Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-20 / 65. szám

NOGRAD Erdők nemzetközi napja ,'k A helyi erdei sza­badidőparkban egész napos programot rendeznek márci­us 21-én, csütörtökön az er­dők nemzetközi napján 9 órá­tól az erdők és fák jelentősé­gének előtérbe állítása céljá­ból. Az esemény során az er­dőgazdálkodással, a kézi és a gépi erdei munkákkal, a fafel­dolgozással és a vad életével ismerkedhetnek meg az óvo­dás és az iskolás gyerekek. Bölcsőtől a sírig A, Albertusz Tibor és Bartus Dániel összegyűjtött fo­tóinak kiállítása nyílt meg a na­pokban az Aba Sámuel általá­nos iskolában „Bölcsőtől a Sírig avagy hogyan változott meg Kazár egy emberöltő alatt” címmel. A képeket - amelyeket egy hónapig lehet megtekinte­ni - Bodor Pálné ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Torlódtak a kamionok NÓgfád fflSgft1. Kamionok torlódtak fel a havazás miatt hétfő késő este, éjszaka a ket­tes számú főúton. Éppen ezért Szendehely és Rétság között félpályás, Borsosberényben pedig teljes útlezárás volt ér­vényben egy időre. A rendőrök az útzárat még éjfél előtt felol­dották, így ezt követően megin- dulhatott-a-forgalom - tájékoz­tatta lapunkat Horváth Zsófia,' a Nógrád Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtóügyeletese. Ahol becsülete van az értéknek Haranglábat avattak és - első alkalommal - dísz­polgárt köszöntöttek a kö­zelmúltban Varsányban. Varsány. Az ünnepi program nyitányaként a helyi iskola előt­ti emlékparkban avatták fel a múltat és a jelent, valamint a he­lyiek összefogását is jelképező haranglábat.- Ha mi, varsányiak megragad­juk és arra használjuk hagyomá­nyainkat, közös programjainkat, ünnepeinket, hogy falunkat és egymást jobban és okosabban szeressük, akkor rövid- és hosz- szútávon is építeni tudjuk telepü­lésünket - fogalmazott Pintémé Kanyó Judit polgármester. A gyönyörű alkotást Kanyó Balázs fafaragó és Király Bálint A település képviselő-testületének „gyűrűjében” Schukkert András, Varsány díszpolgára (az első sorban középen) kovácsmesterek készítették, költségeit pedig két lokálpatri­óta, dr. Percze László és Vladár Zsuzsanna fedezték. A harang­láb felállításában Pintér László, Galcsik Péter, Roik László és Rácz Zsolt segített. Varsányban - az önkormány­zat döntése értelmében - ebben az évben adták át először a dísz­polgári címet. Ahogy a falu első­számú vezetője rámutatott: el­engedhetetlen napjainkban, hogy a felnövekvő nemzedék ne egy, érték nélküli világbannő- jön fel, hanem egy olyan ország­ban, ahol becsülete van a kitar­tó munkának, a szorgalomnak, a szellemi és lelki értékeknek egyaránt. Egy díszpolgári cím odaíté­lésekor meghatározó, ha olyan életutat mutatunk fel a fiata­loknak, amely nem a könnyen szerzett és gyorsan elillanó hírnévről szól, hanem a tudás­ról, a tehetségről, a teljesít­ményről.- Szeretném^ippipi, hogy olyan településen élünk, ahol fontosnak tartjáfc«fflje*iberek a példaképeket, azokat a szemé­lyeket, akik egy életen át kitar­tó szorgalommal végezték mun­kájukat - hangsúlyozta Pintér- né Kanyó Judit. Varsányban ez az igazi példa­kép 2013-ban Schukkert András nyugalmazott iskolaigazgató, sok helyi lakos „Bandi bácsija”, aki ünnepélyes keretek között vette át a „Varsány díszpolgára” címet. A zsúfolásig megtelt kö­zösségi házban a község polgár- _ mestere,, képviselőtestülete, jegyzője, régi kollégái és a tele­pülés lakói is gratuláltak a díja­zottnak. Biztosított feltételek, világos elvárások Nógrádi szakemberek ismerkedtek a német szakképzéssel A duális szakképzésről szerzett tapasztalatokat három szakember szűkebb hazánkból a napokban Németország­ban. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sike­res Leonardo-partnerség pályázatának köszönhetően Mönchengladbachban, a Berufskolleg Reydt-Mülford Gaz­dasági és Közigazgatási Szakképző Iskolát látogatta meg Balogh Zoltánná szakképzési tanácsadó, Bagyin Pál alel- nök és Bocsok Józsefné szakértő, koordinátor. MönchengladbacWlógrád megye. A magyar szakképzési rendszer is a bevált német mintát kívánja követni, ezért a látogatók igen nagy várakozással tekintettek a Frank Martin Clauß-szal folytatott megbeszélésre, aki a Mittlerer Niederrhein Ipari és Kereskedel­mi kamara képzési referense. Mint megtudták, a német diákok a 9-10. évfolyamon - pályaorientá­ció keretében - cégeknél, munka­helyeken töltenek 2-3 hetes gya­korlati foglalkozásokat A tanulók ez idő alatt valós munkafeladatot végeznek. Többségében a 10. osztály sike­res befejezése, kisebb részt az érettségit követően kezdik a szak­mai