Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-23 / 68. szám

Szüleit szomorítja j .ondon. Egy hónap alatt ; háromszor is betört szülei J luxusvillájába egy 19 éves ! brit nő, jóllehet azok lakást ! vettek számára és két gyér- ! mekének is gondját viselik. ; A lány, Jennice Lynch a bíró- J ság megítélése szerint dac- \ ból követte el tetteit, ezért ! nem csukatta rács mögé, ha- ! nem elengedte felfüggesz- ; tett börtönbüntetéssel - a ; vádlott 45 esztendős anyja, J Ruth Lynch és 46 éves apja, ! John nem kis bánatára. A bí- ! ró mindenesetre megtiltotta ; a család fekete bárányának, ; hogy a következő egy évben ! 200 méternél közelebb me- ! részkedjen szülei házához - ! adta hírül a The Daily > Telegraph című brit lap. Vastüskékkel a keresletért Peking. Vastüskéket do- J bált szét az autópályán Ki- ! nában egy gumiszervizes ! férfi, hogy pangó vállalkozó- j sa több munkához jusson - ; írta az MTI. A gumis négy- ; ven kilométernyi sztráda- ! szakaszon dobált ki belőlük ! alattomban a furgonjából j ezekből a középkorban a lo- ; vassági rohamok ellen hasz- ; nált eszközökből és hama- ! rosan tucatnyi kocsi kapott ! defektet. A tettesnek azon- ! ban nem a munkája lett ; több, hanem a baja, az autó- J sok -ugyanis értesítették a i rendőrséget. A rendőrök le- ! galább kétszáz vastüskét ! szedtek össze, a gumist pe- ; dig - a kamerafelvételek j alapján - őrizetbe vették. ! „Feltámadt" az őz ; Atlanta. Igencsak megle- J pett egy rendőrjárőrt és egy | autóst egy döglöttnek hitt őz ! az Egyesült Államokban. A 1 vadat a sofőr véletlenül el- ; gázolta, és mivel élettelen- ; nek találta, berakta kocsija J csomagtartójába, hogy csa- 1 ládja vadhúst lakmározzon. I Michigan államban minden- j ki megtarthatja magának az ; elütött vadat, de jelentenie | kell a balesetet. Ezt tette az 1 autós, ám amikor a hatóság ! embere kinyittatta a cső- ; magtartót az őz kiugrott és ; elszaladt a közeli erdőbe. | HIRDETÉS NP0lff.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL HIRDETÉS Egy diák citromokat tesz egy különleges áramfejlesztő berendezésre pénteken a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az első hazai oktatási és ismeretterjesztő csatorna arra vállalkozott, hogy a legnagyobb, gyümölccsel működtetett erőmű kategóriában megpróbálja megdönteni a Guinness-rekordot. Magával is végzett Washington. Lelőtte két társát - egy férfit és egy nőt -, majd magával is vég­zett csütörtök éjjel egy amerikai tengerészgyalo­gos a fegyvernem quan- ticói bázisán. Mindhárman a tiszti iskolán teljesítettek szolgálatot. Az amerikai tengerészgyalogságot a hé­ten egy másik súlyos csa­pás is érte: hétfőn hadgya­korlat közben, egy kilövés közben felrobbant akna­gránát miatt hét tengerész- gyalogos vesztette életét, további heten pedig meg­sebesültek Névadóban. Együttműködnek Moszkva. Aláírták az Eu­rópai Unió és Oroszország energetikai együttműködé­séről 2050-ig szóló útiter­vet - jelentette be Dmitri) Medvegyev orosz minisz­terelnök Jósé Manuel Bar- roso Európai Bizottsági el­nökkel közös moszkvai tá­jékoztatóján. Az orosz kor­mányfő ismét felszólította Brüsszelt, hogy vegye fi­gyelembe Moszkva harma­dik energiacsomaggal