Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-04 / 53. szám

Várakozásokat felülmúló érdeklődés Sikeres egészségnap Salgótarjánban A Tarjáni Szabadidősport Klub a tavalyi évben indí­totta útjára a Salgótarjáni Sportos Egészségnap elne­vezésű eseményét, melyet másodszor rendeztek meg szombaton. A tavalyi ér­deklődés nagysága talán meg is lepte akkor a szer­vezőket, így az idei eszten­dőre is hasonló létszám el­érését tűzték ki célul. A második alkalom azonban ezt jócskán túlszárnyalta, ezúttal több mint ezeröt- százan tettek egészségü­kért a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. Kéri István A sportos egészségnapon ter­mészetesen a mozgás volt a kö­zéppontban. A reggel még a sportcsarnokon kívül indult, fu­tóversennyel és vezetett teljesít­ménytúrával - előbbi a közeli utcákon kanyargóit, utóbbit a Fáy András Krt. - Szent-Imre- hegy - Országzászló - Kálvária útvonalon vezette a Nógrád Me­gyei Természetbarát Szövetség. Az épületen belül összesen öt teremben és a kiállítói standok­nál zajlottak az események, a legnagyobb érdeklődés termé­szetesen (már a befogadóképes­ségénél fogva is), a nagyterem programjait kísérte. A parket­tát tehát ezúttal a mozogni vá­gyók foglalták el, akiket első­ként Katus Attila háromszoros aerobic Világ- és kétszeres Eu- rópa-bajnok, életmód szakértő melegített be Best Body fantá­zianevű, erősítő és alakformáló gyakorlatokból összeállított programjával. Katus Attila ezen alkalommal is bizonyította, hogy nem igazán sorolható a klasszikus „celeb” kategóriába, ezt többek között a fizikai akti­vitás utáni szellemi felfrissülés és szemléletváltás jegyében mondott gondolatai is alátá­masztották. A mozgás után né­hány perc pihenő következett, mely alatt a Romány SE terem­kerékpárosai ejtették ámulatba a közönséget a fizika törvénye­it meghazudtoló bemutatójuk­kal. Együd Péter Rock Body órá­jával folytatódott a foglalkozá­sok sora, a „kemény katonai ki­képzés Petivel” még lényegében létszámcsökkenés nélkül zaj­lott. Háger-Jenei Krisztina és csa­pata Capoeira Aerobic bemuta­tója után a mostanság igen nagy népszerűségnek örvendő zumbázás következett Verbovsz- ky Gyöngyvér, Olasz Kitti, Majo­ros Dalma, Németh Klaudia és Ivan Ugart instruktorok vezeté­sével, bő egy órán keresztül. Itt már azért elkezdett fárad­ni a jelen lévő közönség, így jól jött, hogy Varga Sándorné (Ari) és csapata csak bemutatózott, a Funny Jump trambulinos edzés­módszert ismertették. SIFI és a Kangoo Team produkciójának követéséhez speciális kangoo- cipőkre is szüksége volt a részt­Katus Attilát több száz résztvevő követte vevőknek. Az újabb pihenőidőt a Free Soul hip-hop táncbemu­tatója töltötte ki programmal, A megannyi kísérő program között műfalmászás is szerepelt majd a nap főszervezője, Félegyházi Éva vezetett egy fer­geteges (szó szerinti) köredzést Háger-Jenei Krisztinával. A dé­lután során a jól összeállított programban már folyamatosan megtalálhatóak voltak a „szü­netek”, a soron következő alatt a Savaria Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény modern táncbemutatója szórakoztatta a közönséget. Jászberényi Tünde a NIA Technique-el ismertette meg az egészségnap résztvevő­it, majd a Medalion Táncsport Egyesület fiatal táncosai foglal­ták el a