Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-07 / 32. szám

2013. FEBRUÁR 7. NOGRAD Óperencián innen, üveghegyen is túl ­Ahová Zsófi elvezet... Mese a királyi vasparipa- versenyről. írta és a raj­zokat készítette: Oláh Zsófia. így kezdődik egy szép mai történet, amely­nek a sámsonházai Zsófi, tíz éves lucfalvai iskolás a főszereplője. Az ő gon­dolatvilága hívta életre ezt a történetet, amellyel ő maga is versenyzett és... de várjunk még meg­tudni, mivégre. „Volt egyszer egy nagy-nagy királyság az Óperenci­án innen, az Üveghegyen is túl, messzebb onnan, ahol a kurtafarkú malac túr, egy nagy, kemény földes pusztaság köze­pén. Legnagyobb hegyének tete­jén állt egy kacsalábon forgó pa­lota. Abban lakott egy nagy ki- rály,.s annak volt egy okos, szép lánya...” - így indul a mesés his­tória, amely nem mindennapi lánykérést ad olvasója tudtára. A királyi sarj kezéért ugyanis ezút­tal is versenyt kellett vívni, nyer­ni, csakhogy nem szokványos módon, nem az erő, inkább a rá­termettség, a megfontoltság bizo­nyításával. S éppen az eladósor­ban lévő ajánlatára és ötletének megvalósításával történik ez meg. Királyleányka ugyanis - vé­letlen vagy sem? - sétája közben megtudja, meglátja, mi is az a vasparipa, s rögtön tudja, ezzel, csak ezzel versenyezzenek a ké­rői. Sokan vállalkoznak a furcsa feladatra, és sokan ki is hullanak a sorból, kisebb sérüléseket sze­rezve. Volt azonban köztük egy előrelátó, a paripát sokkal körül­tekintőbben használó, a kereke­zés és az önvédelem szabályait is betartó fiatalember, aki nem hagyta figyelmen kívül a zebrát. Térd-, csukló- és könyökvédőt is viselt, s aki bár nem elsőként ért célba, mégis ő nyerte a fele király­ságot és a lány kezét. Zsófi, szép, kerek, a rajzokkal duplán kifeje­ző, tanító meséje egy pályázaton nemrégiben első helyezett lett. Ezzel ötszázezer forint értékben nyert könyveket az iskolájának. A most negyedikes szőke kis­lányt nagyon érdeklik a világ dol­gai az iskolában is: minden tantár­gyat szeret, csak a matek és a tor­na okoz neki némi gondot. Édes­anyja mondja róla, hogy amióta beszélni tud, állandóan csacsog, mindenről van véleménye, na­gyon fogékony. Pillanatok alatt megjegyzi, majd alkalmazza, amit megtud. Szerettei sok-sok neki va­ló programmal hozzá is segítették ahhoz, hogy nyitott legyen. Szereti kipróbálni az ügyessé­gét próbára tevő tevékenységeket, korábban belekóstolt a kézműveskedésbe, táncolt, dzsú- dózott Második éve szintetizátoro- zik és részt vesz minden közössé­gi programban. Legutóbb a kará­csonyi műsorban A kis gyufaáruslány főszerepét játszot­ta. Szabadidejében olvasni és ze­nét hallgatni szeret Sokszor írogat történeteket, a Mikulásnak példá­ul minden évben rajzzal illusztrált meséjével köszöni meg az ajándé­kokat. Édesanyja szerint ezt való­színűleg nagymamájától örökölte, aki nagyon sokat „fejből mesélt” unokájának. Tanárnője, Zsélyiné Varga Ildikó hívta fel a figyelmét a mese-rajz pályázatra, ami Zsófit rögtön cselekvésre késztette. Nem volt sok idő, de sikerült megírni és megrajzolni, ami a kislány fejecs­kéjében megszületett. Nem is remélték, hogyan vég­ződik a megmérettetés, de végül is a legjobb mese kategóriában Zsófi munkáját ítélték első helye­zettnek. Egyik osztálytársának grafikus édesapja, Bacsa Gergely képregényt rajzolt ennek alapján. Aznap, amikor megkapták a ju­talmat, alig lehetett a kislányt az iskolából hazakönyörögni, mert választhatott a könyvek közül pár darabot. Az olvasnivaló ugyanis nagyon becses kincs számára, könyvtárba és könyvesboltba csak úgy tudnak édesanyjával be­menni, ha erre legalább két órát rászánhatnak...Mágnesként vonzzák ugyanis a könyvek. Amikor a környezettudatos ma­gatartást tanulták a suliban, eszé­be jutott a használt elem gyűjtésé­nek fontossága. Önállóan megbe­szélte