Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-22 / 67. szám

SZOLGALTATAS-- Március 20. 4 6 8 12 14 IS 22 26 33 36 40 50 57 62 63 65 66 68 70 77 2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK Rákóczi-ünnepségek Gyarmaton A sport rajongó A Balassagyarmati városi Tanács művelődésügyi osztálya által rendezett Rákóczi-ünnepségsorozat a vezérlő fe­jedelem születése 300. évfordulójának előestéjén, március 26-án kezdődik. A Horváth Endre Galériában emlék- kiállítás nyílik, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében emlékülést tartanak. Az emlékbeszé­det dr. Esze Tamás történész mondja, s az ünnepi műsorban a Rózsavölgyi :(Márk Állami Zeneiskola zenekara, Komjády Gerzson és Fogarasi Béla mű- ; Vész-tanárok, valamint az Ex Libris iro­dalmi színpad lépnek fel. Egy nappal később - ugyancsak a művelődési köz­pontban - a II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola ünnepélyes iskola - és csa­patgyűlését tartják. Az emlékbeszédet dr. Gulya Pál, a dolgozók gimnáziumá­nak igazgatója mondja. Március 28-án koszorúzást rendeznek a balassagyar­matiak a Rákóczi-emlékhelyeken, Szécsényben és Romhányban. Április­ban Rákóczi-emlékfát ültetnek a Sza­badság-téren, s az úttörő csapatokat hadijátékra hívják a romhányi csata­mezőn. A jubileumi Rákóczi-túrát júni­us 21-26. között rendezik meg. Nógrád, 1976. március 24. Filmbemutató és ankét '■*; Gábor Pál filmrendező A járvány című filmjének külső felvételeit Nógrád megyében, Karancsság és Karancslapujtő környékén forgatta. A rendező az országos bemutató előtt - a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat, a Salgótarjáni városi Tanács művelődésügyi osztály, a Hazafias Népfront Salgótarjáni városi Bizottság, valamint az említett községek közös tanácsa rendezésében - díszbemutatóra hozta művét. t A filmdrámát hétfőn a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban és Karancslapujtőn mutatták be az érdeklődőknek, még ma a karancssági közönség láthatja. A két községben a vetítés után ankétot rendeznek, melyen a rendező és filmjének néhány szereplője vesz részt. Az 1831-es felvidéki koleraiázadás idején íjátszódó film forgatókönyvét Maróti Lajos és Gábor Pál írta, felvételeit Koltai Lajos készítette. A főszerepeket Kozák András, Szacsvay László, Koncz Gábor és a Jcőzélmúltban fiatalon elhunyt román színész, Ion Bog alakítja. Nógrád, 1976. március 25. —------------­Tr éfák A fiatalember felkeresi a szeretett leány apját.- Sir, feleségül szeret­ném venni a leányát - nyi­latkozik.- No és a feleségemmel már beszélt?- Igen, Sir, de ha nem el­lenzi - én mégis a leányát választanám. * * *- Az ön vérnyomása sehogysem tetszik nekem - csóválja a fejét az orvos.- Magas vagy alacsony?- Normális - de a mi ko­runkban éppen ez rossz előjel! * * *- Mitől kormos a kezed?- Elutazott az anyósom.-És ennek mi köze van a te kormos kezedhez?- Tudod, örömömben megsimogattam a moz­donyt! * * *- Mi a gerinc? - kérdi bi­ológia órán a tanár.- A gerinc az a csont, melynek felső végén ül a fejem, alsó végén pedig én. TELEVIZIO-MUSOR * 2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK cnaHm K L. U tv2.hu O "■■■■■■ 0 ■■■■■■ 1 í 0 5. 40 TopShop 6.05 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne:- BeyBlade - Metál őrület -Transformers Prime- Lego Ninjago- BeyBlade - Metál őrület 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel (12) 6.00 Alexandra pódium 112) 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája (12) 9.25 Babapercek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Árva angyal (12) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 India - Álmok útján (12) 9.50 Rex felügyelő (12) 5.53 Gyermekeknek Benne: Állatkert a hátizsákban, A nagy ho-ho- horgász, Mondák a magyar történelemből, A kis Amadeus - ifjú Mozart kalandjai, Raju, a riksa, Miss BG, Gyerek Híradó, Mese Bolt Ví­zipók csodapók, Maja a méhecske, Nils Holgersson, Eszes Jess, Rudi, malac a család­ban, Kérem a következőt Blinky