színpadot. Innentől „le­vezető” edzések következtek, a nap vége felé a kevésbé intenzív programok kerültek előtérbe. Nagy Amarilla a gerinctréning- gel, Ari a tae-bo-val, végül pedig Neuhertz Krisztina és Szabó Pé­ter a „from deepWORK to bodyART” programmal foglal­koztatta az ekkora már - telje­sen érthetően - némileg elfára­dó kissé megfogyatkozó közön­séget. A további helyszínek közül az egyik terem egész nap a Spinning rajongóinak részére állt rendelkezésre. Az 1-es kis­teremben „mozgástrend” jel igére zajlottak reggeltől estig a jóga-, pilates-, és különböző női tornaórák. A 2-es kisteremben ingyen egészségügyi szűrése­ket és tanácsadást végeztek, mely szintén elengedhetetlen része kell hogy legyen egy egészségnapnak. A szervezők barkácsolásra és arcfestésre, de jelen volt a Befogadlak Ál­lat- és Természetvédő Közhasz­nú Alapítvány, a Mentőöv Ál­latvédő Egyesület és közleke­désbiztonsági szimulátorával a Salgótarjáni Rendőrkapitány­ság is. A kiállítók között termé­szetgyógyászati és szépészeti cégek, márkák képviselői szol­gáltattak információt az érdek­lődőknek, de ki lehetett még próbálni a Kettlebell-t vagy G- flexet is.- Jövőre legyen? - tette fel a kérdést Félegyházi Éva az utol­só program utáni záráskor, majd egyöntetű „igen” válasz ér­kezett a kérdésé­re. A főszervező megköszönte mindenkinek a részvételt és min­denkinek gratu­lált, aki ezen a na­pon ellátogatott a II. Salgótarjáni Sportos Egészség­napra, akár a szű­résekre, akár az aktív programok­ra, mert ez min­denki esetében Félegyházi Éva nem csak főszerve­zőként, hanem edzéstartóként is szerepet vállalt külön örömére szolgált, hogy közel kettőszáz nyugdíjast tud­tak megszólítani a rendezvény­nyel, a szűréseken pedig össze­sen háromszáz vizsgálatot vég­zett el a Magyar Rákellenes Li­ga Salgótarjáni Alapszerveze­te, a Salgótarjáni Járási Nép­egészségügyi Intézet és a Kani­zsai Dorottya Egészségügyi Tagintézmény. A 3-as kiste­remben 14 óráig kranio szak­rális terápia, fejmasszázs és kineziológia várta az érdeklő­dőket, délután pedig a nagyte­remben bemutatott Funny Jump-ot lehetett kipróbálni. A kísérőesemények között ezen felül volt még lehetőség falmászásra, a gyerekeknek azt jelenti, hogy ezen a napon tett valamit saját egészsége ér­dekében. Aki kilátogatott az tényleg azt találta meg ezen a szombaton, amit keresett, de teljesen érthető ez persze, hi­szen a jól szervezetett, átgon­dolt programmal rendelkező esemény mindenki tetszését elnyerte. Remélhetőleg hosszú évekre fix eseménye lesz majd Salgótarjánnak a Sportos Egészségnap! Futóverseny dobogós eredmé­nyek. Általános iskolás lányok: 1. Barta Luca (Gagarin), 2. Lipták Nikoletta (Kodály), 3. Markó Virág (Gagarin). Álta­lános iskolás fiúk: 1. Nagy Ri- chárd (Gagarin), 2. Matlák Ká­roly (Beszterce), 3. Percze Dá­vid (Gagarin). Középiskolás lá­nyok: 1. Bállá Annamária, 2. Cseh Anett, 3. Molnár Zsanett (mindhárman Madách). Kö­zépiskolás fiúk: 1. Jakubovics István (Madách), 2. Csonka Tamás, 3. Petróczy Bálint (mindketten Bolyai). Általá­nos iskolák csapatversenye: 1. Gagarin, 2. Kodály, 3. Beszter­ce. Középiskolák csapatverse­nye: 1. Madách, 2. Bolyai, 3. Kereskedelmi. Idén is a Kangoo-őrület volt az egyik legnépszerűbb program I I

Next

/
Thumbnails
Contents