ezt Bajnokné Képes Gyöngyi polgármester asszonnyal, meg­szerkesztette a plakátot, s már csak a konténer kihelyezése van hátra, abban a buszmegállóban, ahol a gyerekek reggelente az is­kolabuszra várnak. (Mj.) Nívós programok Balassagyarmaton Balassagyarmat. Idén is meg­rendezik a „Kultúrházak éjjel- nappal” elnevezésű országos programsorozatot, amelynek egyik „állomásán”, Balassa­gyarmaton most is nívós ren­dezvényeket tartanak meg. A háromnapos - február 8-tól (péntek), egészen február 10-ig (vasárnap) tartó eseménysoro­zatok többségének a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ad otthont. Az első napon, február 8-án, pénteken 14.30 órától kezdődik a RMMI Moderntánc tagozatá­nak, valamint a Dynamic Tánc­stúdió foglalkozása is. 15 órától a Napsugár Nyugdíjas Klub far­sangi bálját, míg 16 órától Szent-Györgyi Albert Gimnázi­um és Szakközépiskola farsan­gi bálját tartják meg. 16.30 órá­tól a Kézműves Műhelyben agyagozásra nyílik lehetőség, 17 órától a látogatók részt vehet­nek a kyokushin karate és az aikido bemutató edzésén, míg a kevés mozgást igénylő érdeklő­dőket „sakk-kör” várja. Másnap, február 9-én, szom­baton a programok reggel 8 órától kezdődnek, méghozzá a „Palóc Kupa Országos Műfal­mászó” versennyel. 14 órakor lesz a Dynamic Táncstúdió fog­lalkozása, továbbá 15 órakor a „Városi Gyermekfarsang” szó­rakoztatja az idelátogatókat, amelynek keretén belül jelmez- verseny és táncház is lesz, 20 órától az egészségügyi dolgo­zók rendeznek bált. A programsorozat utolsó napján, február 10-én, vasár­nap 16.30 órakor a Gyarmati Színkör előadásában lesz lát- hatóa az „1+ E tucat Örkény egyperces novella” című darab. A felsorolt programokon kívül kiállítások is várják a nagyér­deműt, hiszen a Horváth End­re Galériában Sulyok Gabriella, a Szerbtemplomban Sz. Végh Erzsébet kiállítása tekinthető meg, míg a Városi Képtárban a kortárs képzőművészeti állan­dó kiállítás lesz látogatható. „Mindig lehet jobb képet csinálni” Immár 31. alkalommal rendez­ték meg a Magyar Sajtófotó Pá­lyázatot, amelyet a Magyar Új­ságírók Országos Szövetsége (MŰOSZ) hirdetett meg. A pályá­zaton 253 szerző 7751 képpel in­dult, s a szakmai zsűri Komka Pétert, az MTVA/MTI munkatár­sát - a tavalyi elismerése után - újra a „Vidéken dolgozó legjobb fotóriporternek” választották. To­vábbá sport (egyedi) kategóriá­ban „Bukás” című képével máso­dik helyezést ért el. Vele beszél­gettünk (a régi ismeretségre való tekintettel engedtessék meg a te- geződés), aki mesélt eddigi pá­lyafutásáról és - természetesen - a fotózásról is... B. D.- Az elmúlt években több rangos elisme­rést is besöpörtél. Emiatt evidens a kérdés: mikor kezdted a fotós szakmát?- Hivatásszerűen 2009. óta. Ez az a dá­tum, amióta csakis a fotózásból élek meg. Ezt megelőzően pedig főállás mellett fotóz­tam, illetve próbálkoztam...- Mi volt, ami arra inspirált, hogy készü­léket ragadj, s képekben örökítsd mega va­lóságot?- Annak idején még nem érdekelt any- nyira a fotózás. Körülbelül tíz éve kezdtem komolyabban elmélyedni benne. Először mindent fotóztam. Úgy is mondhatnám, hogy mindent, ami az orrom elé került...- Azóta gondolom lett olyan téma, ami a szívedhez kicsit közelebb áll...- Az emberek. Egyértelműen az embe­rek. Hogyan élnek és érzik magukat, mit csinálnak és ez látszik rajtuk. Ez érdekel. Régebben sokat foglalkoztam természetfo­tózással, makrofotókat készítettem. Nem mondom, hogy mostanában ezt már nem csinálom, mert időnként fotózok ilyeneket is, de alapvetően embereket fotózom.- Bár szereted és a munkád, de alapvető­en a fotózás mennyi időt visz el az életedből?- Ezt nehéz megmondani. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy napi 24 órát, de szinte egy teljes napot elvesz. Nemcsak a fotózás - hiszen az teszi ki a legkevesebb részét - hanem a témák megkeresése, az utánajárás, ez a legidőigényesebb. A na­pi aktualitások miatt szinte állandó ké­szenlétben vagyok...