Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-22 / 67. szám

2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK Útjában volt... A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya ga­rázdaság vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást egy 25 éves karancsaljai fér­fi ellen. Az eddig rendelke­zésre álló adatok alapján a napokban a fiatalember két ismerősével egy szórakozó­helyről távozva Salgótarján belterületén haladt a járdán, amikor az egyik ott parkoló személygépkocsi jobb hátsó üvegét betörte. A rendőrök a helyszín közelében a férfit rövid időn belül elfogták. Elő­állítását követően gyanúsí­tottként hallgatták ki. Országos döntősök Balassagyarmat, a közel­múltban Szentendrén négy megye (Heves, Pest, Fejér és Nógrád) alapfokú művészeti iskoláinak jelenlétével ren­dezték meg a diákok „Álba Regia” kamaraverseny terü­leti döntőjét. A balassagyar­mati Rózsavölgyi Márk Alap­fokú Művészeti Intézmény triója: Nagy Renáta (fuvola), Pap Boglárka (fuvola), Pap Luca (zongora) nagyszerű tel­jesítményükkel bejutottak az országos döntőbe. Ezt ápri­lis 18-20. között Székesfe­hérváron tartják meg. A ba­lassagyarmati diákok bíz­hatnak a jó helyezésükben, a területi versenyen 59 ponttal ők nyújtották a leg­jobb teljesítményt. Felké­szítő tanáraik: Lévárdi Beá­ta és Kanyó András. Bacsúr Sándor képei az iskolában A gimnázium és szakközépiskola Benczúr galériájában - a középisko­lai napok keretében - már­cius 25-én, hétfőn 13.30 óra­kor lesz a balassagyarmati Bacsúr Sándor nyugalma­zott iskolaigazgató, művész­tanár festményeiből rende­zett kiállítás megnyitója. A vendégeket Zsolnai György- né az iskola igazgatója kö­szönti. Az alkotásokat Ko­vács Ferenc nyugalmazott is­kolaigazgató, középiskolai tanár, Balassagyarmat dísz­polgára ajánlja az érdeklő­dők figyelmébe. A megnyi­tón közreműködnek az isko­la diákjai. A kiállítás tanítá­si napokon, május 15-ig te­kinthető meg. A készülő dokumentumfilm része a főzés tudományának elsajátítása a fiatalok körében Szabó Gyula, a Szent József Katolikus Szakisko­la és Speciális Szakiskola igazga­tója pár napja örömmel újságolta, hogy B. Révész László és forgató- csoportja már a helyszínen dolgo­zik. - Sokat jelent számunkra, hogy érdeklődnek a munkánk iránt Amellett, hogy ez a bizalom jele, jelzi egyben azt is, hogy cél­jainkban, tevékenységünkben ér­téket, olyan törekvést látnak, amit érdemes bemutatni. Nem mi „rendeltük meg” ezt a filmet a húsz éves jubileumunkra, ha­nem bennünket kerestek meg. Az a tény, hogy valahol Budapes­ten vagy a régióban hallottak ró­lunk, és úgy érzik, hogy érdemes bemutatni, amit csinálunk, szá­munkra óriási megtiszteltetés. Hetvenöt tanuló, bútorasztalos, szakács, valamint élelmiszer- és vegyiáru-eladó szakokon képezik itt szakmára a hátrányos és hal­mozottan hátrányos helyzetű fiata­lokat, akik Salgótarjánból és a kör­nyékéről, a Kis-Zagyvavölgyéből, Kazárról, Ipolytarnócról, Mihály­gergéről, Lükéről járnak ide. A stábbal az iskolai roma pasz- torációs napon találkoztunk, a szá­mos dokumentumfilmjéről és könyveiről is ismert B. Révész Lász­lóval az indíttatásról, a forgatásról, a film céljairól, meglátásairól és terveiről beszélgettünk.- Élve az MTVA (Médiaszolgál- tatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) pályázati felhívása lehető­ségével, mi is pályáztunk s beke­rültünk g támogatottak körébe. A téríftákkal sokszor véletlenszerű a találkozás, ami aztán megragadja az embert. így volt ez valójában most is. A véletlen itt annyiban állt, hogy egy teljesen más ügy so­rán megismerkedtem egy fiatal, mihálygergei származású törté­nésszel, aki elmondta, hogy a szomszéd faluban, egy volt téesz- majorban milyen intézmény mű­ködik már két évtizede. És, hát olyan kevés a pozitív példa az éle­tünkben, ezért ragadott meg a le­hetőség, a késztetés a megismeré­sére, a bemutatására. A tájékozó­dáshoz az előzetes idelátogatásra nem volt módunk, de van az isko­lának egy nagyon gazdag honlap­ja, és a vezetése már eddig is so­kat segített. így készült el a film­terv. Ötvenperces lesz a doku­mentumfilm. Szerencsés módon a feladat megvalósítása egybeesik a huszadik évfordulós ünnepsé­gekkel is, így fogunk tudni talál­kozni a régebbi tanárokkal, az itt végzett fiatalokkal is - mondta B. Révész László. Kérdéseink kap­csán megfogalmazta azt is: remél­hetően egy szociológiailag is fon­tos képet tudnak adni a tanulói családi háttér felvillantásával, az adottságok, jellemzők felmutatá­sával.