Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-25 / 95. szám
BELPOLITIKA 2013. ÁPRIUS 25, CSÜTÖRTÖK Kétszeres I a túljelentkezés ; Budapest Több mint két- ; szeres a túljelentkezés a ! mikro-, kis- és középvállal- ! kozásoknak (kkv) kiírt 10 > milliárd forintos munkahely- ; teremtő pályázaton, össze- J sen 21,8 milliárd forintos ! vissz nem térítendő támoga- ! tásra érkezett igény - közöl- ■ te a Nemzetgazdasági Mi- ; nisztérium foglalkoztatásért \ felelős államtitkára szerdán. ! Czomba Sándor elmondta: ! a nyertesek új gépeket, mű> szaki eszközöket, technoló- ; giákat szerezhetnek be, mi- ; közben új munkahelyek te- ! remtését vállalják. A határ- ! időig csaknem 1700 kkv | adott be pályázatot, amelyek j 10 600 új munkahelyet hoz- J nának létre. j Elutasították j Gyurcsány Ferenc ! a beadványt I Budapest Az Alkotmánybí- ; róság (Ab) elutasította a j Gyurcsány Ferenc ve zette De- ! mokratikus Koalíció beadvá- ! nyát, amely a párt parlamen- < ti frakcióalakítását megaka- ; dályozó házszabályi reridel- J kezés megsemmisítését kér- ! te. Ez tízről tizenkettőre I emelte a frakcióalakításhoz í szükséges képviselői létszá- ; mot. Az Ab szerint nem ütkö- ; zik az alaptörvénybe, mivel i az országgyűlést nagyfokú ! szervezetalakítási szabadság ; illeti meg, a képviselőcsoport ; létrehozásának joga pedig | Csak az ötszázalékos parla- ! menti küszöböt átlépő párto- I kát illeti meg mindenképp. : Kiterjesztenék az ; adókedvezmények i körét ; Budapest Várhatóan ősz- 1 szel kerülhet az országgyű- ! lés elé a Kereszténydemok- j rata Néppárt családi adóked- ; vezmények kiterjesztéséről ! szóló javaslata - mondta I Harrach Péter szerdán Buda- 5 pesten ajtótájékoztatón. A ki- ; sebbik kormánypárt frakció- ; vezetője az MTI kérdésére ‘ azt mondta: zajlanak a kor- ! mányzati egyeztetések. Meg- i jegyezte, részükről nincs | akadálya, hogy a változtatá- j sok már jövő januártól életbe ; lépjenek. Hivatali visszaélést gyanít az MSZP Az MSZP szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottsága súlyos aggályokat tárt fel az állami földhaszonbérleti pályázatok értékelésével kapcsolatban, és hivatali visszaélés gyanúját veti fel, hogy a fél éve elkészült, de csak a napokban ismertté vált jelentés hatására sem változtattak a földosztási gyakorlaton. Budapest Gőgös Zoltán, a szocialisták szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján idézte a jelentésből, hogy a Fejér megyében nagy területet nyerő pályázók egyetlen esetben sem veszítettek, és egyszer sem pályáztak közülük többen azonos birtoktestre. Szerinte ez azt valószínűsíti, hogy a pályázok összebeszéltek, az NFA pedig „elrendezte”, hogy mindenhol ők nyerjenek. Gőgös Zoltán hozzátette: továbbra is úgy látják, előre megbeszélt pályáztatás alapján döntöttek a földbérletekről, és ebben sok esetben fideszes politikusok is részt vettek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelentés túlzónak ítélte a szubjektív módon adható pontok arányát.- Rendkívül nehéz helyzetbe hozná az agráriumot, ha a további 200 ezer hektár állami földet is hasonló szempontok alapján osztanák ki. Korrekt eljárások esetén a kormány sikertörténete lehetett volna az állami földek haszonbérbe adása, így azonban a Fidesz-kormány veszte lesz 2014-ben - mondta Gőgös Zoltán. A Fővárosi ítélőtábla múlt kedden másodfokon is arra kötelezte az NFA-t, hogy hozza nyilvánosságra a 2010 novembere és 2012 márciusa közötti állami földbérleti pályázatok pontszámait, értékeléseit és bírálatai lapjait. Az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére