Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-13 / 85. szám
KULTÚRA 2013. ÁPRILIS 13., SZOMBAT 1 Jó volt a tükrébe Most aztán fel van adva a lecke: egy olyan könyvet kell bemutatni, amelynek már az elején is ott szerepel a nevem - amint a szerző köszönetét mond mint egykori kollégájának, egy jóval idősebb pályatársának - aztán pedig a végén teljes terjedelmében olvasható az a cikkem, amelyet Sándor András előbbi interjúkötetéről „A „Kis herceg” mániákus kérdező” címmel írtam a Nógrád Megyei Hírlap 2012. augusztus 25-i számában. Azaz: innentől kezdve én tartozom köszönettel írásom közléséért, annál is inkább, mert manapság nem számít gyakori esetnek az ilyenfajta gesztus. S ebből adódik a dilemmám is: szólhatok e másként, mint dícsérőleg az újabb ajándékba kapott s bensőséges hangnemben dedikált kötetről? Szerencsére a könyv tartalma nemcsak elodázza, de egyszersmind meg is oldja kétségeimet. Nem viszonzásként kell ugyanis jókat írnom róla, hanem mert tényleg figyelemre méltó, sok érdekes sztorival, elgondolkodtató tanulsággal szolgáló, remekül megszerkesztett - tartalmilag és Torbik Tibor dizájnja révén tipográfiailag egyaránt - ez a könyv is, csakúgy, mint az első volt tavaly nyáron. Abban negyven híres ember szerepelt - köztük hivatásuk, szakterületük olyan kiválóságai mint például Antal Imre, Balázs Fecó, Geszti Péter, Havas Henrik, Hernádi Judit, Korda György, Popper Péter, Sas József, Szilágyi János, Vágó István, Vitray Tamás, Zenthe Ferenc. Egy ilyen névsor - amely csak egyharmadát képezi az előző kötetben szerepeiteknek - alapján az volt az érzésem, hogy a továbbiakban már nincs is kivel beszélgetnie Sándor Andrásnak, hiszen szenvedélyes kíváncsiságától, a másik ember minél alaposabb megismerésének őszinte vágyától vezéreltetve szinte mindenkit - akit érdemes - kifaggatott már. S akkor íme itt a folytatás - a „Mélyinterjúk 2 - Újabb 45 beszélgetés” címmel - amely nem kevésbé márkás nevek sokaságát tartalmazza ezúttal nem öt hanem hét fejezetbe - „Arcok a képernyőről”, „Színészek”, „Zenészek”, „A bulváron túl”, „Földijeim...avagy híres nógrádiak a szórakoztatóiparban”, „Akik már nincsenek köztünk”, „Spirituális beszélgetések” - rendezve. Az egyik pluszfejezet „A bulváron túl” - olyan nevezetes személyiségekkel mint az Epres Panni (modell) - Benedek Tibor (vízilabdázó) házaspár, Erőss Zsolt hegymászó vagy Kassai Viktor labdarúgó játékvezető - a másik viszont a mi megyénk- belieket gyűjtötte egybe, akik valamennyien zenészek,énekesek ugyan, de a fejezetcím magyarázza, hogy a szerző miért különítette el őket a - mások mellett - Malek Miklóssal vagy Tóth Verával készült beszélgetésektől. S a lokálpatriotizmus az oka annak is, hogy éppen ezeket az interjúkat emeljük ki mindenekelőtt a könyvből. Sándor Andrásnak akinek gyermekként, tizenkét évesen éppen itt, a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain jelent meg az első beszélgetése Sas Józseffel, a Mikroszkóp Színpad igazgatójával s aki saját erejéből, tehetségéből- ahogyan korábbi főnöke, két heti magazin főszerkesztője Ómolnár Miklós fogalmazott - , „mindenféle ajánlólevél nélkül” jutott el odáig, hogy mostanság immár az Ml Televízióban Jakupcsek Gabriella „Ridikül” című napi műsorának a szerkesztője - soha nem felejti, hogy hon- nét indult, hol vannak á gyökerei. Erről árulkodik a földijeivel- Alapi Istvánnal, Szolnoki Péterrel, Gáspár Lacival, Oláh Gergővel és Radios Gigivel - készített interjúk hangulata is. Meg arról, amit már az előző kötet kapcsán is sokan - köztük jómagam is - megállapítottak: Sándor András nagyon tud kérdezni, közvetlenül, de lényegre törően tud dis- kurálni. Kicsalogatja a legféltettebb, akár tabunak tetsző titkokat is interjúalanyaiból. A Gáspár Lacival való beszélgetés például így kezdődik: - Sok korszakodat láttam már. Talán az elmúlt két év volt a legzűrö- sebb. - Volt itt minden. Összever szés, válás, depresszió” - jött az őszinte válasz. Szolnoki Pétertől megkérdezte, hogy „Lehet-e próféta az ember a saját hazájában?”