Bili, Caillou 5.20 Tuti gimi (12) (am. filmsor., Ili./l. rész) 6.05 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., Vili./155-156. rész) 8.10 A nagy házalakítás (12) (am. szórakoztató sor., 19. rész) 9.10 Harlequin: Egy másik nő (12) (kanandai rom. dráma, 1994) 6.30 Híradó 6.35 Rondó 7.05 Alpok-Duna-Adria 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd (12) 8.05 Kultikon (12) 8.30 Híradó 8.35 Angyali érintés 9.20 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12) 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel (12) 13.05 Autómánia 13.40 Éjjel-nappal Budapest (12) 14.35 Fókusz (12) 12.00 Titkok hálójában (12) (am.-mex. filmsor., 83. rész) 13.00 Doki (12) (am. filmsor., 59. rész) 14.00 Tények Délután 14.55 Walker, a texasi kopó <12) (am, akciófilm-sor., VI./5. rész) 15.55 Amit a szív diktál 112) (mex. vígj. sor., 14. rész) 10.40 Család-barát Szolgáltató magazin 12.01 Híradó délben 12.25 Életkerék (élő) 12.55 Esély 13.25 Életművész 14.20 Gyerekjáték az internet 14.30 Forrás-befoglalás 12.01 Sandokan (6) 12.25 Vipo és barátai - Az Idősziget túlélői (6) 12.55 Mi micsoda (6) 13.20 A Nyereg klub (12) 13.45 Benedetta (i2) 14.15 Az idő kalandorai <12) 14.40 H20: Egy vízcsepp elég (12) 11.10 A dadus (i2) (am. víg. sor., IV/6. rész) 12.10 Egy kapcsolat szabályai (12) (am. vígj. sor., VI./75. rész) 12.40 Jóbarátok <12) (am. vígj. sor., VII./164. rész) 13.10 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., VII./141. rész) 14.05 A cég hangja (12) 9.25 Hazajáró 9.50 Balatoni utazás 10.15 Varázslatos tanúhegyek 11.00 Angyalbőrben <i2) 12.02 Híradó 12.10 Vers 12.25 Hungária Kávéház (12) 13.00 Kívánságkosár 15.20 Bűnös szerelem (12) (am. filmsor., 113. rész) 16.20 Riválisok (12) 17.20 A gyanú árnyékában 112) (magyar dokureality-sor„ 147. rész) 18.30 RTL Klub Híradó 19.25 Fókusz (12) Közszolgálati magazin 19.50 Éjjel-nappal Budapest (12) 20.45 Barátok közt (12) 21.35 A zöld íjász <16) (am. filmsor., 9. rész) 16.55 Csapdába csalva (12) (német dokureality-sorozat) 17.55 Update Konyha (12) 18.00 Aktív (12) (A TV2 magazinja) 18.30 Tények 19.15 A 40 milliós játszma <12) (Élő játék-show) 20.00 Családi Titkok (magyar reality-sor., 59. rész) 21.00 Jóban Rosszban (12) (magyar filmsor., 2107. rész) 15.05 Boston Legal - Jogi játszmák (12) 15.55 A szenvedélyek lángjai (12) 16.40 Rex felügyelő (12) (osztrák-német-olasz krimisor., IV./53. rész) 17.40 Híradó 17.44 Ridikül 18.30 Maradj talpon! (12) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 15.05 Az idő kalandorai <12) 15.30 Lizzie McGuire (6) 15.55 Gyermekeknek Benne: Mi micsoda, Sandokan, Raju, a riksa, Blinky Bili, Caillou, Kérem a következőt Rudi, malac a családban, Gyerek Híradó, Mese Bolt Vízipók csodapók, Maja a méhecske, Nils Holgersson. Eszes Jess 20.00 Híradó este 20.35 Családom és egyéb emberfajták 112) 15.10 Nyomtalanul Belgiumban <12) (belga akciófilm-sor., I./10-11.) 17.05 A célszemély (12) (am. krimisor., I./14. rész) 18.00 A nagy házalakítás (12) 19.00 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., V1I./142. rész) 19.55 Carrie naplója (12) (am. tévéfilm sor., I./3, rész) 20.55 Kertvárosba száműzve m (am. vígj. sor., 3. rész) 15.00 Zodiákus 15.40 Gyökerek 16.30 Térkép (12) 17.05 MacGyver (am.-kan. tévéfilm sor., II./42. rész) 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Angyali érintés 19.55 Képviselő úr (12) (magyar tévéjáték, 1979) 22.35 Gyilkos elmék (isi (am.-kan. krimisor., V./9.) 23.35 Az egység (i6> (am. akciófilm-sor.. III./7. nász) 0.35 Reflektor (12) (Sztármagazin) 0.50 Gasztrotúra 1.15 Autómánia 21.35 Egy negyvenes nő és a flört (12) (amerikai vígjáték, 2008) 23.25 Kettős ügynök (12) (am. akciófilm-sor., II./6.) 0.25 Update Konyha 112) 0.30 Tények Este 20.15 Magyarország - Románia (Vb-selejtező labdarúgó- mérkőzés) 22.30 Az Este 23.10 Forma-1 Maláj Nagydíj - Szabadedzés 0.45 Híradó este 21.00 2-es Retro 21.02 Nőnapi - Egymillió fontos hangjegy 21.20 Ne vegye a szívére... 