kap­csolatos érveit. Vádat emeltek Sarkozy ellen Vádat emelt Nicolas Sarkozy ellen az a bor­deaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es el­nökválasztási kampányá­nak állítólagos illegális fi­nanszírozását vizsgálja. Párizs. A volt köztársasági el­nök ellen az a gyanú, hogy visz- szaélt Liliane Bettencourt-nak, Franciaország és Európa leg­gazdagabb asszonyának, a l'Oréal kozmetikai cégbiroda­lom örökösnőjének megrendült egészségi állapotával. A vád­emelést megelőzően Sarkozyt órákon át szembesítették a 90 éves milliárdos személyzetének több tagjával annak tisztázásá­ra, hogy a politikus - ahogy ko­rábban állította - csak egyszer vagy pedig többször is megfor­dult a Bettencourt-házban. Thierry Herzog, az ex-elnök ügy­védje igazságtalannak nevezte a vádemelést, amely ellen „azonnali fellebbezést” jelentett be. Sarkozy szabadon távozha­tott a bordeaux-i bffWágróL A fője robbantotta ki, amikor két nie a bankból azt a 150 ezer Bettencourt-ügyet a milliárdos évvel ezelőtt beismerte, hogy eurót, amelyet a vagyonkezelő vagyonkezelő cégének könyve- 2007 elején neki kellett kiven- vezetője azután átadott Eric HIRDETÉS Woerthnék, a Népi Mozgalom Uniója jobbközéppárt és Sarkozy elnök választási kam­pánya egykori pénztárnokának, későbbi pénzügy-, majd mun­kaügyi miniszternek. A politi­kus ellen már 2012 februárjá­ban vádat emelt a bordeaux-i ügyészség „illegális párt-, illet­ve kampányfinanszírozás” cí­mén, amiért az elnök feltehető­en szabálytalan módon fogadott el támogatást 2007-es választá­si kampányához. A vizsgálóbíró azért szembe­sítette a volt elnököt a személy­zet tagjaival, hogy kiderüljön: Sarkozy követett-e el visszaélést azzal, hogy a milliárdos meg­rendült egészségi állapotát ki­használva pénzt kért tőle az el­nökválasztási kampánya finan­szírozásához. A kilencvenes évek óta a párt­finanszírozást szigorúan szabá­lyozzák Franciaországban: ma­gánszemély egy pártnak éven­te maximum 7600 eurót, a vá­lasztások előtt egy jelöltnek pe­dig 4600 eurót adományozhat. Éles bírálat Angela Merkel német kancellár élesen bírálta pénte­ken a ciprusi vezetést és eluta­sította a magán-nyugdíjpénztá­ri megtakarítások államosítá­sára vonatkozó tervet a konzer­vatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakciójának rend­kívüli ülésén. A zárt ülésről ki- szivárgott információk szerint a kancellár egyebek között kifo­gásolta, hogy a ciprusi vezetés napok óta nem lépett kapcsolat­ba a trojka - az Európai Bizott­ság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - képviselőivel. Volker Kauder, a képviselő-csoport vezetője a ta­nácskozás után újságíróknak nyilatkozva kiemelte: „Ciprus a tűzzel játszik”. m i n d í m FELADATBA FIAT PROFESSIONAL! VÁLASSZON EGYEDI IGÉNYEINEK MEGFELELŐ JÁRMÜVET A TELJES MODELLPALETTÁBÓL! 1? M=- • s RAKD0ÓT ÉR • AKÁf? 2 1ÖNNA 1 UH ií HÚÍŐ&É0 * OA7.DA&AÚOS D1/B.MC 1URQK í UG VÁl ASZ TE KA SZEMÉLYRE SZABOTT AJÁNLATOKÉRT FORDULJON MÁRKAKERESKEDÉSEINKHEZ! BESZÉLJENEK A TÉNYEK! vr.»-.** •> AUTO-TRADE '91 KFT. HivMahn FIAT Pi/1*rK •karakód«« «• «tear vt* 3100 SalgAtapjAn, PorgAoh Antal üt 100. Tel.: 32/512-243 www.autotrado91.hu I «

Next

/
Thumbnails
Contents