képzést, duális rendszerben. Ez azt jelenti, hogy heti 1-2 napot az iskolában, 3-4 napot pedig annál a cégnél töltenek, amellyel tanuló­szerződéses viszonyban állnak. A cégek folyamatosan keresik hirde­téseikkel a diákokat, a partner is­kola egyik falát megtöltik az ilyen jellegű felhívások. Az általános- és a középiskolákban is pályaválasz­tási tanácsadó szakemberek dol­goznak, akik a cégekkel szoros kapcsolatban állnak és segítik a ta­nulószerződés megkötését A diákok számára a szakmai is­meretek elsajátításához minden feltétel biztosított, ugyanakkor na­gyon szigorúan veszik az iskolai fegyelemsértéseket és a késést Kü­lön tréningszbbát hoztak létre az iskolában, ahol tanári és szociális gondozói felügyelet mellett kell a nebulóknak ezeket a tetteket meg­indokolni, s a megoldást keresni, amelyet írásban is rögzítenek. A cégek filozófiája: minden esz­közzel elő kell segíteni a szakmai utánpótlás képzését és ezért igen sokat áldoznak. Az ösztöndíj Észak-Rajna-Westfáliában az 1000 eurót is elérheti havonta, a kezdő munkabér pedig a 2000 eurót. Ugyanakkor a cégek világosan megfogalmazzák az elvárásaikat. Az általuk finanszírozott kamara pedig azon van, hogy ezeket be is tartsák az érintettek. Az iskolák rugalmas beosztásban - kora reg­geltől késő estig - szerveznek kur­zusokat felnőtteknek is, amelyek ingyenesek a résztvevők számá­ra. A vizsgáztatók a cégek szakem­berei, akik ezt a feladatot térítés­mentesen látják el. Sokkal többfé­le szakmai képzést jegyeztek be, mint Magyarországon, de ha 5 évig nincs vizsgázó valamelyik­nél, akkor azt törlik a listából. A kamara feladata a vizsgák szervezése, a tananyag korszerű­sítése a gazdaság elvárásainak megfelelően, illetve a szakmai el­lenőrzés. A szakképző iskolákban az elméleti képzéshez a cégek iránymutatásai alapján pontosan meghatározott, kidolgozott tan­anyagok állnak a tanárok rendel­kezésére. A képzési idő 2-3 év, de amennyiben a diák szorgalmas rö- videbb idő alatt is végezhet. Érde­kesség, hogy a tanulók a vizsgára szakmai prezentációt készítenek, amelynek témakörét a cégekkel egyeztetik, majd a bemutatóra meghívják azok, illetve a kamara képviselőit is. Németországban a szakképzett munkaerő igen keresett és lénye­gesen több a fizetésük, mint a szakképzetleneké. Ennek ellenére bizonyos szakmákban munkaerő- hiány van. A tanulók többsége a szakképesítés megszerzése után munkába áll annál a vállalatnál, ahol tanult, kisebb részük maga­sabb szintű képzésben tanul to­vább. Az elvárások terén teljes az egyetértés az iskola, a munkahely, a cégek, a tanulók, a szülők és a kamara céljai között, ez az alapja a magas színvonalú képzés és a szakképzett munkaerő-utánpótlás biztosításának. Aláírásgyűjtés a kisebb rezsiért Nógrád megye. Rendhagyó alá­írásgyűjtésbe kezd a családok rezsijének - elektromos- és gáz­számláinak 10 százalékos - csökkentésért a legnagyobb kormánypárt Nógrád megye te­lepülésein is. A Fidesz aktivis­tái Becsó Zsolt országgyűlési képviselő vezetésével ezen a hé­ten több napon keresztül kérik a legforgalmasabb köztereken a polgárok névvel és aláírással megerősített támogatását. A re­zsicsökkentéssel egyetértők ezen szabadtéri fogadóórák so­rán láthatják el kézjegyükkel a gyűjtőíveket. így szerdán 7.30 órától a pásztói piacon, másnap ugyanebben az időpontban pe­dig a bátonyterenyei vásárok színhelyén lehet szignózni a kisebb költségekért. Salgótar­jánban erre két nap is lehető­ség nyílik: pénteken 11 órától a főpostánál, illetve 13 órától a Beszterce téren, szombaton pedig 7.30 órakor a piac bejá­ratánál. Garázdák rendőrkézen Fél nap alatt két esetben is garázdaság elkövetői­vel szemben kellett, hogy intézkedjenek a rendőrök nemrég Salgó­tarjánban. Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő tájé­koztatása sze­rint egy 16 éves helyi fiú hangos szóváltást köve­tően ököllel ütöt­te 15 esztendős lány ismerősét a belvárosban. A bántalmazott könnyű sérülést szenvedett. A vere­kedő fiatalt az egyenruhások el­fogták és előállították. Garázda ság vétsége miatt hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a bűn- cselekmény elkövetését. Aznap éjjel a térfigyelő ka­merát kezelő szabadidős ren­dőr figyelt fel arra, hogy egy társaság egyik tagja le­tépte az oszlop­ról, majd ku­kába dobott egy közleke­dési jelzőtáb­lát. A járőrök perceken belül elfogták a bűn- cselekmény el- követésével megalapozottan gyanúsítható, 23 éves salgótarjáni férfit. A fiatalember kihallgatása során elmond­ta, hogy megbánta a garázda­ság elkövetését. I

Next

/
Thumbnails
Contents