21.55 Szeretettel Hollywoodból (12) 22.25 Kalandorok (12) 0.15 Gasztroangyal (12) 21.25 A vörös bolygó (is) (amerikai sci-fi, 2000) 2050 - a földi flórát és faunát az emberiség szinte teljesen kipusztította. Az egyetlen megoldás: lakhatóvá tenni a Mars bolygót Egy csapat űrhajós elindul a vörös bolygóra. Antony Hoffman filmje. 0.05 A célszemély (i2) 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 Montalbano felügyelő (12) (olasz krimisor., 2008) 23.10 Kultikon (12) 23.25 Koncertek az A38 hajón (12) 6.05 Cheers (12) (am. vígj. sorozat) 7.00 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., I./9. rész) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 184. rész) 9.00 Televíziós vásárlási míísorablak kJ VW fi 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 10.05 Laptopkonyha (i2) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 Columbo: A nős detektív és a szex (12) (am. krimi, 1989) 12.30 Született feleségek (i2) (am. vígj. sor., II./43. rész) 13.30 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája (i2) 14.30 Káposztaleves (12) (francia víg)., 1981) 16.30 Jim szerint a világ (i2> (am. vígj. sor., Ill./l. rész) 17.00 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája (i2) 20.00 Poirot (12) 21.00 Született feleségek (i2) (am, vígj. sor., I./8, rész) 23.05 Jim szerint a világ (i2) (am. vígj. sor., Ill,/l. rész) 23.35 Dallas (am. filmsor., 185, rész) 0.35 EzoTv 09.00 Híifuzér. 09.20 Ajánld. 09.30 Csendes percek (Adventista Egyház műsora). 09.50 Novohrad - Nógrád Geopaik (kisfilm). 10.20 Salgótarján 90 éve város (kisfilm). 10.30 HírfQ- zér. 10.25 Ajánló. 11.00 INF0TV. 13.00 Hírfü­zér. 1325 Ajánló. 13.30 INFO TV. 19.00 Hírfü- zér. 19.25 Ajánló. 19.30 Tarjáni életképek. 2030 Hírfüzér. 20.55 Ajánló. 21.00 INF0TV. 11.05 Panaszkönyv.ll30Sportié. 12.000ÓIÍ hír­adó. 12.45Teteshop. 13.05 lapzárta. 1330 Pa­letta. 14.05Z5ld övezel 1430GkM 15.00 Hír­adó. 1530Felfedező. 16.05 BBC Reporters 1630 BBC Hant Talk. 17.00 Híradó. 1730 Európai hír­adó. 18.00 Híradó. 18.45 lOperc. 19.00 Híradó. 1930 Brúnó. 20.05 Péntek 8 21.00 Híradó 21. 2130 Célpont 22.00 Híradó. 2230. Riasztás. 10.45.Fónim.ll.lO.Teleshop.11.55lad bácsi konyhája. 12.15Teleshop. 1225 Fórum. 12.55 Teleshop. 1525ATV START. 16.00 Start+1625 Együtt a biztonságéit 16.55 Világhíradó. 17.10 Bnm 17.55 Híradó. 1830R5tum. 18.50Spoit- híradó. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Nocomment20.45CSA1T121.55 Híradó 22.15 Világhíradó. 22.30 70Oas klub. 4.15 Hálom folyam. 620 Erica világa. 8.20 Kis­városi gyilkosságok. 1020 Walker, a texasi ko­pó. 1220 Békét bíró. 13.20 Monk - Flúgos nyo­mozó. 14.20 Walker, a texasi kopó. 16.20 Kisvá­rosi gyilkosságok. 1820 Békét bíró. 19.20 Monk - Flúgos nyomozó. 2020 Psych-Dilis detektívek. 21.20. Testvérek 23.20 Botrány. 0.20 Aférjem védelmében. 1.20 Békét bíró. 2.20 Haven. 9.15 SportVerda. ll.OOTeleShop. 12.00 Bikar- odeó. 13.00 Labdarúgás. Fittből Mundial. 1330 Zuhanyhíradó. 15.00 Kosártabda. NBA, alapsza­kasz 17.00 Heb helyzet 18.00 Fieszta+18.15 Ököfvfeás. Profi gála. 20.15 Autósport20.45 Lab­darúgás. Vbselejtező. 22.45 Reszta+ 23.00 Lab­darúgás. 0.00 Jégkorong. NHL alapszakasz. 3.00 10.15 Gyűjtögetők II. (12). 11.15 Furcsa evők (12). 1225 Az ismeretlen Amazónia (12). 1330 A természet legna&obb csodái (12). 14.35 Álla­ti kalandok 3D-ben (12) 15.15 Állati rekoidok II. (12) 16.20 Bet az emberek után (12) 17.15 Té­nyek a tányéron (12) 1820 Gyűjtögetők II. (12). 1920 A természet legnagyobb csodái (12). 2025 Az ismeretlen Amazónia (12). 9.55Azósfenás(l2). 10.55 Hetedik mennyoiszág. 11.55 Teleshop. 13.00 Rubí, az elbűvölő szörnye­teg (12). 14.00 Rosalinda (12). 15.00 A szerelem tengere (12). 16.00 Megkövült szírek (12). 18.00 Könnyek királynője (12) 19.00 Váratlan utazás (12) 20.05Afarm, ahol élünk(12). 21.10 Büszkeségé balrbélet (12). 2220Hotel Babylon (16). 2325Char­lie angyalai (12). 030 Katonafefeségek (12). toztatasana irmiiTirTnuiiijrramiiiilllllB

Next

/
Thumbnails
Contents