- Mivel kapcsolódsz ki, vagy állandóan fotós szemmel járod az utcákat?- Szerintem a gépet alapvetően nem le­het letenni. Nem azért, mert nem enge­dik, hanem mert ilyen vagyok. Nehéz el­vonatkoztatni a fotózástól, néha fejben is képeket készít az ember. De ennek elle­nére biciklizem, eljárok futni, ezzel kap­csolódom ki.- Amikor elkapsz egy pillanatot, s lefotó­zod, összességében elégedett vagy-e a mun­káddal? Tudsz-e elégedett lenni a fotóid kap­csán?- Maximalista vagyok, ezért nagyon ritkán vagyok megelégedve a saját mun­káimmal. Mindig próbálom a lehető leg­jobban megoldani a fotózást, s úgy is ál­lok hozzá, hogy az ne csak egy kattintás legyen. Valamikor ez sikerül, valamikor nem, de mindig törekszem a tökéletes­ségre. Sokszor van úgy, hogy csak egy képben tudod megmutatni az egész ese­ményt, vagy a jelenséget, s talán ez a legnehezebb. Egy-egy esemény kapcsán nem tudhatjuk előre, hogy mi válik be­lőle fontossá, hol van a csúcspontja, s egyáltalán mit is akartak ezzel csinálni. Erre nagyon figyelni kell, hogy el tudjuk kapni annak az eseménynek a dinami­káját, a csúcspontját, amiből azt követő­en - esetleg - jó sajtófotó születhet.- Általában egy fotós nem szereti, ha fo­tózzák. Te hogy állsz ezzel a dologgal?- Mi fotósok, időnként szoktunk bolon­dozni rendezvények előtt és közben, hogy egymást fotózgatjuk. De igazából nem sze­retem, inkább nevetségesnek tartom, mert sokszor kerülnek fel közösségi portálokra olyan képek rólam, amikor hasalok egy város főterén, vagy a fotó miatt éppen fel- mászok valahová. Vagyis engem mindig el lehet kapni valamilyen vicces pozícióban, s ezeket a kollégáim meg is teszik. Mindig jókat szoktam mosolyogni, amikor ezeket a fotókat néha elküldik nekem.- Van olyan általad készített fotó, amihez nagyon ragaszkodsz?- Alapvetően nem ragaszkodom a képe­imhez. Amíg el nem készülnek, addig na­gyon fontosak, de amikor már elkészül­nek - akár a szerkesztőségi munka kap­csán, akár a falra kerül egy kiállítás kap­csán - onnantól fogva nem érdekel, inkább a következőre koncentrálok...- Akkor Te mindiga kihívásokat keresed és nem a múlthoz ragaszkodsz...- Biztosan el fog jönni az az idő is, ami­kor a fotósnak kedves lesz egy fotó. Persze mindig vannak olyan témák, amelyek az ember szívéhez nőttek, vagy azért mert sokat foglalkozott velük, vagy azért mert a fotózás során kapott egy olyan impulzust, amit másoknak is szeretne megmutatni és közvetíteni. Az elmúlt évben például so­kat foglalkoztam autista fiatalokkal, végig­jártam az országot, s rengeteg intézmény­be látogattam el. Ilyenkor a fotós olyan dol­gokat is lát, amit az átlag ember nem. Ilyen dolgokhoz viszont ragaszkodom, mert né­ha az az érzése az embernek, hogy rajtam kívül ez senkit sem érdekel.- Visszatekintve, utólag mennyi hibát érzé­kelsz a saját fotóidon?- Az ember folyamatosan változik, de ez­zel minden ember így van. Az ember min­dig észreveszi a képein a hibáit, de sokszor egy-két évvel annak elkészülte után. Alap­vetően a képeknél van egy érdekes folya­mat. Amikor az ember jó képet csinál, ak­kor az szinte önálló életre kel. Az emberek megállnak előtte, s vakarják a fejüket, va­lakinek tetszeni fog, s valakinek nem. A lé­nyeg az, hogy felkeltse az emberek érdek­lődését. Ezt egy fotós nemcsak a saját mun­káiban veszi észre. Hiszen vannak olyan képek a világtörténelemben, ami hat az emberre, s mi ezt keressük. Mindig lehet jobb képet csinálni. Mi fotósok ezt az álla­potot akarjuk elérni, hogy a kép megszó­lítsa az embereket, megmutassuk annak gondolatait, érzéseit, jelenét, s múltját és mondjon többet, ami azon a képen van. é I * I i >

Next

/
Thumbnails
Contents