- Rendkívül fontos missziót tel­jesítenek itt egy kis létszámú pe­dagóguscsapattal. Azon kívül, hogy szakmát adnak, elvégzik a felzárkóztatást is. EtMgibenyomá- saim szerint á tanárok ézt'az Igen sokrétű feladatot meg tudják való­sítani. Nagyon nagy szó, hogy ide bárki bekerülhet, nincsen felvéte­li, nincsen szűrés, aztán maga az élet valamelyest persze szelektál. Az eredmények nagyon biztatóak. Most éppen a pasztorációs napról készítettünk felvételeket, s a látot­tak, tapasztaltak alapján mondha­tom, hogy talán éppen a vallás, a hit ad keretet, segít a felnőtté válás­ban, a tartás kialakításában. Mind­ez persze nem konfliktusmentes, és a problémákat is megpróbáljuk érzékeltetni, részben ezzel a céllal látogatunk el egy családhoz az igazgató helyettessel. Nyár elejéig fejezik be előrelát­hatóan a forgatásokat, majd az utómunka következik, ami szin­tén nagy figyelmet, energiát kí­ván. Remélhetően őszre összeáll a film, tervezett címe: Szent Jó­zsef a Dobroda partján. A pályázatban foglaltak szerint a közszolgálati televízió fogja be­mutatni. (M.J.) \ Fellép i a Hargita is | Hátság" Húsvétváró ren- ; dezvény lesz március 22-én, ! pénteken 17.30 és 19 órától ! a művelődési központ aulá- ! jában és színháztermében a ; Csíkszeredái Hargita Nem- ; zeti Székely Népi Együttes ! vendégszereplésével és a ! Kereplő Néptánc Egyesület ! fellépésével. A program ke- ; rétében - szintén 17.30 órá- ; tói - kézműves foglalkozást ! is tartanak az ünnepvárás I jegyében. | Lezárult i a képzés j Harmincöt helybe­; li vett részt azon a motor- ; fűrészkezelői tanfolyamon, ! amit a múlt év őszén indí- 1 tott egy budapesti cég ős- j termelői igazolvánnyal ren- ; delkezőknek. A képzéseket j hétvégeken tartották, a zá- ! róvizsgák februárban és ! márciusban voltak és pár i napja fejeződtek be. I Mesekosár ! Az ünnepi ké­j szülődés jegyében, Meseko- ; sár címmel rendeznek prog- ! ramot a Balassi Bálint Me- ! gyei Könyvtár gyermekrész- ! legén március 23-án, szom- | baton 10 órától. P. KemerEdit ; előadóművész húsvéti verse- ; két, meséket olvas fel, a gye- ! rekek pedig tojást festenek a ! k’ézmüvésTó^íálUÖiíáson. | Előadás ; a régészeti ! kutatásokról ; A Kubinyi Fe­! renc Múzeum és a múzeum- 1 baráti kör szervezésében 1 március 2ó-án kedden 17 ; órakor a múzeumban, dr. I Juan Alberto Cabella a tari ! Szent Mihály templom és ! udvar régészeti kutatásai í címmel tart előadást. Ez ; kapcsolódik a múzeum ka- ; mara-kiállításához. ; Képek az iskolában ; A Bolyai János ; Gimnázium Derkovits Gyu- I la galériájában március 26- ! án kedden 10.20 órakor lesz ' a salgótarjáni Balogh Erzsé- ; bet festőművész kiállításá- ; nak a megnyitója. Igl-Ifl I A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) A NÓGRÁD VOLÁN Zrt. (3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-138.) bérbevételi ajánlatot kér bérbevételi ajánlatot kér bérbevételi ajánlatot kér a Salgótarján, Rákóczi út 137-139. sz. alatti 120 m2-es büfé helyiségcsoport bérbevételére. a Salgótarján, Rákóczi út 137-139. sz. alatti 60 m2-es - korábban személygépkocsi mosóként funkcionált - helyiségcsoport bérbevételére. a Szécsény, Király utca 15. sz. alatti autóbusz- pályaudvar épületében lévő 56 m2-es büfé bérbevételére. A bérbevételi ajánlatok benyújtási határideje: 2013. március 25. A bérbevételi ajánlatok benyújtási határideje: 2013. március 25. A bérbevételt ajánlatok benyújtási határideje: 2013. március 25. Az ajánlattétellel kapcsolatos tájékoztató - az ajánlatok benyújtási határidejéig - a Nógrád Volán Zrt. műszaki igazgatói titkárságán (Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) térítésmentesen átvehető. Az ajánlattétellel kapcsolatos tájékoztató - az ajánlatok benyújtási határidejéig - a Nógrád Volán Zrt. műszaki igazgatói titkárságán (Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) térítésmentesen átvehető. Az ajánlattétellel kapcsolatos tájékoztató - az ajánlatok benyújtási határidejéig - a Nógrád Volán Zrt. műszaki igazgatót titkárságán (Salgótarján, Rákóczi út 137-139.) térítésmentesen átvehető. Bővebb információ a 32/522-236-os telefonszámon kérhető. Bővebb információ a 32/522-236-os íelefonszámon kérhető. Bővebb információ a 32/522-236-os telefonszámon kérhető. > i I ) Filmesek és egy jó példa a Dobroda partján

Next

/
Thumbnails
Contents