Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-19 / 64. szám

Ipoiytamoc. Egyre mozgalma­sabban és látványosabban, új és új színtereit mutatja meg a világ húszmillió évvel ezelőtti szeleté­ből az ősmaradványos termé­szetvédelmi terület. Egyre in­kább hasonlítható egy emberi szem kiteljesedő látóteréhez, amely oly sok természeti törté­nést „fog be,” az itt maradt ősláb­nyomoknak, kövületeknek, a konzerváló, őrző, tengeri üledék­nek köszönhetően. A jelentős fej­lesztések a látogatóbarát tálalás­ról, az értékek bemutatásáról hi­vatottak gondoskodni a techni­ka bravúros megoldásaival. Él­ményekben gazdag időutazást tehet, aki ide látogat, nem túlzás, hogy élményszerűen tanulhat az ismeretek hiteles közvetítése ál­tal. A tanösvény alapjai ugyan­azok, a képet mégis új és új ke­retbe fogja az időjárás, amely még stílszerűbb a helyhez talán, ha fellegek sorakoznak az égen. A napfény derűje pedig mintha azt sugallná: minden vulkáni földindulásból van feltámadás. Őslények lábnyomai, megköve­sedett fák mutatják az időben visszavezető utat, a zsendüiő mi­océn erdőn át, ahol a perzsa va­rázsfa és amerikai ámbrafa vagy ezek mai változatai is növeke­désnek indultak. Szinte szurkol a turista, hogy mielőbb erdővé izmosodjanak a fák, elrejtve az ijesztő medvekutya, a páros ujjú patások és más, egykor itt élt ál­latok élethű másait. Gyurkó Péter képriportja Forgalomkorlátozás és útlezárás Salgótarján városközpontjában - Indul a Múzeum tér felújítása A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által el­nyert „Salgótarján városköz­pontjának funkcióbővítő reha­bilitációja” című kiemelt pro­jekt részét képezi a Múzeum tér felújítása. A felújítási munkák a Rákóczi út - Bem út - vasút­vonal - Erzsébet tér által hatá­rolt teljes közterületet érintik. ' Az építési munkaterületet 2013. március 12-én adták át a kivitelező részére. A munká­kat a kivitelező ütemekre bont­va, a mozi épületének korsze­rűsítési munkáival összehan­golva végzi. A munkálatok ter­vezett befejezési határideje 2013. november vége. A munkálatok a városközpont érintett részén, az építési üte­mekhez igazodva, jelentős mér­tékű forgalomkorlátozással jár­nak, melyek leginkább a gyalo­gosforgalmat érintik. A forga­lomkorlátozásokról a lakosság a helyi médián keresztül folyama­tos tájékoztatást kap. A területen lévő intézmé­nyek, üzletek, az építési üte­mekhez igazodva, más-más útvonalon lesznek megköze­líthetők. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Honlap: www.salgotarjan.hu A Városházához vezető utat az Erzsébet térnél, a parkoló vo­nalában 2013. március 18-án le­zárják, oda csak behajtási enge­déllyel rendelkezők hajthatnak be. A lezárt útszakaszt a gyalo­gosok sem vehetik igénybe. A térfelújítás első ütemé­ben, á tervek szerint 2013. jú­lius végéig, a Városháza és a Múzeum közti terület átépíté­se zajlik. Ez ideig a Városháza földszinti bejáratát lezárják, az ügyfelek és az épületben lé­vő cégek, intézmények dolgo­zói az alagsori bejáraton ke­resztül juthatnak be az épü­letbe. Az alagsori bejáratot a Bem úti járda irányából, a munkálatok idejére megépí­tésre kerülő ideiglenes lép­csőn keresztül lehet majd megközelíteni. A Múzeum a felújítás ideje alatt is látogatható, épületébe a Rákóczi úti járda felől, az épület Városháza felőli oldalánál lévő be­járaton keresztül lehet bejutni. A mozgáskorlátozottak az építkezés teljes ideje alatt az Er­zsébet téri útlezárásnál, a be­hajtást felügyelő őrnél kérhet­nek felvilágosítást és segítséget a Városházára és a Múzeumba történő bejutáshoz. A taxi állomást ideiglene­sen az autóbusz pályaudvar bevezető útszakaszánál lévő parkolóba és az Erzsébet tér­re „költözik”. Tájékoztatás, felvilágosítás: Tóth Tibor műszaki managertől kérhető a 32/417-255/231-es te­lefonszámon! A kivitelező, a Strabag-MML Kft. és az Önkormányzat kéri a városlakók megértését és tü­relmét! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata SZÉCHÉNYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www. ujszec he nyite rv.gov. h u 06 60 638 638 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Magyar nagyasszonyok Szécsényben Szenográdi Ferenc Szécséfly. A Kubinyi Ferenc Múzeumban, a Keresztény Ér­telmiségiek Szövetsége szé- csényi csoportjának szervezé­sében igen nagy érdeklődés mellett nyílt meg a napokban a Budapesten élő Józsa Judit kerámiaművész, a Magyar Kultúra Lovagjának, a Nők Esélyegyenlőségéért díjazott­jának a Magyar nagyasszony­ok című kiállítása. A vendége­ket Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum igazgatója köszöntöt­te, majd Stayer László, a város polgármestere az alkalomhoz illő verssel köszöntötte a mű­vészt, a megjelenteket. Megkö­szönte Józsa Juditnak, hogy Szécsényben is bemutatja al­kotásait. Kériné Szabó Mária, a Keresztény Értelmiségiek he­lyi csoportjának titkára - aki­nek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a több mint ötven alkotásból rende­zett kiállítás Szécsényben létrejöhetett-, köszöntötte az alkotót, a vendégeket. Kiemel­te, hogy a fiatal művész - aki 1994-ben települt át Romániá­ból hazánkba, majd három év múlva megkapta a magyar ál­lampolgárságot - alkotásait megcsodálták a világ több ré­szén, többek között Ameriká­ban, Auszráliában. Tarnócziné Máté Melinda, Salgótarján kulturális főtaná­csosa megnyitójában többek között azt mondta: Az erdélyi Józsa Judit olyan családba szü­letett, ahol a keresztény érték­rend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a kü­lönféle művészeti ágak megis­merését és különösen a ma­gyar történelemben való jár­tasságot fontosnak tartották. Az örökölt értékek bemutatá­sa, ezen keresztül új értékek teremtése és azok kiteljesítése a művészet által, ez a köröndi származású keramikus csodá­latos útja. A művész nem ki­sebb feladatra vállalkozott, mint hogy bemutassa, majd ezer év magyar történelmé­nek híres asszonyait, király­nékat, író-, és költőnőket, szí­nésznőket, politikus asszo­nyokat, tudósokat és művész­nőket. Lányok és asszonyok... Sok­szor körülöttük forog a világ, sokszor ők vették kezükbe sor­suk irányítását... Megdöbben­tő, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket így, tematikus csoportban. Megformálásuk sokukat emelte ki a feledés ho­mályából. Hiszen hányán tu­dunk az első magyar színész­nőről, Moór Annáról, az első régésznőről, Torma Zsófiáról, vagy az egyetlen Nobel-díjra jelölt magyar'írónőről, Tormay Cécile-ről? A tárlatlátogató nemcsak e páratlan tehetségű keramikus művészetét ismer­heti meg, hanem a példaérté­kű, kiemelkedő személyiségű asszonyainak életén keresztül újra élheti csodálatos és vi­szontagságos történelmünket. A Magyar nagyasszonyok ki­állítás nőalakjai eltérő gazda­sági, társadalmi, politikai kö­rülmények között, más szelle­mi és más kulturális közegben éltek. Kimagasló intelligenciá­jú, kitartó és példás életvitelű nők, akik nem csupán szárma­zásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem tet­teik által is. Az egyik legősibb anyagból, különleges egyedi technikával készült, patiná- zott terrakotta kisplasztikák sora a megformált nőalakok belső világára is utalnak. Mű­vészi megfogalmazásuknak köszönhetően többféle olvasat­ra adnak lehetőséget. Nem­csak esztétikai élményt szeret­nének nyújtani az értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmi és műve­lődéstörténeti ismereteket is, segítséget adva értékeink új­rafelfedezéséhez. Józsa Judit megköszönte a meghívást, a jelenlévőknek az érdeklődést. Az ünnepélyes megnyitón közreműködtek a helyi művészeti iskola tanárai, Lévárdi Beáta és Sebestyénné Csabai Ildikó, valamint Varga Ivett énekes. A kiállítás április 6-ig látogatható. » * f í

Next

/
Thumbnails
Contents