Gőgös Zoltán elmondta: ez segítséget jelent a polgári perek megindításában azoknak a vesztes gazdáknak, akik eddig saját pályázatuk "bírálatát sem ismerhették meg. A munkaalapú gazdaság lehet Magyarország jövőjének, a magyarok sikerességének és életszínvonal-emelkedésének kulSzerinte a mostani versenyeken részt vevő fiatalok is azt az üzenetet közvetítik, hogy hamis az az elképzelés, amely szerint a mai világban csak azok érvényesülhetnek, akik „homályos üzleti vállalkozások keretei között a lehető legkisebb munkával tetemes profitot tudnak létrehozni”. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében elmondta, 110 iskola csaknem 200 versenyzője vetélkedik egymással a fesztivál során. Hangsúlyozta, Magyarországon az elmúlt években újra megindult az a folyamat, amelynek lényege úgy hangzik: a kétkezi munkának van becsülete. mondta szerdán Orbán Viktor. Budapest A kormányfő a ó. Szakma sztár fesztivál, a Szakma kiváló tanulója verseny és az Országos szakmai tanulmányi verseny döntőjének megnyitó ünnepségén az elmúlt évtizedek problémájának nevezte, hogy a szakképzés veszített korábbi tekintélyéből, az iskolarendszer egyre távolabb került a valós gazdasági igényektől, mindez pedig a vállalatoknál munkaerő- hiányra, a pályakezdőknél munkanélküliségre vezetett.- A gazdasági válságból kikecmeregni akaró Európának szembe kell néznie azzal az ősi igazsággal, hogy valódi értékteremtő munka nélkül nem fogunk kijutni a kátyúból. Nincs olyan technológia, tudományos-technikai fejlettség, nincs olyan pénzügyi trükk és manőver, ami a munkát és a termelést kiváltaná - fejtette ki Orbán Viktor. Orbán Viktor miniszterelnök egy gyalut kap ajándékba Dancsó János bátonyterenyei asztalosmestertől csa. Ezért a szakképzési rendszert össze kell hangolni a gazdaság igényeivel, helyre kell állítani a kétkezi munka becsületét, és átláthatóbbá, egységesebbé kell tenni az oktatási rendszert munkaalapú gazdaság Sikerünk kulcsa a Biztonságot a munkavállalóknak! A Jobbik szerint a kormánynak nemcsak a fogyasztói, hanem a munkavállalói oldalról is biztonságot kellett volna garantálnia a rezsicsökkentés kapcsán, mert már most látszik, hogy több cégnél elbocsátást terveznek és a beszállítókkal is több helyen felmondták a szerződést. Budapest Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán felidézte, a kormány- többség leszavazta az ország- gyűlésben pártja határozati javaslatát, amelyben azt indítványozták, hogy a kormány a bérgarancia alapon túl saját hatáskörében további állami garanciát nyújthasson a dolgo- Bertha Szilvia zók bérére olyan cégek felszámolása esetén, amelyek tevékenysége közérdekű vagy állami feladat, illetve társadalmi érdek. A javaslat szerint az állam állta volna a kiegyenlítetlen bértartozást, ugyanakkor visszatérítendő támogatásról lett volna szó. A képviselő szerint ez azért is indokolt, mert a rezsicsökkentés miatt már most látszik, hogy több cégnél elbocsátást terveznek, Kazincbarcikán pedig korlátozták a vízszolgáltatást, illetve beszállítók is jelezték, hogy számos esetben felmondták velük a szerződést a karbantartásra. Szerinte tömegesen várhatók csődök azoknál vállalatoknál, amelyek a rezsicsökkentés miatt már nem tudnak akkora profitot kitermelni, mint eddig. HIRDETÉS i'AkJAM- Nem fettŐ-, szobrász- és képzőművészek alkotásai mtdkMU kedvező ktm * Mrszobíiszok, * porcelánfestők győayírű munkái - Egyedi, kézzel készült termékek [ ■—*»» *rN,v.itvatartás: ; H-P: S 0:0(T-*J8:00 K SZ:' 9:00 - 13:00. ••>100 Salgótarján. Kassai sor 6. í . lei.: 32/418-190