- s a Bon Bon énekese, zeneszerzője a tüskéket - minthogy úgy érzi, kevésszer hívják haza fellépni - sem hallgatta el. Nem mindennapos a következő szóváltás sem Alapi Istvánnal: „...annak idején Tarjánban minnezni denki meg volt győződve, hogy degeszre keresed magad az Eddában. - Ugyan...Nézd, annak a korszaknak még elcsíptem a végét, amikor az autóink után futottak a lányok. ” A könyv megyei jellegét - amely nyilván csak az itt élők számára kuriózum - erősíti Horváth Tamás és Malek Csaba fotós, valamint Szabó Péter, a Nógrád Megyei Hírlap munkatársa közreműködése is. A fentiek minden bizonnyal magyarázzák, hogy a kötet megjelentetését miért támogatta Sándor József, lapunk felelős kiadója és Székyné dr. Sztrémi Melinda országgyűlési képviselő, Salgótarján polgár- mestere is A szerző egyébiránt felettébb találékony a címadásban is: általában a szövegből emel ki egy-egy jellemző részletet. íme néhány példa: a Máté Kriszta-be- szélgetés címe: „Egyre több, és egyre kevesebb a bizalom a világban", a BenkőPéter színművészszel készült beszélgetés elé a „Nem én éltem az életet, hanem az élet élt engem” cím került, a Somló Tamás-interjú címe: „Az Omegában ciki volt, hogy mindenki egyetemre járt...”, Szekeres Adrien pedig a beszélgetés címében is kijelenti: „Helyettem is álmodik a férjem”. Ezek a kiemelések erősen szubjektivek, de remélhetően alkalmasak az „ezert féle csevegés”, a sokszínű kötet iránti érdeklődés felkeltésére s legfőbb erényeinek érzékeltetésére. Természetesen tetszőlegesek a további nevek is, amelyek ugyancsak önkényesen választódtak ki a megszólítottak sorából: Bodrogi Gyula, Béres Ilona, Kottái Róbert, 4 For Dance, vagy a már eltávozott Cseh Tamás, Flipper Öcsi és Payer András. Paradox, hogy cikk legvégén utalok a könyv előszavára, amelyet a pályatárs, Szily Nóra - aki nem mellesleg az egyik alanya is az „Arcok a képernyőről” című fejezetnek - írt, megindokolva, hogy miért nehéz j ó 1 kérdezni, hogyan ' kell a ri- porter- nek önmaga „lát-. szása” helyett a partner „látta- tásra" helyezni a hangsúlyt. Mondandója utolsó sorai azonban summázat- nak kívánkoznak: „András kíváncsi volt ránk. Jó volta tükrébe nézni. Őszintén... ” Ennél szebben és pontosabban nem igen lehet megfogalmazni Sándor András újabb „lélekbúvár” kötetének s - egyáltalán már fiatalon, alig több mint harmincévesen is gazdag, a nyomtatott és az elektronikus médiában kifejtett sokrétű újságírói, szerkesztői munkásságának -.értékeit. * Csongrády Béla Sándor András 2. „lélekbúvár...’’-ának címlapja Rajnai László és Medve Henriett munkája Legutóbb a Madách gimnáziumban találkoztunk, ahol az intézmény tizenkettedik évfolyamos tanulójaként filmet forgatott arról a több mint egy évtizedes hagyomány- és értékőrző folyamatról, amely Ravasz Isbtín mártírköltő emlékét hivatott ápolni. A beállításokból, vágásokból érzékelni lehetett, hogy jártas ezen a területen és van tehetsége a film- készítéshez. színjátszással óvodáskorában, de otthon kezdett el ismerkedni. Miután belebelenézett a televízióban vetített filmekbe, folyamatosan utánozta az úgynevezett szuperhősöket. Még az ő kosztümeikre hasonlító ruhákat is készíttetett magának a nagymamákkal. Általános iskolába a ma már nem működő Rákócziba járt. Már alsó tagozatosként kipróbálhatta magát úgymond közönség előtt is kisebb műsorokban közreműködve. Akkor kezdte a MülleméJbenner Ildikó - aki egy időben osztályfőnöke is volt - által vezetett színjátszó szakkör foglalkozásait látogatni. Az eltelt évek távlatából is jól emlékszik például Lázár Ervin „Négyszögletű kerek erdő” című mesejátékéra, amelyben Bruckner Szigfridet alakította. Emellett verset is mondott iskolai ünnepségeken, jelentősebb helyi rendezvényeken s az iskolarádióban is. Közben két-három évig vett részt Molnár Péter szobrászművész kézműves szakkörében, ahol agyagoztak, zománcoztak. Szerette ezt is csinálni, de döntenie kellett a sokféle elNévsorolvasás: Kojnok Dávid foglaltság között, tekintve, hogy ekkor már vívott is - az egyik országos versenyen 98 induló között a nyolcadik lett a kategóriájában - sőt 2007-ben 7. osztályos korában csatlakozott a Nagyné Hajdú Györgyi vezette Impro’ Színpadhoz. Legelső nagyobb szerepét a lanikovszky Éva műveiből készült „Kamaszkorunk körül” című összeállításban kapta. Később sikeresen szerepeltek a „Lear király és a só” című előadással: egy miskolci diákfesztiválon bronz fokozatú minősítést kaptak. 