Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-19 / 64. szám

Élet az emlőrák után —; Dr Kenessey Andrea belgyógyász: „Újra­kezdés. Élet az emlőrák után” címmel tart előadást a Magyar Rákellenes Liga Sal­gótarjáni Alapszervezete és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Egészség Klubja rendezvényén, amely márci­us 19-én 16 órakor kezdődik a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Az előadás után az Anita Hungária Kft ügyvezető igazgatója dr. Tóth Lászlóné rendhagyó divatbe­mutatója következik, olyan közreműködőkkel, akik átél­ték a műtét utáni újrakezdés nehéz napjait. A program lá­togatása ingyenes. Startoltak... Magyargée Két fő területet érint a községben néhány napja indult Start közmun­kaprogram, egyik a növény- termesztés, amely tizenhét helybelinek ad napi nyolc­órás munkát. Amit megter­melnek, azzal a helyi kony­hát látják el. A másik az ön- kormányzati földutak kar­bantartása, javítása, össze­sen mintegy huszonegy kilométer hosszon, ezekre a feladatokra nyolc helybelit foglalkoztatnak. A segélye­zett állástalanok tábora mintegy ötszöröse a köz­munkában alkalmazottak­nak, ezért feszültségektől nem mentes a helyi foglal­koztatási helyzet. Nyelveben él a nemzeti kisebbség I B as geskedik Füleken, tárlatukon a 18. századtól erősödő kézműipart és a pezsgő céhes életet elevenítik meg. A kétgömöri kiállítás a füleki várban május 5-ig látható. Ugyanakkor Füle­ken járva érdemes a városi gyűjteményben a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet „Nyelvében él a národnostná mensina“ című vándorkiállítását is megtekinteni. A furcsa dm kevert nyelvű szöveg, amely a felvidéki ki­sebbség nyelvhasználat-történetét mutatja be 1918-tól napjainkig. Agócs Attila, a Füleki Vár­múzeum igazgatója kiemelte: a gazdag fotódo­kumentációt felvonultató panelkiállításon egyebek közt a korabeli többnyelvű irányjelző és információs táblákkal is szemléltei, hogy miként élhet nyelvében a nemzetiségi kisebb­ség. A szlovákiai magyar történészek és jogá­szok által készített összeállítás megmutatja, hogy a két világháború közti Csehszlovákiá­ban a maitól szélesebbek voltak a nemzetiségi nyelvhasználati jogok. Továbbá rámutat arra is, hogy milyen viták vannak ma arról, hogyan lehet a magyarságnak Szlováki­ában az anyanyelv-használatot biztosítani úgy, hogy azt a többségi szlovákság is elfogadhas­sa. Ezt a tárlatot április végéig láthatja a nagyközönség. Három új kiállítással készült a Füleki Vármúzeum az idei turistaidény megnyitásá­ra. A Bebek-toronyban a hétvégétől látható az alapításának tavaly a 130. évfordulóját ünne­pelő rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum kincsestára, melyben a Gömör vármegye mű­vészeti és régészeti emlékeit követhetjük nap­jainkig. Dokumentumok és fényképek, vala- mirtWitka gyűjteményi darabok mutatják a Huszárcsákók, kardok, puskák és kézifegyverek, a Gömör-Kishonti Múzeum kincsei, s a rimaszombati céhek ritka tárgyai is megtekinthe­tők a Felvidéken a füleki vár leg­újabb kiállításain. A Bebek-torony- ban bemutatott ritkaságok mellett azonban egy további érdekes tárlat miatt is érdemes érdemes az idei tu­ristaszezont Füleken kezdeni. múzeum természettudományi, régészeti, törté­nelmi, néprajzi és képzőművészeti anyagát A tárlat minden bizonnyal legnagyobb érdeklő­désre számot tartó tárgyegyüttese a múzeum első, 1913-as állandó gyűjteményének fegyver­tárt összeállítása, amely a 18. századtól a 20. század elejéig vonultat fel fegyvereket, s amelyet most változatlan formában láthat újra a nagyközönség. A rozsnyói Bányászati Múzeum pedig a rozsnyói céheket bemutató kiállítással vendé­Támogatják a megjelenést A Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriu­ma pályázatot hirdetett ma­gyar nyelven írt, színvonalas irodalmi (vers, próza, színpa­di mű, esszé, irodalmi igény­nyel megírt szociográfia), tör­téneti, valamint helytörténeti munkák megjelentetésének támogatására. A cél a főként, de nem kizárólag kezdő írók, költők megjelenésének támo­gatása a nyomdai munkála­tokhoz való hozzájárulással. A kiírás célja főként pálya­kezdő alkotókat hozzásegíte­ni a megjelenéshez, bemutat­kozáshoz. A támogatással a kiadásra kész művek nyom­dai költségeihez járul hozzá. A pályázatnak tartalmaznia kell a kiadandó művet három példányban - ebből legalább egyet nyomtatott formában -, lektori véleményt, valamint a kiadói, vagy nyomdai költség- vetést