidősport 19.30 Zuhanyhíradó (élő) 21.00 Mai helyzet 21.15 Bikarodeó 22.15 Futsal Magyar bajnokság 23.15 Póker 10.15 GyCgtögetók (12). 11.05 Beéptettfőnők(i2). 12.00 Fald fel Amerikát (12). 13.00 Állati ka^ndok 3Dben (12). 14.10AHM kialakulása (12). 15.05 Őtonfetfeclezések(l2) 17.00 Faldfel Amerikát! (12). 18.00 Világ a város alatt II. (12). 19.00 Állati rekor­dok «. 20.00 A Föld kialakulása. 21.00 Küzdj az életéft!(l2).22.00 Rettegett harcosok (18) 22.55 On the Spot (16) 0.00 Menekülj! (16) 9.55 Hetedik mennyország (12). 10.55 Hetedik mennyoiszág(l2). 11.55Teleshop. 13.00 Rubí.azel- bűrölőszőmy»teg(l2). 1400Rosalinda (12> 15.00 Aszerelemtengere(12). 1600Megrövültszírek(12). 17.00Aaerelemnevében(l2). íaOOKönnyekkitá- Iynője(l2). 19.00Váratlan utazás(12). 20.05Aferm, ahol élünk(l2).21.10AFasyteSaga (12).22.40Ho­tel Babylon (16). 23.45 Hotel Babylon(l6). A műsor es a kezdési idooont me TTiimnTiTmjHmüintmTffTTHin'.iiLnnni

Next

/
Thumbnails
Contents