2009-ben a Vertich Színpadstúdió Müller Péter „Márta” című drámájához meghirdetett szereplőválogatáson került az új társulatba, amelynek névadója, Vertich József az acélgyári Petőfi legendás rendezője nem volt más, mint vívóedzőjének, Vertich Tamásnak az édesapja. Egy darabig párhuzamosan volt tagja mind az „Impro”-nak mind pedig a „Vertich”- nek s aztán végleg az utóbbi mellett tette le a voksot A „Márta” bemutatása előtt megkapta az egyik rabló szerepét „A brémai muzsikusok” című mesejátékban, amellyel nemcsak tarjám helyszíneken, hanem más településeken is több tucatszor vendégszerepeitek már. Bár a 2010 áprilisában bemutatott „Mártádban „csak” epizódszereplő volt, a darab drámai jellege, átütő ereje miatt fontosnak tartja, hogy részese lehetett ennek az előadásnak. Másként emlékezetes számára 2011 tavaszáról Szávai Attila „Hevimetal, bányaló, tehervonat" című egyfelvonásosa, 2011 nyarán az akkori Frei Lacika alakjában az egyik főszerepet játszhatta el. Eleddig ez volt a legkomolyabb színházi megmérettetése, bár sok más alkalommal is színpadra, illetve pódiumra lépett. Többek között közreműködött a „700 éves Baglyaskő vára” valamint a Salgótarján várossá válásának 90. évfordulója tiszteletére összeállított magyar kultúra napi gálákon, „beugrott” Felhőfi szerepébe az „Önnek ficereg?” című groteszkben, verset mondott a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház egyik estjén, közreműködött T. M. Plautus „A het- venkedő katona” című vígjátékban 2012 májusában, ami az első produkció volt Zenthe Ferenc Színház néven. Előtte azonban akár főszerepnek is tekinthető figurát, Pereces Palkót alakította a „Kíváncsi királykisasz- szony" című mesejátékában. A 90 éve város Salgótarján emlékünnepségre azért kell visszatérni, mert a műsor elején, az úgynevezett kaszinójelenetben pincért játszott, a legvégén pedig az Edda „Fohász”-ánál ő ült a zongoránál. Nyolcadikos korában kezdett el zongorázni tanulni, az alapokra egy évig Tarják Vilmosné zenetanár oktatta. Aztán egy darabig felhagyott a muzsikálással, erőt és pénzt gyűjtött a továbblépéshez. Végül is sikerült vásárolniuk egy középkategóriás hangszert, amelyen önszorgalomból képzi magát, s bár kottát nem szeret olvasni és abból játszani, az internet nagyon sokat segít abban, hogy bármit képes megtanulni és lejátszani. Már komoly repertoárral rendelkezik, amelyben saját szerzemények is helyet kapnak. Szólistaként elsősorban iskolai rendezvényeken lép fel, de szerepel az ENIOL nevű zenekarral is, amelyhez csatlakozva először KŐIITET1 * SALGÓTARJÁNI KÖZMŰVELŐDÉSI NONPROFIT KFT. Caféban mutatkoztak be. majd ugyanakkor decemberben önálló koncertet adtak, illetve Tabáni Ishún énekes estjén előzene- • karként működtek közre. Az öttagú együttesben Kojnok Dávid az egyedüli férfi, ráadásul az egyik hölgy, Schneiker Éva éppen a Madách Imre Gimnáziumban dolgozik tanárnőként. A tagok tartózkodási helyei közötti távolság, illetve az időpontok összehangolása mostanában inkább stúdiómunkára nyújt lehetőséget Kojnok Dávid ötéves angol tagozatos osztályba jár, 2014 nyarán érettségizik. A folytatást a Budapesti Kommunikációs Főiskolán képzeli el, ahol mozgóképkultúra és médiaismeret szakon szeretne továbbtanulni. Ebben a stúdiumban összetalálkozhat a film és a zene iránti vonzalma, de a színjátszó tapasztalatainak is hasznát veheti. Felvételi gyanánt alkalmassági teszten kell átesnie ihletve gyakorlati feladatként egy adott témájú filmet kell készíteni. „Edzésként” vállal iskolai témákat, feladatokat, illetve a „Csillagok háborúja” cimű kedvenc filmjéből kiindulva igyekszik animációs projekteket, effekteket, vizuális trükköket létrehozni. Bárhogyan is alakul, 2014 őszéig itthon lesz Salgótarjánban és addig bármikor ha szükség lesz rá, ha hívják - szívesen és örömmel kapcsolódik a Zenthe Ferenc Színház társulatának munkájához. Csongrády Béla