a pályázott összeg meg­jelölésével. A pályamunkákat a 2660 Balassagyarmat, Hétvezér u. 26. címre kell postázni, legké­sőbb ez év április 17-ig. Herczeg Hajnalka kuratóriu­mi elnök arról tájékoztatta la­punkat: az 1998 óta működő, balassagyarmati székhelyű alapítványt Jobbágy Károly költő és családja hozta létre az utolsó, életében kiadott kötet szponzori támogatásaiból. A civil szervezet évente száz- ezer-kétszázötvenezer forint támogatást tud kiosztani pá­lyázati úton. PROMÓCIÓ A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Észak-magyarországi régió 971 munkavállalójának biztosított ötféle té­rítésmentes képzést. Az Európai Uniós támogatásból biztosított program 2013. márciusában fejeződik be. A mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak toborzása még 2010 végén megkezdó'dött. A menedzsment akkor a három érintett megyeszék­helyen tartott nyitórendezvényén ismertette a régió alkalmazottaival és cégvezetó'ivel a program lényegét. A különböző közbeszerzési eljárások miatt az első kurzus 2012 már­ciusában indult el, Egerben. Ezt követően sorra álltak össze a 25 fős cso­portok. Nógrádban összesen nyolc településen folyt képzés, míg Borsod­ban öt, Hevesben pedig három települést érintett a program. A Mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak képzése az Észak-magyarországi régióban (TÁMOP-2.1.4.-09/1-2010-OO17) elnevezésű projektben először a Gyakorlati EU ismeretek munkaválla­lóknak (60 órás) című képzés létszáma telt be. Később a 67 órás Sales (értékesítési ismeretek), és a nagy népszerűségnek örvendő 200 órás An­gol nyelvi képzés toborzását tudták lezárni. A vállalkozás működésével kapcsolatos tanfolyamok, a Cégvezetés, projektmenedzsment (66 órás), valamint a Gazdasági és vállalkozási ismeretek (72 órás) többsége az utolsó négy hónapra maradt. Ami a hallgatók megyénkénti elosztását illeti, a program során 658 nógrádi, 167 borsodi, valamint 146 hevesi munkavállaló részesült térí­tésmentes képzésben, ingyenes tankönyvcsomaggal, tanúsítvánnyal és ellátással együtt. Mint arról Varga Béla, az alapítvány ügyvezetője és Németh Gábor projektmenedzser beszámolt, a projekt záró rendezvényére március 26- án, délelőtt 10 óra kezdettel a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban kerül majd sor. Itt a projektmenedzsment és a képző intézmények képviselői mellett a résztvevők egy csoportja is beszámol majd tapasztalatairól. W-SíÖÖ «»rite A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Munkahelyteremtés, morál, Szécsény városába látoga­tott Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fog­lalkoztatási ügyekért felelős politikusa, országgyűlési képviselő a napokban. Ennek célja az volt, hogy szé­les nyilvánosság előtt is ismertesse a szocialista párt Kelet-Magyarország Programját. Szécsény. A képviselő elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak-Magyarországon egyik legnagyobb probléma a munkalehe­tőség hiánya. Véleménye szerint mind a piaci alapú, mind pedig a közfoglalkoztatás létfontosságú az itt élőknek. - A halmozottan hát­rányos helyzetű térségekben rendkívül sokan vannak munka nél­kül - hangsúlyozta Gúr Nándor. Majd hozzátette: külön nehézséget okoz, hogy közülük sokan csak 8 osztályt végeztek vagy még ezzel a képzettséggel sem rendelkeznek. Az MSZP célja, hogy ne csak a munkaerő legyen mobil, hanem a munkahelyek is. Ez annyit jelent, az államnak mindig lesznek olyan kötelezően ellátandó felada­tai, amelyek kisebb, 20-30 főt foglalkoztató üzemekben elvégez­hetők. - Ezeket pedig érdemes lenne oda telepíteni, ahol a leg­nagyobb a probléma, ahol a piac nem tud munkahelyeket létre­hozni. Továbbá az ilyen térségekben az államnak jóval fókuszál- tabb támogatásokat kellene biztosítania a cégeknek - javasolta Gúr Nándor. A Kelet-Magyarország Program első kiemelt célja tehát a mun­kahelyteremtés. A második pedig, hogy a társadalomban megte­remtsen egy olyan szemléletbeli váltást, amelynek köszönhetően a munka nagyobb megbecsülést kapna. A program harmadik ele­me az infrastrukturális fejlesztések arányának - különösképpen az elmaradottabb térségekben - növelése, a beruházási kedv ösz­tönzése lenne. infrastruktúra Amerikai önkéntesek segítettek amerikai önkéntes diákok dolgozta: napokban egy családiház szigete Berkenyén. A munka elvégzését az: rjMJlQűipflt Habitat forl ritSSIPI ajánlotta fe: t J 1 I i I

Next

/
Thumbnails
Contents